Petőfi Népe, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-20 / 93. szám
KATONA JÓZSEF (1791—1830) Megtisztelő, de eléggé nehéz feladat Katona Józsefről írni. Nincs a földkerekségen talái még egy ország, ahol a »gaz, c dudva«, a kicsinyesség, a divat és minden egyebek annyi fénylő tehetséget homályosítottak volna el, mint hazánkban. De még itt sem száműztek senkit olyan hosszú ideig a dicsőség lakomájától, mint Katonát, akinek a leikéből szárnyalt fel a mindmáig legnagyszerűbb magyar tragédia. S nemcsak életében! Még a mű első bemutatása után is sokáig elmaradt a várt visszhang, az elismerés. Az első kritikus, aki hosszabban foglalkozott a művel a »Honderű« 1834. évi 73. számában figyelmetlenül, felszínesen — és bizonyára politikai ellenszenvtől vezéreltetve — ítélkezett: Az első kritikák »E darab eredeti színműveink közt bizonyára egyik főhelyet érdemelné színi hatásra nézve, ha azok belőle kihagyatnának, amelyek untatok és nem művelt színpadra valók, nevezetesen a hosszú elmélkedések, ellenbeszé- lések, asszonybecsmérelések, s több más nyerseségek, amelyeket a műveltebb érzésűek megdöbbenés, kacagás és némi szisze- gés nélkül nem hallhatnak. Ez utóbbi cikkelvek csak durva nemzetek erkölcseiben, aljasabb színpadra és így aljasabb néposztályhoz illő, s nemesebb publikum előtt soha tetszést nem nyerhetnek.« E »vagdalkozáson-« ma már ini kacagunk. Az igazi színpadi diadalt csak a reformkor hozta meg. Ekkorra megváltoztak a külső körülmények is. „Hajnalfény J6 egünkre. Vés* a régi homály! Föllábad nemzeti nyelvünk! így írt ebben az időben a kecskeméti »Pálma« egyik költője. A biedermeyer kort a maga jámbor önáltatásaival, »polgári érzelmeivel«, s a Szentszövetség béklyóival egyetemben elfújta a megújulást hirdető mozgalmak friss szele. A kritika egyértelműkig csak Gyulai akadémiai székfoglalója után ismerte el az alkotás elsőségét a magyar drámairodalomban. S azóta alig-alig akad egyetlen jelentősebb író. aki tanulmány, költemény. regény vagy elbeszélsé formájában ne rótta volna le tiszteletét Katona emléke előtt, s aki ne próbálta volna megoldani — a sokak szemében még a műnél is érdekesebb »talányt« — a kecskeméti remeteséget; ki-ki a maga egyénisége, világnézete szerint. Megkésett elismerések Minden mondatával, életének minden percével, »erényeivel és hibáival« sokat és sokan foglalkoztak. Ki tudja a némaságra kárhoztatott költő tragikumát a halál előtti éveket megindítókban ecsetelni Aprilynél? „A sors kemény parancsszavát: tűrj békességgel, újra hallja. Nem lázadó már, csak Tiborc a névtelenség hullt magyarja. S beteg szivében nincs sugár átütni ezt a szürkeséget." (Magányos aktor Kecskeméten) Vagy jelentőségét egyszerűbben kifejezni Móricznál: »Egy huszonkétéves gyermek- ifjú volt az, aki a magyarság sokszázados szenvedéseit örök- életű szavakban tudta megírni. Mikor munkáját befejezte, lehetett 24 éves.« „Egykönyvü.“ író-e Katona? Meg sem próbálkozom egész életművével foglalkozni. Csupán íéí SOA&läUd - ttíadok meg. Katona József szülőháza. 1847. április 10-én az irodalmi ügyekben is járatos Szilády Károly »a szabadalmas könyvnyomtató« Toldyhoz írt levelében kifogásolta a Katona-hagyaték hányódását. Gondos megőrzését és átvizsgálását követelte: ».. .hátha akadhat olyan, amely az író nevéért is közkedveltséget nyerhet.« Hiába fáradozott Szilády! Katonát sokáig és még ma is jónéhányan — »egykönyvü írónak« tekintették. El kell oszlatni ezt a tévhitet. A »Jeruzsálem pusztulása« — pl. — »amelyet a felvilágosodott ember szenvedélyeken felülemelkedő békessége hat át« jóval felülmúlta a korabeli átlagot, ha a Bánk tökéletességét nem is érte el. A »Ziska« sem lelemény nélküli alkotás. Nem haszontalan időtöltés tehát a Katona többi írásával való megismerkedés. A polgári kritikusok a Bánk bán sikerének — és itt a tízezrek lelkében visszhangzó közönségsikerre gondolok — okairól szólva beszéltek az expo- sitiók nagyszerűségéről, a nyelvezet zordon szépségéről, de elfelejtkeztek arról — talán tudatosan —, hogy az író olyan jellemet rajzolt, akinek a sorsa mindenki előtt — az elszántak előtt, az ingadozók, óvatoskodók előtt is egyaránt világossá teszi: csak a néppel való teljes azonosulás az egyetlen járható út a vezetők számára. S még egy dologról kell szólni. A régebbi vélemények szerint a főkonfliktus: hogy Bánknak választani kell a haza és Melinda, az államférfiú kötelessége és íérfibecsülete között. „Bánk bán(t igazi mondanivalója Nem így van! Bárki meggyőződhet erről, csak olvassa el figyelmesen a művet! Utolérhetetlen művészettel mind mélyebbre véste Katona a nézők leikébe mondanivalójának lényegét, az elnyomók elleni harc szükségességét minden körülmények között. Mikor ennek az egykor vakon királyhű embernek a kezében villan meg a tőr — vele dobog a szívünk! Nem tehetett másként! De akkor miért tétovázott olyan sokáig a cselekvés előtt? Sokáig úgy gondolta, hogy csak saját bosszúját teljesíti, ha végez a meráni asz- szonnyal! Hiszen Petur főként a nemesi osztály sérelmei miatt gyűlöli az idegeneket. X.erontatá atyáink várait, S meráni fegyvert rakott oda Kiszedte hivataljalnkat és A puszta bán névvel cifráza fel. Csak akkor ül le »a sötét szövetség gyász asztalához«, amikor a saját sorsán túl az egész népére gondoló jobbágy elzokogja előtte a nép kétségbeesését, nyomorát. És ahogyan dübörögnek a jajok — úgy erősödik Bánkban az indulat; szilárdul meg az elhatározás — cselekednie kell. Átöleli Tiborcot. A királynő sorsa eldőlt. Bánk fizikailag és erkölcsileg is megsemmisíti. Tettét indokoltnak, igazságosnak tartjuk. Halála százados évfordulóján díszsírhelyen helyezték el Katona József földi maradványait. A régi családi sírbolt felnyitását, az exhumálást és az antropológiai vizsgálatot a tudós Bar- tucz professzor irányította. Óriási tömeg állta körül ünnepélyes csendben a nyitott sírt, figyelte az egyetemi tanár munkáját és szavait: — »Fiatal, 35—38 éves férfi koponyája. Megmaradt a haja. Fogsora teljesen ép. Semmi kétség, hogy Katona József tetemét exhumáljuk. A bőr rászáradt a csontokra és megmaradt. A haj teljesen ép, sötétszőke. Erős, energikus, előreugró áll. A koponya nagy, különösen hátul fejlett és széles. A jobb szemfog erősen előre áll.« Száz év után ez maradt meg — írja az eseményt megörökítő újságíró — és néhány csont Kecskemét legnagyobb fiának földi részeiből... Csak ez? ... Mindenekelőtt a nagy tanulság! Hiába a kortársak közönye, mindig akad egy Udvarhelyi, Egressy, Gyulai, aki méltó helyére állítja a művet és alkotóját. És Katonára vonatkoztatva is érezzük Virág Benedek szavainak az igazát: „Hiába tapsolsz rettenetes halál, Kik érdemikkel nyertek örök nevel, Kik nem magok hasznokat élték, Büszke hatalmad alá nem esnek." Egy személyes élmény Jónéhány évvel ezelőtt a messzi Hanság egy világtól elzárt kis falujában jártam, régi események emlékeit idézve, kutatva. Ennek a falunak a határában győzedelmeskedett utoljára 49-ben a honvédsereg. Hogyan él a nép emlékezetében a nagy esemény — erről faggattam fiatalokat, öregeket. El is mesélték — többen is —, hogyan tört a községre a német, hogyan gyűrték le őket a magyar Bánk bán vezetésével. Nem akartam hinni a fülemnek. Ki volt csapataink vezetője? kérdeztem újra. — Bánk bán — hangzott a válasz egyszerre több szájból. íme a nagy csoda. A zsupfe- deles házacskák lakói — akik magáról a tragédiáról sohasem hallottak — azonosítják az őseiket megvédelmező fővezért, a nagy dráma főhősével. Bánk bán, a letiport nép bosszúálló képviselője, szimbólummá vált. Az olyan magyar államférfi jelképévé magasztosult, aki — végső soron — az egyetemes magyarság érdekében cselekszik. Olyan férfi, ki életével példázza: csak a nemzet sebeinek gyógyításában való tevékeny részvétel hoz gyógyírt az egyéni fájdalmakra is. Helía* Nándor. £löhe.S£Íd DCccskmiÁt tä^thutllie.z Kecskemét történetével sokat foglalkozott Katona József. Kézirathagyatéka felhasználásával apja adott ki egy könyvet 1834-ben. E könyv élőbeszédéből valók az alábbi sorok. Húsz-harmincad évi dolgokat még halljuk apánk- vagy nagyapánktól, de századokról ki szólhat? A történelem egy örökké futó óriás, minden nap más köntösben fut el előttünk, a visszhang tart ugyan egy ideig dörömböléséből, de az újabbak elnyomják... Kecskemét néhaiságának emléke is gondatlanság alatt rőt- hadt el, csak morzsalékokat piszkálhatunk ki nagy nehezen. Hogy több légyen, az idegen morzsát is hozzátartozónak hisz- szük, mert a »talán«, ez a legragadósabb enyve a reménységnek, elhiteti velünk... Így szakasztom fel hamvadt szemfedelöket azoknak, kiket szerette vidékünk szült és szintúgy vígak, szintúgy búsak voltak, mint kiket ezennel a koporsójok felé vezetek — meglátni tetteiket, boldog érzés! A szerencsétlenség is gyönyörködtet: a történet csak abból áll. Aki tartományokat pusztít, halhatatlanságot nyer, — aki virágzóvá teszi, alig érdemesítik egy-két sor írásra. Polibius, Tacitus, Livius, Thucydides is az előttök élt emberiségnek szomorú sírhalmain írtak, az utóbbi történetírók a mieinken fognak írkálni, — szerencsés, ki nem szorul puszta kényökre! Vidságot és elégedést önt telkembe az az önkecseg- tetés, hogy engem itt olvasni fognak akkor is, amidőn már ez a szobácska, melyben most ülök, porhanyó düledékké válik, olvasni fognak azok, kik engemet sohasem láttak, sohasem esmértek és akiket én soha látni, soha esmérni nem fogok. röaLálkazás TjLh&veeaL Az alábbi szemelvényeket Kárpáti Aurél: »Él még Bánk!« című, Katona József életéről írott regényéből vettük. A szép és érdekes, hiteles adatokon nyugvó könyvet ezúton is ajánljuk az olvasók figyelmébe. Éjféltájban elfogyott a bor, mire a társaság mozgolódni kezdett. A teliholdas éjszakában ott áldogáltak a csárda körül várakozó szánkók. A vadászok felpakoltak és hangos kurjonga- tással indultak hazafelé. Hátuk mögött hevert a szalmára vetett zsákmány. Térdük közé állított puskájuk csövén ezüstösen villant meg a holdfény. Katona ..; Odaült a lovakat hajtó öreg paraszt mellé, lábához fektetve a nyulat az első saroglyába. Az öreg arcát árnyékba borította a szemébe húzott, széles karimájú kalap. Csak varjúszárnyak módjára lecsüngő bajusza fehéredett ki alóla. Aggyon Isten, tekintetös úrfi — dörmögte félhangon. — Mög se ösmeri már a szögeny em- bört. Katona megörvendett az ismerős szónak. Rada Mihály volt, diákköri útjainak hajdani fuvarosa. Évek óta nem találkozott már vele, s most a véletlen hozta elébe. Barátságosan szorította meg a kezét: — Bizony, nagy ideje, hogy láttam, Mihály bá. Látom, a lovai még bírják... Mikor a Cserepes elé értek, a társaság leszállt a szánkóról és szétoszlott. Katona is lekászoló- dott. Fölemelte a lábánál heverő nyulat és átnyújtotta Rada Mihálynak: — Kend többet íagyoskodott érte, mint mink. Az öreg kétfelé törölte a bajszát. — Ammá igaz — morogta aztán, míg megemelte és végig- gusztálta a hatalmas tapsiíülest. — Szép nyúl, igön szép. Alássan köszönöm is. De hát a többiek! Azok szinte megszógáták. Kár, hogy nem juthat nékiök is ... Katonának hátába állt a hideg. Mintha Tiborcot hallotta volna, ahogy szemrehányó szóval tartja Bánk felé az odavetett teli erszényt: »Szép pénz! Do adhatsz-e mindenkinek? .. ." Ha még kétsége lett volna afelől, mennyire igazat írt —• most meghallhatta. — No, Isten áldja! — hagyta ott az öreget. Az ember talán elégedetlenül bandukolt hazafelé az elhagyatott, havas utcán. Az fró azonban nyugodt lehetett. Az élet tett tanúbizonyságot költészetének valósága mellett, Titkos jelentés Bécsbe, Bánk bánról »Nemcsak a dráma tartalma, hanem egyes részletei is alkalmasak arra, hogy a magyarok gyűlöletét a német fejedelmek, s általában a németek ellen lángra lobbant- sa, fejlessze, táplálja. Nyilvánvaló* hogy az ilyen írótó vakmerő törekvéseikben mindjobban megerősödnek, ha szigorú és megfelelő cenzúrával nem vetnek gátat azoknak. A magyar cenzúra Budán ezt nem teszi meg." A halhatatlan költő síremléke a kecskeméti temetőben. (A Polizei- undl Zensur-Hofstelle felterjesztése 1822» 23-róU EMLÉKEZÉS BÁNK BÁN KÖLTŐJÉRE
