Petőfi Népe, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-04 / 53. szám
Vasárnap végeiéi! a szakszervezeted XIX. kongresszusa A magyar szakszervezete« áCIX. kongresszusának vasárnapi, befejező tanácskozásán részt vett és felszólalt Kádár János elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára is. A vitában elhangzott felszólalásokra Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára válaszolt, majd titkos szavazással megválasztották a Szaktanács tagjait. Az újonnan megválasztott, 139 rendes és 42 póttagot számláló Szaktanács megtartotta alakuló ülését, amelyen megválasztotta a SZOT elnökségét, Az elnökség tagjai A SZOT elnökségének tagjai a következők: Blaha Béla, Bozsóki Ferenc, Brutyó János, Bugár Jánosné, Csákó Mihály, Fock Jenő, Földvári Aladár, Gáspár Sándor, Gál László, Halász József, Hári Béla, Horn Dezső, Huber Lajos, Karakas László, Kisházi Ödön, Ligeti László, Martin Ferenc, Olajos József, dr. Pál Ferenc, Seprényi Sándor, Somogyi Miklós, Terényi László, Tóth Anna, Varga György, Vas- Witteg Miklós, Vince József és Virizlai Gyula. Ezenkívül megválasztották a Szaktanács elnökét, elnökhelyettesét, főtitkárát és titkárait. Elnök: Somogyi Miklós; alelnök: Vas-Witteg Miklós; főtitkár- Gáspár Sándor; titkárok: Bugár Jánosné, Martin Ferenc, Varga György és Vince József. A szám- vizsgáló bizottság elnöke: Ila- rustyák József. Békekiáltvány a világ dolgozóihoz A kongresszus részvevői felhívást bocsátottak ki a világ dolgozóihoz, a dolgozó asszonyokhoz és a fiatalokhoz. A világ dolgozóihoz intézett békekiáltvány egyebek között a következőket mondja: — A magyar szakszervezetek XIX. kongresszusa felelősséggel foglalkozott a dolgozókat érintő minden kérdéssel, egész munkája vezérfonalának tekintette a béke védelmének ügyét. Eredményeink megtartásanaK és további országépítő céljaink elérésének nélkülözhetetlen feltétele a béke. Ezért ünnepélyes felhívással fordulunk a szervezett dolgozókhoz, hogy mindennapos munkájukkal, egész tevékenységükkel foglaljanak állást az emberiség sorskérdésében, az élet oldalán, a halállal szemben, az építés oldalán, a pusztulással szemben. A szervezett dolgozók tábora szálljon cselekvőén síkra a világ békeszerető százmillióinak halasztást nem tűrő követeléseiért: a csúcstalálkozó létrejöttéért, az atomfegyver-kísérletek haladéktalan megszüntetéséért. A DOLGOZÓ ASSZONYOKHOZ szóló felhívás hangsúlyozza, hogy a társadalom nem nélkülözheti a nők erejét. Szükség van arra, hogy a nők minél többen részt vállaljanak a közügyekben, minden területen cs szinten a férfiakkal azonos érvényesülési lehetőséget kapjanak. A nők is váljanak a dolgozók hatalmának erősítéséért, a szocializmusért folyó harc lelkesítőivé, cselekvő részeseivé. A család boldogulása, felemelkedése csak ilyen módon, csak a szocializmusban teljesülhet be. A FIATALOKAT arra hívja fel a kongresszus, hogy fegyelmezett, szorgalmas munkával vegyék ki részüket saját jelenük es jövőjük alakításában, lépjenek fel a nép vagyonának her- dálói ellen. Ifjúi lelkesedéssel, kezdeményező készséggel segítsük a KISZ-t, a szakszervezeteket, minél többet tegyenek a gazdaságos termelésért, s mindazért, ami népünk gazdagodásának ügyét viszi előre, A BARAISÁG OKMÁNYA A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány és a Magyar Szocialista Munkáspárt, valamint a Komán Népköztársaság kormánya és a Román Munkáspárt küldöttségei az elmúlt napokban lefolyt tárgyalásokról nyilatkozatot adtak ki. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy -A magyar—román barátság kiállta a nehéz idők próbáját is«. Ezt valamennyien éreztük, hiszen amikor az ellenforradalom hazánkra tört, a román nép az elsők közölt nyújtott testvéri segítséget hazánknak cs részt vállalt abban is, hogy a gazdasági vérkeringés meginduljon. A két kormány és párt tárgyalásai azonos nézeteket fejeztek ki a külpolitikai, a bekéért folyó harc kérdéseiben. Hangsúlyozza a nyilatkozat, hogy mindkét ország más országokkal folytatott nemzetközi kapcsolataikban alkalmazni fogják az ENSZ alapokmányainak elveit, hogy »az egyenlőség és a kölcsönös tisztelet alapján egyesítsék erőfeszítéseiket a béke és a nemzetközi biztonság megőrzéséért". A nyilatkozat kifejti, hogy támogatja a Német Demokratikus Köztársaság azon javaslatát, hogy a két német állam közvetlen tárgyalásokat folytasson az egyesítés ügyében, valamint arról, hogy mindkét német állam mondjon le hadseregének atomfegyverrel való felszereléséről. A nyilatkozatot aláíró mindkét ország hangsúlyozza, hogy a szovjet kormány javaslata egy magasszintű kormányfői értekezlet összehívására, megfelel a béke és a népek biztonsága életbe vágó érdekeivel. Nagyon határozottan kifejti, hogy amíg fennáll a támadó szándékú Északatlanti Szövetség, addig erősíteni szükséges a Varsói Szerződés szervezetét is. Az Amerikai Egyestilt Aliamok kormánykörei nagymértékben veszélyeztetik a békét, és változatlanul az crőpolitika álláspontjára helyezkednek. Kifejti a nyilatkozat, hogy a két párt közötti barátság elmélyítésének alapvető biztosítéka az, hogy országuk népei a szocializmus építésének útján haladjanak. Mivel ezt a harcot a kommunista pártok vezetik, éppen ezért szükséges a két párt közötti együttműködés és kapcsolat elmélyítése és az, hogy a jövőben is közösen tárgyalják meg a szocializmusért és a békéért folyó harc legfontosabb kérdéseit. Mindkét párt egyetért abban, hogy következetesen harcol a revizionizmus cs a dog- matizmus megnyilvánulásaival szemben, és a proletár nemzetköziség szellemében nevelik a tömegeket és visszavernek mindennemű olyan támadási, amely a burzsoá nacionalizmus talajából táplálkozik. A nyilatkozat ezzel a gondolattal zárul. »A Magyar Nép- köztársaság kormány- és párt- küldöttségének a Román Nép- köztársaságban tett látogatása, a teljes sikerrel zárult tárgyalások, a két népet összekötő mélységes tisztelet és szeretet érzésének hatalmas megnyilvánulásai voltak, jelentős mértékben hozzájárultak a barátság megszilárdulásához és fejlődéséhez«. Tavasszal külügyminiszteri konferencia — nyáron csúcsértekezlet? A Szovjetunió nagy jelentőségű bejelentése, mely szerint a szovjet kormány kész a csúcs- találkozó rendes diplomáciai előkészítésén kívül a mihamarább összehívandó külügyminiszteri értekezleten résztvenni, élénk visszhangot keltett a francia sajtóban. Pineau francia külügyminiszter — mint ismeretes — rövidesen találkozik a Fülöp- szigetek fővárosában Dulles- szal és Selwyn Lloyddal. Ebből az alkalomból bizonyára megtárgyalják az uj szovjet békelépésre adandó választ is. Az angol fővárosban biztosra veszik már, hogy a nyáron meglesz a csúcskonferencia. Megszólaltak a nyugati külügyminisztériumok is és bejelentették: a Rapaczki-tervhez hasonló terveket készítenek. A tervekben szó van arról, hogy Közép- európát feloldanák a katonai paktumok elkötelezettségei alól. A koihiizrendüzer fejlesztéséről és a gépállomások átszervezéséről tárgyal a szovjet nép Jemen csatlakozott Vasárnap Dumaszkuszban hivatalosan bejelentették, hogy Jemen csatlakozott az Egyesült Arab Köztársasághoz. A1 Badr jemeni trónörökös nyilatkozatában annak a reményének adott kifejezést, hogy az országnak az Egyesült Arab Köztársasághoz történt csatlakozása meghozza »Dél-Arábia felszabadítását", Lemondott a görög kormány Karamanlisz görög miniszterelnök vasárnap benyújtotta kormánya lemondását. A miniszter- elnök hosszabb kihallgatáson jelent meg Pál királynál, s azt tanácsolta neki, hogy oszlassa fel a parlamentet, rendeljen el új, általános választást. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának határozata a kolhozrendszer további fejlesztéséről és a gépállomások munkájának átszervezéséről a szovjet társadalom minden rétégét megmozgatta. A kolhozokban és az üzemekben gyűléseken ismertették a határozatot, valamint Hruscsov beszédének téziseit. A gyűléseken máris sok javaslatot tettek a dolgozók a gépállomások munkájának megszervezésére. Vasárnap valamennyi szovjet lap vezércikkben foglalkozott a határozattal, amelynek megvitatását a legtöbb helyen összekapcsolják a választási előkészületekkel. A Legfelsőbb Tanács két hét múlva megválasztandó tagjainak ugyanis első feladata éppen a kolhozrendszer tovább fejlesztése és a gépállomások átszervezése le z. Valószínű, hogy a Legfelsőbb Tanács új ülésszaka megvitatja a Központi Bizottság határozatát. — Megerősödött és 11 taggal gyarapodott a tőserdei erdészet KISZ-szervezete. A fiatalok ez évben másfél millió -facsemetét gondoznak és ezenkívül -még 60 ezer darabot telepítenek, amelyből eddig 10 000 facsemetét ültettek ki. Bt>ke fel hívás az olasz néphez Tov'iatti, az Olasz Kommunista Párt főtitkára Foggiában nondott beszédében imertette a íommunisták feladatait a képviselőválasztások előkészítésében. Közölte, hogy az Olasz Kommunista Párt az olasz népies intézett békefelruvásga] indítja mce a választási hadjáratot. NAPTÁR: 1958, március 4. Kedd. Névnap: Kázmér. Napkelte: 6 óra 21 perc. Napnyugta: 17 óra 32 perc. A NAP HUMORA: A vakbélgyulladás Késő éjszaka egy izgatott férfi telefonál az orvosnak, s miután bemutatkozik, kéri őt: »Gyorsan jöjjön el, kedves doktor úr, mert a feleségemnek súlyos vakbélrohama van.« — Hiszen tavaly operáltam meg a feleségét vakbélgyulladással — válaszolja csodálkozva az orvos. — Lehet, de azóta újból nősültem. • — A kecskeméti járás termelőszövetkezeteiben ebben az évben összesen 212 holdon termesztenek majd dinnyét. — Összerakható alumínium- garázst hoz forgalomba, illetve kölcsönöz a Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat. A garázs 4 méter és 20 centi hosszú, 2 méter 36 centi széles és 195 centi magas. Az eddig mutatkozó érdeklődés azt bizonyítja, hogy a vállalat hasznos új cikket hozott íorgalomba. — 400 forint bírsággal sújtották Nagy Imre tassi lakost, aki gyermekét nem járatta iskolába, Hanem otthoni munkára fogta. — Az MSZMP bajai járási bizottsága, a Hazafias Népfront és a nőtanács kezdeményezésére »Minden udvarra 10 libát«-moz- galom indult a bajai járásban. A víziszárnvas nevelés adottságainak tanulmányozására két szakbizottság alakult. A termelőszövetkezetek körében is nagy visszhangra talált a mozgalom s úgy módosult, hogy minden bajai járási termelőszövetkezet legalább 100 libát nevel fel. — A kievi mechanikus gyárban olyan automata darut készítettek, amelynek távvezérlése hordozható elektromos vezérlő asztalról tőrénik. A darukezelő nem a darufülkében tartózkodik, hanem a számára legmegfelelőbb helyet foglalja el, ahonnan áttekintheti az egész munkafrontot. — Míg az 1954/55-ös gazdasági évben megyénk termelői 3549 holdon kötöttek szerződést zöld- ségteremsztésre, addig ebben az évben mar több, mint 4300 holdra szerződtek le és előreláthatólag a leszerződött területek nagysága meghaladja az 5000 holdat. — Tiszakccskén 30 hold szőlő telepítésére jelentették be igényüket a gazdák. A 30 holdat még ezen a tavaszon kívánják betelepíteni a legjobb szőlőfajtákkal. — Fogadónapokat tartanak a járás községeiben a Baja járási párt-végrehajtóbizottság tagjai a községi pártszervezetek helyiségeiben. A fogadónapok eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy nemcsak a párttagok, de a falu vártonkívüli dolgozói is bizalommal fordulnak az MSZMP járási bizottságának tagjaihoz. — 136 új tag lépett be az év első hónapjában a kecskeméti járás termelőszövetkezeteibe. — Február hónap végén újabb hat termelőszövetkezetből érkezett jelentés arról számol be, hogy a hat termelőszövetkezet 27 új taggal gyarapodott a hónap folyamán. !— Március első felében közö» sen rendezik meg a magyar— szovjet mezőgazdasági napokat a különböző társadalmi szervezetek, a Tudományos Akadémia, a Földművelésügyi és Művelődésügyi Minisztérium. A többi között kétnapos, országos jellegű tudományos tanácskozást tartanak Budapesten. Ennek első elő-' adását mezőgazdaságunk fejlesztésének néhány műszaki tudományos kérdéséről Magyari András, a földművelésügyi miniszter első helyettese tartja. Ezt követően megyeszékhelyeken sok más esemény mellett megyei mezőgazdasági ankétokat rendeznek. A mezőgazdasági napon számos irodalmi ankétja, magyar --szovjet baráti találkozók, műsoros estek, filmvetítések, élménybeszámolók a barátság gondolatát, a mezőgazdasági lakosság politikai és kulturális színvonalának emelését szolgálják. — Lovagolni tanítják a Kalocsai Kísérleti Gazdaságban a mezőgazdasági technikum tanulóit. Egyelőre a technikum IV; osztályos tagjai vesznek majd részt a lovagló leckéken. KOVÁCS MARGIT W és : KELLER ISTVÁN • Kecskeméten házasságot j kötöttek. • J ! (Minden külön értesítőé t helyett.; ________asa < — A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara, a Magyar Jogász Szövetség államjogi, államigazgatási jogi és pénzügyi jogi szakosztálya és szegedi csoportja, valamint a Közalkalmazottak Szak- szervezete március 7-én, pénteken délelőtt 9 órai kezdettel an- kétot rendez Szegeden a Tudományegyetem aulájában az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény alkalmazásával kapcsolatos időszerű kérdésekről. Az ankétot —- amelyen Szeged mj. város, Bács- Kiskun, Békés és Csongrád megyék tanácsi szerveinek, bíróságainak és ügyészségeinek dolgozói, valamint az ügyvédi kar tagjai fognak részt venni — dr. Antalffy Gyöjgy, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jog- tudományi Karának dékánja nyitja meg. Ezután dr. Mai'tonyi János szegedi egyetemi tanár tart előadást »Az államigazgatási eljárási törvény gyakorlati alkalmazásának kérdései« címmel. Az előadást széleskörű vita követi; zárszójt dr. Beér János budapesti egyetemi tanár mond — A Kiskunfélegyházi Leány Mezőgazdasági Technikumban megkezdődött a felvétel az 1958/ 1959. tanévre. Jelentkezési határidő március 20. Vidéki tanulók az iskola diákotthonában nyernek elhelyezést. 499 — Gyászjelentés. Alpári Károly alezredes 1958. március he 1-én elhunyt. Temetése március 5-én délelőtt J1 órakor a kecskeméti református temetőben. A gyászoló család. 538 — Gyászjelentés. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagyanyánk özv. Csertő Józsefné szül. Lénárt Rozália elhunyt. Temetése folyó hó 4-én délután fél 4 órakor lesz a kecskeméti Szentháromság temetőben. Gyászoló család. 3525 Szőlőprésének javítását most rendelje meg a Szabadszállási Gépjavító és Mezőgazdasági Ktsz-nél, mert préscsavarok és présfejek pótlása csak ez esetben lesz biztosítható szüretre