Petőfi Népe, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-30 / 76. szám
Vasárnapi sportműsor Vasárnap mindkét NB ir-es csapa- tupk odahaza játszik, A Kecskeméti Dózsa azt a csapatot látja vendégül, amelyiktől az ősszel a legsúlyosabb vereségét szeiwedte el — a VKSE-t. A Dózsának sok törleszteni valója van a jelenleg is jó formában levő üvábeígyári csapat ellen. Bízunk ben- íie, hogy ez meg is történik. — A Bajai Építők még nehezebb feladat előtt áll, hiszen a bajnoki mezőny egyik legjobb csapatával, az UTTE- vél mérkőznek. A bajai csapatnak rendkívül fontoß a pontszerzés. Pia iriinden jól megy,, szerez is pontot. ♦— Mindkét mérkőzést du. fél 4 órakor játsszák. A megyei NB m-as mérkőzések során két rangadót is játszanak. Az egyiket Szegeden a Szpartakusz a KÍE-vel, a másikat Félegyházán az Építők a szegedi testvércsapatukkal. Mindkét mérkőzés nyílt és befolyással lehet a bajnokság élcsoportjára. — Kecskeméten délelőtt fél 11 órakor a széktói sporttelepen az Építők latja vendégül a kiskunhalasiakat. A két csapat egyforma pontszámmal áll ff bajnoki táblázat közepén és találkozójuk nagy küzdelmet fog hozni. A másik félegyházi csapathoz, a Honvédhoz a Nagylak látogat cl. A íélegyháziak kiadós visszavágásra készülnek őszi legyőzőjük ellen. Bácsalmáson a Dorozsma vendégezerepel. A hazaiak győzni akarnak, hogy élre kerüljenek. — További mérkőzések: Csongrád—Hm. Dózsa, MÁV HMTE— Szentes, Szőrég—Hm. Vasas. Baján a Bácska délelőtt fél 11 órakor a Nagy- kanizsai Építőkkel játszik. A jó formában lévő bajaiaknak győzniök kell. A Tiszakácske végre eljutott odáig, hogy negyedik idei bajnoki mérkőzésén odahaza játszik. A bajnoki táblázat alján szereplő jászapátiakat látia vendégül. A kécskeiek győzni akarnak, hogy elkerüljenek a kiesési zónából. A megyei I. osztályban te teljes bajnoki forduló kerül lebonyolításra. — A legérdekesebb mérkőzés Kiskunhalason lesz a helyi rangadó, a Határőr és a MÁV együttesei között. A győztes csapatnak még reménye lehet a bajnoki címre. Igen kemény küzdelmet. ígér a Jánoshalma —Vaskút és a Kiskőrös—Kalocsa találkozó Is, de eléggé bizonytalan kimenetelűnek ígérkezik a Dávod—- Gara és a Mélykút—Kecel mérkőzés is. A Soltvadkert—Lajosmlzse, Bácsid kod—Bátya és Madaras--K. Dózsa II. találkozók a pályaválasztók biztos győzelmét ígérik. Vasárnap megindulnak a megyei II. osztályú bajnoki küzdelmek Is három csoportban, míg a negyedikben csak a jövő vasárnap kezdenek játszani a csapatok. Az egyes csoportok mérkőzései: Északi csoport: KTE n.—Alpár, K. Építők II.—F. Reménység, F. Honvéd II.—F. Bányászati Vasas, Kerekegyháza—K. Légierők, Eakitelek—K. MÁV, Kiskunmajsa—F. Építők II. Nyugati csoport: Kalocsai Szpartakusz—Szakmár, Kalocsai HonvédSült, Szabadszállás—Izsák, Csengőd— Dunapatáj, Apostag—Harta, Dunavc- csc—Sol te zen tim re. Déli csoport: Bácsborsód—Bajai TC, Hercegszántó—Ka ty már, Sükösd— Kunbaja, Csávoly—Felsőszentiván. A Bajai Építők—Bajai Bácska II. csapatainak mérkőzését későbbi időpontra halasztották. Mindkét NB I-es tékccsapattink idehaza játszik. A Kecskeméti Gépgyár a bajnoki táblázaton előtte álló Újpesti Dózsát látja vendégül vasárnap délelőtt fél 12 órakor, a Horog utcai sporttelepen. A KTE női csapata 9 órai kezdettel mérkőzik az AKK sportpályáján a Bp-Hm Petőfi égj fittesével. Férfi kosárlabdacsapatunk; a Petőfi Budapesten játszik az Állatorvosi Egyetemmel. A Félegyházi Reménység Nyíregyházára utazik. A K. MÁV női kosárlabdacsapatának nagykőrösi mérkőzését a nagykőrösiek kérésére későbbre halasztották. A Kecskeméti Vörös Meteor férfi asztalitentezcsapata Budapesten mérkőzik a Kalapgyár együttesével, míg a F. Reménység a Bp. Patyolatot látja vendégül. Kiskunfélegyházán vasárnap délelőtt fél 11 órakor rendezik, meg az Alpári úti sporttelep környékén a megye ezévl mezei futó bajnokságát. Mi a hiba az asztaliteniszezőknél ? =— Balszerencse, balszerencse; ez üldöz bennünket — mondja Balogh Sándor, a Kecskeméti Vörcs Meteor asztalitenisz szakosztályának vezetője. Balszerencse — ez egyenlő az ellenfél szerencséjével! Viszont szerencséjük csak azoknak a versenyzőknek van, akiknek megy is a játék. — Hát igen, balszerencséjük van Ackerléknek, és ez a fentiek alapján azt jelenti; nem megy nekik a játék. Nem megy. Ezt láthatta vasárnap mindenki. De hát miért? Egyszerű erre válaszolni: Nem edzenek megfelelően a fiúk. A szerdai edzésen például csak' Pokornyt lehetett látni a zöld asztal mellett. Dézsi Sztálin- városban dolgozik és ott edz a Kecskeméten is jól ismert Semseivel, Árváival és a többi jóképcsségű versenyzővel. Meg is látszik rajta! Reméljük, ezután is jó hatással lesznek Dézsire a sztál invárosiak. Na, és Ackerl. Rigó?, akikről azt olvashattuk a tudósításban, hogy erejükből csak egy-egy győzelemre tellett. Ök hol vannak. Sajnos, olyan a munkaviszonyuk, hogy nem tudnak megjelenni minden edzésen. De számtalanszor előfordult, főleg Rigó esetében, hogy ok nélkül is hiányzott az edzésekről, és nem Is egészen sportszerűen viselkedett. Ez bizony aláássa egy tehetséges fiatal játékos fejlődését. Feltétlen változást várunk tele. Ackerl szintén keveset ping-pongo- zlk és szinte minden héten másik Kijelölték a válogatott keretet Húsvét vasárnapján rendezik meg Cschgrád és Bács megye felnőtt labdarúgó válogatott mérkőzését Kecskeméten. A szövetségi kapitány a válogatott keretbe a következő játé- Kosokat jelölte ki: kapusok: Cseh, Varga, hátvédek: Toricska I., Várhegyi, Hődör, Mészáros, fedezetek: Dezsőfi 11-, Vass (KTE), Szabó III. (F. Építők), csatárok: Papcsik, Zsik- la I., Gacs, Petrcsevics, Dujmov, Well ing. ütővel játszik. így aztán nem csoda, hogy egy mérkőzés megnyerésére képes csak. Ezen az állapoton változtatni kelll Sürgősen! Különben gyászosan fog szerepelni az együttes a közeljövő versenyein. Egyébként a Vörös Meteor asztaliteniszezői számban megnövekedtek. Sok fiatal látogatja mostanában az edzéseket. Játszaniok kell minél többet és akkor a teheségesek érvényesülnek is. p. j. Mielőtt útnak indul D O N G Ú motorjával cserélje és pótolja alkatrészeit, ha szükséges. Beszerezhetők szaküzletekben és Budapesten a CSEPEL Kerékpár és Motor- kerékpár Nagykereskedelmi Vállalatnál. (VI, Bajcsy- Zsilinszky u. 59.) £27 RE/Jl TRÉFÁS KÉP- ÉS Karinthy Frigyes, híres írónk és humoristánk, nagy kedvelője volt a rejtvényeknek és a felszabadulás előtti évek rejtvénymesterével, Grätzer Józseffel együtt a magyar nyelv csodálatos stílusfordulatainak kihasználásával szellemes „rejtvényiskolát” állított össze. Mivel eddigi képrejtvényeinket aránylag kevés Olvasónk fejtette meg, Karinthy és Grätzer nyomán folyamatos „rejtvényiskolát” indítunk lapunkban. Közöljük a rejtvények megfejtésének különféle kulcsait és mellé példákat is adunk. Minden számunk rejtvényrovatában ezenkívül közlünk „valódi” képrejtvényt is, amely a heti rejtvénypályázatunk keretében beküldhető. 1. A leggyakrabban a törtjei fordul elő a rejtvényekben, amelynek jelentése különféle lehet. Ezek közül a leggyakori- abbak:-on, -en, -ön, -n. Például e rejtvények EEE h É 1 [M- ' megfejtése: Ének, Himen. BETÜREJTVÉimSKOLA 2. Az osztás latin megjelölése után jelenthet a törtjei per-t is. Pl. a nagyon régi rejtvény I _S_ I S megfejtése: Esperes és a rejtvényé: Operett. Kép- és betűrejtvények ! 1—1 pont ÁÁÁ] pÁAA O 2n = o =2 ni 8 _ n ITÁS 5 PERC A HIDAKRÓL. 1—1 pont. 1. Hol van a világ legnagyobb függőhídja és mi a neve annak? 2. Ki építette a Lánchidat? 3. Hányféle híd van azok formájára nézve? 4. Ki tervezte a budapesti Margit-hídat? 5. Európa leghosszabb hídja melyik országban, hol van és melyik folyamon vezet keresztül? 6. Melyik hidat mutatja a mellékelt ábra? NAGY ORRA VOLT. 1 pont. 18. számú rejtvényünk megfejtése. Feltalálók, találmányok: Kőnyomtatás, Marconi, Leonardo da Vinci, Beethoven, Gesarollal, A dinamitot. Egy kis botanika: JegenyefaKép- cs betűrejtvények: Vöröstoronyi szoros. Vengerkák. A rejtvények megfejtéséért egy-egy könyvjutalmat nyertek: Mező János, Kecskemét, Halász József, Kecel és Boldogh Klári, Mélykút. A könyveket postán küldjük el. M Petőfi Népe számú ■ rejtvényszelvény Szórakozzék., művelődjek! Húsvéti Számunkban indul a KECSKE HETI SÉTÁK Qiarít&k tiniplonui A város jelentősebb épületeinek építési korát általában ismerjük. De ismereteink bővítése céljából további fáradhatatlan „búvárkodás“ szükséges. Minden igyekezetünk ellenére is úgy érezzük, hogy a Barátok templomának építési korát nem fogjuk _ megismerni, írott emlékek hiányában ezt a kort homály fedi. Hor* nyik János „Kecskemét város története“ Írója valószínűnek tartja, hogy a XIII. század végén, vagy a XIV. században cseh mesterek építették volna. Ezt a feltevést megerősíti a sokszori átalakítás ellenére is szinte érintetlenül maradt faragott gótikus lábazat és tám- pillér. Az építési kor homályos évei után elsárgult okmányolt nehezen olvasható lapjain itt-ott már megcsillan egy évszám, egy-egy esemény. Még ma is megvan a református egyházi levéltárban az az 1564-ben kelt okirat, mely szerint a „pápisták és a Luther-keresztények“ atyallságosan megegyeztek az öreg kőtemplom ügyében. Az egyezség szerint a „I.ulhcr-kercsztyének“ mintegy 30 éves közös használat után visszaadják a templomot a „pápistákénak és ezer forint kötbért helyeznek kilátásba, ha annak használatát valaha Is vlsszaküve- telnék. Ezután a lutheránusok, akik 1567-ben Kálvin szertartásait fogadták el, egy csinos fatemplomot építettek a kőtemplom kerítésében. A szakadatlan török átvonulások, majd az ismételt megszállások alkalmával mind a két templomot szerencsétlenség éri. Az 1624. évi, iUetvc ezt követő évek számadási könyvel a templomok többévi javításáról számolnak be. Egy fél évszázad telt el ezután, a torok megszállás vigasztalanul hosszú éveiből. A kétféle felekezet ezalatt aránylag békésen élt egymás mellett. Csak a szélsőséges elemek civakodtak néha, de 1678-ban végzetes dolgot követtek el. A viszálykodás eredményeként hatalmas tűzvész keletkezett, amely a bosszúból felgyújtott ref. papiaktól indul, s a ferences klastromon, templomon, valamint az Iskolán át a város nagyrészét is elhamvasztotta. Ez a tűzvész csak tetézte a nyomorúságot, mert a lélekölő, testet sorvasztó törökhódoltság mellett ebben az évben még a pestisjárvány is 2570 embert pusztított el. Ilyen körülmények között gondolni sem lehetett a leégett épületek helyreállítására. A barátok temploma is beszakadt boltozatokkal és égnek meredő üszkös falaival várta sorsa jobbrafordulását. Még abban az évben belátta az egyházközség, hogy az égés utáni helyreállításokra képtelen, ezért a templomot, az iskolát és a rezidenciát ünnepélyesen átadta a Ferencrendi szerzeteseknek, a ,,baritok“-nak, hogy építsék azokat saját alamizsnájukból. Ettől kezdve nevezik a templomot, barátok templominak, noha ez az év nem azonos a ferencesek megtelepedésének évével. Ök tnég 1644-ben ídetelepedtek Jászberényből s ettől kezdve 1772-ig a pa- rochiális ügyeket is ők látták el. Hogy elődeink a török hatóságok tilalma ellenére hogyan kezdtek hozzá az építkezéshez, nem tudjuk. Okmány alak szerint az égés után 3 évre. lüvi-otn majr megalkudtak Kovács János mesterrel ml Pápista Templomunk mind hozzája kívántató dolgainak megújítására és romlott köveinek egészben való megépítésére“. Kettőszáznegyven forintért a mester megújította a tornyot, beboltozta a sekrestyét, újravakolta a „templom“ kerítését és kijavította a beszakadt boltozatokat. Valószínű, hogy az ő munkáját örökíti meg a még ma is meglévő kerítés jobboldali kapujába vésett 3689-es évszám. Bár nem tesz róla említést a kontraktus-levél, de nagyon valószínű, hogy a templom-hajó baloldalán lévő mellékhajó is ekkor épült. Feltevések szerint ez a rész fallal lett volna elválasztva a főhajótól és a reformátusok használták templomuk felépítéséig, 1683-ig. Ezt a feltevést egy művészi vasrácson keresztül látható elfalazott ajtónyílás is igazolni látszik. Ettől kezdve elveszítjük a nyomokat, megszakad az adatsorozat és csak közel száz év múlva adnak ismét hírt okmányaink a templom sorsáról. Ezekből tudjuk meg, hogy mit jelent a sekrestyeajtó fölötti 1777-es évszám. A ma látható templombelső ebből az évből származik. Úgy gondoljuk, hogy a belső kiképzés azelőtt is magán viselte a barokk stílus jegyeit, de ez a dús plasztikájú, architechtonikus kiképzés ebből a korból való. A korabeli számadási könyvek ts nagy adakozásokat örökítenek meg ebben és az ezt megelőző években. Ekkor épült a ma látható torony is. Ezt az elsárgult levelek és a szúette könyvek is bizonyítják, de hírt ad erről egy márványlap is, amely a harangtér ablaka alatt, a régi és új építésű torony közötti párkányra van Ültetve. Szabadszemmel nem olvasható ugyan, de távcsővel jól látszik a latin szöveg: „Hinc Aucta A. 1790.“ Tehát innen emelték 1790-ben, Az 1678-as tűzvésztől kezdve fatomya volt a templomnak. A mai, későbarokk óraíves főpárkánnyal ellátott torony építésére Jászberényből érkeztek mesterek. Nemcsak a templom, de a környezete is megváltozott ekkor. A helytartó tanács parancsára akkor zárják le a lemplom kerítésében lévő temetőt is. A kőfaragók is 1790-ben dolgoznak a kerítés előtt álló feszületeken és az ú. n. pokol-jeleneten. (A mai feszület Imre Gábor munkája.) Ez a „pokol-jelenet“ a templom előtti tér feltöltésekor föld alá kerül cs csak több évtized múlva lesz ismét látható. Befejezésül emlékezzünk még meg a legutolsó tatarozás 1 munkákról is. Ezekre 1931—34-ben került sor. A ma látható belső festés is ekkor készült 10 000 pengőért. Általános vélemény szerint művészi szempontból nem nevezhető kifogástalannak id. és ifj. Fundschler Móric budapesti művészek munkája. Ellenben Prohászka József kecskeméti festőművész fő- és két mellékoitáí képe megérdemli a műértők dícséretét. A barátok templomát Kecskemét legrégibb építészeti emlékének tekintjük. Számtalan átalakítás miatt már nem ismerhetjük eredeti alakját, de éppen a sok javítás, átlalkltás mutatja, hogy együtt pusztult, vagy épült a várossal, s így története egyben a varas története Í3, Juliás* István, a TIT tagja Ovidius római költőnek, Cyrus perzsa királynak, Achilles görög hősnek, Aeneasnak, Virgilius hősének, Mátyás királynak, Ferenc József császárnak, Nagy Frigyes porosz királynak És közülük egy híres nagyorrú kimaradt. Ki az? Megfejtéseket a Petőfi Népe, Kecskemét, Széchenyi tér 1. sz. címre kell beküldeni április 8-ig. A borítékra írjuk rá: „Rejtvény” és mellékeljük az alábbi rejtvényszelvényt. A legtöbb pontszámot elért megfejtők között értékes könyveket sorsolunk ki. A nyertesek nevét és a megfejtéseket április 13-i, vasárnapi számunkban közöljük. 2000 forintos rejtvénypályazatdnk Folyamatosaiul minden vasárnap folytatólagos rejtvényeket közlünk, melyek megfejtését pontozzuk. A pontverseny állását minden hónapban leközöljük. A versenyben való részvételhez nem szükséges az összes rejtvény megfejtése, mert a pályázaton már azok is résztvesz- nek, akik csak egy megfejtést küldöttek be. A jutalmak kiosztása az év végén történik a pontszámok, illetve egyenlő pontszámok esetén sorshúzással. Vegyen részt rejtvénypályázatunkon. A jövőben egyéni gazdák, állami gazdaságok és egyéb mezőgazda- sági társulások részére gépi szántásra, ta la j művelésre, szállításra szerződést a helyi töldművesszövetkezetek kötnek. Köss szerződést a helyi földművesszövetkezetekkel a fenti munkákra. Gépi szántás, gépi talajművelés magasabb termést, a magasabb termés nagyobb iövedelmet biztosít. 3öő