Petőfi Népe, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-17 / 194. szám

8. oldal 1958. augusztus 17, vasárnap Hz ENSZ közgyűlés pénteki ülése A közép-keleti helyzetről szóló vitában a pénteki ülésen az első felszólaló Zorlü török külügymi­niszter volt. Beszédében üdvö­zölte az amerikai csapatok liba­noni és az angol csapatok jor- dániai beavatkozását. Igyekezett mentegetni Törökország részes­ségét az Egyesült Államok tá­madó cselekményeiben. A török külügyminiszter támogatta Ei­senhower javaslatait. Utána Ah­med Sukairi, Szaud-Arábia ál­lamminisztere mondott beszédet. Hangoztatta, hogy Szaud-Arábia támogatni fog minden olyan ha­tározati javaslatot, amely a kül­földi csapatok azonnali eltávolí­tását sürgeti nemcsak Libanon­ból és Jordániából, hanem min­den talpalatnyi arab földről. Ei­senhower gazdasági tervére cé­lozva kijelentette: a kérdés meg­oldásának kulcsa nem a gazda­sági fejlesztés — bármilyen fon­tos legyen is az. — A gazdaság csak szilárd politikai helyzetben fejleszthető. Hangsúlyozta, hogy a Közép-Kelettel kapcsolatos po­litika alapvető megváltoztatására van szükség, sürgősen hozzá kell járulni az arab törekvésekhez, még mielőtt azokat hozzájárulás nélkül valósítják meg. Füzsijama japán külügyminisz­ter véleménye szerint az ENSZ megfigyelő csoport kiterjesztésé­re irányuló japán javaslat elfo­gadása továbbra is hatékony esz­közt szolgáltatna az amerikai csa. patok Libanonból való vissza­vonására. A következő felszólaló Dzsalal Abdoh Irán képviselője kijelen­tette, joggal lehet bízni abban, hogy sikerül majd mindkét fél számára elfogadható kompro­misszumot kidolgozni. Szerinte ebben Hammarskjöld igen fon­tos szerepet játszhat. A szünet után Űj-Zéland és Bulgária ENSZ-képviselője szólalt fel. Az ENSZ rendkívüli közgyű­lése szombaton nem tartott ülést. A tanácskozásokat hétfőn folytatják. * Hammarskjöld ENSZ-főtitkár pénteken villásreggelit adott a rendkívüli közgyűlésen résztve­vő szovjet küldöttség tiszteleté­re. A villásreggelin Gromiko, Zorin és Szoboljev vett részt. * Gromiko szovjet külügymi­niszter megbeszélést folytatott Dzsajar iraki külügyminiszter­rel a közel- és közép-keleti hely­zetről, továbbá az ENSZ-köz- gyűlés rendkívüli ülésszakának munkájáról. Hruscsov válasza az angol atom­fegyver-ellenes mozgalom levelére Hruscsov, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnöke vála­szolt a »Hadjárat az atomlesze­relésért« angliai mozgalom egyik tagozatának levelére. Mint írja a Szovjetunió hajlandó az Egye­sült Államok és Nagy-Britannia kormányával együttesen ünne­pélyes kötelezettséget vállalni arra, hogy semmilyen körülmé­nyek között sem használ nukleá­ris fegyvert, sem légihaderők, sem pedig rakéták útján. A jelenlegi közép-keleti hely­zetről szólva Hruscsov hangoz­tatja, hogy az angol kormány, ugyanúgy mint két évvel ez­előtt a szuezi válság idején, most is újból, ki nem provokált fegyveres beavatkozást hajtott végre, amely azzal fenyeget, hogy világkonfliktussá fajul. A szovjet kormány véleménye sze­rint lehet és kell is olyan meg­oldást találni a közel- és közép­keleti problémákra, amely meg­felel az ott élő népek létfontos­ságú érdekeinek — hangoztatja válaszlevelében Hruscsov. Gyógyszerekkel a rák ellen Egy héten át tanácskozott Lon­donban 63 ország kétezer rák­kutatója. A megbeszélések érté­kes tapasztalatcserét eredmé­nyeztek. A tudósok őszintén be­ismerték, egyelőre még nem tud­ják egyértelműen megállapítani, mi az oka annak, hogy egy sejt hirtelen bomlani kezd. Ezzel szemben jelentősen megjavult annak a lehetősége, hogy a rá­kot, különösen korai szakaszá­ban, gyógyszeres kezeléssel le­küzdjék. A tudósok e kongresszusa meg­mutatta, hogy a betegségek le­küzdésében semmiféle -vasfüg­göny* nem választja el a vilá­got, s Blohin professzor, a szov­jet küldöttség vezetője kijelen­tette, hogy a Szovjetunióban a rákbetegségek leküzdésében el­ért eredmények »ugyanolyanok, mint a világ többi részében: eny- hítőek és átmenetiek«. A hetedik nemzetközi rák­kongresszus napirendjén három téma szerepelt: a rákos sejtek természete; a rák leküzdésének eszközei; felvilágosítás. A Lon­donban egybegyűlt tudósok beis­merték, hogy nem tudják, mi in­dítja meg a »sejtek ámokfutá­sát«. George Klein svéd profesz- szor megvilágítása szerint ezek­ből a sejtekből nyilvánvalóan hiányzik az a kontrollanyag, amely a többi sejteket és velük együtt az emberi szervezetet ala­kítja. Windeyer angol professzor arra a kérdésre, hogy mi tulaj­donképpen a különbség egy nor­mális és egy rákos sejt között, ezt válaszolta. »Még nem nyert bizonyítást, hogy valami lénye­ges különbség lenne közöttük.« Az uralkodó vélemény szerint egy sejt valamely időpontban mutálhat és rákossá válhatik anélkül, hogy ennek a változás­nak az okait ismernék. A Londonban összeült szakem­berek három fő módszert állapí­tottak meg a borzalmas kór le­küzdésére: sebészeti beavatko­zással, sugárkezeléssel, gyógy­szerekkel. Hangsúlyozzák, hogy a rákos megbetegedések kezelé­sénél a fósulyt a gyógyszerekKel, antibiotikumokkal és egyéb ve­gyi készítményekkel való gyó­gyításra kell helyezni. Teljesen egyetértettek abban, hogy a rák leküzdése a korai szakaszban a legeredményesebb, s ez a lakos­ság alapos felvilágosítását teszi szükségessé. A felvilágosítás mértékét illetően kétféle véle­mény alakult ki. A »régi isko'a« attól tart, hogy kíméletlen fel- világosító munka »rák-pánikct« okozhat. Az »új iskola« vélemé­nye szerint ez a hátrány teljesen eltörpül a rákos megbetegedések tulajdonképpeni veszélye mel­lett. A vitát az amerikai felvilágo­sítási módszerek robbantották ki, melyeket John Heller pro­fesszor, az ottani rákkutató -n- tézet vezetője védelmezett. Q el­ismerte, az intenzív felvilágosító munka a laikusok között könv- nyen pánikot okozhat, de hozzá­fűzte, hogy erre nincsenek bizo­nyítékok az Egyesült ÁllamoK- ban. Az oxfordi Donaldson dok­tor amerikai kollégája pártjára állva, így nyilatkozott: »Beszá­molóm célja, hazám orvosait meggyőzni arról, hogy a nemzet felvilágosítása lélektani szem­pontból éppen olyan fontos, mint számos emberélet megmentésé­nek, illetve meghosszabbításá­nak szemszögéből. Számos or­szágban sok éven át gyűjtött ta­pasztalatom, hogy a lakosság te1- világosítása a rákos megbetege­désekről sok emberéletet meg­menthet.« Kislsi japán miniszterelnök üzenete Kishi japán miniszterelnök pén­teken üzenetet intézett az atom- és hidrogénbomba ellen küzdő negyedik tokiói világértekezlet­hez. Kifejezte azt a reményét, hogy az értekezlet eredményes lesz és a nukleáris kísérletek megszüntetésére bírja az érde­kelt országokat. Kishi hangoz­tatta: a japán parlament sürget­ni fogja a nukleáris fegyverek­kel rendelkező hatalmakat, hogy egyezzenek meg az atomfegyver­kísérletek feltétel nélküli felfüg­gesztésében és kössenek szerző­dést a nukleáris fegyverek gyár­tásának, tárolásának és felhasz­nálásának megtiltására. A tokiói értekezlet pénteken elfogadott nyilatkozatában kimondja: az emberiség elsőrendű feladata, hogy követelje az Egyesült Ál­lamoktól és Angliától a nukleá­ris kísérletek azonnali beszünte- tését, Bulganyin kinevezése Moszkvában hivatalosan kö­zölték, hogy Bulganyint a sztav- ropoli népgazdasági tanács elnö­kévé nevezték ki. A Legfelsőbb Tanács Elnöksége felmentette Bulganyint a Szovjetunió Álla­mi Bankjának elnöki tisztségé­ből és Gorubuskint nevezte ki erre a tisztségre. OOO OOO OO-OOOO: ii ecstnemeti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: ’ Szabó István (anyja neve: Mócza Ida), Deák Pál (Törteli Rozália), Tóth Mi­hály (Papp Anna), Ágoston Zita (Fekete Zsuzsanna). MEGHALTAK: Kerekes Pál- né Balogh Julianna 77 éves, Ko­vács Károlyné Tóth Magdolna 51 éves kecskeméti lakosok. NAPTÄR 1958. augusztus 17, vasárnap Névnap: Jácint Napkelte: 4 óra 42 perc Napnyugta: 18 óra 53 perc • A NAP HUMORA A házasságközvetitő színház­ba megy, ahol épp a Rómeó és Júliát adják. Figyelmesen követi a darab menetét, a fiatalok sze­relmi küzdelmét és odasugja szomszédjának: — Én ezeket már rég össze­hoztam volna! * — Vízgazdálkodási társulást szerveznek Jászszentiászlón. Augusztus 8-án 80 katasztrális hold földdel több egyénileg dol­gozó paraszt jelentette be be­lépési szándékát a szervezés alatt álló vízgazdálkodási tár­sulathoz. — Húsz új földművesszövet­kezeti tag szervezését és 2000 forint értékű részjegy gyűjtését vállalta a lajosmizsei KlSZ-szer- vezet a közelmúltban. — 148 százalékra teljesítette első iélévi jövedelmezőségi ter­vét a Lajosmizsei Földműves- szövetkezet. — A Termelőszövetkezetek megszilárdításának és fejleszté­sének feladatait vitatták meg Hercegszántón a helyi termelő­szövetkezeti tanács tagjai leg­utóbbi ülésükön. — 120 főről 350 főre emelik a Kiskunhalasi Motor- és Gép­javító Vállalat dolgozóinak lét­számát a hároméves iparfejlesz­tési terv keretében. — Belecsapott a villám aug. 13-án Miskén a községi szérűbe. A tűzoltók, a tsz-tagok és a falu lakossága nehéz munkával tud­ta megakadályozni a tűz tovább­terjedését. 1 f Újabb részietek az Atlanti Óceáni repüíőszerenc*íétleiiséi»ről de ezután a gépről már semmi­féle jelzést nem kaptak. A Su­per Constellation sem motorhi- uajelzést, sem SOS jeleket nem adott le. A shannoni repülőtér helyettes vezetője kijelentette, hogy ami a géppel történt, rend­kívül gyorsan, váratlanul tör­ténhetett. A szerencsétlenség színhelyé­re érkezett General Ledere ne­vű francia hajó hét holttestet emelt ki a tengerből. Meiling, a KLM shannon! ki­rendeltségének vezetője közölte, hogy a repülőgép nem volt túl­terhelve. A szerencsétlenség oly gyorsan következhetett be, hogy még segélykérést sem adhattak le. A négymotoros gépóriás ugyanis motorhiba esetén még két motorral is könnyen elér­hette volna a partot, ezenkívül a gép négy rádióadóval is ren­delkezett.- Mellíng a .szabotázs lehetőségét teljesen kizártnak tartja. A szerencsétlenség okát mind­eddig nem tudták tisztázni. Légiforgalmi szakértők szerint lehetséges, hogy a gép tengerbe- zuhanását egy váratlan robba­nás okozta. Azt is feltételezik, hogy hirtelen lángbaborulhatott a gép pilóta- és rádiófülkéje. A shannoni repülőtéren kö­zölték, hogy a KLM utasszállító gépének 99 áldozata közül ed­dig 84 utas holttestét halászták ki a tengerből. Egy kanadai torpedónaszád az úszó géproncsokat és a felszín­re került poggyászt, valamint egyéb holmit szedi össze. Az Írországtól mintegy 130 mérföldre történt borzalmas re­pülőszerencsétlenség a hírügy­nökségek érdeklődésének közép­pontjába került. A KLM holland légiforgalmi társaság londoni irodájának jelentése szerint alig valószínű, hogy a gép 99 utasa közül bárki is életben maradt. A szerencsétlenül járt gép felku­tatására indult angol katonai repülőgépek egyik a Reuter Iro­da jelentése szerint az éjszakai órákban a következő szűkszavú jelentést küldte az írországi Shannonba: »Egyetlen utas sem élte túl a szerencsétlenséget«. A légiíorgalom történetében ez volt az első légiforgalmi utas- szállító repülőgép, amely az At­lanti-óceánba zuhant — állapít­ja meg az AP. A KLM utasszállító gépe Amszterdamból szerdán este in­dult New Yorkba, A gép Shan- nonban leszállt, majd onnan a GMT 2 óra 5 perckor folytatta útját. Fél órával később a gép rádióadója elhallgatott. Az At- lati-óceánt csütörtökre virradó éjszaka átszelő más gépek piló­táinak feltevése szerint a hol­land Super Constellation bizo­nyára viharba került és így zu­hanhatott a tengerbe. Shannonban hat újabb utas szállt a gépbe, köztük négy ame­rikai. így az utasok száma a nyolc tagú legénységgel együtt 39 főre emelkedett. Az utasok közül nyolc gyermek, 45 férfi és 38 nő foglalt helyet a gép­ben. A gép 35 perccel az Írország­ban történt felszállása után rá­dión jelentette, hogy minden rendben van és mintegy hatezer méter magasságban repül. Ez­után a gép rádióadója elhallga­tott. A shannoni repülőtér ügye­letes rádiótávirászai mit sem sejtve tovább figyelték az adást, — Új csarnokkal bővül a há­roméves terv keretében a Bajai Cementipari Vállalat. Az új üzemrészben kerül gyártásra a megye új szőlőtelepítéseihez szükséges 120 000 darab beton­oszlop is, — »Ügyességi« tekeverseny a KPVDSZ-ben. A KPVDSZ Szi- lády Károly utcai kultúrottho- nában szombat este pt órai kez­dettel »ügyességi« tekeversenyt rendeznek, amely vasárnap de< 10 órakor folytatódik, egészen éjfélig. A versenyre a helyszí­nen lehet nevezni. A nyertesek értékes díjazásban részesülnek. — Öngyilkosságot követett el Varga János 55 éves kecskeméti lakos, a Kiskereskedelmi Válla­lat dolgozója. A városi tanács második emeletének ablakából legurott és szörnyethalt. Tetté­nek oka ismeretlen. — 560 066 forint értékű mun­kával fogják Kunszállás közsé­get villamosítani. Az erre irá­nyuló munkák a hároméves terv idején kezdődnek meg. — Export-nád vágási tervét túlteljesítette az Alsó-Dunai Nádgazdaság bajai telepe. — Harminc egyénileg dolgozó parasztot hívtak meg a Hosszú­hegyi Állami Gazdaság megte­kintésére a gazdaság vezetői az elmúlt napokban, A látogatást tapasztalatcsere értekezlettel kötötték egybe. — Parkban legeltetett B. Sza­bó Sándor kecskeméti lakos, ezért 120 forintra bírságolta a Szabálysértési Hivatal. — Korszerű sütőüzemeket lé­tesítenek Kecskeméten, Kiskun­félegyházán, Baján és Kalocsán a hároméves terv beruházásai­ból. — őszibarack telepítését ha­tározta el a bajai Város- és Köz­séggazdálkodási Vállalat kerté­szeti részlege, — mintegy 50 holdnyi tartalékterületen. — 177 300 forint volt a jöve­delme a lajosmizsei, kerekegy­házi és lakiteleki í'öidművesszü- vetkezeteknek az első félévben. Jövedelmük jó része sertéshízla- tásból adódott. — Négy kilométer hosszúságú járdát építenek a kiscsertölck, hogy közelebb kerüljenek Öreg­csertőhöz. A saját erőből törté­nő építés folyamatban van. —- 7 858 60« forint forgalmat bonyolítottak le az első félévben a kecskeméti járás földműves- szövetkezeteinek vendéglői. — Augusztus 9-én a Hazafias Népfront bajai járási bizottsá­ga a községi népfront-bizottság elnökeinek bevonásával kibőví­tett ülést tartott, amelyen Osz- terman Béla, a járási népfront­bizottság titkára, összegezte a népfront-mozgalom eddigi ered­ményeit és további feladatait. A tanácskozáson részt vett és fel­szólalt Szabó István, a járási pártbizottság titkára. — Ittasan összeverekedett két barát Madarason. Sándor János úgy találta megütni Horváth Gá­bort, hogy az asztalnak esett és betörte a fejét. A mentők kór­házba szállították. — A hároméves terv helyi tennivalóinak megbeszélésére a Kiskunfélegyházi Városi Tanács augusztus 8-án értekezletet tar­tott az üzemek vezetővel. A ta­nácskozáson számos értékes ja­vaslat hangzott el a hároméves terv ipari vonatkozású kérdései­vel kapcsolatban. Köszönetnyilvánítás Mindazon rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek, akik drága jó férjem, illet­ve édesapánk, Szabó Pál gazdálkodó temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyez­tek, ezzel mélységes fáj­dalmunkat enyhíteni igye­keztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. özv. Szabó pájné 5133 és gyermekei

Next

/
Oldalképek
Tartalom