Petőfi Népe, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-16 / 89. szám
A kenyai angol hatóságok folytatják a leszáP-tolást a nemzeti felszabadító mozgalom részevőivel. Kenyában az angol rendőrség 153 négert tartóztatott le olyan gyanú alapján, hogy ítagjai a Kiama Kia muingi (Népek Tanácsa) kiéger szervezetnek. Az Indiai Kommunista Párt most véget ért kongresszusán a párt főtitkárává ismét Adzsoj :jGhos-t választották. Az új országos tanácsba belválasztották az eddigi központi bizottság valamennyi tagját. Kelet-jávai társadalmi szervezetek és politikai vezetők kezdeményezésére a lakosság gyűléseken tiltakozott az Indonézia belügyeibe való külföldi beavatkozás ellen. A gyűléseken több mint ötszáz határozatot és tiltakozó nyilatkozatot fogadtak el, amelyek elítélik az Egyesült Államok és a SEATO beavatkozását. Adenauer szövetségi kancellár szerdán Londonba utazik. A tanácskozások legfőbb tárgyai előreláthatólag a küszöbönálló legmagasabb szintű értekezlet, az európai szabadkereskedelmi övezet, a nyugateurópai unióhoz tartozó országok fegyverkezési együttműködése lesznek, de megbeszélésre kerül az a kérdés is, amely a legutóbbi időkig éles ellentétet robbantott ki Nagy- Britannia és a Német Szövetségi Köztársaság között: a brit csapatok nyugat-németországi állomásozásának ügye* Mint az AFP jelenti, a kormánycsapatok támadást várva, a padangi lázadó hatóságok eltávolítják a polgári lakosságot. Eddig már körülbelül negyvenezer ember hagyta el Padangot. A lázadó parancsnokság egyik szóvivője szerint a támadást április 15, vagy 16-ra várják, Subandrio, Indonézia külügyminisztere Hongkongban hétfőn kijelentette, hogy a lázadók ellen indított hadműveletek végső szakaszukba érkeztek. Nem lenne meglepve — mondta —, ha a hadműveletek már ezen a héten befejeződnének, A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának felhívása a világ összes országának parlamentjéhez a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetésével kapcsolatban A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa felhívással fordult a világ összes országainak parlamentjeihez a nukleáris fegyverkísérletek feltétel nélküli és haladéktalan beszüntetésével kapcsolatosan. Mint a felhívás megállapítja, a Szovjetunió több javaslatot tett eddig is az Amerikai Egyesült Államoknak és Nagy-Bri- tanniának. Sajnos, a két nyugati nagyhatalom álláspontja miatt a nukleáris kísérletek beszüntetésének kérdését mindezideig nem sikerült rendezni* Az atom- és hidrogénfegyver- kísérleti robbantások végzetes hatásúak, mert még békeidőben is veszélyeztetik a ma élő emberek és a jövő nemzedék egészségét. Tekintélyes tudósok figyelmeztetnek arra, hogy a kérdés eldöntése nem tűr halasztást. A kísérletek beszüntetése mellett szól az a körülmény Is, hogy Jelenleg ez még viszonylag könnyen megvalósítható, minthogy atom- és hidrogénfegyverrel ezideig mindössze három állam rendelkezik. Mint ismeretes, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa határozatot hozott az atom- és hidrogén- fegyver-kísérleteknek egyoldalú beszüntetéséről* A Szovjetunió hasonló lépés megtételére hívta fel az Amerikai Egyesült Államok kongresszusát és Nagy- Britannia parlamentjét. A Legfelsőbb Tanács felhívja a többi ország paralmentjét is, hogy támogassák ezt a kezdeményezést. Mint a felhívás megállapítja, a kérdés eldöntésében a felelősség azokat a hatalmakat terheli, akik nukleáris fegyverrel rendelkeznek és kísérleteznek* — Mindemellett más országok Is hozzájárulhatnak e fontos kérdés megoldásához, ha támogatják a veszélyes kísérletek azonnali beszüntetésére irányuló össznépi követelést. Ha a nukleáris fegyverrel rendelkező államok követik a Szovjetunió példáját, akkor az atom- és hidCSŰTÖRTÖKÖN r J • f & bkOsszei.1 ÍUJMlLvt világkiállítás BRÜSSZEL. Belgium ezen a héten az egész világ vendéglátó gazdája lesz. Csütörtökön megnyílik az 1958. évi brüsszeli világkiállítás, amelyre 35 millió látogatót várnak. Kedden mutatják be a kiállítást a világsajtónak, Baudin király csütörtökön nyitja meg hivatalosan és üdvözli az első látogatókat* A második világháború vége óta ez az első világkiállítás. 46 ország vesz részt rajta. A kiállítás hivatalos jelszava: »Egy emberibb világ mérlege«* A kiállítás megnyitásának hetét szombaton fényes udvari bállal „zárjákj __ rogénfegyver-kísérletek általános és örök időkre szóló beszüntetésének kérdése meg lesz oldva. A felhívás végezetül hangsúlyozza, hogy amennyiben az Egyesült Államok és Nagy- Britannia nem akarnak válaszolni a Szovjetunió emberséggel áthatott határozatára, úgy természetesen a szovjet kormány szabadon fog cselekedni a nukleáris kísérletek folytatása KAIRÓ* A kairói rádió közölte, hogy a gazai övezetben újabb összeesküvést szőttek az Egyesült Arab Köztársaság ellen. Az összeesküvésből kifolyólag letartóztatták Szaadi el Sa- va-t, akiről köztudomású volt, hogy kapcsolatokat tart fenn az angol és az izraeli hírszerző szervekkel. Sava azt javasolta Musztafa Abu Mudajen-nek, az egyik gazai vezetőnek, hogy »Husszein jordániai király számlájára vállaljon szerepet egy összeesküvésben«. Mudajen úgy tett, mintha elfogadná az ajánlatot, de ugyanakkor értesítette az Egyesült Arab Köztársaság kémelhárító szerveit, amelyek magnetofont bocsátottak a rendelkezésére, hogy rögzíthesse Szaadi el Sava kijelentéseit. A két férfi ezután Bejruton át Ammanba utazott, ahol kérdésében is, kellően figyelem- bevéve az SZSZKSZ biztonságának érdekeit. Az SZSZKSZ Legfelsőbb Tanácsa felhívja a világ összes országainak parlamentjeit, hogy minden erővel támogassák a nukleáris fegyverekkel végzett kísérletek általános és végleges beszüntetésére irányuló erőfeszítéseket, ami megfelel a népek és az egész emberiség vágyainak, a jordániai katonai attasé hamis útlevelet adott nekik. Jordánia fővárosában Husszein királlyal és Habesz el Madzsali tábornokkal, a jordániai hadsereg vezérkari főnökével is megvitatták az összeesküvés részleteit. Megállapodtak abban, hogy röpcédulákat terjesztenek a gazai övezetben, hogy ott a lakosság körében elégedetlenséget és bizalmatlanságot szítsanak az Egyesült Arab Köztársasággal szemben. Visszatérőben Mudajen és Sava ismét átutazott Bei- ruton, ahol találkozott a gazai városi tanács volt elnökével, aki az izraeli megszállás idején viselt tisztséget. Szaadi el Savat szombaton tartóztatták le dolgozószobájában, amelyben röpcédulákat találtak. Ezeket Radzsali tábornok küldte neki. NAPTÄR: 1958. április 16. Szerda. Névnap: Lambert. Napkelte: 4 óra 54 perc. Napnyugta: 18 óra 34 perc. Sör helyett tejet ittam A buszállomás mellett van a tejcsárda is, meg a söröző-borozó bódé is. Szomjas lévén, oda- állok a bódé elé, hogy megigyak egy pohár söritalt. Sokan állnak sorban. Mert hát, az emberek közül sokan szeretik az italt. Álldogálás közben áttekintek a szomszédos bódéhoz, ahol tejet mérnek. Irigykedve nézem azt a ballonkabátos, bajuszos embert, aki alig, hogy odaér, máris kapja a kért pohár tejet. Az irigységem odáig fajul, hogy fogom magam, otthagyok csapot-bódét és... Máris ott gőzölög előttem a pohár meleg tej. Büszkén nézek át a borozókhoz: nézzétek, én máris megkaptam! Ekkor támadt a gondolatom: nem is lenne rossz, az erősen elterjedt alkoholizmus ellen minden italmérés mellé egy tejivót felállítani. Vagy talán nem állna rá mindenki olyan könnyen, mint én, hogy tejet igyon? Pedig, bizisten, sok embernek aztán igazán elkelne, hogy néha bor, vagy rum helyett tejet igyon! (varga) — Rövidesen Bajára kerül a posta bélyegtörténeti kiállítása. A kiállítás, amely vándorkiállításként járja az országot, a bélyeg történetét, a bélyegkészítést és a világ legértékesebb bélyegeit mutatja be. — Nagyszabású pedagógiai hetet rendez a Hazafias Népfront és a Pedagógus Szakszervezet Kecskemét városi bizottsága április 21—28 között. Ez alkalommal a színházban bemutatják Bródy Sándor »Tanítónő« című színművét. Az Árpád-mozi pedig pedagógiai jellegű filmeket játszik azon a héten. — Mintegy 300 000 paradicsompalántát biztosít a Szövetkezetek Bács-Kiskun megyei Értékesítő Központja szerződött termelőinek. A palántákat a Bo- dakojtori Állami Gazdaság szállítja le rövidesen, amelyet azután a MÉK oszt szét a termelők között. — Megalakult a kecskeméti járásban a békekonferenciát és a népek barátsági hónapját előkészítő operatív bizottság a Hazafias Népfront járási bizottságának kezdeményezésére. A bizottság határozata szerint április 15 és május 10-e között községi békegyűléseket tartanak, melyeken megválasztják a békekonferencia küldötteit. — öltözet, amely 400 Celsius hőfokon is véd. Voszbojnyikov szovjet mérnök olyan új típusú védőöltözetet készített, amely 400 Celsius fok hőmérséklettel szemben is védelmet nyújt, A védőöltözet két rétegből áll, amelyek között levegő áramlik. Súlya mindössze 8 kilogramm. A Martin-kemencék javítása alkalmával a kohászok 40 percig dolgoztak egyfolytában ebben az új típusú védőruhában. — 25 000 forintot irányzott elő erre az évre tanyai utak javítására az alpári tanács. Az összeget teljes egészében a községfejlesztési alapból biztosítják. — Sokoldalúan segíti a KISZszervezet munkáját a Helvéciái Községi Tanács. A fiatalok a napokban ültettek el mintegy 500 darab platánfát és a tanács egy dobfelszereléssel és harmonikával ajándékozta meg a KiSZrSzervezetetj * — Vasárnap tartotta meg záróvizsgáját a KISZ és a bajai József Attila Művelődési Ház által rendezett társasági tánctovábbképző tanfolyam. A munkás- és diákfiatalok ötletes táncjelenetekkel tették színessé a záróvizsgát, — »önkiszolgáló« üdülőtábor Jugoszláviában. A Szerb Természetbarátok Szövetségének' anyagi támogatásával a tengerparti Rovinyban, az idén megvalósítják az önkiszolgáló üdü-' lőtábor régi tervét. Ebben az üdülőtáborban konyhák állnaic majd a hazai és külföldi üdülők rendelkezésébe, ahol a tábor lakói maguk készíthetik el meleg' ételüket, , — Megnőtt a szőlő- és gyű-' mölcstelepítési kedv a kecskeméti határban. Az idei tavaszon mintegy 100 holdnyi új szőlőt ültetnek és csaknem 50 ezer gyümölcsfát honosítanaK meg a kincset rejtő homokon, a termelőszövetkezeti és egyénileg dolgozó parasztok, — Május elsején ismét megrendezik Kecskeméten a gyermekek hagybmányos rollerversenyét, — Egyre több ifjúsági szervezet csatlakozott a KISZ takarékossági mozgalmához a kecskeméti járásban. A napokban tartott bizottsági ülésen értékelték a tennivalóidat. Itt jelentették be, hogy a tiszakécskei Zója KISZ-szervezet 15 fiatalja 6 félnapot dolgozott a szervezet helyiségének és környékének a rendbehozásán, amely mintegy 4000 forint értékű társadalmi munkát jelent, — Illetékesek hozzájárulásával Baján a leánygimnázium hivatalosan is felvette a Tóth Kálmán Leánygimnázium nevet. A névadó ünnepséget, mely egész napot betöltő ünnepségsorozatot tartalmaz — májusban tartják meg. Ekkor avatják az iskola hatalmas selyemzászlaját is. — Szőlőművelésl és metszési bemutatót tartottak a napokban a TIT és a Hazafias Népfront Kecskemét városi bizottságának rendezésében a Szőlészeti Kutató Intézet miklóstelepi gazdaságában. A bemutatón mintegy 30 szőlősgazda vett részt, akik nagy figyelemmel kísérték Bognár Károly vezető kutató gyakorlati útnlutatásait és előadását, — Nemrégen még azt tartották, hogy Bulgáriában nincsenek olajmezők. Az utóbbi években a Kamcsija-folyó völgyében — e folyó Várna közelében ömlik a Feketé-tengerbe — gazdag olajlelőhelyekre bukkantak. Az olajkutak fúrását széles fronton megkezdtéty — Jugoszláviából érkező kul- túrcsoport szerepel majd a bácsalmási járás ünnepségein a »Népek Barátsága« hónap folyamán. Ez alkalomból rendezik majd r|ieg a járás iparosainak kiállítassál egybekötött találkozóját is. — A munkásőrség egyéves tevékenységét értékelte a napokban a kecskeméti járás MSZMP bizottsága. Az értékelés után mintegy 15 munkásőrt részesített dicséretben a pártbizottság* — Április 16-án délután fél 3 órakor békegyűlés lesz a kecskeméti Honvédkórházban. A békegyűlés előadója dr. Klapil Sándor, a kecskeméti járásbíróság elnöke lesz. i — A világhírű magyar gyümölcsfajták termesztéséről kis- íilm készül, amelyet a brüsszeli világkiállításon mutatnak be a magyar pavilonban. A filmet a Budapesti Filmstúdióban a SZÖ- VOSZ munkatársainak közreműködésével készítik el. — Szovjet megrendelésre televíziós stúdióberendezéseket gyárt iparúnk. Az Elektroimpex Külkereskedelmi Vállalattal lekötöttek többek között 600 kis- és ugyanannyi nagy hangosító berendezést. A szállításokat a vállalat már meg ú kezdte. Hirdessen a Het'tyi Hípé&ml Hirdetési dijak: Apróhirdetések 10 szóig köznap 11 Ft, ünnepnap 22 Ft. További szódíj köznap 1 Ft, ünnepnap 2 Ft. Hirdetések postautalvány szelvényen is beküldhetők a fentiek szerint számított összeggel együtt. Eljegyzési, házassági, köszönetnyilvánító, halálozási stb. hírek 10 szóig köznap 30 Ft, ünnepnap 40 Ft. További szódíj köznap 3 Ft, ünnepnap 4 Ft. Nyílt-tér 10 szóig köznap 40, vasárnap 50 Ft. További szódíj köz- és vasárnap 5 forint. ‘Keretes hirdetések hasábmilliméterenkcnt köznap 2.50 Ft. ünnepnap 3 Ft, Hirdetések feladhatók: Kecskeméten a Petőfi Népe kiadóhivatalában (Szabadság tér 1/a) és a Magyar Hirdető kecskeméti kirendeltségénél (Luther köz), valamint a varosokban és községekben a Magyar Hirdető Vállalat kirendeltségeinél és megbízottainál. x Az Egyesült Arab Köztársaság ellen szőtt összeesküvést lepleztek le a gazai övezetben