Petőfi Népe, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-27 / 99. szám
Ülést tartott az MSZMP Központi B zottsága Az MSZMP Központi Bizottsága április 25-én ülést tartott. Az ülés napirendjén a falusi helyzet és a falusi pártmunka kérdése szerepelt. Flóadója Fehér Lajos elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja volt. A beszámolót vita követte. A Központi Bizottság határozatot fogadott cl a falusi pártmunka helyzetéről. As MSZMP küldöttség« Gottwaldovóban és Pozsonyban ganda- és agitációs munkát tanulmányozta. Csütörtökön Gott- waldovót látogatták meg. Pénteken Pozsonyba érkeztek, hogy Szlovákia kulturális életéről tájékozódjanak. A Magyar Szocialista Munkáspárt Csehszlovákiában időző küldöttsége Orbán Lászlónak, & Központi Bizottság tagjának vezetésével főleg Csehszlovákia kulturális életét, a sajtópropaXXXOOOOOOOOOOOOOO-OOOOOOOC A Néphadsereg kommunistáinak országos kon térén ciája Néphadseregünk kommunistáinak küldöttei kétnapos találkozáson vettek részt. Ez alkalommal megvitatták a néphadseregben működő pártszervezetek. másfél éves munkájának eredményeit és fogyatékosságait, valamint megjelölték a hadsereg pártéletének további fejlesztésére vonatkozó feladatokat. Első alkalommal került sor az MSZMP hadsereg-pártbizottságának megválasztására. Ez egyben a pártdemokrácia érvényesülésének, a pártélet egészségesebbé válásának konkrét bizonyítékát is jelentette. A részvevők forró szeretettel köszöntötték a tanácskozáson megjelent Kádár János elvtársat, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárát, aki meleghangú felszólalásában a Központi Bizottság üdvözletét s jókívánságait tolmácsolta, Aláírták Bonnban a szovjet—nyugatnémet egyezményeket Bonnban aláírták a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság egyezményeit. A kereskedelmi szerződést, a kon- euláris egyezményt, vala xnnt a hazatelepítésről intézkedő egyezményt a szovjet kormány nevében Mikojan első miniszterelnökhelyettes, a Német Szövetségi Köztársaság kormányának képviseletében pedig Von Brentano külügyminiszter írta alá. A járás ifjúsági munkájáról tárgyalt Duna- vecsén a párt- és KISZ-titkárok értekezlete Vorosilov a Lengyel Népköztársaságban | VARSÖ. K. J. Vorosilov, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és kísérete csütörtökön a lengyel főváros életével ismerkedett. Látogatást tettek Varsó egyes munkás-területeinek legnagyobb vállalatánál, a Kaszpsak-ról el-’ nevezett rádiógyárban. A szovjet vendégek A. Zavadzki, a Lengyel Népköztársaság ál-! lamtanácsának elnöke és más lengyel személyiségek kíséreté-, ben megtekintették a meglátó- < gatott vállalatok műhelyeit és> elbeszélgettek a munkásokkal, kára, valamint Szabó Attila, a megyei KlSZ-végrehajtóbizott- ság tagja. A KISZ-szervezetek eddigi munkájáról Morvái István elvtárs, a járási pártbizottság titkára számolt be. A referátumot igen termékeny vita követte, amelynek során Molnár Frigyes elvtárs is felszólalt. u KISHIREK külföldről) A MEN hírügynökség jelen tése szerint Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke kedden baráti látogatásra a Szov jetunióba utazik. Az elnök Bu- ' dapestet érintve utazik Moszkvába. « < Uruguayban csütörtökön csak- ‘ nem teljesen megbénult az ipar » és a kereskedelem, mert száz-'ő ezer munkás huszonnégy órás ' sztrájkot tartott, hogy kifejezésre juttassa rokonszenvét a sztrájkoló konzervgyári munká-,'; sok iránt. Csütörtökön nem mű-V ködött a gázszolgáltatás és nem>s jelentek meg a lapok. * sy Hasen dán hadügyminiszter \ pénteken este kijelentette, hogy a a dán kormány továbbra sem)$• hajlandó elfogadni atomfegyve-)), reket. A dán kormány reméli/? hogy elősegíti a nemzetközi fe-s<; szültség enyhítését, ?( ( A napokban hívták össze kö- Szös tanácskozásra a dunavecsei (járásban a párt- és KlSZ-titká- S rókát azért, hogy értékeljék az (országos értekezlet határozatai £ végreha jtásának állását. A tanácskozáson megjelentek Mol- {nár Frigyes elvtárs. a megyei (párt-végrehajtóbizottság elsőtit(N APT AR: 1958. április 27. Vasárnap. Névnap: Arisztid. Napkelte: 4 óra 35 perc; Napnyugta: 18 óra 49 perc, (A NAP HUMORA: Mikszáth Kálmán a képviselőkhöz egyik bizottsági ülésén, mellyen közegészségügyi kérdésekről tárgyaltak, a következőképpen foglalta össze véleményét: ( — Rossz szakácsok szállítják ' az orvosok pácienseinek a fe- , lét. A jó szakácsok gondoskodnak a másik feléről, \ > — ügyeletes orvos Kecskeméten. Április 27-én, vasárnap reggel 6 órától este 8 óráig dr. .Szablics Imre körzeti orvos tartója az ügyeletes szolgálatot Nagykőrösi utca 29. szám alatti rendelőjében. > — Az MSZMP járási bizott- (sága Baján értekezletre hívta össze a községek propagandistáit a május 4—17 között tartandó rendkívüli taggyűlések ^előkészítésére. A taggyűlések irányelve: javítani kell párttagságunk materialista szellemben (történő nevelését. S — Több ezer kötetes könyvtára van az Építők kecskeméti skultúrotthonának, s a kultúrotthon vezetősége arról is gondoskodik, hogy az újonnan megjelenő könyvek nagy részét is (megtalálják a könyvtár olvasói >— akiknek kedden és csütörtö- (kön délután 4 órától este 8 óráiig, vasárnap délelőtt pedig 10— (13-ig tartanak kölcsönzési időt. { — Szlovákiában az utóbbi hónnapokban gyors ütemben fejlődött a termelőszövetkezeti mozgalom. Ez egyebek között annak fis köszönhető, hogy a kormány >igen jelentős összegeket fordít (a termelőszövetkezeti mozgalom »erősítésére. A bratislavai terület (termelőszövetkezetei részére ebiben az évben 240 millió koromat utaltak ki. Ezt az összeget »istállók, ólak és egyéb épületek (létesítésére fogják fordítani. — Mesterséges megtermékenyítő állomás nyílt Baján. Az állomás vezetője Tibor István állatorvos. Az állomás s a hozzá kapcsolódó laboratórium megkezdte működését. — Munkájával megyénkén kívül is jó hírnévre tett szert a Kiskunfélegyházi Autó- és Gépjavító Ktsz. Az utóbbi hónapokban nagyobb összegű megrendeléseket kaptak a Nagykőrösi Konzervgyártól, a Kaposvári Hűtőipari Vállalattól és több más helyről. Űk készítik el' például a belga gépekkel felszerelt, most épülő újszegedi poz- dorja-lemezüzem gőz- és vízvezeték-hálózatának szerelési munkáit, a Miskolci Szeszipari Vállalatnak pedig két komplett pálinkafőző felszerelést készítenek 102 000 ■ forintos értékben. — Véget ért Mélykúton is az ezüstkalászos tanfolyam, melyet ebben az évbert a helyi kultúrotthon társalgójában rendeztek meg. A tanfolyam Jiallgatói a vizsgákon jó felkészültségről adtak bizonyságot és céi,ul tűzték ki, hogy a tanultakat a gyakorlati munkában is érvényesítik majd. (ifj. Drégely Imre leveléből.) k , — Pénteken reggel Budapestre érkezett a világhírű vroc- láwi Pantomin Színház 26 tagú együttese. A vendégeket a pályaudvaron Csillag Miklós, a Nemzetközi Koncertiroda igazgatója, Karádi Jolán, az Országos Rendezőiroda igazgatója, valamint a magyar pantomin együttes vezetői fogadták. — A Nyugati-pályaudvarról 100 úttörővezető, köztük számos kiváló dolgozó pedagógus utazott a Szovjetunióba kéthetes jutalomüdülésrc. Szovjetunióbeli tartózkodásuk alatt Moszkvába és Kievbe látogatnak el. — Az Állami Áruházak 10 éves jubileuma alkalmából pénteken délelőtt Budapesten bemutatták a sajtó képviselőinek azokat az új modelleket és árucikkeket, amelyek rövidesen kaphatók lesznek az állami áruházakban. A bemutatott női és gyermekruhák, kabátok, kosztümök a legújabb divat szeri'nt készültek, és felveszik a versenyt bármelyik szalonruhávaL Egy-egy fazonból 2—300 darabot gyártanak. Az új árucikkek közül érdemes megemlíteni az olcsó, kétszemélyes vattapaplant, az új vonalú cipőket, gyermekruhákat, kötött fürdőruhákat és pulóvereket. — Az elmúlt napokban értékes ajándékot kapott a Természettudományi Múzeum állattára. A koppenhágai egyetem zoológiái múzeuma gyönyörű, 52 fiókos mahagóni szekrényben gazdag rovargyűjteményt küldött. A gyűjtemény magába foglalja Dánia iegész rovarvilágát, de Izland és. Grönland rovarvilágából is igen értékes példányokat tartalmaz. — 165 államosított ház ügyét tárgyalta meg a Bácsalmási Járási Tanács V. B., amelyből tizenhármat javasolt visszaadásra, a többi kérelmet elutasította; • — Ebben az évben beépítik a foghíjas telkek mintegy 30 százalékát Budapesten. Az idei építkezési tervek szemléltetésére városrendezési kiállítás nyílt a Fővárosi Tanács Városház utca 9. szám alatt levő helyiségében. Itt hatalmas térkép mutatja, hol indult meg a beépítés, ezenkívül tervrajzok, makettek adnak tájékoztatót a városrendezés további távlatairól) A fiatalok teljes erejükkel dolgozzanak a takarékosságért: — Vita a KISZ megyei aktíváján — ” A KISZ megyei bizottsága által pénteken megrendezett aktíván Romsics elvtárs — lapunk tegnapi számában közölt — beszámolójához számosán hozzászóltak. A hozzászólások azt bizonyítják, hogy megyénk kiszistái, de szervezeten kívüli fiataljai körében is egyre nagyobb méretekben bontakozik ki a takarékossági mozgalom. Ifjúságunk képviselői a kezdeti eredmények ismertetésén kívül rámutattak a takarékoskodás lehetőségének sokrétűségére is. Pálfi Sándor, a Kecskeméti Göngyöleg Vállalat fiatal dolgozója a gyümölcs-, valamint zöldségfélék bel- és külföldre történő szállításával kapcsolatos ládafelhasználásról beszélt, s elmondotta, hogy nem egy gazdaságban rengeteg ládát szanaszét hagynak ősszel, s ezzel tetemes kárt okoznak népgazdaságunknak. Szerinte mind az állami gazdasági, mind pedig a földművesszövetkezeti KISZ- szervezetekben tudatosítani kell a göngyöleggel való takarékoskodás gazdasági jelentőségét. Bácska Márta, a DÁV bajai telepéről, a munkaidő elpocséko- lását említette, mert náluk például nem egyszer megtörtént, hogy a tanulók reggelente órahosszat is elbeszélgetnek ahelyett, hogy munkához látnának. A szerszámgépek karbantartásának hiányosságáról az üzemekben, valamint a félkész anyagok felkutatásának és feldolgozásának a gazdaságosságáról Kocsis János, a KISZ kiskunfélegyházi városi bizottságának a titkára beszélt, majd ugyancsak a félegyházi Szabó János az ottani tangazdaságban gyakran előfordult takarmánylopásokról, s ezek meggátlásáról említett példákat. Virág László, a Bajai Ládagyár fiataljainak képviseletében elmondotta, hogy náluk a KISZ-brigád hulladékanyagból készített hevedereket. Csérny Tibor, az ímrehegyi Béke Tsz agronómusa arról beszélt, hogy mennyire káros, ha a termelőszövetkezetek a műtrágyát néha egy-két évig is felhasználatlanul tárolják, mert ezáltal sokat veszít hatóerejéből. Tartalmas hozzászólásaikkal még többen segítették az aktívaülés tanulságokban gazdag eredményességét, — és takarékossági versenyfelhívás is született: Szilágyi József szalk- szentmártoni KISZ-titkár a szervezete nevében hulladék- anyag-gyűjtő versenyre hívta ki a megye összes szervezetét, amire Sándor Sándor, a Kiskunha-J lasi Motor- és Gépgyár KISZ-, titkára azzal válaszolt, hogy el-] fogadja máris a kihívást, dei ehhez kéri a részletes feltételek] meghatározását. , A hozzászólásokra Romsics' elvtárs válaszolt, hangsúlyozva,, hogy a KISZ alapvető feladata' az ifjúság munkára való neve-] lése, eredményes termelőmun-' kát pedig takarékosság nélkül] nem lehet kifejteni. Borszéki, Lajos elvtárs, a KISZ megyei] végrehajtó bizottság tagjának, zárószavai után fejeződött be az| aktívaülés. < Az afrikai államok értekezlete Közel 75 millió ember képviseletében nyolc afrikai ország: Etiópia, Libéria, Líbia, Marokkó, Szudán, Tunisz és (az Egyesült Arab Köztársaság részéről) — Egyiptom küldöttei ültek össze a legifjabb afrikai önálló állam, Ghana fővárosában, Accrában, hogy az afrikai népeket érdeklő problémákat megvitassák. Az értekezlet napirendjén szerepel többek között az afrikai függő országok jövője, Algéria problémái, a faji megkülönböztetés kérdése. Ez a konferencia szemléltetően érzékelteti, milyen óriási változások mentek végbe a »fekete földrészen« az utolsó évtizedekben. Mint a mellék- térképen — balra — látható, a húsz évvel ezelőtti Afrika ben- szülötteinek csak egyetlenegy önálló állama volt, Libéria néger köztársaság, míg Egyiptom,, bár névleg független államként szerepelt, ténylegesen brit megszállás alatt állott. Jelmagyarázat: 1. Az értekezleten részvevő független afrikai államok. 2. Algéria, amelynek a francia gyarmatosítók ellen küzdő forradalmi mozgalmának képviselői megfigyelőként vesznek részt az értekezleten. 3. Az angol megszállás alatti Egyiptom (1938-ban). 4. EAK = Egyesült Arab Köztársaság.