Petőfi Népe, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-14 / 62. szám

,Házasságra“ hészül Harkaköiönyben a Petőfi és a Vörös Csillag Tsz. Az egyesülés mindkét szövetke­zet fejlődésé szempontjából igen előnyös. A Vörös Csillag gazda­sági épületekkel, öntözéses ker­tészethez szükséges felszerelés­sel van bővébeh; annál keve­sebb a munkaereje: 660 holdra csak 33 tag jut. A Petőfi Tsz- ben viszont a férőhelyhiány gá­tolja az állattenyésztés fejlesz­tését. Indokolja az egyesülést a Petőfi Tsz jó vezetése is. Ez a szövetkezet csak a fűrésztelep jövedelméből februárban 5 Ft előleget osztott s ezt minden hó­napban megismétlik. Az egyesült termelőszövetke­zet 1100 holdon gazdálkodik majd s a tervek szerint a ta­karmánytermesztés és állatte­nyésztés a Vörös Csillag major­jában összpontosul, Önálló lesz a kisszállási töldmüvesszövetkezet Ötszáz földmüvcsszövetkczeti tag hallgatta végig Kisszálláson a földművesszövetkezet mérlegbeszámolóját, amit Hegedűs István ügyintéző tartott. Az utóbbi években ilyen nagymérvű érdeklődés nem volt még a községben a szövetkezet iránt. A hozzászólások nagy többsége a földművesszövetkezet különválásával foglalko­zott s a tagság egyhangúlag úgy határozott, hogy július 1-évcl önállósul a Kisszállási Földművcsszövctkezct. Isten veled petróleumlámpa! Az idén már a harkakütö- nyick is elmondhatják ezt. 190 ezer forintos beruházással meg­történik a község villamosítása, amely nemcsak a falu három utcasorát s a középületeket, ha­nem a Petőfi Termelőszövetke­zet gazdaságát is érinti. Vil­lanyfény ragyog majd a kultúr- házban, amelynek nemrég ala­kult lelkes színjátszó gárdája az "Ingyenélők« című darabbal nemcsak otthon mutatkozott be nagy sikerrel, hanem Kiskun- majsára, Tázlárra és Soltvad- kertre is ellátogatnak vele. A tavalyi 10 helyett 20.45 mázsa hízott marhát állítanak elő 100 holdra számítva ebben az év­ben a halasi járás termelőszö­vetkezetei. A kun fehértói Béke Tsz — amely például az idén állított fel elárusítóhelyet Kom­lón — 42 marhát hizlal meg. De valamennyi termelőszövetkezet­ben szépen nő a jószág létszá­ma. A balotai Kossuth új corn­wall, a tomoai Űj Élet berkshir sertéstörZs^i állít be, a juhál­lomány összesen 1162 darabbal gyarapodik. A kisszállási Petőfi és a rémi Kilián Tsz 200—200 tyúkkal, a kéleshalmi és har- kakötönyi tsz-ek összesen 800 darab libával növelik a közös baromfiállümányt, Betegek, öregek áldják őket... Március 8-a a naptárban már elmúlt, de az idei nőnapot so­káig emlegetik még Kiskunha­lason. Az asszonyi szív és össze­fogás erejének nagyszerű meg­nyilatkozása volt ez a nap. . A nötanacs tagjai 128 kórházi be­teg nő ágyához látogattak el ibolyacsokorral, csokoládéval. A szociális otthon öreg gondozot­tal szintén ajándékcsomagot kaptak; megjutalmazták a böl­csődék dolgozóit és a védőnőket is. Az üzemek, vállalatok is <*ga- vallérosan« emlékeztek meg női dolgozóikról. A Sütőipari Vál­lalat 100, a Motor- és Gépjavító Vállalat 50 forintos takarékbe­tétkönyvet adott, a Ládaüzem Meglopta rokonát Bobár István jánoshalmai la­kos Bábity József nevű roko­nával találkozott, aki ittas álla­potban volt. A találkozás örö­mére most már mindketten az italboltba mentek, ahol csatla­kozott hozzájuk Vargacz József is. Bábitynál 2910 forint volt, amelyet Bobár István hazafelé menet kilopott annak zsebéből. A bíróság 6 hónapi börtönbün­tetésre ítélte az enyveskezű ro­kont. piperecikkel, a Technikum tan­gazdasága élelmiszercsomaggal kedveskedett az ott dolgozó nők­nek. A Sertéstenyésztő Vállalat zsúfolásig telt kultúrtermében rendezett nagygyűlés ünnepi szónoka Putics József elvtárs volt, majd a diákok és a járási művelődési ház szereplői ked­ves műsorral szórakoztatták a G—700 főre tehető közönséget. Iskola épül Borotán Borotán állami beruházásból egy kéttanlcrmes, nevelői, lakás­sal ellátott iskola építését kez­dik meg. A lakosság a tanács­tagok kezdeményezésére olyan értékű társadalmi munkával já­rul a költségekhez, hogy abból egy külön tornatermet is emel­nek az iskolához. 30 hold új spárgatelep Kelebián Tavaly alakult meg 21 hol­don a Kelebiai Földművesszö- vetkezet irányításával egy spár­gatermelő szakcsoport a község szűkmarkú homokjának jöve­delmező hasznosítására. Külö­nösen külföldi piacon igen ke­resett a magyar spárga. A szak­csoport most még merészebb lépést tesz: az idén újabb 30 holddal bővíti a spárgatelepet s így az 57 tagú társulás most már 51 holdon folytatja ennek a jól fizető növénynek termelé­sét. A Sztálinyec máris forgatja az új telep talaját. A falu egészségéért Dr. Gyarmati János, a jános­halmi tüdöbeteggondozó vezető főorvosa Rém községben tüdő- szűrést végzett. A vizsgálatra —, amelynek előkészítésében a Vöröskereszt helyi szervezete és Mátrai Lajosné vb-titkár dicsére­tes munkát végzett —a község 2076 lakosából 1810 megjelent Tizenhat olyan egyénről derült ki, hogy gümükóros, aki eddig nem is sejtette betegségét. 87 tagja van a Népfront halasi szervezetének Az elmúlt szerdán ülést tar­tott a Hazafias Népfront halasi városi bizottsága. Ezen az ülé­sen újabb tagok kapcsolódtak be a város dolgozó társadalmá­nak minden rétegéből a mozga­lomba s a bizottság létszáma ma 87. Ezen az ülésen a 25 tagú elnökség vezetésével határoz­tak a bizottság idei programjá­ról is. ( apróhirdetések) ELADÓ egy kis családi ház, azon­nal elfoglalható, lakó nine«;. Kecske­mét, Voelker-téJep, IV. utca 9. . 672 ELADÓ húsz hektós, töltőképes bo-^ roshordó. Kecskemét, Puskin utca 3. 662 KÜLÖNBÖZŐ méretű faládák el­adók, közületek részére. Vegyianyag, Kecskemét, Rákóczi út 18. 663 SZOBA-KONYHÁS lakást keresek, költségmegtérítéssel, esetleg cseré­lek. Cím: Kecskemét, Vak-Bottyán utca 11. Pápai. 664 NÉMETNYELVŰ fordítást vállalok, Cím; Kecskemét, Vák-Bottyán u. 9. 665 SZŐNYEGET, használtat, bútorfélét veszek. Kecskemét, Vak-Bottyán u. 9. szám. 666 ELADÓ kertes családi ház, beköltöz­hető. Cím: Kecskemét, Sutu$-falu. Népbolt. 663 ELADÓ trágya, Takács János, Kecs­kemét, Kisfái 150. 669 ELADÓ 2 hold szántó Kisfáiban. Ér- reklődni lehet: Kecskemét, Csong­rádi utca 10. €70 ELADÓ 1 darab előszoba-bejárati ajtó. Kecskemét, Mátyási utca 3. — Tóth. 671 KÉZIKOCSI, 4 kerekű, fúvött-fíumis, eladó. Kecskemét, Ady E. utca 1. 3623 ELADÓ, kisebbre elcserélhető sürgő­sen Kecskemét, Bethlen-város 43. számú kertes ház. Ugyanott 3 szobás lakást adok elcserélhető 2 szobásért* Érdeklődni: ugyanott. 3624 21 HOLD tanyásbirtok eladó László- falván. Érdeklődni: Kecskemét, Bel­ső-Szegedi út 10. 3623 30—35 MÁZSÁT biró stiáfkocsi el­adó. Kecskemét, Külső-Szabadság út 8. szám. . 3G22 KONYHABÚTOR eladó. Kecskemét, Petőfi utca 3. (Hátul az udvarban.) 3621 KISKŐRÖSI járásban, Tázláron, a Nagy Márton-féle földből részletben is eladó 25 hold, szőlőnek, gyümöl­csösnek, búzatermésre alkalmas te­rület. Érdeklődni csütörtökön ugyan­ott. 30*20 ELADÓ nagyobb mennyiségű kana­dai nyárfa rönk. Kecskemét, Jókai utca 7. 656 KOVACSMESTER elhelyezkedne lei- melőszövetkezetbe. Cím: Halápi An­tal, Kecskemét, Helvécia 27. 627 Hallottuk — húüladjuk t i i hogy Tompán a tanács­tagok kezdeményezésére, köz­ségfejlesztési alapból egy tan­teremmel bővítik a Szabadkai úti iskolát. * ■ : i hogy mozgó szakorvosi szolgálat folyik a halasi járás­ban február vége óta; a gyer­mek- és nőgyógyászok rendsze­res látogatásokat végeznek a községekben, a lakosság nagy megelégedésére, * » : : j hogy átlagosan 105 kg műtrágyát használnak fel egy hold szántóra az idén a járás termelőszövetkezetei. A jános­halmai Petőfi Tsz-ben 126, a tompái Szabadság-ban 114 kilo­A jánoshalmi Árpád moziról A jánoshalmi Árpád-mozi nagy közkedveltségnek örvend. Amint Dági Pélné vezető el­mondja: öt évvel ezelőtt a hét­köznapi előadásokon alig volt pár ember a nézőtéren. Ma a mozi hétfő kivételével minden­nap ad műsort és általában telt ház van. Ehhez hozzájárul, hogy a műsor változatos, a film ké­pei tiszták, a hang kifogástalan. Felhívjuk azonban a figyel­met néhány hibára. A mozi for­galma megérdemli, hogy a Mo­ziüzemi Vállalat foglalkozzék ezek megszüntetésével. Kezdjük talán a mozi előcsarnokával. Mivel a jegypénztár is benhé van, olyan kicsi, hogy a közön­ség fele esőben is az utcára szorul. A nagyterem falai ko­pottak. piszkosak s a terem hi­deg, mert egy kályha nem elég a 3—400 személyt befogadó he­lyiségbe. A székek nagy része rossz, recseg-ropog. A szünet alatt a közönség kimenne az udvarba leVegőzni, de jobb, ha bentmarad, mert az ajtó köze­lében levő WC szörnyű bűzt áraszt, különösen nyári idő­szakban. Igaz, hogy a mozi ud­vara nem nagy, de valamilyen megoldással egy távolabbi he­lyen is el lehetne helyezni az illemhelyét. Jó lenne, ha a ta­nács is beváltaná ígéretét és a Jámbor Pál utca kis szakaszát a mozi előtt lezárnák és parko­sítanák. Ha mindez megvalósul, akkor a jánoshalmaiak nemcsak a jó filmek, de a kellemes, szép mozi miatt is hálásak lesznek a Moziüzemi Vállalatnak, (L. J.) gramm az egy holdra eső arány. A borotai Vörös Október Tsz- nek 35 150 forint megtakarítást jelent az állam műtrágyavásár­lási kedvezménye, * s 6 : hogy 12 000 fiatal, a já­rás lakosságának egynegyed­része kap oltást a fertőző gyer­mekbénulás elleni védőakció Keretében. * : s : hogy Bagyinka Endréné borotai védőnő március eleje óla járási védőnői minőségben dol­gozik; feladata a védők szak­mai ellenőrzése és továbbkép­zésük elősegítése. * : s : hogy a tompái Szabadság szántóterületének 15, a kisszál- lási Petőfi Tsz 3.6,5, a harkakö- tönyi Petőfi 16 és a jánoshal­mai Petőfi 18 százalékán ter­meszt az idén pillangós takar­mányt. Drága lett a kocsirúd Hegedűs Márton balotaszál- lási legényt két esetben 5 és 2 havi börtöp büntetésre ítélték, de kegyelemből mindkettőt felfüg­gesztették. A legény ennek el­lenére sem becsülte meg ma­gát, hanem újabb bűnt köve­tett cl. Egy zsanai lakodalom alkalmával ellopta a Sertéste­nyésztő Vállalat ottlevő kocsi­jának rúdját a rajta levő szí­jakkal együtt 450 forint érték­ben. Ezért a bíróság 4 hónapi börtönbüntetésre ítélte cs el­rendelte 1555-ben felfüggesztett 2 hónapi büntetésének végre­hajtását is. í’GUGALMAS helyen, üzlethelyisé­gem eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Dózsa György út 1. Papírboltban. 643 ELADÓ kis, kertes, családi ház, — Kecskemét, Kőrösi-hegy 92. szám. Érdeklődni: Maradék-boltban. 642 ELADÓ Kecskemét, Máriahegyben, a Szentkirályi József szomszrMságú- ban 660 négyszögöl terület, fele sző lő, autóbuszmegállóhoz 5 percre. — Értesítés. Bénél útban. 6—7 kmkő között. I. Szabó Istvánnál. 644 LEINFORMÁLHATÓ, mindenhez értő bejárónőt keresek, napi 5 órára» azonnaira. jelentkezés: 5—6-ig. Kecs- kémét, SZTK-porta. 645 NAGYGYÜMÖLCSÜ hollandi piros és mézédés hollandi fehér t'ibizke- tövék kaphatók, darabonként 5 fo­rintért. Toronyi János kertész, Bé­késcsaba, Sztraka u. 27. 6ö9 ELADÓ Kecskeméten, az aluljáró­nál 535 négyszögöl szőlő és telek. Ér­deklődni: Kada utca 8. Tctőéknél. ____________________________________3614 FI ATAL kislányt bejárónak keresek; Kecskemét, VI. kér.. Csóka u. 1. 3616 ZÖLD Pannónia eladó. Kecskemét. Zöldfa utca 3. 3619 AZONNALI belépésre képesített könyvelőt felvesz. „FÖMAV“ Kecs­kemét, Kuruc tér 3. szám. 3612 TELEVÍZIÓS antennaszerelés, rádió­éi villanyszerelés, vidékre is. Szili Sándor, rádió- és villanyszerelő ma­ternél, Jánoshalma. 654 JÓKARBAN lévői kárpitozott fotéhic eladók. Kecskemét, Rákóczi út 3. Koncz. sem; ELADÓ Bócsán ház, bármilyen ipa­rosnak. mühelyrész is van benne. Érdeklődni: Bócsán, Péter Józsefnél. 3398 A BARI ÁLLAMI GAZDASÁG (Ba­ranyában, Mohács mellett, Bar köz­ségben), gyakorlattal biró tehenésze­ket felvenne. Lakás van. Költöztetés­ről a gazdaság gondoskodik. Jelent­kezés személyesen. 641 KÉTLYUKÚ gépi morzsoló s égy fül- iesztő eladó. Cim: Baja, Szamucllv út 8. 633 az íalsodunai nadgazdasag: Vállalat, Baja, keres április 1-i be­lépésre gyakorlattal rendelkező gé­pészmérnököt főmérnöki állás botöl­tésére. Ajánlat, vagy személyes je­lentkezés: Baja, Táncsics Mihály utca 13. szám alatt. 632 ZSANÁN, az Újvilág Tsz-ben nagy­mennyiségű Nád, valamint 30 CSAJLAD Méh új kaptárban, jó állapotban eladó; 639 NÉMETNYELVŰ fordítást vállaioK; ifj. Báditz Pál, Miskolc, Tass u. 15; 621 TEHENÉSZT, nagy családdal rendelke­zőt, 40 darab tehénhez ke­resünk, akinek több éves gyakorlata, szaktudása van. Kecskemét, Petőfi Terme­lőszövetkezet, Belsönyír 141. 633 ELADÓ szép hálószoba és ebédlő- bútor. Kecskemét, Szegedi Lajos u. 5. szám. 584 VÁROSFÖLD 142. szám alatt Liptai Józsefnél 2 öl törek és jólkezelt szá­las trágya, 5—6 kocsira való, eladó. 3603 EGYESBEN járó, 9 éves, fekete anyakanca ló jó tehénért elcserél­hető. Cím a kiadóban. 3599 KÖZVETLEN az alsóménteleki meg­állónál egy hóid szőlő eladó. Érdek­lődni lehet bármikor, Kecskemét, Kisfaludy utca 13. alatt. Polgárnál. 3600 ELADÓ 2 ágy, 2 éjjeliszekrény, 1 toalettükör. Megtekinthető: Kecske^ mét, Zsinór u. 102. szám. 3595 ELADÓ 4 hold föld az Urréti iskola közelében. Érdeklődni: Kecskemét, Reiszmann Sándor u. 38. alatt, Nyi­las Ágostonnál, szombat és vasár­nap. 3596 ELADÓ 1 hold 350 n.-öl gyümölcsös szőlő Belső-Ballós2ög 190. szám alatt. Érdeklődni: Dabi Pálnál a helyszí­nen, Beretvástelepi megállónál négy perc járás. 3594 MAGAS termetre sötétkék férfiruha, alig használt, eladó. Cím a kiadó­ban. 2347 ELADÓ Kecskemét, Epreskert utca 51. számú ház, 2 szoba, konyha, kamra, azonnal elfoglalható. 3593 16 LITERES tehén eladó. Kecske­mét, Dankó utca 20. 3605 ELADÓ Kecskeméten, a központon családi ház. Értekezni Vízkelethy u. 2. szám. 3609 ELADÓ 800-as Ottli szalagfűrész ál­lítható lappal. Kecskemét, Bajcsy- Zsilinszky utca 39. 3G10 AGRONOMUST, nagy gyakorlattal rendelkezőt alkalmaznánk. Érdeklő­dők kisszállási Petőfi Tsz-nek írja­nak. 657 ELADÓ szőlő Izsáki úton, Kulai bol­tos mellett, 1 hold 304 n.-öl, épület­tel. Érdeklődni: Kecskemét, Nyíri út 10. 3611 ELADÓ, jutányosán, Jakabszállás felsőn 8 kh föld, gyümölcsös, szőlő telepíthető. Vaskút, kövesút közel. Érdeklődni: Sáriéknál. 658 KIS családi ház eladó. Kecskemét, Fürdő utca 12/b. 3608 HEGESZTŐ-Komplett, háromkerekű tricikli, szivattyús kút, férfikerékpár eladó. Kecskemét Kurucz tér 4. sz. 3610 ÖZV. LÚGOST Imréné, Jakabszállá- son 470. sz. allatti 4 hold tahyásbir- toka, értékes fákkal, eladó. Értekez­ni lehet: Bugac, Pelsömónoslor 131. szám alatt, új szám 70. 349C SZÖLÖVESSZÖ, 2 éves, gyökeres, oh csőn kapható, — Kecskemét, Bögo- vicsfalu, Csillag Péternél, 489 El,ADÓ *2 szekrény. Kecskemét, — Halmos Lajos utca 9. 6záni. 634 ELADÓ Vacsihegy 219. számú csalá­di ház, körösi üt, Népbolt utcája* Érdeklődés: — kecskeméti Magyar Hirdetőben. 635 ELADÓ 2 hold föld 4-es autóbusz-» megállóhoz 10 percre. Kecskemét, Kisfái 3. Salánkiéknól. 629 ELADÓ 4 és fél hold elsőrendű fe­kete föld. Kecskemét, Magyar utca 12. szám. 630 TRÁGYÁT veszek. Kecskemét, Bo- tond utca 7. Dunai Imre. (Mária- város). ___________________________ 3584 EL ADÓ 7 és fél hold föld Tufá­jában, a Győrfi-féle földből. Kecs­kemét. Voelker-telep V. u. 3. 3570 ELCSERÉLNÉM Kecskemét köz­pontjában levő 2 szoba, sok helyi­séges lakásom hasonló, esetleg ki­sebb, kertesre. Ajánlatokat: „Ma­gános4 jeligére a kiadóba. 3564 KIADÓ, esetleg eladó egy hold 20ö négyszögöl föld Városföldön. Érte­kezni Kecskemét, Zsinór utca 62.- alatt. 3563 KERTES családi ház eladó, vétel esetén elfoglalható, Kecskemét, Mé­hesfalu. III utca 2. 556 ELADÓ 6 éves, gyengefias tehén. Kecskemét, Koháry-szőlők megálló nheLlett, 18. Nagy Lászlónál. 603 AZONNAL FELVESZÜNK víz- és fű* tésszerelési karbantartót, villanysze­reléshez értő előnyben. ÉM. Bács­in egyei Állami Építőipari Vállalat; Kecskemét, Rákóczi-város 23. sz. 649 ELADÓ Kecskemét, Alsószéktó I. m, 1. számú ház, vétel esetén beköltöz­hető. 646 ÖT ÉS FÉL hold föld a szentkirályi székdülöben eladó. Értekezni: Kecs­kemét, Nyil utca 21. 3590 ELADÓ egy 130 kilós hízott sertés. Kecskemét, Bethlen körút 50. 3591 KÉRÉSÜNK azonnali be­lépésre, gyakorlattal ren­delkező konzcrvitíestcrt. — Cím: Kecskeméti Hűtőipari Vállalat. Kecskemét, Rá­kóczivá ros 20. 610

Next

/
Oldalképek
Tartalom