Petőfi Népe, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-15 / 12. szám

{ TyA»M*Y*A*M Mint fehér foltok a világtér­képen, úgy tarkéllanak a kecs­keméti járás pusztái a Duna— rPisza közi homoktengerben. Eze­ken a pusztákon él a járás ki­lencvenezer lakosából mintegy 54 000. Az ország egyetlen já­rása sem rendelkezik akkora ta­nyavilággal, mint a kecskeméti, de nemcsak erről híres a kecs­keméti járás. Gyarapította hírét Bugacpusz- ta, a fehéiterror szomorú emlé­keiről suttognak az, orgoványi, városföldi, izsáki akácok. De az aranyló homokon munkálkodó szorgalmas parasztemberek még­is becsületet, hírnevet szereztek e vidéknek. A barack és a belőle készítette pálinka, az exportra küldött szőlő, a zamatos ízű bo­rok a megélhetés jelentős forrá­sává váltak. A paradicsom és a dinnyeszüret idején kocsikaravá­nok hordják a város felé a ho­mokvilág kincsét. Boldogon, megelégedetten él­nek-e hát a tanyavilág lakói? Alapjában véve igen. Van azonban néhány olyan nehézség, amelyen igen-igen kellene már enyhíteni. ANODTELEP Vannak falvak, ahol a közsé­get csak a helyiségtábla és né­hány ház jelzi. A járásban lévő 20 163 ház közül 12 000-nél több van a tanyavilágban. Az utóbbi években jelentős számú telepes­rádiót vásároltak a tanyai lako­sok, hogy az »élet zajától távol* is értesüljenek az ország-világ eseményeiről, így szórakozhat­nak, tanulhatnak. Azonban a rádiók előbb, vagy utóbb hallga­tásra kényszerültek — a telepek miatt. Például Lászlófalva és Helvécia az elmúlt évben össze­sen alig 6 telepet kapott, pedig a rádiótulajdonosok száma en­nek a tízszeresét is meghaladja. Itt volna már az ideje, hogyha nagyobb nehézségek árán is, de változtassunk ezen. Hiszen nem egy esetben a tanyai lakosok egyetlen művelődési lehetősége a rádió. TÜZELŐ De vizsgálódjunk tovább. Nem érdektelen az sem, amit »iskola­fronton« tapasztalunk. A 105 ál­talános iskolából 84 van a ta­nyákon, s a tanyai iskolákban barátkozik a tudományokkal a 12 000 tanuló többsége. De alig van olyan iskola, ahol elégedet­tek volnának a tüzelővel. A po­ros szén mellé nincs gyújtóinak való fa, s így nem megy csoda­számba, amit én magam is lát­tam a borbási és a retkesi isko­láknál, hogy a gyerekek a taní­tók fájából aprítottak egy nya- lábravalót, hogy valamelyest be- fűthessék a tantermeket. VILLANY Kulturális tekintetben ez a vi­dék messze elmarad az ország általános színvonalától. Kilenc községünkben nincs villany, pe­dig az igény megvan ezeken a helyeken is. De nemcsak az igény, a tettrekészség is, melyre szép példát adtak a lakiteleki Árpádszállás és a bugaci tanyák lakói, akik a villanybevezetés költségeinek több, mint felét vál­lalták. Jelentős számú ember él tel­jes írástudatlanságban!! Például Matkó-puszta lakosságának 25 százaléka... Ilyen, s hasonló okok miatt — kevés kulturálódási, szórakozási lehetőség, elmaradottság — nem szívesen vállalják pedagógusaink a pusztai nevelők szerepét. A mostoha viszonyok miatt évente 60—70 pedagógus kéri áthelye­zését más vidékre. MOZI A tanyáin nincs filmvetítés. Ha filmet akarnak látni, 8—10 kilométert kell gyalogolniok a legközelebbi községig. Az Alsó- szék-dűlő, Borbás-puszta lakosai régóta kérik már, hogy legalább az iskolánál rendezzenek filmve­títést, de a MOKÉP nem tudja valóraváltani ezt az óhajt. Bár az itteni lakosok már azt is fel­ajánlották, hogy a kövesúttól kocsin kiviszik a vetítőgépet. Mégsem lehet, vagy talán nem is keresnek rá alkalmat az ille- j tékesek. Véleményem szerint I igen ésszerű volna, ha a járási j tanács egy kultúrautót szerezne be a filmvelítőgép szállítására és I időközönként meglátogatnák a1 tanyai iskolát. A beruházás ösz- szege hamarosan visszatérülne, Igaz, hogy régi vágy ez, s nem­csak a tanyaiak, de a vezetők óhaja is, de valahol mindig el­akad a dolog ... TÁNCISKOLA Hasonlóan nehezen megoldha­tó probléma a tanyán élő fiatal­lányok, fiúk szórakozása. Az egyetlen megfelelő hely az iskola lenne, de annak használatát ilyen célra rendelet tiltja. Alsó- szék-dülőn még az elmúlt évben társadalmi erőből fiatalok és idősek kultúrtermet építettek az iskola mellé. A közelmúltban tánciskolát akartak benne indí­tani a fiatalok, de nem sikerült, mert a tánctanár csak akkor megy ki, ha 20—25 tanuló van, 5k meg tizenöten voltak. So­maijuk azt az összeget is, amiért vállalják a tanítást. Egy tanuló­tól 160 forintot kérnek és 6 hé­ten keresztül csak egy-egy estét kapnak hetenként. Ezenkívül az* úgynevezett »zeneesten« külön* belépődíjat is kell fizetni aj részvevőknek. : Nem lehetne ezen a helyze-| ten változtatni? ORVOS S még egy fontos, égetően fon-X tos probléma: az egészségügyi helyzete. A járásban egy orvosra! átlagosan 4091 lakos jut. Ez aj szám jóval nagyobb, mint az or-| szágos átlag, öt községben nincs! helyi orvos, más helységből jár-X nak oda rendelni. Az orvosoknak! súlyos közlekedési problémáik! vannak. Nehezen tudnak eljutni! a betegekhez a nagy ki terjedésűi tanyavilágban. Nem egy esetben! a súlyos beteget kilométereken! keresztül kell rázós kocsin az or-X voshoz fuvarozni. X Lehetne még sorolni tovább is* a kisebb-nagyobb gondokat, me-| tyek nem egyszer megkeserítik a! tanyavilág lakóinak életét. Re-! méljük azonban, hogy az illeté-J kesek már erre is felfigyelnek! és sürgősen megteszik a szüksé-i ?es intézkedéseket. Persze nem-! ssak pénz, hanem sok-sok jóin-J dulat is kell a fejlődéshez. SÍ főként az utóbbi szükséges eh-| hez. Horváth Ignác ! ADJON MÁN LELKEM MINT A SZIMPLÁK és a duplák kedvelője gyakran meg­fordulok ott. ahol ezt a «nem­zeti italt« lehet kapni. Az ugye természetes, hogy ilyen helyen sort kell várni. A sorbanállás alkalom arra, hogy az emberek belebámuljanak egymás képébe, jól megfigyel­jék a másikat. Én is az évek során alapos megfigyeléssel el­sajátítottam az emberek megis­merésének tudományát. Néhány évvel ezelőtt a feketére várók között, főként tisztviselőket, és különböző egyéb értelmiségieket láttam. Akkoriban hallottunk olyasmit, hogy a fekete fogyasz­tása »kispolgári dolog«. A HELYZET azóta sokat vál­tozott. Az orvosok is beleszól­tak a vitába, egyeseknek egész­ségük érdekében ajánlották a feketét. Egyre több helyen sze­reltek fel presszógépeket s meg­változott a feketeivók minőségi összetétele is. A csizmás, nagy- bajszú parasztembertől a bő­szoknyás parasztasszonyig, a munkástól a diákig népünk minden rétege hódol e nemes szenvedélynek. ÉN MOST arról szeretnék egj£ duplái szálni, hogy a parasztemberek között is egyre többen isznak feketét. A minap Kecskeméten, a Széchenyi tér sarkán levő cse­megebolt presszógépénél álltam sorba, amikor belibbent egy bő­szoknyás paraszt néni és nem törődve a sorral, odaszólt a kávéfőzőnőhöz: — Adjon mán lelkem egy duplát. Ügy megszerettem, ami­kor bejövök a tanyáról, mindig megiszok egyet-kettőt. EGY KÖZSÉGI cukrászdában pedig tanúja voltam, hogy be­jött egy tarkakendős paraszt­asszony és erélyesen odaszólt a felszolgálónak: — A szokott duplámat ké­rem, rumot is mellé. Ebben a községben egy év­tizeddel ezelőtt még cukrászda sem volt. Másutt láttam bejönni egy erősen ingadozó, küzépparaszt külsejű, j pirosképű emberkét, aki nagy erélyesen odaszólt a kávéfőzőhöz: — Édes kisasszonkám, csóko­lom azokat a pici piros ujjait, adjon mán egy duplát ennek a magyar fiúnak, hadd józanod- jon ki, az anyja köcsögit. K. S. Házi SZÖt í és rong-ypoftráckéssííés, mint meltéküsemágf es zött élnek és boldogan tervez­getik jövőjüket, amely to­vábbi életszínvonalemelkedést igér számukra. Elhatározták, hogy marhahízlalással növelik jövedelmüket, kibővítik a tanya- központot, takarmánytároló he­lyiségeket létesítenek. A tanya- központhoz vezető utat salakkal töltik fel. Azt a gondolatot is dédelgetik, hogy a községükben annyira hí­res háziszőttesek készítésére, va­lamint rongypokrócok gyártásá­ra melléküzemet létesítenek. Ez hasznos téli elfoglaltság lenne a tagoknak. • — Nem szégyclünk rongyot vágni, vagy varrni az asszonyok mellett, ha abból pénz lesz a szövetkezet kasszájában, mert ez a kassza a mi zsebünk számára is őrzi a forintot — mondják a szövetkezet férfi tagjai. Bár sejti Büchler, hogy miről tárgyalnak az OIB vezetőjével a fiatalok, miért keresik fel, s nem is tudja véka alá rejteni véleményét, többször gúnyosan odasziszegi a folyosón álldogáló, beszélgető fiúknak-lányoknaa: »Bolsi? Bolsi??« Mire azok ér­tetlenül néznek rá, miközben ég bennük a gyűlölet e kígyólelkü, aljas ember és társai iránt. Gyula fáradhatatlanul tanul, tanít, szervez; hol itt, hol ott bukkan fel a különböző kerüle­tek ifjúmunkásainak kiránduló csoportjainál a budai hegyek­ben, előadásokat tart nekik, úgy, miként korábban ő is az ilyen,, az idősebb kommunistáktól hal­lott előadásokon ismerkedett meg az eszmével. Világos magyarázatai, nagy műveltsége, megalkuvást nem ismerő magatartása példája kö­vetésére serkentik azokat a fia­talokat is, akik eddig még nem ismerték, s most is csak annyit tudnak róla, hogy ő is a két keze munkájával keresi a ke­nyerét, akárcsak ők. A mozgalom érdekében mind szűkebbre szabja önmagának ezt az amúgyse vastag kenyeret Kulich Gyula. Hogy minél több ideje jusson mozgalmi munká­jához, otthagyja állását, s a szi­gorú, szinte aszkétikus életmód­dal összekuporgatott filléreiből lenyűgöző igénytelenséggel él hónapokon át. De családjának a gondja nyomja a vállát. Eddig mindig segítette a Békéscsabán lakó öz­vegy édesanyját, aki, óh, mily fiatal még, alig néhány évvel több mint negyvenesztendős, s már másfél évtizede abból tartja cl Gyuszi három testvérét, amit a gazdagoktól napszámként kap a szennyesük kimosásáért­TARJÁN ISTVÁN KISREGENYE VII. A proletáranyának nincs ma­gyarázatra szüksége. Megérti fiát, s még ő bátorítja: ne ag­gódjék a családja miatt, hiszen már az öccsei is dolgoznak, megkeresik a szűk mindenna­pit. — Mindannyiunknak egy édes­anyja van, fiam. Azt kell támo­gatnunk, annak kell áldoznunk mindent. Az én anyám is az, miként a tiéd. Gyulának, a kemény Gyuszi- nak, aki ritkán szokott elérzé- kenyülni, elöntötte szemét a könny, s megfogta, gyermeki szeretetének minden melegével megcsókolta azt kezet, amelyet szinte már átlátszóvá mart a lúg. Oh, lehet-e boldogabb bárki nála, akinek két édesanyát adott a sors: a munkásosztály pártját, s ezt a madárcsontú, kis terem­tést, aki mindig becsületre, s al­kalmassá nevelte őt ahhoz, hogy annak a másiknak is a gyerme­ke lehessen! * A fasizmus egyre nagyobb tért hódít Magyarországon is, más országokban pedig már bebizo­nyította azt is, hogy nemcsak a munkásosztály legádázabb ellen­sége, hanem egész népeké, vég­eredményben az emberiség dol­gozó többségéé. Mussolini még 1935-ben lerohanta Abesszíniát, aztán Hitlerrel karöltve támo­gatta a szintén fasiszta Franco tábornokot, aki a spanyol köz­társaság ellen tört. 1938. tavaszán Hitler megszállta és Németor­szághoz csatolta Ausztriát, — egyszóval: a fasizmus teljes erő­vel készült arra, hogy az egész világot igájába hajtsa, lángba borítsa. A párt kiadja a jelszót: öntu­datra rázni a közvéleményt a háborús veszély ellen. És az ifjúmunkások az OIB szervezésével nagygyűlést ren­deznek 1938. május elsején a Hűvösvölgyben. Kis csoportok­ban érkeznek erre az egyébként is látogatott kirándulóhelyre, s mintegy kétezren jelennek meg. Kulich Gyula két közvetlen munkatársával a Nagykörúton gyalog igyekszik a demonstráció színhelyére, s társai nem értik, miért nem akar villamosra száll­ni, hiszen így rengeteget kell kutyagolniok. — Nincs pénzed villamosra? — kérdik tőle. — Adunk. — Amire szükséges, arra min­dig akad pénzem. — De ha gyalog megyünk, el­késünk! — aegódnak amazok. — A Margit-hídnál majd vil­lamosra szállunk! A »miért csak ott?« már nem hangzik el, mert Gyuszi a nad­rágja zsebéből papírgalacsint vesz elő, lefelé ejti, s a sarká­val ügyes »oxford«-dal a járda szélére juttatja. S így csinálja az utca forgalmában végig. — A röpcsik — mondja tár­sainak, s ők már tudják, hogy vezetőjük és jóbarátjuk az előző éjszaka sokszorosított röpcédu­lákat szórja szét világos nappal, miközben a rendőr olyan büsz­kén áll a posztján, mintha a mindenható hatalom nyugalmát semmi és senki nem merné há­borítani. Ilyen ez a Gyula. Bátor, lele­ményes, s ahogy magabiztosan mosolyog, erőt önt abba is, aki« ben ott feszeng a kétely: hátha nem sikerül a nagygyűlés! De sikerül. Annyira, hogy nem is elégszik meg a fiatalok két­ezres tömege azzal, amiről ma­guk között beszéltek, hanem dél­után felkerekednek, s fegyelme­zett sorokban indulnak vissza, a városba. Kéz a kézben haladnak, munkásindulókat énekelnek. S amit délelőtt rendőrt figyelve, óvatosan böngészett a pesti pol­gár Kulich Gyula röpcéduláiról, most hallhatja is. A rendőrség úgyszólván tehe­tetlen a tüntetőkkel szemben. Már a Széli Kálmán téren meg­próbálja őket szétoszlatni — hasztalan. A Margit-híd pesti hídfőjénél is hiába kardlapozzák a hatalom fegyveres szolgái a fiatalokat, csak azt érik el, hogy bár kisebb csoportokra szaka­sznak, mennek tovább a Nagy­körúton. S a járókelők meghök- kenve állnak meg, ahogy hol itt,- hol ott hangzik fel ütemes kö­vetelésük: »Le a fasizmussal! Vesszen Franco! Vesszen Musso­lini! Vesszen Hitler! Le a hábo­rúval!« Kik azok a bátrak, akik mind­ezt hangosan ki merik mondani? Ezer és ezer egyszerű fővárosi ember fejében motoszkál, dobol a kérdés. És a nagykörúti hat—nyolc­szobás lakásokban csikorognak a fogak, összevillannak a szemek: a társadalom égető problémái­ról a figyelmet elterelni szándé­kozó »nemzeti«-nek, meg »szo- cialistá«-nak hirdetett fasiz­must nyíltan támadják? És a háborút? Amely pedig egy időre elodázná az olyan kérdések megoldását, mint a munkanél­küliség? Hiszen rá lehetne áll­ni a haditermelésre, ami ráadá­sul még ugrásszerűen növelné is a tőkés vagyonokat — a háború mindig jó üzletnek bizonyult! —• És istenem, elpusztul néhány százezer proletár, vagy paraszt a frontokon? Legalább kevesebb lesz az az ember, akinek a ne­vében üvöltik lenn, az utcán: — »Le a háborúval! Békét!« Még csak az kellene ide, béke, hogy az alatt megerősödjenek ezek a senkiházik, s majd a hatalmat követeljék. (Folytatása kövstkezlkA A szeremlei Béke Termelő- szövetkezetben 99,69 forintot ér egy munkaegység. Ez a szép eredmény a község dolgozó pa­rasztságának figyelmét a ter­melőszövetkezetre irányította. Az érdeklődés beszédes bizonyítéka, hogy a közelmúltban tizenegyen kérték félvéletüket. Érdekes jelenség a Béke Ter­melőszövetkezetben, hogy főként a község idősebb, tapasztaltabb parasztembereiből tevődik össze a tagság. Ezek az emberek jól emlékeznek arra az időre, ami­kor az úri Magyarország nagy­birtokain mint napszámosok dol­goztak, ebédjük egy-egy nyári napon nem lehetett több, mint egy karéj kenyér, egy-egy nyers uborkával. Azóta sokat fordult a világ és most a Béke Termelőszövetkezet taniai. más körülmémipk. kn-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom