Petőfi Népe, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-19 / 195. szám
1958. augusztus 19, kedd A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ,lg:flC£?r/teK.ÜN. jyl.EQYEI LAPJA Négy ember miatt oda a 40000 forintos futalom a Kecskeméti Gépgyárban Ha valaki eddig kételkedett I abban az igazságban, hogy egy, vagy két hanyag ember megfoszthatja sokszáz munkatársát a jobb munkát elismerő jutalomtól, az alábbi történet őt is meggyőzi. A Kecskeméti Gépgyárnak ha nem is minden munkása, de nagyrésze bosszankodik. Elhatároztam, hogy kikutatom, s elmondom bosszúságuk okát. Ebben segített nekem Szabó Lajos, a gyár főmérnöke, Zolnai elvtárs, az igazgató és még sok régi ismerős. Egy jelentést adtak a kezembe, amelyben olyan adatokat találtam, amelyek éppen azt mutatják, hogy nem bosszankodni, hanem dicsekedni kellene a gyár dolgozóinak. Csökkent az anyag-, és energia- költség A takarékossági intézkedési tervben megjelöltek közül majd mindegyikét megvalósították a gyár dolgozói. Az írás szerint a zománcanyagnál az első félévben 200 000 forintos csökkenést értek el. A raktáron heverő — mintegy 284 000 forintnyi — felesleges árukból 35 000 forint értékűt juttattak el más vállalatokhoz. Ebben az időben felülvizsgálva az importanyagmegrendelést, megállapították, hogy 219 537 forinttal csökkenteni kell a készletet. Ezt is megtették. 16 000 forint értékű energiát takarítottak meg, illetve raktak a nyereségrészesedési alaphoz. Kevesebb lett a selejt is Míg régebben száz gyártmány közül 14 volt a selejtes, addi. az első félévben, de különösen a második negyedben a selejtes gyártmányok száma — százai \ éve alapul — tíz, júliusban— | augusztusban pedig 8-ra csök- I kent. Ez a selejtcsökkenés tükröződik a 109.4 százalékos export terv teljesítésben is. A kereset is jó A termeléssel egyidejűleg a munkások átlagkeresete is Kedvezően alakult. Míg 1954-ben egy munkás egy napra 39.16 forintot keresett, addig 1958-ban, ha nem is duplájára, de 58.34 forintra növekedett a napi kereset. Külön érdekessége ennek a jelentésnek az, hogy megemlíti a dolgozók százalékos kereseti arányát. Az írás szerint a munkások 49.5 százaléka 2000 forintot, 29.2 százaléka pedig 1500 forintot keres. Az 1000 forintéi keresők száma csekély, mintegy 1.6 százalék. Sok a baleset E nagyszerű eredményeket beárnyékolja annak a négy embernek a hanyagsága, akik saját hibájukból eredően balesetet szenvedtek, megégették magokat. Emiatt a Kohó- és Gépipari Minisztérium tömegcikkipar: igazgatóságának kollégiuma úgy döntött: a gyár nem kaphatja meg az élüzemi címet. Szabó Lajos főmérnök, aki e testületnek tagja, hiába érvelt, vitatkozott, a többség egyöntetűen úgy foglalt állást: nem lehet példakép az az üzem a többi > számára, ahol sok a baleset. 1 Erkölcsileg és anyagilag sok} olyan ember rövidült meg, mint Bélyegtapéta Dr. Walter Foesseni fogorvos-! nak bizonyára fejtörést okoz majd, ha el kell hurcolkodnia. Lakásának hallját ugyanis 6000 márka névértékű bélyeggel ta-j pétázta ki. j (A -Basler Nachrichtenéből); Borsos György olvasztár, aki ha csapolás közben megég, ragtapaszt tesz az égés helyére, s tovább dolgozik. Bordás elvtárs sem megy kisebb égésekkel betegállományba. Viszont vannak olyan emberek, mint Kriminál Miklós, aki odahaza, a kútépítésnél szerzett sérülését üzemi balesetnek akarta feltüntetni. Ez utóbbiak közlése után megértettem a bosszúság okát. És, hogy ez ne ismétlődjön meg, a vállalatvezetőség hathatós intézkedéseket telt a balesetek megelőzésére és a mulasztók fe- lelősségrevonására. — Venesz — Dí&stáviratot feladók figyelmébe! Jelezzük a “Különleges kezelésit A kecskémét 1. sz. postahivatal egyik kis ablaka előtt nagy a tolongás. Az emberek kezében távirati blanketták fehérlenek, rajtuk jókívánságok, bánatot és örömet szolgáló sorok. A tompa beszédmorajban néha türelmetlen kérdés hallatszik: »Miért megy ez ilyen lassan?« Az ablak mögött Csinger Istvánná táviratfelvevő gyorsan dolgozik. Sűrűn csattan kezében a bélyegző, s vastag ceruzájának hegye egymásután húzza alá a néha hieroglifának beillő szöveget. — Egy-egy ismertebb névnap előtt nagvon sok dísztáviratunk van — feleli kérdésemre, miközben szemét egy pillanatra sem veszi le munkájáról. — Van, mikor hármasával állnak sorba. Rendes körülmények között a táviratfelvétel egy embernek a mellékmunkája, de a névnapok előtt három embert is foglalkoztat. A posta szívében, fenn a távírdában a Morse-ABC kopogást' 1 s a telefonbeszélgetései, betűzött szövegeitől csak halkan beszélgethetünk. Dómján Éva távirászt az íróasztalától hívjuk el, aki éppen egy dísztávirat másolásával foglalkozott. — Nagyon sok távirat jön naponta — kezdi el. — Van úev. hogy névnapok előtt 800 darab dísz'A.vi „íot kell lem''--’ .1*. Ezenkívül még ránk vár a továbbítás idegölő, nehéz feladata is. A munka megkönnyítésé -e pedig volna mód, s ez a táviratot feladókon múlik: A távirati blankettáknak van egv rovata a »Különleges kezelés« jelzése. Ide csak egy betűt és két számot kellene beírni: például itt volt augusztus 13-a. íVna névnap. A dísztávirat e rovatába »H-18«-at be'-va már 12-én feladhatták volna a felek, mert mi azt csak a feltüntetett napon, jelen esetben 18-án kézbesítenénk, A tő 'ász előtt halomban állanak a fehér papírok. A Morse- billentyűn gyorsan mozog aa ujja, a megye és az ország városaiba küldi a hozzáta- :oki rokonok, barátok üzeneteit. Ezeken a dolgos embereken igazán egyszerű segíteni, hiszen három betű leírása senkinek sem okol fáradságot. Gé-ves J a Kiére nap alatt 21 vagon gabona A Solti Gépállomás dolgozói kiemelkedő teljesítményt értek el a cséplés elvégzésében. Szalk- szentmártonban Gyöngyösi János traktorvezető kilenc nap alatt 20 vagon gabonát csépelt el. Keresete ez idő alatt elérte a 2100 forintot. Hasonlóan jó teljesítményről számolhatunk be Eberling János munkájában, aki Hartán kilenc nap alatt összesen 21 vagon gabonafélét csépelt ki. Dunatetétlenen Róth Péter traktorvezető érte el a cséplési idény alatt a legnagyobb munkateljesítményt. Két dekádban 18 nap alatt összesen 31 vagon gabona cséplésével végzett. A Solti Gépállomás brigádjai ezen a héten fejezik be a körzetükhöz tartozó községekben a cséplést. A múlt hét szombatján megkezdődött kombájnnal a somkóró cséplése is. Vjabb zugteivásárlót lepleztek le Szabadszálláson cÁ (DÓZl(l kilóban A közelmúltba... íikket közöltünk a Dózsa klubról. Abban már megírtuk, milyen jó az étel, milyen hideg a sör, s milyen gyors a k'- szolgálás. Most két képet közlünk a Dózsa klubról. Első képünkön Ba- ranyi Terézt látjuk. ö a klub névtelen hőse, ő főzi piciny konyhájában a finomabbnál finomabb ételeket. Második képünkön már a jóízűen falatozó vendégeket látjuk hófebér asztalok mellett. Augusztus 7-én piacellenőrzést tartattak Szabadszálláson. Délelőtt 11 órakor a nagyobb tételű zugfelvásárlás szálai Bognár László szabadszállási lakoshoz vezettek. Az ellenőrzés éppen idejében érkezett. Leblan« Tibor budapesti lakos ezen a napon összesen 15 000 forint értékben vásárolt fel hízott baromfit és áron. felül 1800 tojást. A zugfelvásárlók nagyban megnehezítik az állami kereskedelem munkáját, Leblang Tibor ellen a Dunavecsei Járási Tanács szabálysértési eljárást indít/1 Felkészültek a szüretre Az apostagi borpince jó előre felkészült a szüretre. Összesen 5000 hektoliternyi edény kiürítve, lekénezve, diófapáccal bevonva várja a körülbelül 4—5000 hektoliternyi mustot. A szőlő le- darálásához és kisajtolásához is előkészítették már a gépeket. Három hidraulikus és két darab daráló-présgép várja a mintegy 8—10 000 mázsa szőlő feldolgozását. Előzetes jelentés szerint a szüret megkezdésekor megkapják a Bulgáriából importált daráló-présgépet is. Befejezéshez közeledik mar a termelési szerződéskötés. Ezidáig 500 gazdával, összesen 2500 mázsa szőlőre és 2000 hektoliter mustra kötöttek megállapodást. Érdeklődtünk ottjártunküan a várható terméseredményekről. A pince Röviden A solti nőtanács és az úttörő szervező testület 40 úttörőt üdül- tetett két hétig Badacsonytomajban. A nőtanács egy 160 kilogrammos sertéssel és két birkával járult az üdültetés költségeihez is Fafka Lajost, aki több rendbeli betörést követett el, a dunavecsei járási bíróság egy év és négy hónapi börtönbüntetéssel sújtotta. vezetője szerint az idei termés a tavalyinál mintegy 30 százalékkal lesz nagyobb. létéből Béhegyűlés Hartán Augusztus 15-én, pénteken tartották Hartán a békegyűlést. Este 8 órakor a kultúrházban '"bb mint 300 paraszt gyűlt össze, hogy meghallgassa Morvái István elvtárs, a járási pártbizottság agit.-prop. osztály vezetőjének előadását. Morvái elvtárs nemzetközi tájékoztatójában a közel- és közép-keleti helyzetről beszélt. Ezután gazdasági beszámolót tartott a hartai termelő- szövetkezetek eredményeiről. Az értékes beszámoló után többen hozzászóltak. ioooooooooao Személyi hírek A kunadacsi általános iskola igazgatójának augusztus 15-én Bajnóczi Józsefet nevezték ki. Solt község mezőgazdasági felügyelőjévé Deák Adolfot nevezték ki. + A járási tanács v. b, Kunpe- szér község tanácselnökévé Borbély Józsefet nevezte ki. Több mint 100000 torint községteilesztés K un szén t m iklóson Kunszentmiklóson az elmúlt héten kezdtek hozzá a Rákóczi út betonjárdájának építéséhez. A befejezés után az építő vállalat a Széchenyi utca és a Tavasz utca járdáit betonozza. Az építés költségei körülbelül 60 000 forintra tehetők. Ezen a héten már láthatják a kunszentmiklósiak régi vágyuk, az autóbuszváróterem építkezéseinek meginduló munkálatait. Előre elárulhatjuk, hogy a váróteremben dohányárudát is létesítenek. Az építkezés költségeit községfejlésztési alapból fizetik. A kunszentmiklósi törpevízmű vízellátási hálózata is bővül. Ebben az évben körülbelül 20 magánházban, valamint a tejipar, sütőipar helyiségeibe és a iakatos ktsz-hez is bevezetik a vizet. Villamosítják a község Büge tortaparti részét is. Ezenkívül a vásártér még nem villamosított oldalát. Az építkezés összesen 30 000 forintot kíván, Visszaélt a töldmüvesszövethezet bélyegző- „ jevel — letartóztatták Sturc István többszörösen büntetett 24 éves fiatalember fondorlatos úton megszerezte a Kunszentmiklósi Földművesszövetkezet egyik bélyegzőjét. A bélyegzővel különböző zárolt árukat rendelt meg, többek között oxigént, dissous gázpalackokat. Az . íev szerzett anyagot Nagy Mihály kovácsmester műhelyében használták fel. Sturc a gázpalackokon kívül még különböző alkatrészeket is rendelt a bélyegző segítségé''el, s ezeket szintén magáncélra dolgozta fel. A rendőrség Sturc Istvánt csalás bűntette miatt őrizetbe vette.