Petőfi Népe, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-20 / 43. szám

AMINT FELTEKINTEK a kec?- keméti Üjkollégium tornyára, akaratlanul is eszembe jut, hogy néhány hónappal ezelőtt csak roncsok voltak a helyén. Az el­lenforradalom alatt szétrombolt torony most újjáépítve, büsz­kén mered a magasba. Hideg van, a torony is deres. Összébb hú­zom nyakamon a sálat, s elindu­lok a Kollégium felé, remélve, hogy az épületben melegebb lesz. Felkerestem Nagy Antalt, a II. Rákóczi Általános Iskola igaz­gatóját az irodájában. Dicsérem neki a tornyot, meg hogy szépen rendbehozták az iskolát. — Kívül most már csak rend­ben volnánk, de belül még sok hiba van — válaszolt az igazga­tó, s elkezdte sorolni a bajokat. — Van kilenc tantermünk és két szertárunk, amelynek beton a padlója. Ezeket a tantermeket ebben a hidegben nem tudjuk felfűteni 10—11 foknál melegebb­re. Már pedig 18 fokon aluli he­lyiségben dolgozni nem lehet. KÖZBEN KARONRAGAD, s vezet tanteremröi-tánteremre. — Ebben a parkeTTás teremben 18—19 fok a hőmérséklet. Átve­zet a mellette lévő betonpadiós helyiségbe, — itt pedig akár­mennyit fűtünk, 11 fokná), na­gyobb meleg nem lesz. \ földszinten egy nagyobb tan­termet mutat. — Ezt csak kilenc fokra tudjuk felfűteni — mond­ja. — de remélem, a következő télnek már padlós tantermekkel indulhatunk neki. Van itt azon­ban más hiba is. Rosszak voltak a kéményeink. Ki akarták javít­tatni. Egy építési szakértő úgy vélte, hogy a kéményeket maga­sítani kell. A kéményseprőknek más volt a véleményük, ezért nem is vállalták a munkát. A Tatarozó Vállalat azonban nem nézte, hogy szakszerű-e az elgon­dolás, vállalkozott a kémény -kijavítására-«. Sikerült is három kéményünket elrontani, ezáltal három osztályt és az igazgatói irodát füthetetlenné tenni. Az el- szűkített kéménynyílás miatt ugyanis most még olyan huzatot sem kapnak a kályhák, mint azelőtt. x — Meghamisítanám a valósá­got, ha csak panaszkodnék — mondja Nagy Antal elvtárs. — Száztízezer forintot kapott isko­lánk az elmúlt évben. Hatvan­ezer forintot a városi gondnok­ságnak köszönhetünk, ötvenezer forintot pedig a megyei tanács­nak. A pénz egy részéből át­alakításokat hajtottunk végre, amelynek eredményeként három új tantermet nyertünk. Ezenkí­vül kát tantermet, valamint a nevelőszobát és az igazgatói iiodát leparkettáztattuk. A TANULÓK és a nevelők egészsége érdekében azonban kénytelenek vagyunk ezen a té­len még a regi, váltásos rend­szer ’ szerint tanítani. Ilyenfor­mán az alsó és felső tagozatosok váltakozva járnak iskolába, egyik héten délelőtt, a másik héten délután. Hideg tanteremben mégsem taníthatjuk őket. Márpe­dig a három új tanterem éppen azt a célt szolgálta volna, hogy a délutáni tanítást kiküszöböl­jük. Ezen a bajon csak úgy se­gíthetnek, ha lepadlózzak, illetve parkettázzák a tantermeket. Megkérdeztem az igazgató elv­társtól, milyen remények vannak ebben az évben a kilenc tante­rem és a két szertárhelyiség par­kettázására? — Állandóan napirenden tar­tom ezt a kérdést az illetékesek előtt, de tudomásom szerint ez évben még nem szerepel a költ­ségvetésben. FELKERESTEM a kecskeméti városi tanács művelődési osztá­lyát, ahol megtudtam, hogy csakugyan nincs költségvetési ke­ret a tantermeli parkettázására. A megyei tanács művelődési osz­tályán azt válaszolták, hogy az Űjkollégiumban egy emelettel feljebb, a Bányai Júlia Gimná­ziumban, ahol ugyancsak beton- padlós tantermek vannak, az idén befejezik a parkettázást. A II. Rákóczi Iskolára pedig csak jövőre kerülhet sor. AZ IGAZGATÓ elvtárs és a tantestület kéri és mi is azt java­solnánk, hogy mégis helyt kel­lene adni a II. Rákóczi Iskola kérésének. Jövő télen már ne betonpadlós tantermekben tanul­janak a diákok, mert a hideg he­lyiségekben csak betegséget sze­rezhet a gyermek és a nevelő. Úgy gondoljuk, a városi tanács a községfejlesztési alapból talán meg tudná oldani a tantermek parkettázását. A kecskeméti lakosság, különösen a szülők bi­zonyára csak helyeselnék, ha városfejlesztésre adott forintjai­kat ilyen célokra is fordítanák. S talán a megyei tanács művelő­dési osztálya is hozzásegítene néhány tízezer forinttal, hogy mielőbb padlósak, s ezáltal me­legek legyenek az Űjkollégium tantermei. — Nagy Ottó — Az egyik Leningárd kör­nyéki csillagvizsgálóban televí­ziós teleszkóppal figyelik az égi­testeket. Az űj csillagászati be­rendezést N. Kuprevics, az inté­zet tudományos főmunkatársa szerkesztette. A televíziós teleszkóp — ösz- szetett, komplex berendezés. Tar­talmaz egy 20 méteres fókusz- távolságú teleszkópot, amelyhez érzékeny adócsővel rendelkező televíziós kamerát csatolnak. A kamera vezetékkel kapcsolódik a televízióhoz. A megfigyelt égi­test a teleszkópból az adócső fo­tókatódjára vetődik és megjele­nik a televíziós ernyőn. A megfigyelésekkor egyszerre három televizer működik. Az egyik a gyjjjtópontbeállítást, a másik pedig a vetítés minőségét ellenőrzi. A harmadik különle­ges elektronikus zárószerkezet segítségével; fényképfelvételt ké­szít a tárgyról. Az új televíziós teleszkóp se­gítségével már több, mint ötven felvételt készítettek, köztük r legmagasabban lévő égitestekről is. Korunk női ideálja ? Párizsban tizen­egy híres portréfestő másodízben adta ki a »Grand Prix Jo- conde—t. Az idén Luce Bone párizsi maneken nyerte a »Joconde 1958« cí­met. Szépsége, bája és egyénisége — a festők szerint — megfelel korunk ideáljának. A hát­térben Leonardo da Vinci »Joconde« (Mona Lisa) festmé­nye. A Bajai Vendéglátó Vállalat nötanácsánate ezevi térré A BÁJAI Vendéglátó Válla­lat nótanácsa nevében örömmel számolok be megalakulásunkról és első munkánkról. Az üzemi nőtanács 1957. december 3-án alakult meg 83 taggal, amely magában foglalja a vállalat ösz- szes nődolgozóját. Első tevé­kenységünk a december 22-én megrendezésre került karácsonyi gyermeknap volt. 84 gyermek örült a karácsonyi ajándékok­nak. 1958 januárjában elkészítette a vezetőség az 1958-as évi mun­katervét. A munkaterv a követ­kezőket tartalmazza: januárban nőgyűlés, februárban ismerke­dési teadélután, márciusban nő­nap és kézimunka-délután, áp­rilisban egészségügyi előadás, májusban gyermekmajális, jú­niusban gyermeknap, kirándu­lás, júliusban sörest a Duna- gyöngyében, augusztusban fagy­laltdélután szeptemberben elő­adás a szülőknek a gyermekne­velésről, októberben mesedél­után, novemberben Erzsébet­ből, decemberben karácsonyi ünnepség. TERVÜNKNEK megfelelően február 4-én vezetőségi ülést tar­tottunk, amelyen kiosztották a reszortmunkákat. A vezetőségi ülésen szerepelt még a tervezett teadélután előkészítése. 1958. február 7-én teljes léj^zámú nő­gyűlést tartottunk, á'mely elfo­gadta azt a tervet, hogy meg­rendezi a teadélutánt. A ven­déglátó vállalat nőtanácsa ígére­tet tett ezen a gyűlésen arra, hogy támogatja a városi nőta­nács rendezvényeit is és segít­séget nyújtanak azok lebonyolí­tásához. Kiss Ferencné levelező Hat—nvoiehavi ijörtönre ítéltek •» öt bajai gará/ilá!kodót öt bajai fiatalember — lehet, hogy csak szórakozásból, de le­het, hogy tetemes mennyiségű szeszesital hatására — a bajai utcák rémének csapott fel. Meg­támadták Dar.kó Józsefet, s raj,a A téli alma árának szabályozása A belkereskedelmi miniszter a magánkereskedők által forga­lomba hozott I. osztályú minőségnek megfelelő téli alma fogyasz­tói árát kilogrammonként 1958. április 15-ig legfeljebb 10 forint­ban, míg az I. osztályúnak meg nem felelő minőségű téli alma fogyasztói árát kilogrammonként — ugyancsak a fenti időpontig — legfeljebb 8,50 forintban állapította meg. Ezeknél magasabb áron a jelzett minőségű almák nem árusíthatók. — A rendelet 1958. február 3. napján lépett hatályba (1/1958. Bk. M.—Á. H. sz. rendelet). „i...... nyolc naponl belül gyógyuló se­beket ejtettek. Aztán továbbmentek, s a Béke­étterem előtt nekiestek a béké­sen sétálgató Kovács Józsefnek, Vankó Józsefnek és Balázs La­josnak, s őket is összeverték. In­nen is tovépbmenve az,Eötvös utcában Búzás János honvédhad­nagyot is tcljleg bántalmazták. Sértetteik közül Balázs Lajos húsz napon túl, a többi pedig nyolc napon belül gyógyuló sebe­süléseket szenvedett. A garázdálkodó banda tagjai közül Prikidanovics Lajost nyolc havi, Üjváradi Jenőt, Mayer Is,- vánt és Parittya Jánost egyen­ként hathónápi börtönre ítélte a járásbíróság. OOOOOOOOQOOOOOOOOOOOOOOOOCOOOOOOOOOOOOOCOOOOOOOO CXXXXXTOOGOOOCOOOOOOOOCOOOCOCOOOOCCOOOOOOOOOOCOCXXXXXXXXXXXXXX^ A zt senki sem tilthatja -® meg, hogy olykor körül- hordozzam szemem a dunavecsei piacon s még kevésbé azt, hogy a fülemet .hallásra használjam és olyasmit is érdeklődéssel figyel­jek. amit most e cikk elolvasá­sa nyomán két éltesebb hölgy nem vesz szívesen. Furcsa, kúráló és panaszkodó hang szólalt fe­lém : — Jaj. kedvesem, egészen tönk­remegyek a cipekedésben. Ezek lehetnek erről is ... (és a Tanács- háza felé mutatott). A magam­fajta beteg úriasszony n.ég cse­lédlányt sem tarthat... aj, jai! — s lemondóan, de nem beletö­rődve legyintett a pénztárcát szo­rongató balkezével. A pihentetett kosarak valaho­gyan egymás mellé kerültek. Az egyikben egy testes pulyka szem­lélte a piac sürgés-forgását, a másikból pedig egy, a szemét- ( dombján bizonnyal rendet tar­tani tudó, nagytestű kakas nyúj­togatta a nyakát és rázta meg néha nagy lehajló taréját, mint­egy jeléül annak, hogy nem na­gyon tatszik neki a kosár-fogság. A »partner« csak tekintetes asz- azony lehetett, mert kellő rész­véttel annyit válaszolt a hallot­takra: — A nemzetes, akarom mondani, nagyságos asszonynak tényleg nehéz iel)ct. hiszen nem szokta az ilyesmit az igazi úri- asszony. — Tudja, édesem, hogy meny­nyit kell nekem dolgoznom? — folytatja a siránkozást a -nagy­ságos«. ha nép' ezt tenném. Nem lesz még anyagilag sem bírnánk. Tudja, volt az a kis földünk, de amióta odaadták azoknak a fel végi kó- disoknak ... azóta szomorú a sói sunk. A tekintetes asszony kakasa közben, valószínűleg unalmában, a »nagyságos« és »nemzetes« asszony nylonsza­tyorban pihenő jonathán-aimá- ját, kezdte csipegetni s mikor az asszonyság ezt a szentségtörést észrevette, nagyott rúgott a ka­kasa csőrébe, ezzel biztosítva őnagyságát, hogy károsodásával mennyire együttérez. Azután egy »pá«-val búcsút vettek egymástól. A nagyságos, a nyomort példázó bőségesen ra­kott kosarát, szatyrát alig tudta továbbvinni. K. János észrevette, hogy áll­dogálva éppen azt figyelem, amire nem nézek. Szúrós sze­mét én is fölfedeztem és kézfo­gás után nyomban kérdem tőle: — János bátyám, ismerte-c őket? — Én ne ismerném? Az a kövérebb, az a pulykás, J. B.-né, a nemzetös asszony. Kisebb darab földjük volt nekik... olyan négyszáz hold. Azért isme­rem jobban a nagyságát, mert kétszáz hetet cselédeskediem ná­luk, ne meg azért is, mert az én tizenkét holdam is abból a íöití- bő’ való — Hát akkor — mondom — ez a piaci észlelés gyorsan visszave­zet a múltba, különösen ha maga is úgy akarja és elmeséli nekem, hogy ezek a magukat jobb sors­ra érdemesnek tartó asszonysá­gok, hogyan is gyakorolták ak­kortájt az emberséget? ■ te míg a kérdésem elhang- zik, János bátyám házá­hoz értünk és a feleletet, úgy lát­szik, majd a kapun belül ka­pom meg. Zsófi néni, a felesé­ge éppen a tyúkokat eteti. — Ez az én sporkasszám. Na­ponta 30—40 tojás — dicsekszik. — A szobák elárulják, hogy tényleg elég jó spórkasszájuk le­het, mert új bútor itt is, ott is akad. Előkerül a kancsó. Koccintunk. — Ej, de jófajta kis rizlingje van, bátyám, ezért érdemes még száz évet élni — mondom a szokásokhoz híven, bár tudom, hogy a felével is meg lennék elégedre. — Dombra ültettem, aztán így sokat kap a napból — mondja nagy szakértelemmel — úgy mé­zel ott a fürt, mint jó akác ide­jén a méh. A szőlő levőtől azonban A ™ gyorsan az eredeti témá­hoz kanyarodik, mer^ hát az em­ber szeret a múltról beszélgetni és ha meglát ilyen nemzetes asz- szonyokat, felelevenedik benne minden, pontosan. — Látott már maga cseléd­lakást? Hosszú, nádas épület volt, közös konyhából nyíló szobák­kal. Egy család, egy szoba. Két ágy éppenhogy belefért, a kis ab­lakon alig jött be még nyáron is a fény. Hát ebben szült a fe­leségem két gyereket. Az egyik katona, a másik pedig traktoros a gépállomáson. Ha közös kony­ha jut az eszembe, szinte hallom az asszonyok veszekedését, mert azt már akkor is tudták, — mondja halkabban, egy kicsit Zsófi néni felé pislanlva,''— de minden okuk meg volt rá.-— A nemzetös asszonyék meg a kastélyban laklak. Körülöttük a nagyszemélyzet. Azért vágja most a markát a pulykától ne­héz kosár, mert azt valamikor a cselédgyerekek vitték helyette. Kommenciós nem igen maradt meg náluk, mert borzasztóan tudta marni az embereket. Fi­zetni sohasem akart. A cselédnek meg szobalánynak pár forinttal szúrták ki a szemét. Pedig, de sok mindent kellett azoknak csi­nálni! Még orvosi vizsgára is el­vitték a felvétel előtt, nehogy a fiatal uraknak alkalomadtán va­lami baja legyen tőlük.,. — S tudja Sarok elv társ, ak­kor ősszel a nemzetös asszon m veje, a doktjor úr volt az első. aki megalakította a kisgazdapái- tot és az igazságos vagyonciosit­tasról szavalt. Volt közülünk való is, aki velük jtartott, de nem köl­tött sok hozzá, rájöttek, hogy miről van szp. Mondhattak, ígér­hettek akármilyen szépet, a föl­det csak visszavették volna mái' karácsonyra.: Szép kis ünnepünk lett volna ...! — Nekem aztán beszélhet 3 nemzetös asszony egész pe­reputtya, de ! még az is, aki vak és egy követ! fúj velük. A gye­rekeimet is ! így neveltem. Mi­kor volt az a nagy fölfordulas, hogy is mondjam, az ellenfoi- radalom, mondtam is a katona­fiamnak: eszpd lögyön neköd is, János! Én még egyszer nem aka­rok cseléd lepni és titeket is óv­lak tüle, mint tyúk pihés csibéit a széltől... A z októberi ellenszél sok »méltóságos« és »nem/.j- tes« szennyet a piactérre kavart. Tudjuk, hogy pulykavétel he­lyett szívesebben ordítoznának veszteti 400 holdjukért és vin­nék a bőrét vásárra azoknak« akik 13 éve maguknak munkál­ják történeln(ii jussukat. De a B. Jánosok szemük sarká­ból vigyázzák volt gazdáikat és elszántan azt mondják: »nem lesz mégegyszer ÍSudán kutyavásár!« Sarolt Antal Elkészült az első televíziós teleszkóp

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom