Petőfi Népe, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-30 / 101. szám
A múlt héten elnökségi ülést tartott a megyei nőtanacs. Az elnökségi ülésen Pankovics Józsefné, a nőtanács megyei titkára számolt be a nő- tanácsok munkájáról, számtalan helyes kezdeményezésükről és eredményeikről, de beszélt a még meglévő hibákról is, amelyek a nőmozgalom teljes kibontakozását akadályozzák. Nem akarunk a felsorolások tömegébe bocsátkozni arról, hogy mit végeztek, mit tettek megyénk asszonyai az utóbbi hónapokban, hiszen helytállásukról, segítőkészségükről mindenkor meggyőződhetnek a városok, a falvak lakói, vagy egy- egy üzem, vállalat dolgozói. Mégis egy-két jellemző tényt, vagy számot, amely híven tükrözi tevékenységüket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Mint Pankovics elvtársnö mondotta, megyénk községeiben 97 nőtanács alakult, jórészt az elmúlt évben. Az ő általuk indított szakkörökön mintegy 6000 asszony vett részt a tél folyamán. Ugyancsak a téli hónapokban igen jelentősek voltak az egészségügyi előadások, amelyeknek szintén több ezer látogatója volt. A pedagógiai előadások is nagy sikert arattak, nem egy olyan előadásról érkezett jelentés, ahol 600 érdeklődőt számláltak. Ez is bizonyítja, hogy a nőtanácsok munkájában központi helyet foglal el a család és a gyermekvédelem, valamint az iskolával való közös kapcsolat megteremtésére. (A- elhagyott, elesett gyermekekért indított »gyermekváros- akció-« is szívügyévé vált megyénk asszonyainak. Eddig mintegy 150 000 forintot, ágyneműt, bútort, mosdó- és fürdőberendezést gyűjtöttek össze a Gyermekváros javára. Egyedül a kiskunfélegyházi asszonyok — mint Nyámádiné elvtársnő mondotta — 18 ezer forintot gyűjtöttek össze. Mint már elöljáróban is mondottuk, sok lenne felsorolni azokat az eredményeket, melyet megyénk asszonyai elértek. Egyszerű és világos hát a következtetés, hogy ha ily nagy szerepet vállalnak a munkában, legyen nagyobb részük az irányításban is. Pankovics elvtársnő beszélt arról, hogy kevés a női vezetők száma. A megyei tanács tagságában például kilenc, a járási tanácsok vezetőségében öt, a községi tanácsok vezetőségében pedig 22 nő van. Ezenkívül megyénkben öt tsz-elnök asszony, és hét—nyolc női párttitkár van. Ez a statisztika igen kedvezőtlen — s nemcsak az asszonyokra nézve, hanem azokra is, akik nélkülözni igyekeznek munkájukat, segítőkészségüket. Éppen ez a statisztika is indokolttá teszi azt a hármas feladatot, melyet a megyei elnökség tűzött ki nőtanácsaink elé: a nők politikai nevelése; a termelésben és társadalmi életben való aktív részvétel; és az ifjúság nevelése — ez a hármas feladat. A sok »apró munka« mellett tehát e hármas fő feladat körül kell, hogy csoportosuljon az asszonyok és fiatal lányok ezernyi tette, munkája. Ilyenképpen szabta meg a feladatokat a megyei elnökség s reméljük, ez nemcsak terv marad, hanem élő valósággá válik sok-sok ezer asszony közös tevékenysége nyomán. fCatona Tózsef Színház Április 30-án, szerdán délután 4 órakor Bródy Sándor:-A TANÍTÓNŐ« Falusi életkép 3 felvonásban, Zrínyi ifjúsági bérlet. B&ozik üMfűsora Április 30-án, szerdán: Baja Uránia: Yves Montand énekel. — Kalocsa: Naplemente előtt. — Kecskemét Árpád: Három asszony. — Kecskemét Városi: Becsületrablók. — Kiskőrös: Lissy. — Kiskunfélegyháza: Égi madár. — Kiskunhalas: Cimborák. Cisz a nézőtéren és beszívod magadba a Főár minden mozdulatát, arcának minden rezdülését. Az aggastyán pap, akinek telimelegségü, nagy szíve olyan erővel dobban, hogy szinte ettől visszhangzik a színpad és a nézőtér. Sajnálod is, es mosolyra is derít egyszerre, a hátad egy kicsit, mintha lúdbő- rössé valna, ahogy a Főár, ez a gyermekien tisztalelkű ember ott ül betegen, és a körülötte lévő embereken, és tárgyakon homályosan látó, meleg szemével átnéz: lelki szemeivel mintha már azt az új hazáját keresgetné, ahonnét nem tér vissza majd soha többé ... Fáj, nagyon fáj neki az emberek rossszasága. De ő már nem tehet semmit, nagyon öreg már, ám ha fiatalabb lenne, akkor sem tehetne, mert abban a pokoli világban pusztulásra van ítélve a jó. Csorba István nem játszik most a színpadon, hanem él. Éli a szo- morkásan-derűsen mosolygó, belső fájdalmakkal küzködő, ebből a világból kifelé ballagó, drága, aranyos-kedves Főúr életét. — Ugyebár, mindenki azt tudta róla, Csorba Pistáról, hogy koA kiskert gondozása A ház körüli kiskert minden háziasszonynak — akinek lehetősége van ennek megteremtésére — egyik legnagyobb büszkesége. A kiskert, ha csak naponta egy órát foglalkozunk vele, még ezért a rövid időért is hálás és busásan viszafizeti a ráfordított fáradtságot. A későn beköszöntött tavasz eddig nem nagyon csalogatott bennünket a kertbe, de most már éppen elérkezett az ideje, hogy törődjünk vele, gondozzuk. Mindenesetre tápdús, az előző évben trágyázott földre van szükség. A kiskertben általában a következő zöldségféléket lehet termelni: a fejessaláta mérsékelt meleget, de nem túl sok vizet kíván. Márciustól késő őszig vethető, kivéve a nagyon meleg időt. A paraj rövid tenyészidejű, ezért elő- és utónövényként termeljük, a retek jól bírja a hideget, tavasz elején a hónapos, majd a János napi, késő ősszel a fekete retek érik be. Ez utóbbit tárolhatjuk. Meleg fekvésű agyagos talajon zöldborsót termeljünk s ilyenkor, áprilisban már az őszit ültethetjük. Első kapáláskor szúrjunk mellé gallyat, hogy arra felkúszhas- son. A zöldbab, mely a melegHeti étrend SZERDA: Sóskaleves, arany- galuska. CSÜTÖRTÖK: Zöldségleves, grízgaluskával, sült sonka petrezselymes burgonyával, friss tavaszi saláta. PÉNTEK: Lencseleves füstölt kolbásszal, sajtos tészta. SZOMBAT: Paradicsomleves, rizseshús, cékla, VASÁRNAP: Húsleves, töltött jérce, zsírbansült burgonyával, saláta, pozsonyi kifli. HÉTFŐ: Tarhonyaleves, paprikásburgonya virslivel, uborka. KEDD: Burgonyaleves, babfőzelék felsállal« fekvésű helyet és a nedves talajt kedveli, ilyenkor ültethető. A vajbab és a Juliska-bab a legkedveltebbek és az utóbbit beéréskor újra lehet vetni. Fontos helyet foglal el a kertben a- petrezselyem, amely a mélyrétegű, tápdús talajt kedveli. Ha kiskertünkben van még hely arra, hogy szemünket gyönyörködtető virágokat is termesszünk, akkor a legcélszerűbb az évelő virág. Ilyen a rózsa, pünkösdi rózsa, tubarózsa és a tulipán. Az évelő szegfű és az évelő sárgaviola és a jószagú rezeda ugyancsak kedves színfoltja a kertnek. Kis vitrinterítő AZONNALI BELÉPÉSRE felveszünk vizsgázott központi kazánfűtőt. ÉM Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Rá- kóczi-város 23. 1134 mikus. Az is, és nem is akármilyen. De sokkal, sokkal több ennél. Aki látta a »Tanítónö«-ben, mint Főurat, az százszorosán meggyőződhetett erről. —ay— rTVfVTTyrTVTTVTTVTTTr ( Apróhirdetésük ) KÖZÖLJÜK kedves vevőinkkel, hogy lerakatunk 1953. május 2., 3., 5. és 6-án évközi leltárt végez. A közölt napokon mindennemű árukiadás szünetel. — Papír, Irodaszer Nagy- ker Vállalat, Kecskemét. 4033 ELADÓ sürgősen 125-ös Moszkvics- motor, jó állapotban, jutányos áron. Megtekinthető: Kecskemét, Bem u. 4., műszerész. 4028 FÉRFIAK! FIATALOK! Jelentkezzetek bányásznak, bányásztanulónak a Pécsi Szénbányászati Tröszthöz. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás a Kecskeméti Városi Tanács munkaügyi csoportjánál. 1101 ELADÓ a hetényegyházi vasútállomástól 5 percre 2 hold, fás legelő, beköltözhető kétszobás villaépülettel. Érdeklődni: reggel 7-től 8-ig és délután 5-től 7-ig — Kecskemét, Batthyány utca 8. szám alatt. 3961 NÉMET fordítást vállalok. Ifj. Ba- ditz Pál. Miskolc, Tass u. 15. 1323 PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei na Dl la Dia Szerkeszd* * szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Kecskemét. Széchenyi tér k szárr Telefon: 25—16; 26—19; 11—22 Felelős kiadó: Molnár Frigyes Kiadóhivatalt Kecskemét. Szabadság tér 17a; Telefoni 17—0® Bács-Kiskur> megvei Nyomda V; — To’'-'•o-i * ’S—*MJ ‘V7—4 Felelős vezető; Szűcs Béla igazgató DOOöOOOOOOOOöOOOOOOOOOOÓOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO A Garai Állami Gazdaság felvesz azonnali belépésre szakképzett sajt" és vajmestert-Jelentkezni levélben, vagy személyesen. 1087 Mezőgazdasági technikumok sporttalálkozója Kecskeméten A kecskeméti Mezőgazdasági Technikum KISZ-szervezete és Ifjúsági sportköre — ahogy már megírtuk — május 1—4. napjain sporttalálkozóra hívta meg az ország 30 mg. technikumainak ifjúságát. A sporttalálkozó versenyszámai: torna, atlétika, kosárlabda, röplabda és asztalitenisz. A meghívásra 20 technikum jelentette be jövetelét: Budapest, Cegléd, Debrecen, Gyöngyös, Hódmezővásárhely, Kalocsa, Kaposvár, Keszthely, Kiskunhalas. Mátészalka, Nyíregyháza, Mezőtúr, Orosháza, Sátoraljaújhely, Sopron; Szeged, Székesfehérvár. Szombathely, Tata. A nagyszabású versenyre több mint 400 főt nevezett a fenti húsz technikum. A versenyek lebonyolítását a megyei alszövetségek válla!« ták. A versenyek időpontjai: torna május 1-én este 7 órától a Piarista Gimnáziumban, atlétika: május 2-án és 3-án de. 9 órától a KTE pályán, kosárlabda: mindnégy napon du. 3 és 7 óra között a Piarista és a mg. technikum pályáin, asztalitenisz: május 2—3-án este 7 órától kezdve a Piarista Gimnázium dísztermében. A sporttalálkozó megnyitása május 1-én 9 órakor lesz a Mezőgazda- sági Technikum udvarán. Ezután a sporttalálkozóra iegybegyűlt ifjúság részt vesz a május 1-1 felvonulásom mielőtt a versenyek megkezdődnének. A díjkiosztással egybekötött záróünnepség május 4-én 11 órakor lesz. Majdnem baj lett Bajai Bácska Posztó—Csurgó 1:0 (0:0) Baja, 1000 néző. Vezette: Fehér László. B. Bácska: Körmendi —' Barta X., Ihos XI., Brisztovics — Horváth, Ihos 1. — Albert. Barta II., Petresevics, Dujmov, Agfalvi. Edző: Fekete-Kovács Győző. Az első félidőben a teljesen védelemre berendezkedett csurgói csapat ellen az erőtlenül játszó Bácska csatársor széllel hátban sem tudta akcióit befejezni. Hiába harcolt ki a Bácska Posztó mezőnyfölényt, mert a jól tömörülő vendégcsapat, illetve a mezőny legjobbja, a csűr- gói kapus megakadályozza a többíz- ben gólhelyzetet kidolgozott bajai csatárok eredményességét. Végül a 88. percben egy kapura lőtt labdát kézzel kap el az egyik csurgói védőjátékos. A 11-est Petresevics értékesíti. Már az első félidőben úgy kellett volna játszania a bajaiaknak, mint a második félidőben, akkor nem került volna sor az egész mérkőzés végigizgulására. Jók: Körmendy; Ihos H., Ihos I. és Petresevics. A délnyugati NB III. élcsoportjának állása 1. B. Bácska P. 22 18 2 2 54:19 38 2. Dombóvár 22 12 6 4 50:30 3« 3-4. Pécsi Bőrgy. 22 11 5 6 40:25 27 3-4. Pécsújhegy 22 12 3 7 40:25 27 5. Pécsi Vasas 22 12 3 7 39:28 27 6. Simontornya 22 12 3 7 37:32 27 Döntetlen iganaágoao.bb lett volna Szarvas—Tiszakécske 2:1 (2:1) Szarvas — 1500 néző. — Vezette: ’ TISZAKÉCSKE: Parádi — Baji, llavács, Bozóki — Varga II., Adam I — Balia, Rácz I., Tóth, Adám I., rVirdai Edző: Szántó József. A 6 percben Hlavács lyukat rúg ■s a szarvasi jobbösszekoto élesen a éc alá vágja a labdát. A 16. percben Tóth ügyes átadással kiteszi Adam -et, aki már csak a kapussal áll izemben, amikor két oWa'tól rs el- raszáljék. A játékvezető U-est ítél, ímelyet Bozóki értékesít. Ennél a ámadásnál Adám súlyosan megsé- •ül. s mintegy 15 perc múlva jón :sak vissza, de utána már staisztál. A 40. percben egy baloldali szarvasi támadásnál a szarvasi bal« összekötő kapura 1Ő, Parádi elállja ugyan a szöget, s térdelve akarja fogni a labdát. Az a lába között becsúszik, ijedtében visszakaparja még a vonal előtt, de a játékvezető gólt ítél. A második félidőben a 6zél támogatja a kécskei csapatot, s mintegy 35 percen keresztül teljesen leszorítja a szarvasiakat. A 38. percben Tordai szöglete érintés nélkül hull a hálóba. A játékvezető a kapus akadályoztatása miatt nem adja meg a gólt. így a szarvasiak értékes pontot vesztettek meg nem érdemelten Szarvason. — Jók: Bagi, Adám II., Varga II. és Tordai, Megyei I. oszt. labdarúgó-eredmények Soltvadkert—Kalocsa 3:0 (0:0). Solt- vácikért, 1000 néző. Vezette: Badacsonyi. Széliéi szemben kezd a hazai csapat. Az első félidőben változatos játék folyt némi kalocsai fölénnyel. A második félidőben erős iramban kezd a hazai csapat, nagy rnezönyfölényt harcolnak ki és mar az első negyedórában bebiztosítják győzelmüket Tóth két góljával és Mészáros H. ll-esből lőtt góljával, jók: Tóth, Tribl, Jávor, Hachbold, illetve Petrovies és Molnár. Vaskút—íViardaras 4:0 (2:0). Vaskút, 600 néző. Vezette: Újvári. Hatalmas lendülettel kezdenek a hazaiak es már az első öt percben kétgólos előnyre tesznek szert. A madarasi esapat nem jelentett komoly veszélyt a vaskútiaknak, egyébként Is a vaskúti védelem jó napot fogott ki, élen Bermüllerrel. Góllövók: Márton, Schaüt I., Schadt H. és Re- geisz. Jók; a vaskúti védelem, illetve Hegedűs. Kecel—K. Dózsa 11. 3:1 (1:0). Kecskemét, 200 néző. Vezette: Zsámbokl. Az első félidőben a széllel hátban játszó kecellek támadnak többet, de a Dózsa védelem jól rombol és csak egy gól mutatja a vendégek fölényét. Szünet után az első negyedórában nagyon rákapcsol a Dózsa és sikerül is egyenliteniök. Lassan a Kecel veszi át a játék irányítását és mind nagyobb fölénybe kerül, de gólt csak az utolsó öt percben ér el. A mindvégig 9 emberrel játszó Dózsának (hol voltak a többi Dózsa játékosok? Most még csak utazni sem kellett!) majdnem sikerült az egyik pontot itthon tartani. Góllövők: Kiss I.. Kovács, Wuli- mann, Illetve Dékány. Jók: Bagi, Maszlik, Flaisz. Illetve Bakos és Zelenák. Jánoshalma—Bátya 4:0 (3:0). Jánoshalma, 900 néző. Vezette: Fehér. A jó formában levő jánoshalmi csapat a 13. percben Mester révén megszerzi a vezetést. A bátyaiak csak egy-két távoli lövéssel kísérleteznek. A félidő utolsó öt percében Mrazek két góljával háromra növelik előnyüket a hazaiak. Fordulás után a szél támogatásával a bátyaiak sorozatos támadásokat vezetnek. de negyedóra alatt csak egy kapufát tudnak elérni. A jánoshal- miak a 17. percben Mrazek révén négyre növelik előnyüket. Ezután a bátyaiak védelemre rendezkednek be. Jók: Mester, Mrazek, Szűcs és Adám, illetve a bátyaiak kapusa és középhátvédje. Kiskunhalasi MÁV—Kiskőrös 2:1 (2:0). Kiskőrös, 800 néző. Vezette: Boronkay. A halasi csapat lendül támadásba és már az első tíz percben Sej bán és Korsós I. góljaival kétgólos vezetésre tesz szert. Mindkét gól nagy védelmi hibából esett. A félidő végéig változatos mezőnyjáték folyik, némi kiskőrösi fölénynyel. Szünet után a kiskőrösi csapat erősen támad. de> gólt csak a 34. percben ér el Márkó révén. Az utol« só tíz percben a Petőfi szorongat; de erejéből a szívósan védezekő halasiak ellen csak három szögletre jut. Jók: Dobra, Richter, Korsós I., illetve Csejtei, Szentgyörgyi H. és Varga. Gara—Mélykút 3:2 (2:1). Mélykút; 400 néző. Vezette: Rácz. Alacsony színvonalú, csapkodó játékot hozott a két csapat találkozója. A mélykútiak érik el a vezetés a 24, percben Vörös góljával. A 31. percben Har- nos öngóllal egyenlít. A gól megzavarja a hazaiakat, kapkodnak. a vendégek kihasználják az alkalmat es a 35. percben Karatyl II. góljával megszerzik a vezetést. Szünet után a mélykútiaknak többször nyílik alkalmuk az egyenlítésre, de a lélek nélkül játszó csatárok a legjobb helyzeteket Is elrontják. A 26. percben a gyors garai Páncsics I. megugrik és bebiztosítja a vendégek győzelmét. Az utolsó negyedórában a hazaiak nagy erővel harcólnak; ugyannyira. hogy a védők is támadásba mennek, de a 9 emberrel védekező garaiak ellen csak egy gólt tudnak elérni a 34. percben, Bényi III. labdájával. Jók: Páncsics I., a két Karaglty, Illetve a mélykúti védelem és Horváth. Dávod—Kiskunhalasi Határőr 2:3 (2:1). Dávod. 600 néző. Vezette: Soly- mosi. A két csapat közti találkozó mindvégig lendületes, változatos játékot hozott. A vezetést a vendégek szerzik meg a 11. percben Jenecz révén. A dávodiak gólra góllal válaszolnak .mert a 13. percben Balogh remekül irányított fejese a halasi kapu jobb felső sarkában köt let. Enyhe dávodi fölény alkui ki, amely a 42. percben Németh lövésével góllá érik. Fordulás után a Határőr kezdeményez és a 10. percben Fürj góljával sikerül az egyenlítés. Utána mindkét csapat a győ« zelmet jelentő gól megszerzésére törekszik — sikertelenül. A gólhelyzeteket tekintve, a dávodiak közelebb álltak a győzelemhez. Jók: Németh, Varga II.. Galló, Illetve Süveg, Horváth és Janecz. Bácsbokod—Laiosmizse mérkőzés elmaradt, mert a laiosmizselek nem érkeztek meg a mérkőzésre. Állasa 1. Soltvadkert 21 17 2 2 62Í14 99 2. H. MÁV 21 12 7 2 53:31 31 3. Jánoshalma 21 H 7 3 48:22 20 4. H. Határőr 21 11 6 4 49:29 23 5. Vaskút 22 13 2 7 53:36 28 6. Bácsbokod 21 7 7 7 44:34 21 7. Kiskőrös 21 10 1 10 46:35 21 8. Kalocsa 21 9 3 9 41:41 21 9. Mélykút 22 9 3 10 41:46 21 10. Gara 19 9 1 9 42:42 19 11. Dávod 21 7 4 10 39:49 18 12. Madaras 21 8 2 11 38:51 18 13. Kecel 21 6 4 11 33:34 16 14. Bátya 22 4 3 15 30:73 11 15. Lajos mi zse 21 4 2 15 25:50 10 IQ* -tv, Dtea Hí 2Ű 3 2 lí 12:74 ■4