Petőfi Népe, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-20 / 222. szám

3. oldal 1958. szeptember 29, szombat Gromiko beszéde az ENSZ közgyűlés előtt Az ENSJS-közgyűlés csütörtöki ülésén beszédet mondott Gro- miko, szovjet külügyminiszter, A tervezett kormányfői érte* kezletről szólva kijelentette: ezt azért nem hívták össze mlndez- ideig, mert az előkészítő tár­gyalásokon a nyugati hatalmak részéről olyan javaslatokat ve­tettek fel, amelyek nem szolgál­hatnak alapul a megegyezéshez. Gromiko hangsúlyozta, a kor­mányfői értekezlet alkalmas vol­na arra, hogy megállítsa az em­beriséget a háború felé sodró­dásban. A leszereléssel foglalkozva Gromiko kijelentette: a szovjet kormány most is kész gyümöl­csöző tárgyalásokat folytatni er­ről és kívánja is az ilyen tár­gyalásokat, azonban tárgyalni csak egyenjogú alapon lehet. Olyan összetételű leszerelési bi­zottságot kell kiküldeni, amely­nek tagjait legalább felerészben a nyugati katonai tömbökön kí­vül álló országok delegálják, va. gyis a szocialista és a semleges országok. Mivel a nyugati ha­talmak állandóan kifogásokat emelnek a leszerelés gyökeres megoldása ellen, az egyetlen gyakorlati út a kérdés lépésen­ként való megoldása. Gromiko ezután bejelentette, hogy a közgyűlés elé terjeszti a szovjet kormány emlékiratát a leszerelés terén teendő intézke­désekről. A szovjet komány vé­leménye szerint a következő ha­laszthatatlan kérdésekre kell , összpontosítani a közgyűlés fi­gyelmét. A nukleáris fegyverekkel foly­tatott kísérletek haladéktalan és egyöntetű megszüntetése. A vi­lágűr katonai célokra való hasz­nálatának tilalma, a külföldi ka­tonai támaszpontok megszünte­tése, nemzetközi együttműködés a kozmikus térség tanulmányo­zására és az államok katonai költségvetésének csökkentése. A Közel-Keleten elkövetett amerikai—angol agresszióról szólva hangsúlyozta: itt az ideje, hogy megvizsgálják, mi történt a közgyűlés rendkívüli üléssza­kán hozott határozat érdekében. A távolkeleti amerikai agresz- szióval foglalkozva felhívta a fi­gyelmet arra, hogy Kína erős hatalom és nincs egyedül, hű szövetségesei vannak, amelyek készek bármely pillanatban se­gítségére sietni, hogy közös erő­feszítésekkel verjék vissza az ag- resszorokat. Kifejtette: a szovjet kormány szerint a közgyűlésnek határo­zatot kell hoznia, amely megtiltja a hatalmaknak, hogy tengeri és légi haderejüket zsa­rolás, megfélemlítés és agresszió céljából ide-oda irányítgassák. Gromiko, a szovjet küldöttség nevében felszólította a közgyű­lést, tegye szabaddá a Kínai Népköztársaság számára az ENSZ-ben őt megillető helyet. Megismételve azt a szovjet ja­vaslatot, hogy a NATO és a var­sói szerződés tagállamai kösse­nek egymással meg nem táma­dási egyezményt. A közgyűlés csütörtök esti ülése magyar idő szerint há­romnegyed 10-kor ért véget. A következő ülést pénteken dél­után fél 4 órakor kezdik. Ma­lik, a közgyűlés elnöke, az ülés végén bejelentette, hogy a fő­bizottság csütörtök délutánra tervezett ülését péntekre ha­lasztották. Ez a bizottság tesz javaslatot a közgyűlés napi­rendjére. Újabb provokációk a Távol-Keleten PEKING.- A Kínai Népköztár- .saság külügyminisztériuma újabb figyelmeztetést intézett az .’Egyesült Államokhoz, mert csü­törtökön hat alkalommal hatol­tak be amerikai hadihajók Kí­na felségvizeire Fucsien tarto­mány közelében^ Az Űj Kína hírügynökség közli azt is, hogy csütörtökön 16 csangkajsekista repülőgép két ízben behatolt Fucsien tarto­mány légiterébe. A népi fel­szabadító hadsereg repülőgépei felvették a harcot az ellenséges gépekkel. Egy csangkajsekista gépet lelőttek, egy másikat meg. rongáltak, KISHIREK külföldről TIRANA; Az Albániában tar­tózkodó magyar parlamenti kül­döttség csütörtökön az albánjai olajvidéken tett látogatást. Ez­után visszatértek Tiranába. A magyar parlamenti küldöttség tagjai pénteken Tirana külön­böző üzemeit és intézményeit látogatták meg, • PÁRIZS. Mint az Associated Press és a Reuter hírügynökség közli. Perényi Rajmund 44 éves magyar származású francia ál­lampolgár csütörtökön este erő­szakkal behatolt a párizsi ma­gyar követség épületébe. A kö­vetség beosztottjai ártalmatlan­ná tették a támadót és átadták a francia rendőrségnek, * BECS. Január 1-én megkezdő-; dik Csehszlovákia és Ausztria; között a kölcsönös villanyáram-: szolgáltatás. Az ausztriai Bie-! senberg és a csehszlovákiai Szó-; kolnyice közötti villanyvezeték; üzembehelyezési munkálatai be-; fejezéshez közelednek, Az 1956- ban tíz évre kötött osztrák—I csehszlovák megállapodás értei-! mében Ausztria a nyári hóna-' pókban vízierőből nyert villany-; áramot ad Csehszlovákiának,! amit Csehszlovákia a téli idő-: szak alatt hőerőművekben elő-: állított villanyárammal viszo-; noz. ; * MOSZKVA; Az AFP jelentése! szerint a szovjet külügyminisz-! térium a Németországgal köten-j dő békeszerződés problémáiról; jegyzéket juttatott el az Egyé-; sült Államok, Nagy-Britannia; és Franciaország moszkvai nagy-! követéhez. ■ Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Mozolai Ilona (anyja neve: Gallai Erzsébet), Kozák Zsuzsanna (dr. Ternai Jo­hanna), Huszárik István (Boda Borbála), Szabó József (Szalai MEGHALT: Lajó István 59 éves. Vasútépítés Kínéban 1 A népi Kínában 1949 =- a felszabadulás éve — óta hatalmas ütemben folyó építési munkálatok egyik je­lentős fejezete a kínai vasúthálózat újjáépí­tése és kibővítése. 1949 óta többezer kilométer hosszú új vasútvona­lat építettek, nehéz te­repen és mostoha ter­mészeti körülmények között. Az új vasútvo­nalak elősegítik a gaz­daságilag elmaradt te­rületek fejlődését és a kínai nemzetközi szállítási kapcsolato­kat jelentősen megnö­velik. A Csiningtől Erhlie- nig vezető vasútvonal egyike a legjelentőseb­beknek. A vonal foly­tatása Mongólián ét Ulan Bator érintésével a szovjet távol-keleti vasúthálózatba kap­csolódik be. Segítségé­vel a Moszkva—Pe­king között vasúti tá­volság közel 1150 km- rel rövidül meg. Jelenleg építés alatt fell a Lancsoü-Urumcsi -Alma Ata (Szovjet­unió) vasútvonal is, melynek Lancsoutól északnyugatra futó, közel ezer kilométe­res szakaszát már át­adták a személyforga­lomnak. E vasútvonal köti be a kínai népgaa­dasági rendszerbe a jümeni olajvidéket is. A napokban került átadásra a nagyjából észak-déli irányú ezer kilométer hosszú Pao- tou—Lancsou közötti vonalrész is. A Lancsou—Paoki— Csengtu — Csungking szakaszt is 1949 óta építették. A vietnami kikötő­város Haifong és Kun­ming közötti 850 km- es szakaszt ez év ele­jén adták át a forga­lomnak. A vonal Ha­noit, a Vietnami De­mokratikus Köztársa­ság fővárosát is érinti. Hanoit Pekinggel je­lenleg egy másik vas­útvonal is összeköti, melynek Litangtól a kínai határállomás Munankuanig terjedő szakasza nemrég ké­szült el, Litangtól Csangcsiang kikötőig 320 km hosszú szárny­vonal segítségével Kí­na legdélibb részének áruforgalmát bonyo­lítják le. Igen fontos a Sanghaj—Kanton vas­útvonalon fekvő, Jing- tan állomástól elágazó Hsziamen (Amoj) ki­kötőjébe vezető szárny­vonal is, mely Fukien tartományt kapcsolja be Kína vasúthálóza­tába. Egyéb __jelentősebb új vasútépítések közé tartozik a Hangcsou— Ningpo, valamint a Santung félszigeten a Laucun—Csifu vonal is. Közlekedési szem­pontból nagyjelentő­ségű a Hanoi—Pekingi útszakaszon Vuhan városánál, azaz a Jang­cét átívelő, 1600 méter hosszú, kétemeletes vasúti és közúti híd, melyet 1957. szeptem­berében avattak fel. Bár nem vasúti jel­legű, de világviszony­latban is nagy elisme­rést váltott ki a Lan­csou—Lhassza, vala­mint a Csengtu— Lhassza közötti autó­út, melynek legna­gyobb része 4000 méter tengerszint feletti ma­gasságban vezet. NAPTÄE 1958. szeptember 20, szombat Névnap: Friderika Napkelte: 5 óra 28 perc Napnyugta: 17 óra 46 perc • A NAP HUMORA Ügyesség. A tanító megkérdi: — Nos, Pistike, mondj egy példát az ügyességre. — Ha például a mama sza­kadó esőben bemegy a boltba és addig válogat egy esernyő után, míg eláll az eső, * — A Honvédelmi Sporthét szeptember 20-i, szombati mű­sora. Délelőtt 9 órakor: Tarta­lékos tiszti aktíva-értekezlet a? Árpád Moziban. Előadó: Molnár Frigyes elvtárs, az MSZMP me­gyei bizottsága első titkára. Zár­szót mond Szabó István altá­bornagy elvtárs, az MHS orszá­gos elnöke. — Délután 2 órakor: Országos motorkerékpáros sa­lakpályaverseny az Építők szék­tói sporttelepén. — Délután 6 órakor: Térzene a szovjet fú­vószenekar közreműködésével az Üj kollégium előtti parkban. — Este 8 órakor: Tartalékos tiszti találkozó, bállal egybeköt­ve a Szakszervezeti Székházban (Cifra-palota). — Este 9 órakor: Tűzijáték a főtéren. — A Hazafias Népfront Kecs­kemét városi bizottsága szep­tember 28-án összeül és meg­tárgyalja az eddig végzett mun­kát,valamint kitűzi az elnökség elé a következő feladatokat. — Mathiász János síremléké­nek rendbehozására szombaton este műsoros estet rendez a Sző­lészeti Kutató Intézet kultúr- csoportja a Nagykőrösi Állami Gazdaság feketehalmi üzemegy­ségében. — A francia—szovjet tenger- hajózási kapcsolatok újrafelvé- teleként a napokban befutott La Havre kikötőjébe a Michail Ka- linyin szovjet gőzös. — Űj KISZ-szervezet alakult 21 taggal a lajosmizsei Vörös Csillag Termelőszövetkezetben, A termelőszövetkezet KlSZ-szer- vezetéhez csatlakoztak az alsó­lajosi KISZ tagjai, akiket a tsz tagjai nagy szeretettel fogadtak, — Mezőgazdasági termelőszö­vetkezetté alakult át a kunszent- miklósi Rákóczi Termelőszövet­kezeti Csoport, — Szőlőtelepítő szakcsoport szervezése kezdődött el Izsákon, Ungor Pál 2 holdas szőlősgazda vezetésével. A szakcsoportba ed­dig mintegy 13 egyénileg gaz­dálkodó szőlősgazda jelentett® be belépési szándékát. A községi tanács vezetői minden segítsé­get megadnak a szakcsoport ala­kításához. Rendelkezésükre bo­csátottak 5 kh állami területet' is, amelynek betelepítésére már az ősszel intézkedéseket tesz a szakcsoport. — A kultúrház parkettázását befejezték Csátalján. Az ehhez szükséges 30 ezer forintot a köz­ségfejlesztési alapból fedezték^ A művelődési ház nagyterme ez­zel alkalmasabbá vált különbö­ző rendezvények tartására. — Buf állni, a? Olasz Kommu­nista Párt római szervezetének titkára nagy és lelkes törneg előtt nyitotta mpg a római kom­munista sajtó hónapját. A gyű­lésen Togliatti elnökölt. — Politikai köröket szervezett a tiszakécskei iparitanuió-iskola KISZ-szervezete. — A kalocsai járási népi el­lenőrző bizottság megkezdte a 3004-es kormányrendelet végre­hajtásának ellenőrzését. A vá­rosi és járási tanácsnál az ellen­őrzés megtörtént. — A kecskeméti Katona Jó­zsef Színház és a Moziüzemi Vállalat díszes műsorfüzetet ad ki e hónap végén. A színes bo­rítólappal ellátott, 32 oldalas tá­jékoztató bizonyára elnyeri majd a megye lakosságának tet­szését. — 18-as agancsu szarvaitokat lőttek a keszthelyi és a pápai rezervátumban cserkésző nyu­gatnémet vadászok. A kapitális szarvasbikáért 30 000 forintnak megfelelő összeget fizetett ki a szerencsés vadász. — Vándorkönyvtár-mozgalmat szervez a kecskeméti Pedagógus Szakszervezet a SZOT-tal kar­öltve. Ügy tervezik, hogy a SZOT megyei könyvtárából egyelőre hat iskolának 30—40 kötetből álló könyvsorozatot jut­tatnak el. — A Katymári Állami Gaz­daságban megkezdték az őszi keverék, árpa és az őszi búza vetését. — A kecskeméti Szabad Nép Termelőszövetkezet nagy súlyt helyez a sertéshízlalásra is. Je­lenleg 88 darab a hízóállomá­nya. Az összes sertésállománya 350 darab, ebből 34 anyakoca, A Vízmű lenyomj vezetékének tömítése romlóit el csütörtökön este Kecskeméten Csütörtökön este Kecskeméten, az egész városban nem volt víz. Pénteken reggel megkértük Tassi Lajost, a Kecskeméti Víz­mű Vállalat igazgatóját: tájékoz­tassa olvasóinkat a vízhiány oká­ról. — A kecskeméti vízellátást egy főnyomó vezeték biztosítja — kezdte ismertetését Tassi elv­társ. —- E főnyomó vezeték már elég régi, 9—10 éves és tömíter kötései eléggé romlottak. Csütör­tökön este ilyen ok miatt kellett leállítanunk a kecskeméti vízel­látást. Ha ezj a meghibásodási reggel történik, nem lett volna, baj, mert a reggelenként feltöl-j tött állapotban lévő víztorony] képes lett volna ellátni a lakos-' ságot. , — A jövő évben már nemi lesz hasonló gondunk, mert egy-' millió forintos költséggel még ebben az évben megépítjük a. kerülő vezetéket, amely lehetővé teszi majd az egyik főnyomó ve­zeték meghibásodása esetén a másik üzembehelyezését. a lőtté téti öt taiáiatos szelvénye ­31, 45, 65, 71, 74

Next

/
Oldalképek
Tartalom