Petőfi Népe, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-19 / 66. szám

A „Hifikfászeiezaiftek" j “■A dal a léleknek illata, fű» szere, éltét édesíti annak, ki él­ni tud vele" — ez állt mottóul a Kisipari Szövetkezetek Kecs­keméti Kodály Kórusának meg­hívóján. amellyel a kórus veze­tői szombatesti bicskás vacso­rára invitálták a dalosokat, s vendégeiket. Az ipari tanulók iskolájának nagytermében rendezték meg a társasvacsorát, amelynek "bics­kás« jellege egyébként abból állt, hogy a megjelentek a ma­gukkal vitt étkeket fogyasztot­ták, persze sűrűn kínálgatva az asztalszomszédok egymást. Máskülönben, a nagymúltú kó­rus hagyományos összejövetelén a Sándor és József nevű tagokat — közöttük az általános megbe­csülésnek örvendő Adám József karnagyot — ünnepelték, kissé előbbre víve e névnapok dátu­mát. S mert a szombat éppen március 15-re esett, nem feled­keztek meg szabadságharcos tör­ténelmünk száztíz évvel ezelőtti eseményeire való megemlékezés­ről sem, s ez csak fokozta az est ünnepi hangulatát. Nem volt előre megtervezett műsor, mégis, az örök mozgó és örökifjú Bartha Miska bácsi, va­lamint a vendégek együttes -ren­dezői követelésének« eleget té­ve, a kórus úgyszólván minden tagja egyéni énekszámokkal olyan éjfélig tartó kultúrelöadást produkált, amely sokáig feledhe­tetlen élményt jelent mindazok­nak, akik jelen voltak. Megható volt hallani a kórus egykor híres tenoristájának, s a még ma is nagyon szépen éneklő, 81 esztendős Kiss Gyula bácsi­nak az énekszámait, de sorolni lehetne mind a nevét azoknak, akik húsz—harminc—ötven éve — egyikük találó megjegyzése szerint — -szerelőmbe estek a dallal-, s most fenn, a színpadon, zúgó tapsokat kiváltó szereplé­sükkel ismételten bebizonyították hűségüket e szerelmükhöz. A kedves, családias hangulatú est vasárnap hajnalig tartó tánc- mulatsággal fejeződött be, mely­hez a kórus modern eszközök­kel dolgozó krónikása, a műsor- számokat — akárcsak máskor, most is — magnelofonszalagra* vevő Baksa János szolgáltatta aí zenét, ugyancsak magnetofon-l szalagról. T. I. * A Kiskunhalasi Vasútállomás dolgozói hat hónapi megfeszí­tett munka nyomán kivívták maguknak a megtisztelő élüzem címet, s így rövidesen elhelyez­hetik a vasútállomás épületének homlokzatán az ötágú csilla­got is. Ahogy nézegettük a januári, februári és a márciusi teljesít­ményeket, megállapítottuk, hogy az állomás dolgozói az élüzemi címet a csillaggal együtt ebben az évben is meg akarják tarta­ni. Erről tanúskodik a januári és a februári tervtúlteljesítés és március 1-től 10-ig elért ered­mények. Az utóbbi tíz napban elérték a 112 százalékot. Ez azt jelenti, hogy az előírt 63 vonat helyett 74 indult pontosan, 610 tonna helyett 677 tonnát továb­bítottak. Az állomáson a kocsi­mozgatás idejét 4,1 percről 3,5 percre, a kocsitartózkodást 6,2 percről 6,02 percre csökkentet­ték. EGY ÜZEMI TANÁCS sokoldalú munkája-^1 Március 14-én, pénteken este első ízben jöttek össze a Bács- Kiskun megyei Nyomda üzemi tanácsának tagjai. Senki sem hiányzott. Látszott az arcokon, hogy sokat várnak az első ta­nácskozástól. Az üzemi tanácsban vannak olyan szaktársak, akik már há­rom évtizednél is több ideje, hogy a nyomdában dolgoznak, De vannak olyanok is, akik né­hány éve nyomdászok, s az üze­mi tanácstagság az első és egyet­len megbízatásuk. Amikor Adócsi Erzsébet, az üzemi tanács elnöke befejezi az üzemi tanács tagjainak jogairól és kötelességeiről szóló törvény­erejű rendelet ismertetését és szokás szerint hozzászólásokat kér, — egy-két pillanatig der­medt csend uralkodik a terem­ben. Nem értették volna talán meg a jogaikat, kötelességeiket? — Bátortalanok? — Hogyan képviselik ezek a szaktársak a választóikat? — cikáznak ben­nem a gondolatok, kérdések. S a következő percekben már választ is kapok. Méghozzá ezek­től a „bátortalan” emberektől. Amikor Szarvas Géza főköny­velő előterjeszti javaslatait a nyereségrészesedés felosztására, egymás után, bátran teszik fel kérdéseiket; röpködnek a szá­mok, javaslatok. Nem fejbólintó Jánosok. Nem tartják kielégítő­nek a választ, magyarázatot, példákat kérnek. Vitatkoznak, tárgyilagosak, fegyelmezettek. Szavazáskor a kisebbség meg­nyugszik a többség döntésében. Még jobban ^belejönnek, ami­kor a harmadik napirendi pont megtárgyalására kerül sor. Mintha mindig, vagy legalább is «------------------------------------------* Pá lmonostora Községi Ta­nács Végrehajtó Bizottsága mezőgazdasági FELÜGYELŐI állásra pályázatot hirdet. — Feltétel: mezőgazda- sági technikum, legalább Z eves szakmai gyakorlat. — Jelentkezők írásban, vagy személyesen is megtehetik pályázatukat címünkre. 608 már hosszabb ideje ezt csinálták volna. Pedig nem kisebb kér­désről esett szó, mint a bére­zésről, a termelékenység növe­léséről, az anyaghányad csök­kentéséről. S lám, ezekhez a problémákhoz is a jó gazda módjára szólnak hozzá. Érzéseim íelengednek: érde­mes ezekkel az emberekkel fog­lalkozni, tanítani őket. Megis­mertetni velük a vállalat gaz­dasági eredményeire és hiányos­ságaira vonatkozó számokat. Van ezekben az emberekben ér­zék a számok iránt; felelősség és segíteniakarás a hibák kija­vításához. Igen, van! Ennél is több van. Van ennek a kollektívának szí­ve is, tudnak ezek az emberek a gazdasági problémák mellett nevelőkké is válni. Ez is az üzemi tanács tagjai­nak jogai közé tartozna? Ilyet nem sorol fel a rendelet. S még­is — a gazdasági ügyek mellett — ezt a „jogot”: a nevelés jogát is gyakorolták nálunk az üzemi tanács tagjai pénteken este. Őszintén, tárgyilagosan, jóindu­latúan — emberi módon. Alapos vita után úgy döntött az üzemi tanács, hogy visszafo­gad a nyomdászok családjába egy olyan szaktársat, aki köny- nyelmüen, meggondolalanul cserben hagyta a vállalatot, amikor pedig nagy szükség volt a munkáskézre. Amellett ma­gánéletében sem úgy viselke­dett, mint ahogy egy öntudatos szakmunkáshoz, nyomdászhoz illik. Ez a szaktárs azóta meg­járta Budapestet, Sztálinvárost, s most itt kért bebocsátást. S kapott. Szigorú, igazságos feltételekkel, Amikor az üzemi tanács megbízottai közölték ve­le a döntést, nem akarta elhin­ni. Meglepődött. Nem ezt várta. Hirtelen erősen megrázta a hoz- zjá közelállók kezét, s a meglett férfi könnyezve, szótlanul távo­zott. Másnap visszajött, köszönetét rebegett, ígéretet tett. Biztos va­gyok benne, hogy ígéretét meg­tartja, megváltozik, derék em­ber lesz belőle. Üzemi tanácsunk tagjai ezen az ülésen nemcsak a jogok gya­korlásából. hanem a kötelesség- teljesítésből, az emberségből Is kiválóra vizsgáztak. Szűcs Béla Termelőszö vetkezetek erő- és munkagép javításait, egyéni termelők kisgépeinek javításait rövid határidőre 700 vállalják a meggye gépállomásai Villany önerőből Nem mindennapi eseményről adunk hirt az alábbiakban. A történet a járás egyik kis köz­ségével, Kaskantyúval kapcsola­tos. Néhány nap és a község középületeiben, s egyelőre a központban lévő 10—15 házban egy leleményes elgondolás ercdr ményeként kigyúl a villany. A községi tanács bérfürészelo se­gédüzemének fennmaradó gépi energiáját ugyanis, egy agregá- tor segítségével villanyárammá alakítják át. Kérdezz, felelek Nemrégiben hírt adtunk arról, hogy milyen jól sikerült Csá­szártöltésen a Kérdezz—felele1,c- est. A szerzett tapasztalatok alapján az MSZMP járási bizott­sága még ebben a hónapban hat helyen szándékozik hasonló ösz- szejöveteleket tartani. A közsé­geket, ahol a tömegkapcsolatok erősítésének ezeket az érdekes rendezvényeit szervezik, már ki is jelölték. Ezek szerint Kiskő­rösön, Kecelen, Soltvadkerten, Tázlár, Fülöpszállás és Császár- töltés községekben lesznek já­rási szervezésben a Kérdezz— felelek-estek. A járási pártbi­zottság úgy tervezi, hogy a fel­vetett kérdésekre mindenütt az illetékes járási szervek vezetői adják majd meg a feleletet. Pedagógus ankét A járási pártbizottság és a járási tanács közös szervezésé­ben számos pedagógus ankétet tartottak a kiskőrösi járásban. Kecelen, Soltvadkerten, Császár- töltésen, Pirtón, Akasztón és még több községben beszélget­tek a párt és tanács vezetői az egyes tantestületek tagjaival. A pedagógus ankétokon a tanulók erkölcsi nevelése, a művelődési gondok, a népfront-mozgalom, az iskolai nehézségek és több más kérdés mellett részletesen tárgyalták a nacionalizmussal és a sovinizmussal kapcsolatos problémákat. Beszélgetés az agrárlézisekről A községekben, szocialista szektorokban és a könnyebben elérhető helyeken a járási párt- bizottság már megtartotta azo­kat az előadásokat és baráti be­szélgetéseket, melyeknek célja pártunk parasztpolitikajának is­mertetése volt. A járási pártbi­zottság most a nehezebben meg­közelíthető helyeken a tanyacso- portokon szervez ilyen előadá­sokat, s vitát az agrártézisekről, hogy a járás egész lakossága megismerje pártunk paraszipo- litikáját. Fény gyűl Pirtón Ma még alig pár tucat ház jelzi, hogy község születik a ta­nyaközpont helyén. Ez Pirtó. Az 1500 lakosú, jobbadán tanyai településű falu központjában alig van 80—100-nál több ház. Jövője mégis nagy ennek a helynek. Az országos magasfe­szültség vezetéke ott fut el alig 50 méterre a tanácsházától és a nemrég épített tágas művelődési háztól. Nem is csoda így, ha a villa­mosítás gondolata régtől foglal­koztatta az ittlakókat, vezető­ket. A tanácsülés legutóbb ezért is szavazott 15 százalékos köz- ségfejlcsztési hozzájárulást. — Ezenkívül azok a pirtóiak, akik adózásra nem kötelezettek, 500— 1500 forint egyéni hozzájárulást ajánlottak fel a villany beveze- tésének költségéhez. Látva a kisközség tenniakará- sát, a megyei tanács is Pirtó se­gítségére sietett, amikor 40 000 forinttal hozzájárult a villamo­sítás kiadásaihoz, s külön 25 000 forint kölcsönt is kaptak. A köz­ség a villany vezetéshez 30 darab akácoszloppal -máris rendelke­zik. így csak az OTP megígért hozzájárulását, a kért 30 000 fo­rintos költség kiutalását várják. Remélik, röv idesen ez is megér­kezik. s akkor pár hónap alatt nyolcvan lakásba vezetik he a villanyt. Szakácsverseny Március 18-án a kecskeméti* félegyházi, halasi, kalocsai* izsáki, kunszentmiklósi, szent- mártoni, szabadszállási és a kis­kőrösi "főzőmesterek" részvé­telével nagyszabású megyei föld­művesszövetkezeti szakácsver­senyt rendeztek Kiskőrösön a Szarvas Szálló éttermében. A versenyen a földművesszövetke- zetek legjobb szakácsai mérték össze tudásukat, hogy ki járta­sabb az ízek, ínyencségek, za­matok birodalmában. Az érdek­lődéssel kísért sütés-főzés a napló-zártakor még javában tartott, £sak Röviden Hatvan lakos jelentette be eb­ben az évben igényét házhely­vásárlásra Tázlár községben. * A Hazafias Népfront javasla­tára fásítják Soltvadkert főutcá­ját. * A járás 15 könyvtára közül legjobban a keceli működik, öt fiókkönyvtárával együtt 5300 kötet a kdfcyvállománya, s 1329 Saját érdekükben Furcsa panaszt hallottam Táz- láron. Több gazda szóvátette, hogy az állatorvos feleslegesen sétáltatja őket. Utánanéztünk a dolognak és megírjuk, nem jo­gos az állattartó gazdák sérel­me, inkább az a furcsa, ahogy az egészet felfogják. Miről van szó? Közérdek, hogy minél keve­sebb gümőkóros tehén legyen a járásban. Az állatorvos ezért felülvizsgálta a tázlári, pirtói gazdák teheneit, s tuberkuiin oltásban részesítette azokat. Amelyik tehénnél az ellenőrző oltás kimutatta, hogy az állat gümőkórral fertőzött, annak a gazdáját és a gazda hozzátarto­zóit is szűrővizsgálatra rendelte be a járási TBC Gondozó Inté­zet. Tény, hogy az Egyénileg gaz­dálkodóknál ez kiadással jár, mert nekik — mivel nem bizto­sítottak —• az SZTK nem fizeti meg az útiköltséget. Ez a vizs­gálat mégis igen szükséges, hi­szen ha az állat a családot is megfertőzte, mindjárt megkezd­hetik az alattomos betegség gyógyítását. Aki ezt sérelmezi, az vetkezik önmaga és családja ellen. A régi Magyarország nép­betegsége, a tüdőbaj ellen ma már társadalmilag küzdünk, s az egészséges nemzedékek fel­nevelése minden tázlári gazdá­nak is saját érdeke. olvasójának 35 216 kötet köny­vet kölcsönzött 1957-ben. * A Kiskőrösi Petőfi labdarúgó­csapat szurkolói gyűjtést ren­deztek. Az adakozásokból annyi pénz jött össze, amiből a csa­patnak egy új felszerelést vásá­rolhattak. * A fásítási hónap keretében 16 ezer suhángot ültetnek el a táz­lári tanyák körül. * A bócsai pedagógusok még április elején színre hozzák a -Cigány« című színdarabot. Az előadás várható bevételét hang­szerek vásárlására fordítják, * Március 26-án este 7 órakoc tartja alakuló gyűlését a tázlári' KISZ-szervezet. , * Hét leány és 16 fiú vizsgázott vasárnap este a Páhi községben szervezett tánctanfolyamon. * Négy szőlőtermelő szakcsoport működik Pirtón. A szakcsopor­tok most 20—30 holdas táblákat kapnak bérbe a tanácstól, me­lyeken közösen végzik maid a főbb munkákat, Az ÉLÜZEMCSILLAG megtartásáért

Next

/
Oldalképek
Tartalom