Petőfi Népe, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-27 / 201. szám
1358. augusztus 27, szerda Tanácsülések Hogy tetszik? Apitvarosicsodadoktor Kuruzslás hatósági engedély és vállalati igazolás segítségével Hirtelen fékezéssel állt meg autónk az országúton. Négyen ballagtak a pitvarosi állomás felé: két asszony, egy leány és egy 60 év körüli bácsika. — Nem tudják véletlenül, hogy hol lakik a »csodadoktor«? — kérdeztem köszönés után a csoporttól. — Mi is onnét jövünk, ott lakik az első utcában a legutolsó házban — mutatott a csanádal- berti házak felé az egyik asz- fczony. Az autóból kiszállt ezután a makói járás rendőrkapitányá és a Csongrád megyei Tanács Egészségügyi Osztályának főorvoshelyettese. Az asszony mit sem sejtve beszélt. Megtudtuk tőle, hogy hárman kiskőrösiek, a bácsika periig Békés megyei, Mezőkovács- házáról való. — Na és mennyit kér az »orvos« egy vizsgálatért? — kérdeztük. ' — Tetszenek tudni, nem kér az semmit, de olyan tudósnak csak illő, hogy fizessünk. Én a tányér alá feltűnés nélkül 50 forintot csúsztattam. — Én százat tettem — vágott közbe a bácsika. Elképedtünk. A csanádalberti Mészáros Ferenc viselt dolgait az iratokból már ismertük. Néhány esztendővel ezelőtt ugyanis kuruzslásért állt bíróság előtt. Akkor feltételesen nem került huzamosabb időre börtönbe, mivel megígérte, hogy nem fogja< többé becsapni az embereket, j Fogadtatás Az utca forgalmas volt. Ti' zenketten ültek egy téglarakáson. Vegyes érzelmekkel léptünk be a szemetes udvarba, ahol 4—5 idős nénikét, öreg embert láttunk az ól és istállóépület tövében. A kis konyhából nyögdécse- lés hallatszott ki. Megálltunk a folyosón, amikor egy szemüveges, ingujjra vetkőzött ember sietett ki a helyiségből. — Maguk most jöttek, várjanak sorukra — kiáltott mérgesen, közben az istállóhoz ment. Felmászott a létrán a padlásra, eltűnt egy pillanatra, de a következő percben újra a folyosón láttuk, kezében három szál ösz- szefonnyadt székfűvirágot és lapulevelet szorongatott. — A rendőrségtől jöttünk — mutatta igazolványát az őrnagy elvtárs. A »csodaorvos« arcára csodálkozás ült és nem várt nyájassággal tessékelt bennünket a szutykos falú, piszkos, lim-lom- mal telt »vizsgáló« helyiségbe. Egy 40 év körüli, megtört arcú ember ült a székben. Amikor megkapta a székfüvet, áhítattal nézett »jótevőjére«. A betegek "gyógyítója« magyarázni kezdte a borogatás módját, miközben a doktornő orvosi szemmel nézegette a beteg lábait. A megyei főorvos helyettese akkor és a későbbiekben is megállapította, hogy ilyen irányú ú. n. »vizsgálattal« nem lehet a diagnózist meghatározni. így természetesen gyógykezelésben sem lehet részesíteni a beteget. Mészáros Ferenc az eddigi tevékenységével elért eredményeit a szuggesztió- nak lehet tulajdonítani, amivel a régi időkben már találkoztunk, de nem a XX. században! Búcsúzáskor zavartan pislogott ránk a beteg, meg akarta kérdezni »orvosától«, hogy mivel tartozik, de a mi jelenlétünk miatt nem szólt semmit. A »tudós« felesége, egy őszhajú asszonyka segítette ki zavarából. A kapuig kísérte a beteget, akinek volt alkalma bankjegyben leróni háláját. Különös „recevtek“ és „gyógymódok“ A »csodaorvos« nem zavartatta magát, tovább folytatta munkáját. A székbe ültette-a következő vendégel, megnézte a körmét, átnyalábolta, megrázta, hogy csak úgy ropogtak a csontjai és máris írta a »receptet«. Alant közöljük a »különlegeskezelés módját úgy, ahogy MéA hajszínt fémek befolyásolják Dr. Kikkaya japán tudós, az oszakai egyetemi laboratórium kutatója évek óta foglalkozik a természetes hajszín vegyi alapjával. Bonyolult analízisek során sikerült munkatársaival együtt megállapítania, hogy melyek azok a fémek, amelyek a hajszín különféle árnyalatait befolyásolják. Megállapította például, hogy a szőke haj aranyos csillogása a titán nevezetű fém jelenlétének köszönhető. A fehér és ősz haj erősen nikkeltartalmú, a gesztenyebarna haj viszont rezet, kobaltot és vasat tartalmaz. A vörös haj a mol- dibdén nevű fémtől kapja csillogását. A fémek természetesen csak nyomokban találhatók meg a hajban. A kutatásokat megnehezíti az a tény, hogy hal különböző fém alkotja a hajfesték mindenkori összetételét. A különböző arányban fellelhető fémek tehát a természetes hajszínnek rengeteg változatát idézik elő. Piaci árak Kecskeméten Augusztus 26-án a reggeli ákban közepes felhozatal mel- tt az alábbi árak alakultak ki kecskeméti piacon: Éjburgonya 1.60—2, sárgaréoa -1.50, petrezselyem 2.50—3, fe- skáposzta 3.50—4, kelkáposzta 50, karalábé 2—2.50, karfiol 50—4, zöldpaprika 1.50—3, főző k 0.70—0.80, ecetes uborka 2.50 4, zöldbab 3.50—4, zöldborsó -9, élő csirke 22—23, élő tyúk —20, élő pulyka 17, élő kacsa >vány)T6—17, elő liba (sovány) —16, tej 2.50—3, tojás 1.30— 10, alma 1.50—3, körte 1.60— 10, őszi barack 5—10, szilva 0—2, szőlő 4—6. sárgadinnye 0.60—0.70, görögdinnye 0.50- 0.60 Ft. peioh nepb A Magyar Szocialista Munkáspárt Bacs-kiskun megyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség Kecskemét, Széchenyi tét l szám Telefon: 25—16, 26—19 11—22 Felelős kiadó: Molnár Frigyes Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér l/a. Telefon: I7-C9 Előfizetési dl: eg.v hóra li Ft Előfizethető és megvásárolható bármely postahivatalban és kézbesítőnél. láaes-Kiskun tncgyti is.vouiu« v. Kecskemét. — Telefon 15-29, 27-49 Felelős vezető: Szűcs Béta Igazgató száros Ferenc csaló írta a hiszé-í kény asszonynak. »Négy deka ólmot vaskanál-2 ban megolvasztani, azt a fej fe-| lett hátrafelé 2 deci hideg vízbe | önteni. A vizet előre adva és azt ólomról 10 percen belül leinni, | de csak egyszer, többször nem| szabad.« A különböző növények keve-J rékébe pedig a következő eljá-f rást javasolta »10—12 szem érett! uborkamagot beletenni, negyed t órai áztatés után meginni«. : A »tudós« megállapította ez-; után, hogy vizsgálat közben aj betegnek átmenetileg mellhártya í szakadása keletkezett, ezért disz-t nózsírral átitatott papírboroga-1 tást rendelt. Elképesztő javaslatok, s mind-: ezek a XX. században! (Folytatjuk) Budapesten gyermekruha divatbemutatót tartottak. Képünk ennek egyik epizódját mutatja. Minden rendben van? — Még egy simítás és az izguló kis manekenek felvonulnak a közönség előtt. Jól sikerült a szimfonikus zenekar bemutatkozása Augusztus 20-án a Solivad- kerti Népművelési Otthonban mutatkozott be a 20 tagú, újjáalakult községi szimfonikus zenekar. A zenekar nagy tapsot kapott eddigi fáradságos munkája elismeréseképpen a fnint egy 300 részvevőtől. Műsorukon Csajkovszki: Heodera és Wagner: Lohengiin. nászindulója szerepelt. Említésre méltó még az, hogy a zenekar nagy része dolgozó parasztliatalokból verbuválódott. Mellettük megtalálható az utánpótlás is két 10—12 éves úttörő személyében. Ho', ki fart tanácstagi beszámolót Tanácstagi kötelezettségüknek tesznek eleget a járás tanácstagjai szeptemberben, amikor választókörzetük polgárainak beszámolnak tevékenységükről, közük a fontos kormányhatáro zatokal, összegyűjtik választó- polgáraik véleményét, javaslatát és az egyes problémákat illetően. A tervek szerint augusztus bő 30-án Fülöpszálláson a 63-as választókörzetben Czédli István, a 64-esben Bercczki János, a 66-osban Tóth János tart beszámolót. Szeptember 4-én ugyancsak Fülöpszálláson a 62-es választókörzetben Kiss Ignác tart beszámolót. Szeptember 16-án Bócsán a 47-es választókörzetben Újhelyi József, a 48-asban ifj. Solti Péter, a 49-es választókörzetben pedig Zs. Tóth József számol be választóinak. Tsz-ek tapasztalatcseréje A tervek szerint kedden Császártöltés község négy termelő- jzövetkezetéből mintegy 30—35 tagú csoport látogatott el a sü- kösdi Vörös Zászló Termelőszövetkezetbe — tapasztalatcserére. A küldöttséget a járási terme' lőszövetkezeti tanács elnöke, Garamvölgyi Pál és a község párttitkára, Ondrovics József alvtárs vezette. A csoporttal ment Molnár Lajos, a járási pártbizottság mezőgazdasági osztályvezetője is. Császártöltés községből dr. Venczcl Sándor körzeti orvos Izsákra ment. Helyébe dr. Scheibi János került, aki helybeli születésű. Dr. Scheibi János megbízatása ideiglenes. Egyébként munkahelyét augusztus 1-ével elfoglalta. A járási tanács megbízta Czi- nege Mihály tázlári lakost három hónapi időtartamra Tázlár Fétfogadás a járási tanácsnál A járás lakosságának tájékoztatására közöljük, hogy a végrehajtó bizottság a félfogadás idejét szeptember 1-től az alábbiakban szabályozta: kedden 8- tól 12-ig, sz.rdán egész nap — 8-tól fél 5-ig — pénteken délelőtt 8-tól 12-ig fogadja a járás lakosságát ügyes-bajos problémáinak elintézése érdekében. Ebben az időszakban minden osztálynál egy-egy ügyintéző és agy-egy végrehajtó bizottsági tag is benntartózkodik. községben a vb-litkári teendők ellátásával. A nevezett augusztus 15-ével elfoglalta új munkakörét. Harnóczi Lajos pirtói lakost saját kérelmére a járási tanács végrehajtó bizottsága elnöki funkciója alól augusztus 15-1 hatállyal felmentette. A járási tanács végrehajtó bizottsága 1958. augusztus 13-i ülé* sén saját kérelmükre az alábbi dolgozókat mentették fel eddigi munkakörük alól: Zsigmond Istvánt a Csengődi Községi Tanács vb-elnökének tisztje alól, Mózes Gyula, a Fülüpszállási Községi Tanács vb-elnökhelyet- tesi és Barth János Soltvadkerti Községi Tanács vb-elnókhelyet- tesi funkcióból^ Tanul a párttagság A marxizmus—leninizmus tu- lománya elengedhetetlenül szükséges azok számára, akik szocialista hazánk építésében az első sorokban menetelnek. E gondolat jegyében folyt és folyik az előkészület az őszi pártoktatási évad sikeres megkezdésére. A járási párt-vegre- hajtóbizottság a tagság kívánságainak figyelembevételével már határozott, bol, milyen tanfolyamat szervez és kire bízza a tagság tanítását. Az elképzelések szerint Császártöltésen, Kecelen és Kiskőrösön marxizmus—leninizmus, a járás kilenc községében pedig 15 időszerű kérdések tanfolyamán tanul majd a párttagság : egy része. Nyolc községben elő- | adásos oktatást valósítanak meg. Az elméletet alaposabban ismerő elvtársak részére magasabb fokon egy »gazdaságpolitikai kérdések« és egy »politikai gazdaságtan« tanfolyamot szervezett a végrehajtó bizottság. A községi tanácsok harmadik negyedéves munkaterve szerint a hó végén az alábbi helyeken lesz tanácsülés, amelyen részt vesznek a járás vezetői is. Augusztus 28-án Soltszentimrén Merkli József, a titkárság előadója vesz részt. Augusztus hó 2'9-én Császártöltésen Körös Gáspár járási tanácselnök szólal lel. Augusztus 30-án Csengődön Király István járási vb-titkár, l'ázláron dr. Csajkos Gyula járási főorvos vesz részt.