Petőfi Népe, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-21 / 223. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT. BA'CS - KISKUN MEGYEI LAPJA Világ proletárjai, sgycsüljeíek! III. ÉVFOLYAM 223. SZÄM Ara 60 fillér 1958. SZEPT. 21. VASÄRNAP Időszerű kérdésekről tárgyalt a kecskeméti pártaktíva Az MSZMP kecskeméti végrehajtó bizottsága hívására szep­tember 19-én délelőtt a városi tanács nagytermében mintegy ? háromszáz párt-, állami és tömegszervezeti vezető aktíva gyűlt; össze. Az összesereglett aktivistákat Magyaródi Sándor elvtársi üdvözölte, majd Gombos Aladár elvtárs, a városi párt-végre- í hajtóbizottság első titkára tájékoztatta az időszerű politikai és > gazdasági tennivalókról. | A beszámoló után: Hegedűs József, Kiss Pál Béla, Kotvicsi Sándor, Kovács Károly, Beretvás Dezső, Lörincz Antal, Szakétig Rudolf, Szalai Károly, Tamási Ottó, Lakos Gáspár, Szöcs János,\ Kemény Endre, Illés Mihályné, Sóhajda Ferenc és Papp Ferenci elvtársak szólaltak fel. ! Az értekezleten részt vett és felszólalt Putics József elvtárs,' a megyei párt-végrehajtóbizottság titkára, aki hasznos elvi és gyakorlati útmutatásokkal szolgált az aktívának. 3fGK9QSOH9CtíCKVaíjCK9CíicKiíCSCK «» Ülést tartott megyénk országgyűlési képviselő csoportja Megyénk országgyűlési kép­viselői pénteken délelőtt megbe­szélésre gyűltek össze Kecske­méten, a Hazafias Népfront me­gyei bizottságának helyiségében. Az ülés első részében Maruzs József elv társ, a megyei párt­iskola Igazgatója részletesen is­mertette a képviselők előtt a jelenlegi nemzetközi helyzetet Az értekezlet második napi­rendi pontjának előadója Sztan- kovics Mátyás, a megyei képvi­selőcsoport elnöke volt. Beszá­molójában az országgyűlés el­nökségének múlt héten tartott AAAUááAA Légoltalmi kiképzési év kezdődik meg Kecskeméten szeptember végén. Az oktatási évet a Katona József Színház­ban nyitja meg a kecskeméti légoltalmi parancsnokság szep­tember 26-án, pénteken este fél 7 órai kezdettel. A megnyitó során a kecske­méti Katona József Színház művészei mutatnak be részlete­ket a most nyíló évadban színre kerülő zenés és prózai művek­ből. ÉPÜL, SZÉPÜL KECSKEMÉT NEMZETKÖZI SZEMLE (2. oldíC* ! bakator- KOPOGTATNAK fK (3AoMahr ŰJ TERMÉS (4. Mát? tájékoztatóját ismertette képvi­selőtársaival. Sztankovics elvtárs beszámoló­ja után a képviselők beszéltek saját tevékenységükről. Az értekezleten felszólalt Farkas József, a Hazafias Nép­front megyei titkára is. Köszö­netét mondott a képviselőknek eddig végzett munkájukért Kérte őket, hogy a jövőben mi­nél több békegyűlésen vegyenek részt és szólaljanak fel, tájékoz­tassák választóikat a nemzetkö­zi helyzetről, s buzdítsák őket a békéért folyó küzdelemre, A Rákóczi út lassan beépül már modern, emeletes bérházak­kal, s most a Dózsa György út képe is újjá formálódik. Kéüünk a máriavárosi vasútállomás kö­zelében épülő új bérházakat mu­tatja. f JÖ HA TUDJAK : A GAZDÁK (5. oldal) t YASARNAPI X SPORTMŰSOR ! REJTVÉNY a. oldal) i BAGS MEGYEI SZEMMEL | AZ ORSZÁGOS l MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁSON (8. oldal) Érdekes állattenyésztési kísérletek a Városföldi Állami Gazdaságban Magasabb fejési átlag és tej ssír százalék^ kevesebb takarmányfogyasztás Jelentős állattenyésztési kí­sérlet kezdődött meg a Város­földi Állami Gazdaságban az 1955—56-os gazdasági évben. — Horn Arthúr egyetemi tanár A harmadik negyedévi adóbevétel teljesítése fokoséit erőfeszítést káván Pénteken délelőtt ülést tartott a Bács-Kiskun Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. A v. b megvitatott és elfogadott két sza­bályrendelet-tervezetet is, amit majd a legközelebbi megyei ta­nácsi ülés elé terjesztenek jóvá­hagyás végett. A rét. és legelő- gazdálkodásról szóló szabályren. delet a megye 200 ezer holdnyi rétjének és legelőjének fokozott gondozásáról, a községi apaálla­00000000CXXXXX300CXXXX Állatorvos tudományos kutatók látogatása Kiskőrösön A nemzetközi parazitológiai kongresszus külföldi részvevői­nek egy csoportja látogatást tett Kiskőrösön. A vendégek között volt: W. Stefanski, varsói aka­démikus feleségével, Eichler doktor német professzor, dr. Kendall angol kutató a Wey- bridge-1 intézettől, Gerwel dok­tor, a poznani orvosi egyetem parazitológiai tanára és Vaszilev Iván, bolgár tudományos kutató. A vendégek kíséretében megje­lent dr. Pusztai Oszkár, a Föld­művelésügyi Minisztérium állat­egészségügyi osztályának veze­tője, dr. Szép Iván, az állatorvo­sok szakszervezetének országos elnöke, dr. Mezei Miklós megyei vezető állatorvos. Takács Béla megyei főáüattenyésztő, a kiskő­rösi járási és községi pártbizott­ság, valamint a tanács képviselői. A vendégek első útja a járás; illatorvosi rendelői» vezetett ahol dr. Horváth József, járási főállatorvos ismertette az állati parazitáit — elsősorban a máj­métely kártevésének megelőzé­sére és felszámolására végzett, több éve folyó munkálatokat. A fáradozás eredménye, hogy a ko­rábbi évek 65 százalékos fertő- zöttségét sikerült körülbelül 10 százalékra leszállítani s ezzel kapcsolatban mintegy 2 millió forintot megtakarítani a népgaz­daságnak. A program Csővári András dolgozó paraszt tanyáján folyta­tódott, ahol Lengyel András, a vizgazdálkodási társulat elnöke üdvözölte a vendégeket. Ebéd után a vendégek a hely­színen megtekintették a lecsa­polt Csukás-tó további rendezési munkálatait, majd kedves em- 'ékek, értékes tapasztalatok bir­tokában búcsúztak el a meleg szívű kiskőrösi vendéglátóktól tokról, a legeltetési bizottságok munkájáról hoz majd egységesen kötelező irányelveket. A megye harmadik negyedévi adóbevételeiről Borbély Lajos elvtárs, a pénzügyi osztály veze­tője számolt be a végrehajtó bi­zottságnak. Elmondotta, hogy a kalocsai, a kiskőrösi és a kiskun- halasi járásban lemaradás mu­tatkozik az adóbevételi tervek teljesítésében és emiatt a megye is nyolc százalékkal a napra­készség mögött van. A végre­hajtóbizottság úgy döntött, hogy fokozni kell az állam iránti kö­telességek teljesítése érdekében kifejtett munkát. Szélesebb kör­ben kell tájékoztatni a lakossá­got arról a lehetőségről, hogy ha negyedik negyedévi adóját most befizeti, akkor 6 százalékos ka­mattérítésben részesül. A végrehajtó bizottság elisme­rését fejezte ki a Termény for­galmi Vállalatnak és vezetőjé­nek. Buda Gábor elvtársnak a természetben fizetett búzaföld­adó begyűjtése érdekében vég­zett jó munkájáért. Dicséretben részesítette az Állatforgalmi Vál­lalatot és vezetőjét. Szabó László elvtársat is. A mezőgazdasági osztály ja­vaslatára a v. b. megadta a mű­ködési engedélyt a nemrégiben alakult nagybaracskai Üttörő Termelőszövetkezetnek, a vas­kúti Üj Barázda Termelőszövet­kezetnek, a vaskút! Szabad Föld Termelőszövetkezetnek és a bó- csai Szőlőskert néven alakított szak cin Dórinak. ajánlatára a gazdaság vezetői a dán Jersey és a magyar-tarka fajta tehén keresztezésével egy új szarvasmarha-egyed előállí­tására törekedtek. A Jersey-fajta, az ilyen nevű angol szigeten, mostoha termé­szeti viszonyok között kitenyész­tett kistestű, igénytelen, igen magas — 6—7 százalékos — tej­zsír tartalmú, jó közepes tejelő szarvasmarha. Tenyésztésbe vé­teli ideje a magyar-tarka 18—20 hónapjával szemben 15—16 hó­nap, amely költségcsökkentés szempontjából igen előnyös té­nyező. Mint említettük, 1955-ben megindult a kísérlet-sorosat, melynek első eredményeként ez év júliusában 11, a fentiek sze­rint keresztezett üsző borjadzott meg. A 11 újfajta tehén fejési átlaga 13 liter, míg a gazdaság többi tehenénél 10.3 liter. A tej­zsír százaléka 5, míg a többi tehéné csak 3.6. A keresztezett üszők átlagban 26 hónapos, míg a magyar-tarka üszők 28—39 hő­napos korukban borjaztak első ízben. Az előbbiek átlagosan 110 ld* logrammal kisebb testsúlyűak a többinél, ezért létfenntartásuk­hoz mintegy 20 százalékkal ke­vesebb takarmányra van. szük­ségük. A gépi fejesre is alkal­masabbak jó tőgyalakulásuknál fogva. Az új állományt teljesen el­különítve, tuberkulózis és bru­cellózis mentes istállóban he­lyezték eL összegezve az eddigi eredmé­nyeket. a majdnem három lite­res hozam, az 1.4 százalékos tej- zsírtöbblet, valamint a kisebb takarmány igény következtében máris jelentős önköltségcsök­kentést értek el, amit teljes pontossággal majd az évvégi mérleg fog kimutatni. A terv szerint 1959-ig legalább 50 ilyen tehene lesz a gazdaságnak. Szabó István, Városföldi Állami Gazdaság fi megyei üáplren! Bizettság elnökségének állásfoglalása a tajvani eseményekről Az Amerikai Egyesült Álla­mok külpolitikája már hosszabb ideje a nemzetközi feszültség ki­élezésére, a béke megbontására irányul. Az elmúlt hetekben Közép-Keleten végrehajtott in­tervenció után az Amerikai Egyesült Államok a Távol-Kele­ten is nyílt agressziót hajtott végre akkor, amikor a tajvani­szoros térségében kialakult hely­zettel kapcsolatban durván be­avatkozott a Kínai Népköztár­saság belügyeibe és a kínai né­pek Tajvan és a környező part­menti szigetekre irányuló tör­ténelmi jogait semmibevéve a Kínai Népköztársaságot nyílt katonai beavatkozással fenye­geti. A Hazafias Népfront Bács megyei bizottságának elnöksége, — egész Bács megye dolgozó oénének véleményét kifejezve — mély rokonszenvét nyílvánít­ja a testvéri nagy kínai nép jogos érdekeinek biztosítását célzó harca iránt és mélységesen elítéli az Amerikai Egyesült Államok kormányának Kína belügyeibe való beavatkozását; Teljes mértékben egyetértünk a Magyar Népköztársaság kor­mányának a távol-keleti hely­zettel kapcsolatban 1958. szep­tember hó 13-án nyilvánosságra hozott nyilatkozatával és annak a határozott meggyőződésünk­nek adunk kifejezést, hogy a kí­nai népnek a Szovjetunió és a többi szocialista ország által tá­mogatott harca diadalmaskodni fog az Amerikai Egyesült Álla­mok agresszív erőivel szemben; A Hazafias Népfront Bács megyei bizottságának , elnöksége

Next

/
Oldalképek
Tartalom