Petőfi Népe, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-10 / 84. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! MAGYAR SZOCIALISTA • MUNKÁSPÁRT ßA'CS- KISKUN M EGYE! LAPJA CaHB Ara 50 fillér 1958. Április 10. csütörtök Általános iskoláinkban sok a hiányzó — erről panaszkodnak pedagógusaink. Pedig 13 éve, hogy középiskoláink és egyetemeink kapuit kitárhattuk a munkásosztály és a szegényparasztság széles tömegének gyermekei előtt, s 10 éve, hogy alsófokú oktatásunk az általános iskola megteremtésével a magasabbfokú tudományos ismeretek elsajátítására is előkészíti Ifjúságunkat. A munkás-paraszt hatalom létrejötte, megszilárdulása teremtette meg hazánkban azokat a gazdasági és társadalmi alapfeltételeket is, amelyek biztosítják, hogy a már 1867-ben megalkotott, de hosszú évtizedeken át egyáltalán nem, majd egészen a felszabadulásig lényegében végre nem hajtott altalános iskolakötelezettségi törvény végrehajtható állampolgári kötelessége lehessen dolgozó népünk minden tagjának. Általános iskolai vonatkozásban pontos statisztikai adatok nélkül is láthatja mindenki, hogy a régi iskolaépületek zöme a szükségtantermek és új tanterem létesítése ellenére is szűkek, kicsik, nehezen férnek el bennük az általános iskolás gyermekeink. Ebben a tanévben megyénkben 1200 tanulóval több gyermek jár általános gimnáziumba, mint négy évvel ezelőtt, ami 30 új gimnáziumi osztály működését jelenti. Mit tükröznek ezek az adatok? Tükrözik azt, hogy a munkás és dolgozóparaszt szülők nincsenek már rákényszerülve iskoláskorú gyermekeiknek a család fenntartása érdekében történő munkábaállításá- ra, mint a feudál-kapitalista Magyarország gazdasági rendszerében. De mindig többen és többen ismerik fel a tanulás jelentőségét a szocialista társadalom eredményes építése és a saját egyéni érdekeik szempontjából is. Sokszor kísért még a múlt. Minden iskolában találunk indokolatlanul mulasztó gyermekeket, Elég sok azoknak is a száma, akik az általános iskola nyolc osztályát 14 éves korukra még nem végzik el, mert a szülők — s tapasztalatunk szerint elsősorban a tanyai és a falusi egyénileg dolgozó paraszt szülők — egy része még mindig egyszerű megoldásnak tartják gyermekeik munkájának igénybevételét. Igen sokszor a szülők nemtörődömsége miatt maradnak el a tanulók az iskolából, és megteremtik a notórius mulasztók rendkívül veszélyes csoportját. Ezektől a gyerekektől a szülők — talán öntudatlanul — megvonják a magasabbfokú általános műveltség megszerzésének a lehetőségét, hiszen az alapfokú műveltség megszerzését sem biztosítják számára. Ezekért a gyerekekért a falu, város egész társadalmának is felelősséget kell éreznie, s a párt, a tanács és egyéb tömegszervezeteinek a szülők közötti felvilágosító, nevelő munkájának fokozásával, de ha kell az iskoláztatási törvény szigorúbb alkalmazásával is el kell érnünk, hogy minden gyermek művelt tagjává válhasson szocialista társadalmunknak. Parádi pij» _ * Ä hazánkban tartózkodó j szovjet párt- és kormány küldöttség! kedden Tatabányára látogatott j A szovjet A bányászváros dolgozói nagy szeretettel készültek a vendégek fogadására. Az utak mentén már a délelőtti órákban nagy tömeg gyűlt össze. A vendégek kocsijai a Tatabányára vezető úton feldíszített falvakon, községeken haladtak át. Egy óra után a megyei párt- bizottság előtt Schiller István, a megyei tanács elnöke fogadta a vendégeket. Kedves jelenet volt, mikor Marosán Blanka bicskei VII. osztályos tanuló meleg szavakkal köszönte meg Hruscsov elvtárs segítségét, aki a hozzá intézett kérésre gyógyszert küldött a kislány felgyógyulásához. A megyei tanács és a megyei pártbizottság ebédet adott a vendégek tiszteletére, majd a pártbizottság épületéből gyalog mentek a gyűlés színhevendégeinket ünneplő tatabányai lyére, a sportpályára, ahol mintegy 100 000 dolgozó gyűlt össze. A küldöttség vezetője, N. Sz. Hruscsov kalapját lengetve, mosolyogva ijdvözölte a nagygyűlés részvevőit, akik Hatalmas tapssal és éljenzéssel fogadták a kedves vendégeket. A díszemelvényen foglalt helyet a vendégek kíséretében levő Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Bisz- ku Béla, Fork Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, valamint az MSZMP Központi Bizottságának és a kormánynak több tagja. Molnár László, a Komárom megyei pártbizottság első titkárának megnyitó szavai után Kádár János emelkedett szólásra, Kádár János elwtárs beszéde Kádár János elvtárs a ílszabadulás ünnepe alkalmáéi köszöntötte a bányászokat i a Komárom megyei dolgozó- at, Gratulált a bányászoknak a nagy ünnep előkészületei során elért nagy munkasikerhez: napi 85 000 tonna széntermeléshez. Majd így folytatta: — Mi, magyar dolgozók nem nagygyűlés. akarunk világraszóló dolgokat véghezvinni. Azt hiszem, beérhetjük azzal, hogy a szocializmust építő testvéri népek sorában szerényen és szilárdan helytálljunk önmagunkért. Ehhez megvan minden szükséges feltételünk. Ahhoz, hogy jól megálljuk helyünket, és népünk a jövőben boldog legyen, hogy szocializmusban és békén élhessünk, mint szemünk világát kell őriznünk a nép hatalmát. Az kell, hogy állhatatosan és szilárdan kitartsunk a prole- tárintcrnacionalizmus zászlaja alatt. Majd arról szólott, hogy az eszméhez való hűség mellett az is kell, hogy keményen dolgozzunk e cél érdekében. Kifejezte azt a reményét, hogy a magyar bányászok ennek megfelelően helytállnak, és tolmácsolta afölötti örömét, hogy ennek az elhatározásnak tanúja lehet a szovjet párt- és kormányküldöttség. Kádár elvtárs nagyhatású beszédét a szovjet és magyar barátság éltetésével fejezte be. Győzelmünk egyik elengedhetetlen feltétele a szocialista országok legszorosabb összeíorroltsága Hruscsov ©Ívtárs beszéde Ezután a tömeg egetverő éljenzése közben N. Sz. Hruscsov szólott a nagygyűlés részvevőihez. Hruscsov elvtárs tolmácsolta a szovjet párt- és kormányküldöttség háláját azért a meleg, baráti fogadtatásért, mellyel hazánkban lépten-nyomon találkoznak. Kijelentette: — Különösen örvendetes, hogy eljöhettem önökhöz, bányászokhoz, JELENTŐS KEDVEZMÉ- ? NYÉK A SZŐLŐ- ÉS GYÜMÖLCSTELEPÍTÖ l TSZ-EKNEK f AZ OLVASOK VITAFÓRUMA A MEGBÍZÓLEVÉLTŐL AZ ELSŐ KÖZGYŰLÉSIG * a. oldat) J DOMINIC AI POKOL KŰTFÜRAS FÉL NAP ALATT ALLEGRO ASS AI (4. óidul) ; Bácsalmás és vidéke A SOLTYADKERTI TANÁCS ÜLÉSÉRŐL : * ■3 4 i 5 4 5 (5. oldal) < Hruscsov elvtárs beszél Tatabányán hiszen magam is bányászok között töltöttem gyermekkorúmat és ifjúságomat. El akartunk jönni ide, hogy lássuk a magyar bányászokat, és megtudjuk: hasonlítanak-e a szovjet bányászokhoz? (Nevetés, taps.) Arra a megállapításra jutottunk: u magyar bányászok pontosan olyanok, mint amilyenek a no szovjet bányászaink. (Taps.) A továbbiakban megemlékezett azokról a történelmi kapcsolatokról, melyek a magyar és a szovjet népet összefűzik, arra az időszakra, amikor az intervenciós háború nehéz harcaiban vérrel pecsételődött a magyar és szovjet népek barátsága. A magyar bányászok között is nem egy régi forradalmárt találni — mondotta —, akik a Szovjetunió munkásaival együtt harcoltak a szovjet hazáért. Majd hangsúlyozta, hogy örökre letűntek azok az idők, amikor az imperialisták még azt hihették, hogy büntetlenül támadhatják a nép hatalmát. Utalt arra, hogy a Szovjetunió története bebizonyította: a dolgozók előtt határtalan lehetőségek tárulnak fel, ha a néphez, a marxizmus—leninizmushoz hű kommunista párt vezeti őket. — A szovjet hatalom negyven éve alatt országunk gigászi léptekkel haladt előre a fejlődés útján — mondotta. — Az ipari termelés színvonalát tekintve a második helyre került a világon. A mérnökök és a műszaki emberek kiképzésében pedig a Szovjetunió ma első helyen áll. — Majd ecsetelte azt a nehéz utat, melyet a szovjet munkás- osztály megtett míg ezeket az eredményeket kiharcolta. — Vajon honnan merítettek országunk dolgozói ennyi erőt, mi a forrása határtalan energiájuknak? — tette fel a kérdést, majd feleletképpen így folytatta: — Az öntudatra ébredt nép felismerte, hogy ő a haza gazdája^* hogy a gazdasági nehézségeket ■ csak önfeláldozó munkával kfiatífecti le. Majd hangsúly otte. hogy a Szovjetunió többé* már nem az egyetlen szocialista ország. Nincs okunk rá, hogy elcsüggedjünk. Ám nem szabad elfelejtenünk, hogy az imperialista körök még nem mondtak le a kommunizmus, a szocializmus elleni harcról, éppen ezért nem tehetjük ölbe a kezünket. Mindenkor hangoztattuk és hangoz(Folytatás a 2, oldalon)