Petőfi Népe, 1958. július (3. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-13 / 164. szám

UI&Qám Wi Világ proletárjait egyesüljetekl i tMiuuttnuu MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BAGS'- K'ISKL'N MEGYEI LAPJA Hl. ÉVFOLYAM, 161. SZÁM Ára 60 fillér 1958. JŰLIUS 13. VASÁRNAP cA ICazajiat Qlépjtűul-bUőltiág, üléiéji tánpjuLták mey. Madaras tízéves községifejlesztési tervét Július 3-án ülésezett a mada- rasi Hazafias Népfront-bizottság. Ezen az ülésen tárgyalták meg Madaras község tízéves község­fejlesztési tervét. A bizottságon belül négy csoportot alakítottak, melynek mindnek megszabták feladatát: külön-külön csopon gondoskodik a mezőgazdaság fej­lesztésével kapcsolatos tervek, a népességgel, lakásügyekkel fog­lalkozó tervek összeállításáról és előkészítéséről, a parkosításról, a közlekedésről. A csoportok szep­tember 1-ig dolgozzák ki felada­taikat és ekkor jönnek össze újabb megbeszélésre, ahol a cso­portok munkáját összehangolják. A tízéves terven belül részletei­ben megbeszélik a hároméves tervet is. Jellemző elgondolásaikra, hogy állami segítséget nem is tervez­nek, mindent a maguk erejéből akarnak megvalósítani és ennek érdekében nagyösszegű társa­dalmi munkákat is irányoztak elő. Bizonyosan sikerülni fog az utóbbira vonatkozó tervük, hiszen például a Madarász-pusz­tai út villamosításakor az út vo- nalán lakó gazdák családonként 2000 forintot ajánlottak fel erre a célra. A hároméves tervben összesen 1 615 000 forint értékű községfejlesztési beruházást va­lósítanak meg. Kovács István levelező röájnaÁaJm.L triwe.1. építenek zsilipet Óbögön Az óbögi parasztok nyárigát társaságot alakítottak, hogy a Tisza-partján elterülő mintegy 800 kataszteri hold rétjüket megvédjék az áradásoktól. Ne­mes Gerzson vízügyi főmérnöki ismertette a társaság közgyűlése* előtt a védelmi munkálatok ter­vét. Ezek szerint a folyó óbögi szakaszán egy nagyobb zsilip építése válik szükségessé. Egy kisebb zsilipet ugyanakkor a víz elvezetése miatt kell építeni. A társaság a tervet jóvá hagyta és úgy döntött, hogy az építkezés­hez szükséges hozzájárulás ösz- szegének gyűjtését azonnal meg­kezdik, hogy a munkálatokat még ébben az évben elkezdhes­sék. (Kerekes Gábor levelező.) VAN ÉS LESZ BŐVEN CUKOR A HANSÁG MEGHÓDÍTÓI KÜZÜTT (3. oldal) ÜJ TERMÉS (4. oldal) MUNKAMÓDSZER ÉS TANULÁS GYŐZELEM A VIZEK FELETT’ (5. oldal) JŐ HA TUDJAK A GAZDÁK (6. oldal) REJTVÉNY KECSKEMÉTI SÉTÁK (7. oldal) SZIMATH KAZMÉR IRASA RIPORT A KISKUNFÉLEGT HÁZI PIACRÓL (8. oldal) Változatos sportműsor, oeuaujgjj,ako Fiatok ét Opellá Imi beimdatá a kecskeméti Légoltalmi Napon Nagy erővel folytak a Légol­talmi Nap előkészületei Kecs­keméten. Plakátok hirdették a változatos programot és a KTE sporttelepén lezajló újszerű lég­oltalmi bemutató előtt még fő­próbát is tartottak a szereplő egységek csütörtökön este. A vasárnap délelőtti műsorból különösen kiemelkedik az MHS motorosainak ügyességi bemu­tatója a Szabadság téren. Szer­Ezek a helvéciaiak, mármint a Helvéciái Állami Gazdaság veze­tői és szakemberei. Csak nem nyughattak! Olyan forradalmat csináltak, aminek nem győz álmélkodni az ember. És annak ellenére, hogy korábban nem egy vezető szakterület igyekezett őket lebe­szélni: nem érdemes, úgy sem sikerül, ma­radjanak nyugton! És az is igaz, hogy a megyei pártbizottság viszont melléjük állt, s közbenjárt értük, szí­totta lelkesedésüket: csak bátran, ne hagy­ják magukat! Aztán négy kor­mányférfi, Dobi elv­társ, az Elnöki Tanács elnöke, Dögéi elvtárs, a földművelésügyi mi­niszter és Csergő, va­lamint Czottner elv- társak, a kohó- és gép­ipar, illetve a nehéz­ipar miniszterei is meglátogatták és biz­tatták őket: nagyszerű, folytassák, amit el­kezdtek! És ők megtették. És győztek. Dehát miről van szó? Egy újfajta lóvonta­tású hidas permetező- gépről. Ennek csinál­ták meg a prototípu­sát Balogh Laios fogé­'forradalom Kelaécidn pész vezetésével a gaz­daság masinisztái a műhelyükben, s elké­szültek a tíz darabból álló első — a »null« — szériával is. A gépek bemutatása szerdán délelőtt tör­tént meg. Ott álltak, akárha az — ember­nél szokásos — izga­lomtól csillogva, szép zöldre, a két hektoliter permetlé befogadására alkalmas dobtartály pedig pirosra festve. Petőfi Sándor elv­társ, az igazgató, szak­szerűen elmagyarázta a különböző állami gazdaságokat, tsz-eket képviselő jelenlevők­nek a forradalmian új permetező működését, azt is, hogy a 125-ös DKW motoron és a magyar gyártmányú Rex 3-as szivattyún kí­vül minden alkatrészt helyben, kézi munká­val gyártottak. Ezzel mintegy azt is mondta, hogy bárme­lyik gazdaság műhelye megtehette volna. A rezet azonban a helvé­ciaiak vágták ki — s nemcsak átvitt, hanem valóságos értelemben is, mivel a gép tartá­lyát nem a drágább rézből, de az olcsóbb alumíniumból készítet­ték. Kisafa felszerelé­sével gondoskodtak arról is, hogy a ló könnyen bírja majd a terhet; a különben két­szer is megszűrt per­metlé leülepedett »iszapjának« az eltá­volítására pedig a tar­tály alját is ellátták szűrő berendezéssel. Gondjuk volt arra is, hogy a húsz légkör nyomással porlasztóit permetlé ne érhesse a masinát, azáltal, hogy a szórópisztolyokat há­tul 50 centiméterrel távolabb szerelték fel a géptesttől. Egyszerű, de elmés szerkezet megkonstruálásával a permetlé szórásának az iránya is megszab­ható, amivel elkerülhe­tik, hogy a szőlőskert szegélyén az út porát is meg kelljen »per­metezni«. Mindez a forradal­mi ezen a gépen, amel­lett, hogy a gyümölcs­fák permetezését, is el lehet vele végezni. Az egészben pedig az a forradalmi, hogy egy lóvezető gyerekkel, va­lamint a gép mellett haladó és a működé­sére ügyelő felnőttel, napi 45—65 hektoliter permetlé szólásával húsz ember munkáját végzi el, 10 óra mun­kaidő alatt mindössze két-három liter ben­zint fogyasztva. Nem lesz1 tehát gond a nagyüzemi szőlős­gazdaságokban a per­metezés, s nemcsak Helvécián, hanem má­sutt sem, mivei az ille­tékes miniszter három gyárnak adott máris utasítást a gép tö­meggyártására. Ebből a tízből ket­tő marad Helvécián, hármat állami gazda­ságoknak, négyet ter­melőszövetkezeteknek adnak, egyet pedig odaajándékoznak a bulgáriai kolarovgrá- di állami gazdaságnak. És a gép dicsérni fogja a helvéciaiak lel­kesedését, az újsze­rűért, akarását, lele­ményességét, mindazt, amire azt mondjuk: ez forradalmi tett volt! Tarján István vés része ez a bemutató az egésznapos programnak, s ösz- szefüggésben van a nap jellegé­vel, hiszen a motoros futárok feladatait, rátermettségét és ügyességét mutatja meg a nagy- közönségnél: egy feltételezett légoltalmi riadó esetén. A repülőmodellezők is kive­szik a részüket a nap program­jából. Bizonyára sok kecskeméti fiatalnak adnak majd kedvet a motoros modellezéshez, ha meg tekintik a legújabb típusú re­pülőmodellezők versenyszerű gyakorlatait. A Légoltalmi Nap legfonto­sabb eseményei a KTE sportte­lepén délután fél 4 órakor kez­dődnek. Változatos tornabemu­tató, — köztük női talaj torna, nyújtó és cselgáncs gyakorlatok — szórakoztatják a sport iránt érdeklődőket, a tűzoltók pedig szerelési gyakorlatot tartanak Ezen a Gépgyár, a Barnevál, a Gyufagyár, a MÁV, a Cipőgyár, valamint a Konzervgyár egész­ségügyi és tűzoltócsapatai vesz­nek részt. Különös érdeklődésre tarthat számot az a nagyszabású légol­talmi gyakorlat, amely egy fel­tételezetten rádióaktív szennye­zésű terület felkutatását és fel­derítését, a sérültek egészség- ügyi ellátását és a vádióaklív szennyeződés megszüntetéséi mutatják be. A rendezvények látogatása díjtalan, így a futbalkedvelók ebben az esetben díjtalanul néz­hetik meg a KTE pályán a szak- szervezeti kupa A) és B) válo­gatottjai között lezajló labda­rúgó mérkőzést, —- 409 000 forint beruházással 8 kilométer hosszúságban bőví­tik a villanyhálózatot ebben ar évben Szalkszentmártonban Még az idén 180 lakásba, 69f égővel kötik be az áramot. A nagyösszegű beruházás a köz­ségfejlesztési alapból és társa­dalmi munkából valósul meg. Mindezt látva, a lakosság hiány talanul befizeti a 15 százalékos községfej lesztési hozzáj ár ulást *

Next

/
Oldalképek
Tartalom