Petőfi Népe, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-18 / 116. szám
Összeállította a Petőii Népe szerkesztősége és a megyei tanács művelődési osztálya Goúr Imrét Csónakon Szemed szöjje a hálót sugárból és ezüstből, két part közt a hullámot lessük, hogy merre füstölj Izmos két lánykezeddel mereven tartsd a kormányt: a mélysodrú vizekkel sebesebb szél hatol ránk., > — Mi lesz, ha csónakunknak orra a mélybe fordul? — Együtt megyünk (karoddal szoríts meg átkozottul!)üi És s víz között a tested ringatva tárd a napnak, míg csónakomban én az időnek fölmutatlak. Q-Lhlzifr A fiákét lágyan rugózva haladt. A vén ló egyhangúan lépegetett. A kocsisnak esze ágában sem volt sietni. A kocsiban középkorú férfi és fiatal lány ült. A kocsis néha-néha lopva hátranézett. Ilyenkor elégedetlenül dörmögött valamit a bajuszába és a fejét csóválta. Végre megérkeztek. A lány gyorsan kiugrott a kocsiból és beszaladt a házba. A férfi fizetett. —! Ugyan, mondja már, barátom — szólt a kocsishoz —, miért nézett maga mindig ránk, amikor jöttünk? — Szégyelltem magamat maga helyett. — Ugyan piiért? — kérdezte megütődve. — Mit tettem? — Mit tett? — kiáltotta a kocsis. — Inkább mit nem tett. Meg se csókolta azt a szegény kislányt. Pedig azért hajtottam ilyen lassan, hátha elhatározza magát. Az utas nevetett: ' — Ne bolondozzon, öreg. HU szén ez a kislány az unokahü- gom. A kocsis egy pillanatra meghökkent, majd elégedetlenül mondta: — Azért még megcsókolhatta volna. — Majd elgondolkodva hozzátette: — Legalább a szokás kedvéért Fodor Endre «4’gy helybeli amatör statisztikus megszámolta, hogy 111 gólyacsalád költözik minden ősszel melegebb tájakra Akasztóról, ebből a hatezer lelket számláló takaros kis faluri" ból. Felkapaszkodva a templomdombra, be lehet látni a piros csei-éptetős háztengert, s csak itt a központban, a tanácsháza és a templom szomszédságában hat kelepelő gólyapár vizsgálgatja az eget, kitatarozott fészkében. így képzelték, így ábrázolták apáink a magyar falut, gólyafészkekkel, muskátlis ablakokkal, s mindent elöntő békességgel. Van itt más is, ami a múltat őrzi. Csakhogy ez nem foglalható ilyen romantikus képbe. Hogy mennyire nem, az egy tárgyaláson derül ki, amely éppen most folyik a tanácsházán. A tanúk, az érdeklődők népes hada idelátszik a dombra, s a csalfa távlat megszépíti ennek az alkalmi gyülekezetnek a képét is. Csak mozgalmasságát mutatja, de rendeltetését nem. Pedig sötét, a múltból itt ragadt árnyak kísértenek a tárgyaláson. A régi falu »békéjének« subája alatt született — talán az úri önkény elleni lázadás torzszülötteként — a virtuskodás, az erőmegmutatás forrongó lángja, amely ma is kicsap egy- egy társas összejövetelen a fiatalok — a falu jövője — leikéből. Oltanák ezt a lángot sokan! S milyen furcsa, éppen az idősebbek, akik pelyhedző-állú korukban ugyanígy virtuskodtak, s ők örökíthették át a szokást is a mai legénykékbe. Lehet, hogy a kijózanodás, lehet, de talán biztos, hogy a mai falusi élet realitása készteti az akasztói édesapákat, édesanyákat, az idejétmúlt »hagyomány« kitörlésére, még az emlékezetből is. Most csak öt-hat áldozata van a hirtelen gerjedt bicskázásnak, mi lesz, ha tovább is így folytatódik? Igen, ez a kérdés merül fel az agyakban Akasztón. És találnak is kiutat — még pedig nem akármilyent! * A tanácsháza titkári szobájá- ban egyetlen széket sem lehet találni. Mindent áthurcoltak a tanácsterembe, ahol ítélet születik a megfontolatlanul bics- kázó fiatalok, a tettesek felett. Csak úgy, az íróasztalra dőlve jegyezzük fel az adatokat. Alig kerül a papírra három-négy feljegyzés, már karélyban állnak körülöttünk az emberek: a párttitkár, ez a csendesszavú, szelíd mosolygású fiatalember, az iskola igazgatóhelyettese, néhány tanácstag, a vb-titkár,'a népfrontelnök, egymás szavába vágva — mintha csak ellenkező véleményen lennének — olyan kirobbanó hévvel győznek meg igazukról. Milyen következtetésre jutottak Akasztón? — Kéttantermes iskolát akarunk építeni. — Itt majd megszelídülnek a fiatalok ..., mert kultúrházat is építünk majd, még nevelői lakás is készül, kétszobás, igazi városi fajta. És komoly arcok hajolnak a hirtelen előkerített költségvetés fölé. A vásártéri iskola képzeletben már sokszor felépített körvonalai mögött pedig valami hihetetlen lelkesedéssel bontakozik ki a falu egyakarata. Vezetők és honpolgárok, falujukat szerető funkcionáriusok és édesapák arca rajzolódik ki a gyors és szaggatott magyarázatokból. Mert itt építeni akarnak, a múlt kísérleteinek elűzésére. Tágas, fehérfalú tantermeket, csinos lakást a pedagógusnak, azután kultúrházat. Mindezt saját erőből, a maguk emberségéből. ^úlif(i(hztk és is kóla — Hat-nyolcezer forintot adnának össze együttesen a gazdák — üti fel a fejét a népfront-elnök diadalmasan a számokkal teleírt költségvetésből. --, És sorolja is tovább: — Van két iparengedélyes kőműves. Derék, hozzáértő emberek. Négy olyan jó munkás is található, aki különb falat húz, mint egy mérnök. Ezen nagyot nevetünk, kórusban, mert nem tudjuk hirtelenében, vajon szokott-e egy mérnök falat húzni? — Hacsak a maga házát nem, igaz-e komám? — kérdi egy tanácstag a másikat. A számadás tovább halad, az idő is. Öt asztalos nevét jegyezzük fel még, akik azt szeretnék, ha az építkezéshez kiutalandó faanyagot maguk dolgozhatnák fel ajtóknak, ablakoknak. — Így olcsóbb lenne, mert többet járna a kéz, mint amennyit a rovásra vennénk. — Magyarán: alapos adag »társadalmi munka« toldaná meg a szakmunkára fizetendő bért. — Van még két ácsunk is — emlékeztetett egy eddig csendben hall- gatódzó a sarokból. — Azok igen szép tetőt csinálhatnának. is, az egész családdal — ha látják, hogy nekiindulunk. És itt a bökkenő. A munka egyelőre nem indul. Valami félreértés az egész. * Amikor a kiskőrösi járási tanács- titkár szobájában ülve — az akasztói beszélgetések után pár órával — érdeklődünk, választ is kapunk, miért támadtak a nehézségek. Király elvtárs, a vb-titkár azonnal összetelefonozta a műszakiakat és meghallgatja az érveinket. Nem mi találtuk ki őket, az akasztóiak lelkesedése beszél az újságírókból is. Arról van szó, hogy a községben házilag akarnának építkezni. . Nincs is nagy hiba: az egész falu egy akaraton van. 15 százalékot szavaztak meg az idén a községfejlesztésre, ezenfelül még 100 ezer forint társadalmi munkát ajánlottak fel, az iskola terveit a járási műszaki csoport szakszerűen készítette, de az aggodalom, hogy a kivitelezésnek nincs elegendő műszaki biztosítéka. El kell gondolni, nagy a felelősség, vajon olyan iskola épül-e, amelynek a plafonja egy év múlva rászakad a gyerekek fejére, vagy erős, állandó épület, amely FAZEKAS TIBORC t MECCSEN Oly tágra nyitja két szemét fiam, beférne rajta mindén néző, még a pálya is. Nem szól egy szót sem és csak nézi, nézi ezt az új csodát.. ? Hogy száll a labda! Bácsik futnak ott! Sikolt egy néni, arca torz, vörös a dühtől. Néki szörnyen tetszik ez... Füttyszó, zsivajgás! Ö ma még csak ezt. mást nem vesz észre és nem is vehet, piciny, alig múlt két éves. Szabályt nem ismer, embert, labdát lát csupán, s talán csodálja: ennyi felnőtt mint lesz gyermek újra... Évek múlva majd tapasztal, s itt tesz bölcseletre szeri Meglátja, ritka gól, ha egy csatár önzőn, magában támad és mily nagy erő a hűség, összetartozás! Érezni fogja, téved a sípszó olykor, s nem mindig úr az abszolút Igazság, mert nincs csalhatatlan szem, s a bíró néha félti bőrét. Itt döbbenhet rá: a nyers erő kevés, gúnyt kap, ki dőre össze-vissza mód hatalmasat rúg. Iskolát jár az, ki meccsre jár! Az Élet-pálya zöld gyepszőnyegére biztos léptekkel indul fiam, ha küzdést és valót vasárnaponként itt tanul... Tudom, lehet belőle még nagy ember is. S ha nem ír verset? Üsse kő! Ennél nagyobb baj sose érje.., — Tán még gólyafészket is. rá, ugye szomszéd? — és összemosolyognak. Olyan most ez a szürke, jellegtelen hivatali szoba, mintha itt szorongna az egész falu: az idős gazda, aki munka helyett 100 forinttal járult az építkezéshez. Kőművesek, ácsok, bognárok, cigánycsaládok, akik brigádba állva verik a sárgásbarna vályogtéglák garmadáit ... az új iskolához. A tanácstagok, az édesanyák, az édesapák ezrei, akik lovasnapszámot, fuvart, anyagot, gerendákat és gyalogmunkát vállaltak, amikor a pedagógusok és a népfrontosok végigjárták a falut. — Tudja, elvtárs, az utóbbi időben nem mozgatjuk a dolgot, mert van egy kis vitánk a járással. Mégis bejött ide a minap egy asszony és azt magyarázta: ne gondoljuk, hogy csak egy heti munJcát adnának, jönnek ám tovább a fiatal magyarszakos tanár a fő mozgatója az örvendetesen éledő akasztói kulturális életnek. Az ő indokai a következők: — Mindent meg kell tenni az iskola és a kultúrotthon felépüléséért. Inkább kétszer-háromszor utána kell néznünk még alaposabban ráindennek Akasztón is és a járásnál is, mert nagy változások köszöntöttek be a faluban. Az ellenforradalom napjai sok ember fejéből kiűzték az illúziókat a régi életforma iránt. Talán éppen a régi virtus akarja építeni mo3t a faluban az új élet falait, hogy soha többé ne hághasson ide a mába a régi világ kisértő szelleme. Mint ahogy az ellenforradalmat kiűzték a faluból, úgy űzik ki most a múlt falusi erkölcseinek ezeket a bénító maradványait az ifjak leikéből, könyvvel, iskolával, kultúrával, muzsikálással és tanulással. Mert van itt már sok minden, ami az új élet sajátja. Az egyik funkcionárius mesélte, akJ itt gyerekeskedett a faluban, hogy ők még ki lene vénén jártak a »mester« elé az iskolába. Most meg már az is fáj az akasztói szülőknek — a deresedé hajú, egykori kis nebulókból felcseperedett időseknek, — ha ötvenen vannak gyerekeik egy-egy osztályban. Ezért kell a vásártéri iskola. — Ebben a faluban, elvtárs —• minden esztendőben száz gyereket íratnak be az első osztályba. Igaz, hogy a nyolcadikosok helyébe ülhetnének, dehát mégsa szorongjanak, mint mi valamikor. Kell a nevelői lakás is, hogy a minden esztendőben cserélődök közül legalább egy nevelő itt vessen horgonyt, ebben a szép, melegszívű faluban. Még egy számvetés, amit Patkó Jenő diktál: a tűzoltók 4# tagú kórust istápolnak, meg egy színjátszó csoportot, nagyrészt fiatalokból; A hét tagú fúvószenekart sem lehet kihagyni. A kiszesek színjátszói a kultűrott- honban keresnének helyet; Idekívánkoznak a fiatal pedagógusok is, akik heten alkotnak egy csoportot. (Mi lenne, ha egyesítenék az erőket?) Sok hírt szerzett már az iskolai énekkar is, meg a gyermek színjátszócsoport. A »Pál utcai fiúk«-bam a főszereplők nevét azóta is büszkén emlegetik faluszerte. Ideírjuk: Nemecsek: Beszedics Gyula, Geréb: Bognár Antal, Boka: Kiss Benedek, És még egy név — a Túra Pista bácsié, aki nem restellett 74 éves fejjel kőtára énekelni olyan öreg akasztói népdalokat, — az énekkarnak! — amik bizonyosan kihulltak volna az idők rostáján, ha meg nem örökítődnek,• tme, az akasztói »idill« megfejtése, ■^Más ez, mint amiről a piroscserepes házak, a gólyafészkek, az Árpád-kori öreg templom falai regélnek. Más, mai, szebb. Azok a múltat idézik, de a jelenről — az iskoláról, a fiatalok és öregek úuló leikéről, a falu és vezetői összetalálkozásáról — ez a kis történet beszél. Felépül biztosan az új iskola, a kultúrotthon is. Felépül biztosan az új élet minden szépségét Ígérő jövő is;;, e lelkekben csakúgy, mint a földeken. Csáky^Biellczku ★ Polner Zoltán t (VuJJőWÁJ az tmlxevróL A hétköznapok gondja felhatalmaz, Hogy felmérjem az ember céljait S ha zsendiilő szavam megérik, Talán valóság lesz már félig S vall annak nyíltan, aki él ma Itt, Mennyi sok szép hitet hozott magával Évszázados kálváriákon át A mába érkező új ember S világ teremtő láízas kedvvel Felszabadultan indul már tovább. • Sötétlő tegnapok hullnak mögötte, Szép arcán mégis hajnalfény ragyog. Az ember végre emberré lesz, Megrázó, néma ünnepély ez, S már Ide látszanak a holnapok, En hiszem őt hibái ellenére, Hiszem, mert most jövőjén dolgozik, S ha majd az öntudat szilárdan, Mint cement megköt, vallom bátran: Nyitva az út fenséges csillagokig. 100 év múlva is jelenti az utókornak az akasztóiak szép felbuzdulását, ök amellett vannak, hogy nem lesz semmi hiba műszakilag. Hogy mindenképpen kiderüljön az igazság, a járás újabb vizsgálatot rendel el, még alaposabban megtárgyalja a dolgot az akasztóiakkal, bizonyára elhárul minden akadály. • JTzt csak úgy közbevetőleg mondjuk el — főleg megnyugtatásul, mert a gólyafészkes kis faluban sok olyant tapasztaltunk, amit nem mondtunk el, de papírra kívánkozik a szépséges igazság teljességéért. Petkó Jenő tanító nevét említette a járási pártbizottság titkára, amikor akasztói látogatásunk előtt oda betértünk. Azért diktálta jegyzetfüzetünkbe ezt a nevet, mert úgy tudja, hogy ea
