Petőfi Népe, 1958. július (3. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-31 / 179. szám

4. oldal

1938. július 31, csütörtök

MEGEMLEKEZES PETŐFIRŐL

halála évfordulóján

Qliliui llfoJlŐ napja Petőfi halálának évfordulója, 1849- ben, a szabadságharc utolsó szakaszában Erdélyben tűnt el a költő abban a nagy harcban, amelyet Bem tábornok kezdett a magyar szabadság letiprására behívott cári csapatokkal. Ezen a napon eszünkbe jutnak az -Egy gondolat bánt engemet« nagyszerű sorai, amelyekben a költő megjövendölte, hogy a harcmezőn hal meg a "szent világszabadságért« vívott hatalmas küzdelemben. Jóslata beteljesedett, harcban esett «1, de holttestén át a fújó pai.. ,ik nem a kivívott diadalra száguldottak

__

Pe

tőfi halála óta több mint egy évszázad telt el. Ez alatt nemcsak a szülőhely körüli viták foglalkoztatták a közvéleményt, hanem Petőfi eltűnése, halálának körülményei is. A kortársak visszaemlékezései alapján tisztázódott Petőfi halálának kérdése: Lengyel József orvos látta utoljára az élő költőt, Heydte osztrák ezredes titkos jelentése már a halott költőről tudósított.

(JdJamző aolt az elmúlt időszakra, hogy az újra meg újra meginduló viták közepette nem gondoltak arra, hogy Petőfi sírhelyét feltárják. A szabadságharc bukását követő elnyomatás korában erre aligha lett volna lehetőség, de a kiegyezés után, alig húsz évvel a költő halála után sor kerülhetett volna rá, a még élő szemtanúk segítségével, a remény is meglehetett volna, hogy a kutatás eredményes lesz.

Egy magyar és román munkacsoport 1956-ban megkísérelte, hogy próbaásatásokat végezzen Petőfi legvalószínűbb sírhelyén, de a munka eredménytelen maradt, annak ellenére hogy újabban Illyés Gyula és Dienes András, az adatok alapos mérlegelésével igen nagy valószínűséggel megállapították Petőfi halálának helyét. A magyar és a román akadémia a kutatócsoport zárójelentése alapján javasolta, hogy további rendszeres ásatásokat végezzenek. Sajnos, a rendszeres ásatásokkal sem remélhetjük már, hogy megtaláljuk a költő “elszórt csontjait«.

Alig félévvel ezelőtt olvashattuk a Hadtörténeti Közlemények 1957. évi 3—4. összevont számában Mezősi Károly és Dienes András vitáját Petőfi halála körülményeiről.

&eeiL a vitacikkre válaszolt a Hadtörténeti Közlemények már említett számában Dienes András »A bronzszobor vagy a költő« címmel. Cikkében megvédi az eddigi kutatás eredményeit, és nem fogadja el Bay- novics és Kovács József leírását, mivel az előbbi nem volt Bem futárja, az utóbbi pedig, eddigi ismereteink alapján, teljesen költött alak. Ha Hegyesi Márton, akinek a hagyatékából került a Kiskun Múzeumba Baynovics feljegyzése, hitelt adott volna Baynovics írásának, akkor közölte volna a többször felújuló vita során.

Dienes megállapítja, hogy Mezősi írásában újra megjelenik ennek a százéves pernek a kísértése, az életrajzi esztéticizmus: “Ne törődj a feltétlenül igazzal; arrpt szebbnek ítélsz, fogadd el igaznak. így lenne a költő élettelen, mozdulatlan, jéghideg bronzszobor.« “Számunkra Petőfi nem fénylő szobor, hanem fénylő példa: az élő költő neveljen bennünket, ne csinált mása.«

J/leyaédi 'Petőfi emlékét,

bebizonyítva, hogy hős volt, és halála is hősi volt: “Nekünk nem a bronzszobor kell, hanem az eleven költő, az ember. Mert nevezik Petőfit fáklyának, zászlónak, csillagnak, csodának, lámpásnak, prófétának, üstökösnek, vátesznek, pedig ez a legszebb címe: ember volt, de egészen az. Senki erre a rangra jobban ró nem szolgált, mint ő. Az emberiség jegyét viseli homlokán. Mi azt a Petőfi Sándort, az elevent, az igazit, aki a fegyverre kapott népet fegyvertelenül is követve, a bombák tüzében állt, aki a vezérét követve utoljára —, de legutoljára! — menekült a vesztett harcból, aki katonai egyenruha nélkül vérzett el a héjjas falvi úton a segesvári ötszázzá együtt — a világ hős vitézének az emberiség hősi halottjánál tartjuk.«

Nincs még egy magyar költő akiről annyi írtak volna egy év jzázad alatt, mint Petőfiről. Sok szór lényegtelen vagy kevésbe fontos kérdésekről nagy vitái folytak, szinte könyvtárnyira duzzasztva a róla szóló irodai mat. Elismerték költői nagysá gát, de elterelték a figyelmet for radalmiságáról. Jól látta ez Mikszáth Kálmán, aki egyik cík

diákok a ttfyáú szünetben

Sok középiskolás diák fizikai munkában keres felüdülést a tanév befejeztével. Természetesen né- hányszáz forintot is szeretnének a fiatalok keresni. Az ügyesebbek esetleg többet, hogy tankönyveik árát, ruházkodásuk költségeit — segítve a szülők anyagi gondjain — részben tudják fedezni.

A városban mindenfelé a jelentősebb ' építkezések mellett elhaladva, sok diákarc bukkan fel. A Rákóczi úti bérház egyik ma- gasbatürő állványán ismerős fiú áll. Hol is láttam őt? Megvan: diák-bálokon

szokta a dobverőket

forgatni, most pedig a malteros kanalat fogta meg a dobverő helyett. Üdvözlésre lendíti kanalát, amint elhaladok az épülő házsorok előtt. Utamat a Barnevál felé veszem.

— Jegelnek a gyerekek — mondják a portán.

— Kénytelenek vagyunk jegelni — fogadnak a fiúk — most nincs más munka. A múlt héten »raciztak« is néhányat közülünk — újságolják, majd önérzetesen hozzáteszik: akik becsületesen dolgoztak, azok maradtak.

A következő állomás a MÉK-piac telepe, Alig hogy odaérek, beáll egy tehergépkocsi. Két diók kísérő a telep rakodómunkásainak segítségével — akik szintén diákok — megrakják a ko csit “Hungarofruct" címkékkel ellátott ládákba rakott híres kecskeméti kajszibarackkal.

A kórházzal szemközti telepen is diákok dolgoznak. Si- lek Vili — nemrég még a Hanságban csatornázott, most rakodómunkás a telepen. Ezen a nyáron ismerkedett meg ő is a fizikai munkával és most azt tanulgatja: mit jelent két kézzel kenyeret keresni.

P. J.

kében a hazug és hamis Petői kultuszt így jellemezte: -Mi már csak meghajolni tudunk előtte Pedig fölágaskodni kellene tudnunk, hogy jobban lássuk és hozzá közelebb lehessünk.«

Illyés Gyula 1936-ban írt híres Petőfi-könyvének a végén arró beszél,, hogy a nemzet nem akart belenyugodni Petőfi korai halá- lábaé s halála után még évtizedek múlva is elhitte a legképtelenebb híreket, amelyek arról számoltak be, hogy Petőfi él.

J/Lujd így folytatfu : “Ha

az emberi élet határa miatt nem volna képtelenség, hogy még élhet, magam is útnak indulnék a legkétesebb hírre, hogy megmondjam neki... mit is mondhatnék? Hogy »szelleme diadalmaskodott«? Ne áltassuk magunkat, nem diadalmaskodott. Amit legkevésbé várt az utókortól: gondolatai, nagy okai a haragvásra, álmai a szabadságról s a nép jövőjéről változatlanul időszerűek. Kínzó örökség. Orgazdának érezheti magát, aki csak verseinek »szépségét« élvezi és elzárkózik a bennük rej’lő parancstól. Annak teljesítésével válthatunk csak jogot, hogy hívének mondjuk magunkat; csak azok befogadásával, a szépség mellett a szellem átérzésével érthetjük igazán költeményeit is.«

A felszabadulás előtt írta Illyés Gyula ezeket a sorokat, amikor Petőfi szelleme még valóban nem diadalmaskodott. De mi, a szocializmust építő mai magyar nemzedék Petőfiben már nemcsak a nagy költőt látjuk, hanem a társadalmi haladásért tollal és karddal egyaránt küzdő forradalmárt, sőt életének és forradalmiságónak példáját követvtfe harcos társunkat is.

Kiss István tanár, a TIT tagja

...élefrnűvemel- adom az olvasó kezébe

(Várnai ŰZieni: zJyy égtem, énekeltem

»Így égtem, énekeltem, daloltam önfeledten, s egészen elfeledtem, hogy nem szerelmi líra, amit írtam és sírtam, egész világgal vívtam, de hát így volt felőlem a csillagokba írva.«

Ebben a verseskötetben életművemet adom az olvasó kezébe. Ez a mű 1911-ben kezdődött, amikor első versemnek ezt a címet adtam: Anyaság. 1912- ben már ezt a verseimet is leírtam: Katonafiamnak! E vers- gyűjteményem 1958-ban zárul. Közben világháborúk dúltak, forradalmak zúgtak, élet-halál harcát vívta a dolgozó nép kenyérért, emberi jogokért, békéért, szabadságért.

E versgyűjtemény végén egy eddig még meg nem jelent hosszabblélegzetű költeménnyel találkozik az olvasó. Címe: Varga Eszter föltámadása. Ebben a versemben írom meg az 1944-es óv szörnyű megpróbáltatásait és a felszabadulás új életet jelentő első napjait. Hadd idézzem itt e költemény zárósorait:

»Mi célja lenne most már

életednek,

ha nem a dal, hogy némák helyett zengjed,

porló szívek szavát lángolja ajkad,

s a győzedelmes békét

énekeljedI«

A kecskeméti KTE pályán több mint 5000 néző részvételével zajlott le a légónap. A fegyelmezetten végrehajtott gyakorlatokat végig érdeklődéssel figyelte a közönség. Képünkön az önkéntes tűzoltók felvonulását látjuk.

A TÁBORBAN

Jól esik a pihenés a sátorban

múlt, beszélgettünk a lányokkal.

Mire befejezi a mondatot, azt veszem észre, körülfogtak a gye- rekek, s mindegyik hív, nézzem meg a sátrat: szépen be van rendezve s pompás polcokat készítettek. Igazat mondtak a kislányok, a sátrak jó ízlésre vallanak. A polcokon rendberakott tárgyak, szépen megvetett ágyak s tükör mindenütt. Szép is lenne a tábor így, de felfedezek egy nagy hibát, meg is mondom a körülöttem ugráló gyerekeknek: — »Szemetes a tábor.« Egyik-másik próbál valamiféle kifogást találni, de a többiek leintik.

— Igaza van a bácsinak, össze kell szedni a papírokat.

Leszáll az este. A harmadik raj tábortüze mellett ülök s hallgatom a műsort,. A legjobbat Páli Eta produkálja. Vidám dalával kacagásra fakasztja még azt az egy-két. szomorúan bóbiskoló pajtást is. aki most érzi először az egyedüllétet. Tárnái Irén monológja könnyeket is csal a nevető gyermekei- szemébe. S utána? Szól a nóta, egyik szebb mint a másik.

A táborra az éj ráterítette sötét köpönyegét, csak három magasba szálló szikrám tüzet látok, amint távozom, s halk éneket:

»Szellő zúg távol Alszik a tábor.

Alszik a tábor,

Csak a tűz lángol.«

S lassan a tábortűz is kialszik, s nyugovóra tárnok az őrsvezető- képzőtábor pajtásai.

Gémes Gábor

borügyeletes. — Holnapi jelmondat: Az úttörő jó kedvvel dolgozik és megbecsüli mások munkáját — ismerteti az úttörők egyik törvényét. — Középre nézz, A nemzeti színű zászló lassan ünnepélyesen bocsátkozik le o sudár árbocról. A szolgálatátadái most már csak néhány pillanat műve, s a rajok énekelve indulnak az est egyik kellemes »foglalkozására«: a vacsorára.

Az étkezés után összebarátkozom néhány pajtással. Tárná Irén, aki a többiekkel együtt éppen két navia érkezett Kiskun- délegyházáról, így beszél a tábor, 'élet szépségeiről:

— Jó itt! Csak az első éjszaka volt furcsa, de az is gyorsan elA kalocsai Május l-e kert főút- jának közepe táján ágakból ösz- szerótt diszkapu fogad, rajta a felírás: »Megyei örsvezetőképző tábor.« Még ál sem lépem a tábor kapuját, amikor már hallom a fák közül az üdén csengő éneket:

»Mint a mókus fenn a fán Az úttörő oly vidám ...«

A harmadik raj pajtásai — nagyon fegyelmezetten, szinte katonásan — vonulnak az esti parancshirdetésre. A gyermekek arcán ragyog a vidámság és u jókedv. Néhány perc múlva együtt van a tábor összes kis lakója a gyülekező téren. cs Vigyázz! — vezényel a tá-