Petőfi Népe, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-09 / 187. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA -MUNKÁSPÁRT BÄCS- kISKÜN MÉGYEI LAPJA 1958. augusztus 9, szombat öRÁmtö is Qúlia, Stuart JHárta, kosztümös kínai tóag^ídia ősbemutatóba a i atona József Színház jövő évi műsortervében tóttá a társulatot. Kecskemétre szerződött Győrből Göndör Kú­ra, akit a megyeszékhely közön­sége Kiss Ferenc társaságában a Játék és valóság című jugoszláv drámában ismerhetett meg. Színházunk tagja lesz a követ­kező évadban a Csendes otthon című magyar filmvígjáték női főszereplője, Galambos Erzsi valamint Medgyesi Mária, a debreceni Színház mű­vésznője, akit eddig filmszere­peiből ismer a közönség. Deb­recenből szerződött Kecskemét­re Tánczos Tibor, a Rádió Szín­háztól pedig Demeter Hedvig, a Filharmóniától Komlós József, a budapesti József Attila Szín­háztól Simon György. Két tehet­séges, főiskolát most végzett fiatal színész is a társulat tagja lett: Fonyó József és Perlaky István. Mindketten a Színmű­vészeti Akadémia vizsgaelőadá­sán a nagy sikerrel játszott Koldusopera című Brecht víg­játékban mutatkozott be Buda­pesten. •—Csáky— Piaci árak Kecskeméten Augusztus 8-án, pénteken a reggeli órákban a zöldségből és gyümölcsből a közepesnél jobb felhozatal és gyenge kereslet mellett az alábbi árak alakultak ki: Élő csirke kg 22—24, élő tyúk 19—21, élő kacsa sovány 15—16, élő liba sovány 16—17, tojás darabonként 1,20—1,30, tej liter­je 2,50—3, alma 1—3, körte 2— 4, szilva 1,20—2,80, sárgadiny- nye 1,20—1,30, görögdinnye 1,20 —1,50, sárgabarack lekvárnak való 5, őszi barack 7—11, szőlő 6—7, újburgonya 1,80—2,20, sár­garépa 1—1,50, petrezselyem 2,60—3, fejeskáposzta 2,50—3, kelkáposzta 4, karalábé 2,50—3, leveles karfiol 3,50—4, zöldpap­rika 2—3, főző tök 0,50—0,60, uborka salátának való 0,80—1, zöldbab 4, ecetes uborka 2,50— 3,50 forint. Előzik Mi usora Augusztus 9, szombat: Baja Központi: Anatol úr ka­lapja, Baja Uránia: Ne várd a májust, Kalocsa: Királyasszony lovagja, Kecskemét Árpád: A félelem bére, Kecskemét Városi: Svejk, a derék katona II., Kis­kőrös: Huszárok, Kiskunfélegy­háza: Apák és fiúk, Kiskőrös Kerlmozi: Befejezetlen elbeszé­lés, Kiskunhalas: Római vakáció. Éppen ő mondja MB — Figyelj csak... Csuda jó cikk van itt arról, milyen »tk pénzt kereshetnek a háziasszonyok szabad idejükben. ELCSERÉLNÉM 1 szoba, konyha, előszoba, kamrás lakásomat hason jóért. Kecskemét. Bajcsy-ZsUinsz.k.v utca 45. Zöldfa utcán a bejárat. 2175 GÖRÖG IMRE Talíája 12. sz. a. lakos egy db 14 éves, nyári fekete, jhl. kesely, heréit lovának járlata elve­szett. Semmis. Városi tanács mező* * gazdasági osztály. ________________4 **2» PZ ÖRTELENITSE lábát szőrtelenltő krémmel. Bajuszt, arcot szőrtelenito porral. Egészségre ártalmatlan. Té­gely 8— Ft. Vitaminos hámlasztó, fehérítő szeplőkrém. Napfényvédő­krém. Púderkrém. Ránctalamtó krém Friss méhpempős krém, száraz arcra bőrtápláló krém, zsíros, mitteszeres, tág pórusú arcbőrre arcvíz. Szeplő- halványító víz, pakolópor májfoltos arcra. ' Hajhullás ellen fejbőrkrém, korpásodás ellen hajszesz. Gyöngy­ház-körömlakkok. Megrendelhetők: postán utánvéttel: dr. Rabinek Alá- dér vegyészmérnöknél. Székesfehér- vár, Piactér 53._________________2171 EL ADÖ 1 darab mozaiklap és ce­mentlap-prés. hozzávaló mozaiklap csiszolóval, kézi és motorikus meg­hajtásra. Érdeklődni: Kiskunhalas, Ady Endre u. 9.________ 2143 EL CSERÉLNÉM kecskeméti köz­ponti, nagyméretű kettő szobás la­kásomat 3 szobás külterületire is. megegyezéssel. Cím a kiadóban. 4826 IS47-ES KIADASÜ ,.Lancia Ardic” 4 személyes személygépkocsi, kifogás­talan állapotban sürgősen eladó. Bakos. Nemesnádudvar, Széchenyi utca 19._______ EH3 fM-ES JAWA generálozott motorke­rékpár igényesnek eladó. Fülöpszál- las Kurjantó. Szegedi Gábornál. 4301 Kilenc darabból a!ló modem kony­habútor eladó. Kecskemét, Dankó u. 10 Megtekinthető: délután 3 órától. 4822 KOVÁCS MUNKÁRA alkalmas Ipari tanulót felveszünk Rendőrfalu mel­lett levő műhelyünkbe. Kecskemét. Szabad Nép Tsz. 214» áros és járás életéből >000000000000000 ooooooooooooooooooooooooooooo ELKÉSZÜLT AZ ÜNNEPI VASÁR TELJES PROGRAMJA ELADÓ phos Pannónia jó állapot­ban, -jutányos áron. Megtekinthető: Kecskemét, Bem utca 4. Keresztes műszerésznél- 4314 érkezők számára. A Béke tér teljesen beépül, a kereskedelem és ipar pavilonjaival. A vendég, látóipar a sétányon állítja fel kisvendéglőit, halászcsárdáját, sörözőit, s a lacikonyhákat. A Petőfi-szigeten a gyerekek ré­szére vidám parkot létesítenek. A MÁV száz kilométeres körzet, ben 50 százalékos vasúti ked­vezményt ad a vásár idejére. KAP-E TEJCSARNOKOT KISCSÄVOLY? Már több ízben foglalkoz­tunk a kiscsávolyi háziasszonyok agyik nagy problémájával, a tej- „•sarnokkal, sőt tanácstagi be­számolókon is szóbakerült ez a kérdés. A kapott írásos válasz azonban úgy hangzik, hogy nem helyeslik a javaslatot, mert ez- alőtt két évvel is működött lyen és csak 40 liter tejet tu­dott elmérni. Mikor ezt az írást elolvastam, lehetetlennek talál­tam, hogy ekkora körzetben, ahol ennyi a gyermek, csak ilyen kevés tej fogyott volna. Ujváriné fagylaltos elmondotta, hogy több ízben vett volna na­gyobb mennyiségű tejet, de az­zal utasították el, hogy egy sze­mélynek nem adhatnak annyit. Ezekután felkerestem Albert elvtársat, a kereskedelmi osztály vezetőjét és elbeszélgettem vele. Szerinte teljesíthető a háziasz- szonyok kérése, csupán a helyi­ség biztosítása ütközik nehézsé­gekbe. Szerintem azonban Kis- csávoly központjában, a Sztálin úton levő három üres üzlethe­lyiségen kívül az egyik igen al­kalmas lenne erre a célra. Al­bert elvtárs fel is jegyezte, s azt CSAK RÖVIDEN NYüMDASZTAWULUi' leivesz a kecskeméti nyomda.________________x RÖ VID, kereszthúros, politúrozott bécsi zongora jó állapotban eladó. Plébánia, Csengőd. 2169 Érdekesség j Dinamoszkop <■ Szovjet tudósok nemrégiben >) olyan távirányítható műszert szerkesztettek, amellyel több >] ezer méterrel a föld alatt figyeli lemmel kísérhetik az olajfúró >j tornyok munkáját. Ezt a bérén- dezést »Dinamoszkop«-nak ne-y vezték el. $< Az új készülék előnye abban ,J rejlik, hogy a diszpécsernek nemö kell leállítani a fúrót és a szi-y vattyút, ha képet akar kapni a fúrás mélységéről és minőségé-!• ről. A »Dinamoszkop« gombnyo­másra, automatikusan választ ad a következő kérdésekre: mü- i<ödnek-e a fúrótornyok, milyen mélyen dolgozik a fúró, milyen sebességgel halad előre, milyen sí megterheléssel dolgoznak a szí-)) vattyúk? >) SS PElOtl NtPE >> A Magyar szocialista Munkáspárt << Hacs-Kiskun megyei napllapia << Szerkeszti a szerkesztő bizottság SS Szerkesztősig: >S Kecskemét, Széchenyi tét 1. szám SS Telefon: 25—16. 26—IS. 11—22 >) Felelős kiadó Mojnai Frigyes >> Kiadóhivatal: zz Kecskemét. s/aPadsa» tér 1/a. zz Telefon: 17—09 « Előfizetési díj egy hóra 11 Ft (( Előfizethető és megvásárolná tő << bármely postahivatalban S) és kézbesítőnél. >S tlács-Kfskun megyei Nyomda v. Kecskemét. — Telefon 15-29, 27-49 Felelős vezető: Szűcs Béla igazgató Űjabb 25 000 forintot szavaz­lak meg Sükösdön a községfej- >>lesztési alapból az iskalák tata­rozására Augusztus 20-án avatják fel Dávod községben a falu új is­koláját és szép kultúrházát. mondta, ha megfelel, átadják a népboltnak. Szeretnénk már tudni mikor? És lesz-e egyáltalán tejcsarnok Kiscsávolyban? Mert ha az ital­boltok örvendeztetik a jókedvű embereket, akkor gondoljunk arra is, hogy a tejcsamok léte­sítésével sok háziasszony prob­lémáját oldhatjuk meg. Túri Istvánná BÄCSKAI TÜSKÉK Nincs Baján egyetlen regge­liző hely sem. A tejcsarnok dol­gozói saját jószántukból forral­nak tejet azoknak, akik már 8 órakor dolgozni kötelesek. A cukrászda csak ekkor nyit, a Club eszpresszó pedig eddigi nyitását ugyancsak későbbre te­szi. A Vendéglátóipari Vállalat­nak erre is gondolnia kellene. • Miért nem világítják ki Baján a Tóth Kálmán teret, amely a város egyik legszebb pontja? A szobor talpazatát sem tudja mire vélni a városba érkező, mert a bronzszobor a sötétben elvész. • Szeremlén a földművesszövet- kezet cukrászdája akkor van nyitva, amikor a vezetőnek tét szik. Az elmúlt hetekben éppen szabadságolás miatt függött Iijöí! a tábla, hogy »zárva«. [ KRÓNIKA ’ A közöny < Valóban úgy volt igaz, ahogy mondani szokták: »mindenki szemeláttára« fulladt a Sugovi- cába az a fiatalember, aki mun­kát vállalni jött Bajára és a'/ első napon fürödni ment a strandra. A bajai nyarak tragédiáit nem egy fakereszt őrzi már hosszú évek óta. Ebben az évben ez az első halott, akit partjára dob a szeszélyes Dunaág. Most mégis erről kell beszélni. Mert amikor elhangzott egy kiáltás: »Olt va­laki fuldoklik, segítsenek!«, sen­ki sem mozdult a homokföveny­ről, egy érdeklődő pillantáson túl semmit sem tettek a báge- rológépen dolgozó vízi emberek, helyükön maradtak a »dicső« aranyifjak, akik pedig ugyan­csak értik a módját, ha egy szőke kislányt kell körüllubic­kolni tarzani bőgéssel és maguk mutogatásával. — Semmi önfel­áldozásra is kész segíteniakarást nem láttam — mondja el egy fiatalasszony. Negyedóra múlva egy öregember érdeklődött, hogy vajon hol látták elmerülni a sze­rencsétlenül jártat7 Néhány odavetett mondat után azonban az öreg egyedül maradt. Csák- lyával keresgélt még egy dara­big a vízfenéken, aztán odébb állt. A strand pedig élte tovább napi életét: a gyerekek lubic­koltak, napoztak a süldőlányok, pletykáztak az asszonyok, a fér­fiak pedig fáradhatatlanul bá­multák a »Sugovica szépeit«. Egy ember pedig meghalt, mert aem fogta meg kezét a közös­ségből senki. A közöny miatt.. (felvidéki) Mint már arról hírt adtunk, augusztus 19—20-án ünnepi vá­sárt rendeznek Baján a szocia­lista kereskedelem megszületé­sének tíz éves évfordulója al­kalmából. A vásár rendezősége nemrég tartott értekezletén ösz- szeállította az ünnepi vásár tel­jes programját, amely kiállítá­sok, bemutatók mellett nagysze­rű kultúrrendezvényeket és sportműsort tartogat a városba csak kemény harcok árán tudja megtalálni a helyét az életben. A tervben szerepel még Fehér Klára: Nem vagyunk angyalok című vígjátéka és Kohout, mai cseh drámaíró Ilyen nagy sze­relem című műve, mely az el­múlt évad végén aratott nagy sikert Budapesten. Felújítja a színház Sardou klasszikussá vált komédiáját is, a Szókimondó asszonyságot. Nyolc prózai bemutatóra szá­míthatunk tehát jövőre Kecske­méten. Nem panaszkodhatnak azonban a zenés műfaj kedve­lői sem. Kálmán Imre, Huszka Jenő, Miljutyin és Ábrahám l’ál neve fémjelzi az operettprogra­mot. Műsorra kerül a tervek szerint a Cirkuszhercegnő, a Ci­gányszerelem, a Mária főhad­nagy, a Viktória és Miljutyin fordítás alatt álló — ideiglenes címén Donna Juanita című — nagyoperettje is. A zenés víg­játékokat a Majd a papa című tavaly bemutatott, Fényes Sza­bolcs zenéjével színre kerülő vidám, mai tárgyú mű képvi­seli. Szó van még arról is, hogy­ha az idő és a lehetőségek meg­engedik, színre hozzák a Lili bárónő c. Hwsz/ca-operettet is. Érdekessége a programnak, hogy a tervben szerepű" művek mellett repertoár-darabok mű­soron tartását is elhatározta színházunk. Így kerül majd színre néhány előadásban, előre meg nem határozott időben, a Csárdáskirálynő és a tavaly nagy sikerrel bemutatott Bob herceg. A program nagy feladat elé állítja a színházat. S, hogy ezt jól tudja megoldani, kitűnő szí­nészekkel, énekesekkel gazdagí­Az utóbbi években talán egy­szer sem előzték meg olyan szé­leskörű viták, alapos és meg­fontolt mérlegelés a színház jövő évi műsortervének összeállítá­sát, mint az idén. Pártunk me­gyei bizottsága még a végleges műsorterv kialakítása előtt be­hatóan foglalkozott a műsorösz- szeállítás elvi és gyakorlati problémáival. A tanácskozásba bevonta az illetékes színházi Szakembereket, Kecskemét és a megye kulturális életének veze­tőit. A színház által benyújtott végleges tervet pedig a megyei tanács végrehajtó bizottsága — a színház gazdája — augusztus 4-i ülésén hagyta jóvá, élénk vita és több javaslat alapján. A most jóváhagyott műsor­terv szerint színházunk tizen­négy bemutatót hirdet az 1958— 59-es évadra. A prózai művek közül különösen kiemelkedik Kuo Mo-zso: Ármány és hűség című ötfelvonásos történelmi drámájának első magyarországi bemutatója. A tavaly megkez­dett Shakespeare-ciklust a Ró­meó és Júlia folytatja tovább az idén. Emellett még egy Igen népszerű klasszikust szólaltat meg a kecskeméti színpadon színházunk. Az idei Schiller-év alkalmából műsorra tűzi a Stuart Máriát. Az évadot — amint már .megírtuk — Móricz Zsigmond Űri muri című drá­májával nyitják meg, amely a Nemzeti Színház egyik legna­gyobb sikere volt. A modem magyar dráma fej­lődéséhez járul hozzá a színház egv fiatal író, Gimes Imre: Is­pán Teréz című paraszti tárgyú drámájának ősbemutatójával. Hőse eev fiatal parasztlány, aki Apróhirdetések

Next

/
Oldalképek
Tartalom