Petőfi Népe, 1958. június (3. évfolyam, 128-152. szám)
1958-06-18 / 142. szám
KecsUeméti anyakönyvi hírek Születtek: Csontos István (anyja neve: Nagy Julianna), Ha- jagos Mária (Virág Mária), Öl- vödi Imre (Bodor Terézia), Ko- linászi Zoltán (Kovács Terézia), Fogl Ibolya (Szabó Ilona). Meghaltak: Szabó László 63 éves, Bán Jánosné 84 éves kecskeméti lakosok. NAPTÁR: 1958. június 18. Szerda. Névnap: Arnold. Napkelte: 3 óra 46 perc. Napnyugta: 19 óra 44 perc. * A nap történelmi híradója: Tízéves a magyar—lengyel barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezmény. Ma öt éve, hogy Egyiptomban kikiáltották a köztársaságot, A NAP HUMORA: Nem nyugszik — Én csöndes és türelmes természetű ember vagyok, de végre is kénytelen leszek arra, hogy ezt az Öklöst pofonüssem. — Hát mit csinált? — Már kétszer pofonvágott! • — Rövidesen átadják rendeltetésének az Izsáki Állami Gazdaságban az új tehénistállót. A 80 férőhelyes istálló a legmodernebb módszerekkel épül, amely megkönnyíti a gondozók munkáját. Tervek szerint a jövőben tíz munkás helyett négy dolgozó is el tudja látni a tehenek ápolását. — Szépen fejlődik a Hildpusz- tai Állami Gazdaság mintegy 60 holdas tetmőkomlója. Az első permetezés befejezése után most . végzik a dolgozók a komló zöldválogatását. — 50 000 forint cél jutalmat tűzött ki ezévi munkák jó minőségben való elvégzéséért a Városföldi Állami Gazdaság. A cukorrépaegyelésnél legjobb munkát végzett csapatok már felvették az erre célul kitűzött »pénzjutalmat. — Albánia is résztvesz a hazánkban sorrakerülő nemzetközi kiállításon. Albápia többféle télkészáruval, textiláruval, ezenkívül mezőgazdasági termékkel jelentkezett a 62. országos Me' zőgazdasági Kiállításra. — Beérett a káposztarepcemag. A megye állami gazdaságaiban, termelőszövetkezeteiben mintegy 173 holdon megkezdték a mag betakarítását. Holdanként 8—10 mázsa termésre számítanak. — Új lakóházak épülnek Ja- kabszálláson. A községben jelenleg 6 dolgozó építkezik, sokan azonban most kezdték meg a lakásépítéshez a vályog verését. —' 45 000 kiskacsát nevelnek fel szerződésre megyénk baromfitenyésztői. A korai kelésből rövidesen piacra kerülnek a pecsenyekacsák, amelyek külföldön is keresett cikkek. — Kínában rekordtermés várható. Ebben az évben 35 800 000 hektárnyi területről takarítják be a termést. Ébböl körülbelül 20 millió hektár az őszi búza. A többi területen repcét, borsót, burgonyát, batátát és más növényeket termelnek. A kínai parasztok az idén rekordtermést takarítanak be. A kecskeméti Katona József Színház műsora Baján, a Központi Moziban Június 18-án, szerdán este 8 órakor Jacobi: »SYB1LL« Előzik Mtasora Június 18-án, szerdán Baja Uránia: Halhatatlan gar- nizon. — Kalocsa: A siker útján. — Kecskemét Árpád: Egy halálraítélt megszökött. — Kecskemét Városi: Időzár. — Kiskőrös:' Hoffmann meséi. — Kiskunfélegyháza: Isten és ember előtt. — Kiskunhalas: Naplemente előtt. I § I A pai^míusok^közöU^ | § | — Jogi tanácsadót Dr. Kolosai B. Gyula ügyé** — Felmondhat-e a háztulajdonos a bérlőjének csere- és szolgálati lakás esetében? Az utóbbi időben különböző szervekhez több panasz és kérdés futott be, amelyek mind a személyi tulajdonban álló házakban lakó bérlők — lakók helyzetével foglalkoznak. Kérdik, hogy a ház tulajdonosa felmondhat-e bérlőjének megfelelő cserelakás ellenében, ha a lakásra magának, vagy egyeneságbeli rokonának van szüksége? A közelmúltban megjelent 30/ 1958. Korm. sz. rendelet módosította a 35/1956. M. T. sz. rendelet erre vonatkozó — a ház- tulajdonosokra kedvező — rendelkezéseit. A módosítás szerint a személyi tulajdonban lévő tanácsi rendelkezés alatt álló — tehát három szobásnál nem nagyobb — lakás tulajdonosa a kérdésekben szereplő felmondási jogát 1959. évi december 31-ig nem gyakorolhatja. Hasonló problémaként jelentkezett többek részéről a szolgálati jellegének fennmaradása a személyi tulajdonban lévő, tanácsi rendelkezésű lakásoknál, s az 1953. április 1. napja előtt épült, személyi tulajdonban levő, szabadrendelkezésű lakásoknál. A 30/1958. Korm. sz. rendelet annyiban módosította a korábban fennálló rendelkezéseket, hogy a tulajdonos, — ha a lakás bérlője a néphadsereg, a Belügyminisztérium, vagy a határőrség hivatásos állományú tisztje vagy tiszthelyettese volt és a lakásra a fegyveres testület — hivatásos állományába tartozó — másik tisztje, vagy tiszthelyettese továbbra is iggnyt tart, — a tulajdonos oda nem költözhet be, a lakás fölött nem rendelkezhet. E beköltözési- és rendelkezési jog érvényesítése ugyancsak 1958. évi december hó 31-ig van felfüggesztve. Felújított rovatunkat ezentúl pénteki és keddi számainkban találhatják meg kedves olvasóink! Száz éve született szekre talál az emberek szivében. Igaz, hogy Dankó Pista neve nem ér fel Petőfi nimbuszáig, de sok száz dalának népszerűségét tekintve méltán lehetünk rá büszkék. Éppen ezért megérdemli, hogy ha születésének százéves évfordulója alkalmából Szegeden Dankó hetet rendeznek, a Népfront Csengődön is áldozhatna egy napot a magyar d.alköltészet egyik nagy büszkeségének. Közös v. b. ülés Soltvadkerten A vb-ülések tartásának ezt a módszerét több helyen alkalmazzák már és eredménnyel. Sót a tapasztalatok azt mutatták, hogy a tanácsfunkcionáriusok munkaértekezleteit is helyes időnként egy-egy községben tartani. A járási tanács végrehajtó bizottsága e tapasztalatokat ösz- szegezve úgy döntött, hogy június 18-án, azaz ma, szintén helyszíni vb-ülést tart. Kecelen vizsgálják meg a községi tanács végrehajtó bizottságának eddigi tevékenységét. ítélet Hagy Imre és társai biínperében Az Igazságüoyminisztérium közleménye a Nagy Imre és társai ellen lefolytatott büntető eljárásról (Folytatás a 2. oldalról) Amikor először hallottuk a ' hírt, nem akartunk hinni fü- í lünknek. Páhi község önkéntes tűzoltóegyesülete társadalmi : munkával 500 férőhelyes kul- ♦ túrházat épít. Aztán meggyőződtünk róla, hogy a hír igaz, az építés már olyan előrehaladott állapotban van, hogy augusztusban az avatását is megtartják. Az építési anyag nagy részét úgy adták ös *ze. Társadalmi bíróság alakul vei való szövetséghez, a munkáshatalom, a népi demokratikus rendszer, a dolgozó magyar nép és a szocialista haza elárulásához. A bírósági tárgyaláson a vádlottak közül Donáth Ferenc, Gi- mes Miklós, Tildy Zoltán, Kopácsi Sándor, Jánosi Ferenc, Vásárhelyi Miklós megbánást mutatva teljes egészében elismerték bűnösségüket. Nagy Imre. Szilágyi József és Maiéter Pál bűnösségüket tagadták, azonban a lefolytatott eljárás során bűntársaik és a tanúk terhelő vallomásai, valamint a tárgyi bizonyítékok nyomán lelepleződtek és bűncselekményeik tényeire > Rövid idő alatt nagyot változott a rend és a termelés képe í a Keceli Tőzegbánya Vállalat- I hál. Átszervezték a bányászási • folyamatokat és szép eredmé- I nyékét értek el a gazdaságos í termelés tekintetében. A mun- : kafegyelemmel azonban nincs | minden rendben. Pedig enélküi ; nehezen lehet tartóssá tenni a i bánya eddig elért eredményeit ; és becsülettel teljesíteni azt a : vállalást, mely az évi 6400 va- ! gonos termelési előirányzaton túl i újabb ezer vagon tőzeg kibányá- : szására tettek. : A vállalat nemrégen kineve- ; zett új vezetősége éppen ezért a • hivatalból tett intézkedések mel- | lett a tőzegbánya egész kollek- : tívájának segítségét kéri a mun- ; kafegyelem megszilárdítására. Elhatározták a megye több üzemének példájára, a Keceli Tőzegbánya Vállalatnál is megalakítják a társadalmi bíróságot. A szervezés, melyhez a kiskőrösi jái’ásbíróság nyújt segítséget már folyamatban van. Tapasztalatcsere Imrehegy Község Tanácsa tapasztalatcsere-látogatást szervezett a Hildpusztai Állami Gazdaságban. A látogatásra 35 egyénileg dolgozó parasztot és 14 termelőszövetkezeti tagot hívott meg a tanács. Az érdeklődéssel várt út célja főként a Hildpusztai Állami Gazdaság fejlett állattenyésztési módszereinek tanulmányozása. A gazdaság vezetői éppen ezért részletesen ismertették vendégeikkel a tejtermelést, a növendékállatok nevelését, a helyes és leggazdaságosabb takarmányozást, valamint a korszerű sertéstenyésztést, Milliók megmentéi Most ünnepli fennállásának 70. évfordulóját Kiskörösön az önkéntes tűzoltóegyasület. Ez a dátum egybeesik a testület újjáalakulásának 50 éves jubileumával. A kiskőrösi önkéntes tűzoltók így egyszerre kél emlékezetes dátumot ünnepelnek. A nagyszabású megemlékezés méltó volt a kiskőrösi tűzoltók jó híréhez. A színes programit napon részt vett megyei parancsnokuk, Kapta Gyula alezredes elvtárs is. A jubileumi évforduló meg* ünneplése az alapító tagok sírjainak megkoszorúzásával kezdődött. Utána emléktáblát lepleztek le a tűzoltószertár épüle. tén, majd díszközgyűlés volt a Petőfi Művelődési Ház nagytermében. Itt Szabó Gyula vb-el- nök köszöntő szavai után Meskó György tűzoltószázados, a községi egyesület parancsnoka tartott beszámolót. A díszközgyűlésen 45 önkéntes tűzoltót tüntettek ki sokéves helytállásukért, a köz érdekében végzett társadalmi munkájukért. Dicsérendő kezdeményezés Az elmúlt héten cikk jelent meg a Petőfi Népében arról, hogy a MÁV minden hét végén különvonatokat indít Kiskőrösre. Az intézkedés célja, hogy a megyeszékhely és a vasútvonal mentén fekvő községek lakossága is élvezhesse a körösi fürdő vizének gyógyító erejét. Valószínű, hogy a gyógyforrás iránt megnyilvánuló ilyen nagy érdeklődésnek is része van abban, vállalatok, intézmények és tömegszervezetek elhatározták, külön öltözőkabinokat építenek dolgozóiknak. Dicsérendő ez a kezdeményezés. A fürdőlátogatók számának növekedése azonban figyelmeztet: a kiskőrösi tanácsnak már most keresni kell azokat az építési és bővítési lehetőségeket, mellyel a gyógyfürdőt felkeresők igényeit ki tudják elégíteni vonatkozóan részleges beismerő vallomást tettek. A Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa mérlegelve a bűn- cselekmények súlyát, a súlyosbító és enyhítő körülményeket, a lefolytatott tárgyalás alapján a vád tárgyává tett cselekményekben a vádlottakat bűnösnek mondta ki és ezért Nagy Imrét halálra, Donáth Ferencet 12 évi börtönre, Gimes Miklóst halálra, Tildy Zoltánt 6 évi börtönre, Maiéter Pált halálra. Kopácsi Sándort életfogytiglani börtönre, dr. Szilágyi Józsefet halálra, Jánosi Ferencet 8 évi börtönre, Vásárhelyi Miklóst 5 évi börtönre Ítélte. Az ítélet jogerős. A halálos ítéleteket végrehajtották. í A járási tanács és a községi ! tanács végrehajtó bizottsága ; helyszínen tartott közös ülésen [ vitatta meg a soltvadkerti ter> melőszövetkezetek helyzetét, a ! megszilárdításukhoz eddig nyúj- ! íott segítséget, s a szövetkezeti > mozgalom erősítésének jövő fel- í adatait. Az értékes és sokoldalú ! eszmecserén részt vettek a ter- ; melőszövetkezetek vezetői is. A ; napirend végeztével sor került a : soltvadkerti önkéntes tűzoltó- I egyesület munkájának cs nyári S teendőinek megtárgyalására is. Kultúrház — társadalmi munkával — A megyei tanács építési osztálya ■ hétiön délután az építők napja alkalmából fogadást rendezett az állami és a tanácsi építőiparban dolgozó munkások, mérnökök, technikusok és adminisztratív dolgozók részére. Az építőipar dolgozói munkájának jelentőségét Bolhóy László, a megyei tanács építési osztc lyának vezetője méltatta. A fogadáson megjelent és felszólalt Dallos Ferenc elvtárs, a megyei tanács elnöke. Kifejtette, hogy az állami, a tanácsi, a szövetkezeti, valamint a magánkisipar együttes munkája záloga a megyében folyó építkezések sikeres végrehajtásának. — Az első bizonyítványok Tl- betben. A boldog bizonyítványtulajdonosok egyrésze középiskolában folytatja tanulmányait, többen mennek Pekingbe a nemzetiségi egyetemekre, vagy szakiskolákba. Ez a 300 gyermek és fiatalember kivétel nélkül Tibet békés felszabadítása után iratkozott be iskolába. — Kivonják a forgalomból a televízió emlékbélyeget. A posta vezérigazgatóság közlése szerint a nagyteljesítményű televizó- adó üzembehelyezése alkalmából, február 22-én kiadott 2 forintos névértékű emlékbélyeget és ugyancsak a 2 forintos névértékű emlékblokkokat június 30-án kivonják a forgalomból. A bélyegek árusítását június 15-én mór megszüntették. — 84 924 forint közös vagyonnal rendelkeznek a kecskeméti járás szakcsoportjai. A meglévő összeg jelentős részét felszerelésekre, közös vagyontárgyakra fordítják. — Beérett a vetőmagborsó. A Csengődi Állami Gazdaságban 150 holdon kezdték meg az aratását. A megyében összesen több mint 800 holdról kerül le rövidesen a termés. — Ülést tartott a kecskeméti járás földművesszövetkezeteinek választmánya. Az értekezleten megvitatták a földművesszövetkezetek ezévi tevékenységét és meghatározták a további munkafeladatokat. — 400 hold gyümölcsösben végeztek zöldtrágyázást a Helvéciái Állami Gazdaságban. A fiatal gyümölcsös nagyrésze az idén fordult először termőre. — Riasztóberendezés a gépkocsivezetők részére. Az Amerikai Egyesült Államokban a közlekedési balesetek csökkentésének céljából elektronikus riasztóberendezést készítettek, amelynek feladata megakadályozni, hogy a gépkocsivezető elaludjék. A szokatlan műszert a szemüvegkeretbe építették be. Abban a pillanatban, ha a gépkocsivezető másodperc töredékére becsukja a szemét, azonnal rendkívüli bántó riasztóhang szólal meg. — Most van a cseresznyeszüret dandárja a jánoshalmi gyümölcsösökben. A gyümölcs jelentős részét exportra szállítják. Aktie csütörtök este hallgatták i rádió adását, valószínűleg felkapták fejüket Csengőd község nevének említésére. Itt töltötte élete utolsó nyarát és alkotta annyi sok szép dalát Dankó Pista. Mint dalköltöt, úgy látszik, elfelejtették itt is és a járásnál is. Dalai azonban élnek és felcsendülnek Csengődön is akár búra, vidámságra, vagy éppen szerelemre van oka az embernek. Ügy száll ez a muzsika a homokvilág felett, mint a lágy esti szellő. Száll és jé-