Petőfi Népe, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-16 / 64. szám

t

<5miékezik a ^igámfiLúnilÁ

z 1700-as évek közepe táján a Duna árvízi ostromai elől menekülve telepedtek a Sárközből erre a Vidékre Szerelnie mai lakóinak déd- és ük- apái, magukkal hozván — a feljegyzések szerint — családjukat, lábasjóázágaikat. Már akkoriban, az úttörő telepesekkel együtt, szállingóztak ide a sze- remlei Cigánydomb mai lakóinak ősei is. ősz nagyapák még emlékeznek arra, hogy öreg szüleik itt építettek házat, itt lobogott családi tűzhelyük, ahol a mai szeremlel cigányság lakószobáiban, házaiban szeremlei módra vetett ágyak hívogatják a pihenni vágyót. Valamikor a vajda kormányozta a Cigánydombot, ő közvetítette az állam rendelkezéseit. Ő osztott igazságot is, ha úgy esett, hogy vita kerekedett a szeremlei cigányság között,

Ma termelőszövetkezeti tagok, szakértő muzsikusok, megbecsült munkások az unokák, s őrizgetik a rég letelepült ősök hagyományait, hallgatják az öregek meséit arról a régi világról, amikor megkülönböztetésül csak magukszőtte, durva vászonruhában jelenhettek meg a falu előtt. Ezt parancsolta a cigánylányoknak és asszonyoknak, a falualapító férfinépnek a régi regula. (Finomabb kelme csak a magyar lányokat, asszonyokat illette meg!) Arról szól a mese, hogy a vajda teknőfaragó fejszéjének rovása a mestergerendában hitelesítette a cigány- mennyegzőt, s a menyaszony félig kifaragott nyírfateknőt ugrott át,- hogy távoltartsa a frigytől, a családtól a gonosz szellemeket.

Az idők szele nem zúgott el nyomtalanul a mai szeremlei cigányság fölött sem. Kisöpörte a régi babonákat, új eszméket hozott. Így aztán nem csodálatos, hogy nemrégiben így állította meg a deresedé fejű, örökifjú Dittler Lajos tanítóbácsit az egyik cigány lány:

— Tanulni szeretnénk!

F

élreértés ne essék, nem a betűvetés tudományát kérte számon a tanítótól az a leány, hanem azt, miért ne lehetne összegyűjteni, megőrizni és továbbadni a szeremlei cigányság hagyományait. Üjságot olvasnak a Cigánydomb mai lakói/ Innen tudták meg, milyen hatalmas nevelőereje van az ország különböző részein megalakult cigány együtteseknek;

milyen szép hivatást töltenek be.

Dittler Lajos helyeselt és — ez az idei januárban történt — összehívta a helybeli cigányfiatalokat Virág Péter nagybőgősnél. Eljöttek az öregek és családtagok erre az első megbeszélésre, amelyet egy másik követett, de most már a helybeli művelődési házban. Itt kimondták a népi együttes megalakulását. Arról is beszéltek, hogy összegyűjtik, Dittler Lajos irányításával, a régi szokásokat, dalokat, táncokat, meséket — hiszen különösen érdekes életforma emlékeit kell megmenteni — a letelepedett cigányságét.

A tánccsoportban hat fiú és hat leány két idősebb párral együtt most idézi emlékezetbe a

csaknem feledésbe ment tánco-i kát. Három másutt nem hallott cigánydal is előkerült az öregek emlékei közül. Szeretnének színdarabot is tanulni, amelyik a saját életükről szólna.

Ügy tervezik, hogy a járási kulturális seregszemlén számolnak be munkájukról, hagyományukat megőrző lelkesedésükről. De addig sok minden van még hátra. Elsősorban a tanulás, meg a gyűjtőmunka. Ügy hallották Kecskeméten évek óta

’késén gyűjti a cigány népda- .okat Rácz Kálmán. Azzal a kéréssel bocsátották útnak az újságírót, küldjön nekik szlávos típusú dalokat, hiszen az öregek közül néhányan még bírják a román nyelvet, az általuk összegyűjtött egyik dal is román szöveggel maradt az utókorra. Valami színdarabot is szívesen vennének, jelenetet, vagy dramatizált mesét, ami az ő hagyománykincsükből, életükből indul ki.

ilyen jó volna, ha az egyik kecskeméti, vagy bajai író rövidesen ellátogatna hozzájuk azzal a céllal, hogy eredeti szeremlei tőről metszett színdarabot, vagy jelenetet alkosson abból, amit az életükről megtud, ami a helybeli cigányság múltjának, jelenének elválaszthatatlan része.

Szeremle tehát új színfolttal gazdagodik, de gazdagodik az egész megye is. Milyen szép lenne, ha a lelkesedés tüze más helyen is megteremtené a cigányság összefogásának, nevelésének ilyen szép és pótolhatatlan lehetőségét, Cs. L.

Gyártmányeltolódás az export javára

A Kecskeméti Gépgyár az idén nagyobb mennyiségben gyárt árucikkeket exportra, mint tavaly. Ez azt jelenti, hogy csökken azoknak a- gyártmányoknak a száma, amelyeket eddig belföldre gyártottak. A változás eredményeként az első negyedévben kétezerrel több fürdőkádat és X 340 000 forint értékben több egészségügyi berendezést állít elő a gyár külsőidnek.

A kapitalista országok megrendeléseivel egyidőben tárgyalások folynak a népi demokratikus országokkal oly irányban, •hogy részükre a gyár a következő időben gyártana egészség- ügyi berendezéseket, mintegy 1 600 000 forint értékben.

A gyártmányeltolódás egyúttal azt is -jelenti, hogy a gyár által előállított termékek 70— 75 százaléka külföldi piacon talál gazdát.

161 pár a lemaradás, de a hó végéig pótolják

A Kecskeméti Cipőgyár ki- jmutatásai alapján március 10-ig ►mintegy 161 pár gyermekcipőivel gyártottak kevesebbet az ►előírtnál. Ugyanakkor átmenetileg csökkent a cipők minősége is. Ennek az az oka, hogy meg- •fiövekedett a betegek száma, s a gyakori átcsoportosítás következtében nemcsak a mennyiség ■csökkent, hanem a begyakor- Jatlanság következtében a minőség is.

Olyan felvilágosítást kaptunk, hogy a gyár dolgozói a hó végéig pótolják az elmaradást.

3300 pár cipő három hónap alatt

A Kiskunhalasi Lábbeliké- szitő Ktsz tagjai igen ízléses, szép férfi és női túrabakancsokat készítettek a Budapesti Sport- és Hangszerbolt részére. A rendelt 1400 pár leszállítása után megérkezett a bolt elismerő levele is.

Ezenkívül még a múlt hónapban megkezdték az új fazonú női cipők gyártását is. A megrendelő a Dél-Magyarországi Nagykereskedelmi Vállalat, A

kívánság 500 párra szólt. Ebből már 150 párat leszállítottak. A többit a hó végéig küldik el Kecskemétre.

Ezenkívül a helyi kívánságokat is kielégítik. Összegezve az elmondottakat, megállapíthatjuk, hogy a ktsz dolgozói három hónap alatt 3300 pár új cipőt juttatnak közvetve, vagy közvetlenül, kifogástalan minőségben a vásárló közönségnek.

A Bács megyei Vas-Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat

értesíti üzletfeleit, hogy Kecskeméten folyó nó 24-től április hó 10-ig; Baján április hó 1-től 12-ig vagyonmegállapító leltárt tart.

A zavartalan áruellátás érdekében kérjük megrendelőinket, hogy Kecskemétre március hó 17-ig, Bajára március hó 24-ig adják le megrendeléseiket.

Bács-Kiskun megyei Vas-Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat. #09

TEHENÉSZT,

nagy családdal rendelkezőt, 40 darab tehénhez keresünk, akinek több éves gyakorlata, szaktudása van. Kecskemét, Petőfi Termelőszövetkezet, Belsőnyír

141j 653

tunk, beszéljünk a másik végletről, a mai sznobok egyre ritkuló, de imitt-amott még meglevő azon példányairól is, akik rendszerünkben bukkantak fel. Mégpedig azzal, hogy — lévén proletárdiktatúra —, ha másképp nem is tudják, legalább a ruházatukkal igyekeznek »pro- lctár-mivoltuk« látszatát kelteni. Ezek soha nem kötnek nyakkendőt, vasalatlan nadrágban járnak, ha kell, ha nem, kacskaringósan káromkodnak, gondolván: így teszi a virtigli proletár is. Tévednek. Mert összetévesztik az elnyomatásban élt proletár viselkedését a tőkés iga alól felszabadult munkáséval, aki az öntudatos emberhez méltó módon ad a ruházatára, a magatartására.

Társadalmi életünknek ez utóbbi »színjátszói« lehetnek aztán veszedelmesek is, hiszen a magukra vett szerepet nem érdek nélkül játsszák meg. Gondolom, az int^ikusok, a különben hozzá nem értő, de minden lében kanál »erénycsőszök« is nagyrészt az ő soraikból kerülnek ki, szerencsére: egyre kevesebb meghallgatásra találva.

A

MI a TÖBBI fajta sznobot illeti, időbe telik, amíg rájönnek, hogy úton-út- félen kinevetik őket, de kétségtelenül odafejlődik társadalmunk, hogy benne kivétel nélkül csak munkával, tudóssal, önműveléssel, nem pedig képmutatással lehet több az ember!

Tarján István

arról, de a színművet, a színhá ízt világért sem hozták volna szóba; illetve, az egyik, mégis. Imigyen: »Olyan jót aludtam. En mindig o’an jót alszok a színházba’.«

Szegény szellemi-szegény ember. Mintha nem találna kényelmesebb helyet az alvásra. Meg olcsóbbat is. Dehát, úgy látszik van neki pénze, amiből telik arra is, hogy megjátssza: lám, o színházba is jár, — hogy aludni, azt úgysem tudják, akik előtt ősznobsága a művelt ember szerepében tetszeleg.

A FARSANGBAN szépszámmal megrendezett bálok egyikén a következőt láttam. A hölgyek szinte kivétel nélkül elegáns estélyi ruhában jelentek meg. Szép látvány a/ ilyesmi, illő a bal hangulatához, de: volt olyan bálozo is, akiről leordított, hogy azt *eu> tudja, »eszik-e azt a ruhát, vagy isszák«, magyarán, nem tudta az estélyi ruhát — viselni. Gondolta: a ruha többezer forintos árával együttjár az illő megjelenés is, aztán, ha egy másikon még pompásabb ruhát vett észre, majd szétrobbant, hogy ime, hát mégse ő a legelőkelőbb? Ezzel árulta el a sznobságát, azt, hogy bizony, egyáltalán nem tud — »előkelő« lenni.

Iia már az öltözködésnél tar?.

a műveltség térhódításával mind kirívóbbá válik annak az ellenkezője,

Ám mutassuk be a mai sznobok néhány díszpéldányát.

M

EGYÉNK egyik városában mesélték, hogy egy valaki a fővárosi színtársulat előadására jegyet akart váltani. Már csak az ötödik sorban volt hely, meg is felelt volna az illetőnek, — de jaj, megtudta, hogy előtte, a negyedik sorban egy olyan másvalaki ül majd, aki — uram bocsá’ — nálánál alacsonyabb fokon áll a társadalmi ranglétrán. Hát — nehogy csorbát szenvedjen őélőkelősége — inkább nem ment el az előadásra, amelyre egyébként a szórakozáson kívül azért jár az ember, hogy művelődjék, nevelődjék, függetlenül attól, hogy más egy sorral előbb ugyanazt teszi vagy akár csak imitálja.

Másik eset. Magam voltam a szem- cs fültanúja a kecskeméti Katona József Színház büféje ben, az »Eső« egyik előadásának szünetében. Kisebb társaságban vitatkoztunk az előző felvonáson, egyszeresük három férfiú eldöngött mellettünk. A pultnál nűr.degyik rendelt három dac* bort, tisztán, kérem — ma sem értem, hogy mit keres a kocsma a kultúra templomának hajié kábao -9 ciröliineéltek errőlA

Z ÖNHITT, az előkelős- , ködő, a választékosság

látszatára törekvő, az, aki műveltebbnek mutatja magát, mint 'amilyen a valóságban, — ez a >sznob.

> Nevetséges figura, aki szere- Jpet játszik, de nem a teátrum, >hanem az élet színpadán, és ^legtöbbször rosszabbul, mint >amazén a legtehetségtelenebb Jripacs.

> A sznobot a polgári társadalom szülte, amelyben szerencsével, talpnyalással, gerinctelen- őséggel, csalással, megvesztegetéssel lehetett érvényesülni, az [ilyen módon megszerzett akár vagyoni, akár hivatali pozíció betöltője aztán elhitette saját ma- igával, s igyekezett elhitetni má- ’sokkal is, hogy valóban rátermett arra a rangra, megvan a ’tehetsége hozzá, amelyhez méltatlanul jutott. Másrészt, a pol- ’gári társadalom nemcsak lehetővé tette, de meg is követelte ■a sznobizmust, hiszen az előke- [lősdi látszatára szükség volt an- .nak a szellemi, jellembeli fogyatékosságnak a palástolására, [amelyben a társadalom felső rétegének tagjai úgyszólván kivétel nélkül szenvedtek. A sznobizmus a polgári társadalom édes gyermeke.

De sajnos, fellelhető még napjainkban is. És annyival inkább, mert az ellenpólus, a szocialista, a kommunista erkölcs előretörésével nagyobb lehetőség van az összehasonlításra, vagyis: társadalmunkban- »^zerémség*

SZÍ MATH KÁZMÉR:

Udoariassági iözéparányes

zán nem sokat tetszett hervadni.

Vagy azt mondja a hölgy:

— Ugye, milyen rémesen meg- csunyúltam, amióta nem látott?

— No, nein is olyan rémesen — jeleljed — egyáltalán nem rémesen. Csofe olyan közepesen tetszik csúnyának lenni.

Sok n<5 szeret azzal hencegni„ hogy csupa ránc az arcra. Mit jelelj? Azt, hogy erős túlzás, aranyos Jolánka, az a néhány új ránc messziről jel se tűnik és hogy láttál te már sokkal ráncosabb nőket is.

Más az állát mutogatja, hogy ugye milyen borzasztó hájas a tokája.

— Dehogy borzasztó — vála-> szolod — csak a nyakának tetszett pár centit vastagodni.

Ha azt mondja valaki, hogy szörnyen elhízott, szemügyre veszed és tárgyilagosan megállapítod, hogy szörnyűről szó sincs, csak szép kövérnek tetszik lenni. És aki azzal esik neked, hogy tiszta ripacsos lett a bőre —, mert ezt is szeretik

mondani — szép udvariasan megnyugtatod, hogy évek is beletelhetnek, amíg abból a pár bibircsókból általános ripacsos- ság lesz.

Örömmel állapítom meg, hogy a középarányos a Petőfi Népe szerkesztőségében már elfogadott udvariassági norma. /Imikor ugyanis jelen kis írásműt átadtam és azt kérdeztem, hogy ugye nagyon rossz, a szerkesztő kedvesen válaszolta:

— Dehogy rossz, már hogy lenne rossz? Ha új bevezetést írsz és valami egészen más témát dolgozol fel, akkor már csak egy jó csattanó kell hozzá.

OOOOOOOOQOOOOOOOOOOO©

g KAPUS ^

§ NŐI SZABÓSÁGA, g

G Kecskemét, Bocskai utca 19 q § 331 g

OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC'

Az udvariasság szép dolog, az udvarias embert mindenki szereti, az azonban, hogy túlzásba vigyük, pláne az igazmondás rovására, merőben helytelen.

Sajnos, a nők között még ma is vannak, akik hívei a régimódi udvarlásnak és elvárják, hogy az ember ugrásra készen álljon a bókjaival, szóvirágaival és szakadatlan rajongásának egyéb jeleivel. Tipikus formája volt egykor a bókvadászatnak, hogy a hölgy lekritizáló megjegyzést tett önmagára s tőled várta annak heves cáfolatát és a lelkes ellenbizonyítást. Ezért mondotta Málcsika anno dacumál, amikor hosszas távoliét után viszontlátta Elemért:

—• Jaj, kedves Elemér, ugye mennyire megvénültem?

Mire Elemér két kezét összekulcsolta, szeme fehérjét kifordította és térdrehullva üvöltött:

— Őh, drága Málcsika, kegyed fiatalabb és bohóbb, mint valaha!

Aztán hasonlította hamvas őszibarackhoz, pirók almához, kékszilvához, sárgaborsóhoz és egyéb Mirelit-alapanyagokhoz.

Annak idején ez volt a módi, spongyát reá. Sajnos azonban, ma is vannak, akik valami hasonlót kívánnak és erről le kell szokni végre. Nem azt mondom, hogy gorombaságokat vágjunk a nők fejéhez, de igyekezzünk az udvariasság hangjában megtalálni a szerencsés középarányost.*

Ha tehát valamelyik mai Málcsika felsóhajt és azt mondja, hogy megvénült, nem kell térdre esni és nem kell túlzásba vinni az ellentmondást. A mai Elemér tartson mértéket és középarányos udvariassággal válaszoljon. Valahogy igy:

— Dehogy tetszett megvénülni, kedves Málcsika, már hogy tetszett volna?! Egy kicsit öregebb tetszik lenni, mint annak idején, de egészében véve iga-*---