Petőfi Népe, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-17 / 14. szám

Spanyolország kedden spanyol tartománnyá páltoztatta Ifni és Szahara afrikai gyarmatait és i kanári-szigeti katonai körzethez csatolta azo­kat. Tízezer ember jelenlétében ítélték halálra Sze- osuan tartományban Ling Sien-lian kuomintan- gista tisztet, a Szanjo elnevezésű kuomintangista koncentrációs tábor egyik volt parancsnokát. Ling Sien-lian több száz kínai kommunista és más demokratikus hazafi megkínzásáért és meg­gyilkolásáért felelős. A halálos ítéletet a tízezer főnyi tömeg jelenlétében az ítélethozatal után azonnal végrehajtották. A Francia Kommunista Párt Központi Bizott­sága szerdán és csütörtökön újra összeül a Pá­rizs melletti Saint-Denisben. Laurent Casanova beszámolója alapján a Központi Bizottság meg­vitatja a békeharc időszerű teendőit, és az atom­fegyverek franciaországi elhelyezése, valamint a kilövőpályák felállítása elleni küzdelemben je­lentkező feladatokat. Clarence Cannon, az amerikai képviselőház megajánlási bizottságának demokrata párti el­nöke kedden hangoztatta, hogy a Szovjetunióval való háború esetén az Egyesült Államok nem támaszkodhat a legtöbb szövetségesére. “Szövet­ségeseink — mondotta — kevés kivétellel nyitva hagyják a hátsó ajtót és az első nyugtalanító jelre olyan sietve távoznának, hogy magukkal vinnék az ajtókilincset is.« A marokkói felszabadítás! hadsereg hivatalos közleménye szerint a Szaharában január 3-án hét' órán át tartó ütközet utón a spanyolok meg­futamodtak, 160 halottat és 190 sebesültet hagyva a helyszínen. Ugyanazon a napon egy másik ösz- szecsapásban a spanyolok 48 halottat veszítettek Merkubnál. Az Anatolia hírügynökség athéni tudósítója közölte, hogy Makariosz érsek beutazási enge­délyt kért Törökországba. E feltűnést keltő hírt a török külügyminisztérium is megerősítette. Január 15-én megkezdődött Varsóban a Len­gyel Demokrata Párt VI. kongresszusa. Ez egybe­esik a párt fennállásának 20. évfordulójával. A négynapos tanácskozást több mint 700 helyi gyűlés és összejövetel előzte meg. Valamennyi szerdai varsói lap üdvözli a Demokrata Párt kongresszusát. A szerdára virradó éjszaka Colombiába érke­zett venezuelai politikai menekültek elbeszélése szerint január 1 óta több mint háromezer sze­mélyt tartóztattak le Venezuelában politikai okok miatt. A letartóztatottakat Maracay börtönné át­alakított arénájában helyezték eL Bulganyin üzenete Nehruhoz, Vasszerhez, Jonasson izlandi és Bech luxemburgi miniszterelnökhöz ' MOSZKVA. A moszkvai la­pok legutóbbi számukban köz­zéteszik azoknak az üzenetek­nek szövegét, amelyeket Bulga­nyin, a Szovjetunió Miniszter- tanácsának elnöke Nehru indiai, Nasszer egyiptomi, Jonasson iz­landi, és Bech luxemburgi mi­niszterelnökhöz intézett. A Nehruhoz intézett üzenet rövid tartalma a következő: Bár a mai nemzetközi helyzet sú­lyos, mégis megvan a remény a [javulásra, mert nincs a vilá­gon egyetlen nép sem, amely ne követelné a hidegháború megszüntetését. Ezután kifejti: a szovjet javaslat, amely érte­kezlet összehívását kívánja, egyezik azzal a gondolattal, amelyet Nehru nemrég az in­diai parlamentben kifejezésre futtatott és" amely szerint tár­gyalásokra van szükség a világ­béke nagy problémájának meg­oldására. «•Talán nem szükséges hang­súlyoznunk, hogy a legmagasabb szintű tanácskozás sikeres meg­tartása Ázsia és a világ egyik legnagyobb országának, az In­diai Köztársaságnak részvételé­vel, valamint az ennek nyomán a nemzetközi feszültségben vár- iható enyhülés elősegítené az ázsiai békeövezet megszilárdí­tását is.« Nasszer egyiptomi elnökhöz intézett üzenetében Bulganyin a szovjet kormány megelégedett­ségét fejezi ki a múlt év végén tartott kairói értekezlettel kap­csolatban, amelyen az ázsiai és afrikai országok vettek részt. A KRASZNODAR. Kedden a Moszkva környék egyik repülő­teréről újabb kísérleti útra in­dult az II—18—Moszkva típusú repülőgép. A gépen a személy­zeten kívül laptudósítók, vala­mint filmhíradó- és televízió- operatőrök is helyet foglaltak. A gép nyolcezer méteres ma­gasságban tette meg a több mint 1200 kilométer utat, se­PÄRIZS. A Francia Nemzet- gyűlés idei első ülésén, kedden Gaillard miniszterelnök a költ­ségvetés stabilitásának fenntar­tásával indokolja azt, hogy el­zárkózik á körülbelül 5—7 mil­liárd franknyí kiadást jelentő kegydíjak azonnali kifizetésétől. A kegydíjak ezen összege egyenlő az algériai háború 3—1 jiűjoi kiadásaival, A íronlharca­szovjet javaslatok általános nemzetközi kérdésekkel foglal­koznak, s természetesen fontos helyet foglalnak el bennük azok a kérdések is, amelyek Euró­pára vonatkoznak. Mégis úgy érezzük, hogy ezek a kérdések feltétlenül érdeklik az ázsiai és afrikai országokat, különöskép­pen pedig Egyiptomot is, hi­szen ma sokkal inkább, mint valaha, igaz az a tétel, hogy a béke oszthatatlan, és ha a vi­lág bármely részében veszélyes feszültség támad, akkor ez fel­tétlenül érint más államokat is. A Jonasson izlandi miniszter- elnökhöz intézett üzenet fel­KOSSA ISTVÁN közlekedés és postaügyi miniszter elvtárs szerdán délután sajtótájékozta­tót tartott. Bevezetőjében meg­említette, hogy az utolsó két év­ben, még az ellenforradalmi rombolás ellenére is nagy volt a fejlődés, majd szólt a menet­rendszerinti közlekedésről, a jó szénhelyzetről, az utazás kultu­ráltságáról. Későbbiekben beje­lentette, hogy hétfőn megkezd­te a kísérleti sugárzást a televí­bessége 640 kilométer óra volt. A gépet Vlagyimir Kokkinaki, az ismert szovjet berepülő-piló- ta vezette. A kaukázusi és a fe- ketetcngermelléki repülőutak- kal befejeződik az II—18— Moszkva kipróbálása és az év második felében a sorozatgyár­tásban készült gépek bekapcso­lódnak a Szovjetunió légifor- galmába. * sok kedden este a párizsi Waag- rám-teremben tiltakozó gyűlést tartottak. Az első világháború­nak több mint tízezer veterán harcosa követelte jogainak elis­merését és kegydíjaik kifizeté­sét. Ezzel egyidőben a Francig Köztársasági Tanács hozzálá­tott az algériai kerettörvény vi­tájához, amelyben pénteken szavaznak* hívja a miniszterelnök figyel­mét arra a helyzetre, amely an­nak következtében alakult ki, hogy Izland, ez a békeszerető ország, amelynek saját fegyve­res ereje nincsen, nagy idegen katonai támaszpontokat engedé­lyez területén. A luxemburgi miniszterelnök­höz intézett üzenetében Bulga­nyin kifejezi a szovjet kormány elégedettségét, hogy a luxem­burgi miniszterelnök Vorosilov- hoz intézett táviratában kije­lentette: Luxemburg kormánya és népe minden lehető módon elősegíti a népek közötti békés kapcsolatok megóvását. ziós nagyadó. Délelőttönként 8 és 12 között, kétszer hetenként pedig este is sugároz. A nagy­adót (100—120 kilométeres kör­zetben lehet majd venni.) Még az idén ultrarövidhullámú ösz- szelcöttetést létesítünk Braliszla- vával, Béccsel, 1960-ig kiépítjük a televíziós cserét a Szovjet­unióval és Miskolc is kap tele­víziós adót. Szólt ezután arról, hogy az idén 220 új taxit állítanak for­galomba. A magánosok közül mintegy 2000 személy tud hasz- nált gépkocsit vásárolni. A légi közlekedésről, a hajó­zásról, a külföldi vendéglátás­sal kapcsolatban megemlítette, hogy a MALÉV még az idén 5 új, 26 személyes utasszállító gé­pet kap s megszervezik a hét­végi repülőtúrákat Romániába, Csehszlovákiába, bővítik a séta­hajók számát is. Sztálinváros— Szeged—Csongrád szerepel a lis­tán. A budapesti vízibuszok nyá­ron Újpestig közlekednek. Az idén — Kossá elvtárs is­mertetése alapján — 35 000 kül­földi vendéggel számolnak, ugyanakkor a tavalyi 600 000-rel szemben az idén 650 000-en ve­szik majd igénybe az IBUSZ- utazásokat. Befejezésül az építkezésekről szólva a miniszter elvtárs be­jelentette, hogy 143 kisebb vi­déki hidat korszerűsítenek. Töb­bek között elkészül a Zalai híd, a Kiskörei Tiszai híd és tnajd- nem befejeződik a Tokáji híd építése. Az Erzsébét-híd sorsá­ról még nincs döntés. Megépül a 83-as út Győr—-Pápa város között. A legjelentősebb idei út­építés a hatvan—salgótarjáni út­t/nnal. Új repülőgép-tipust próbáltak ki a Szovjetunióban Az első világháború francia veteránjai számára nincs segély •— az algériai háborúhoz van pénz ZZÖ ui taxi, ZÖOO magánautói 35 000 külföldi vendég, Miskolc is kap televíziós adót, nagyszabású építkezések NAPTÁR: 1958. január 17. Péntek. Névnap: Antal. Napkelte: 7 óra 27 perc. Napnyugta: 16 óra 22 perc, A NAP HUMORA: Tompa Mihály “A gólyához« című verse miatt a Bach-kor- szak idején néhány hétig kato­nai börtönben ült. Szabadlábra- helyezésekor tört magyar-német nyelven ezt mondta neki a had­bíró: — Most az egyszer még par­don magának. De nekem több gólyát nem csinálni' \ . i/.iiih »' V — Dugóvágó gépet készített Czelleng §>ándor, az Alföldi Ál­lami Pincegazdaság palackozó üzemének dolgozója. Ezt a mun, kát ezelőtt zsebkéssel végezték, és óránként átlag 400 darabot tudtak elkészíteni. Az említett géppel az óránkénti teljesít­mény 2000-re növekedett. Az újítással egy év alatt előrelát­hatólag közel 10 000 forint meg­takarítást érhet el a palackozó üzem. — Egy hét alatt több mint 100 gazda adta be általános jövede­lemadó bevallásai Balotaszál- lás községben. Ez a bevallásra kötelezetteknek mintegy 10 szá­zaléka. — A német nők körében való­ságos »orr-pszichózis« dühöng — jelentették ki a közelmúlt­ban a plasztikai sebészek. Sok nő évente háromszor is átalakít­tatja az orrát. Egy divatos éne­kesnő 8000 márkát költött plasz­tikai műtétekre. — i Már hírt adtunk arról, hogy a Helvéciái Állami Gazda­ságba három francia gyártmá­nyú, magasvázú, hidas traktor érkezett. Ezekkel a gépekkel a szőlő nyitását, fedését és per­metezését lehet elvégezni. A traktorokat most próbálják ki. Előzetes tájékoztató szerint napi teljesítménye 20 hold. — Két évet szolgált, s rongyos ruhában küldte haza Szabó Ka­talin 13 éves kislányt Kohári István, Mizse 247. szám alatt lakó gazdája. A kislány, akinek a két évi szolgálat idegrend­szerét is tönkretette, panaszt tett az embertelen bánásmód ellen a lajosmizsei tanácsnál. — Fehér hússertés meghono­sítását és tenyésztését tervezik a jánoshalmi Üj Alkotmány és a kisszállási Petőfi Termelőszö­vetkezetben. — »A szovjet publicisztika mestere« névvel illette a Zvjez- da című folyóirat recenziója M. Kolcovot, a kiváló szovjet ri­portert és publicistát. — A tavalyi 22 holdról 35 holdra növelik a termelőszövet­kezetek öntözéses kertészetének területét a kiskunhalasi járás­ban. Jelenleg legnagyobb terüle­ten — 15, illetve 10 holdon — a tompái Szabadság és a jánoshal­mi Üj Alkotmány Tsz folytat öntözéses termelést. — Nemrég jelent meg Bert­rand Russel, a kiváló angol filo­zófus új könyve »Miért nem va­gyok keresztény?« címmel. A könyv 15 értekezést tartalmaz a vallás és az erkölcsösség kérdé­seiről. Az értekezések a szerző 55 esztendei tevékenységének különböző időpontjaiban kelet­keztek. — öt millió forint értékű szárítmányt -+» köztük zöldség­félét— exportált az elmúlt év­ben a nyugati államokba a Kecskeméti Konzervgyár, s\ — Üj KISZ-szcrvczet alakult a Tiszakécskei Permetezőgép­gyárban, mintegy 24 munkásfia­tallal. A megalakulást követő napokban a szervezet fiataljai komoly munkához láttak:, két ifi-brigádot alakítottak — egy esztergályos és egy lakatos —, ezenkívül Kultúrcsoportot hív­tak életre, amely már meg is kezdte a próbákat a farsangi előadásra. — A Kalocsai Fűszerpaprika­ipari Vállalat csomagoló üzemé­ben 10 asszony dolgozik. Na­ponta átlag 35—40 mázsa pap­rikát csomagolnak be 8 óra alatt. — Robert Aldrich amerikai rendező rövidesen filmet készít Gogoly: »Bulyba Tárász« világ­hírű regényéből. A film egyik főszerepét Brigitte Bardot fran­cia filmszínésznő alakítja. — 20 hold hasznosítatlan ho­mokon somkórót akar telepí­teni a lajosmizsei méhész szak­csoport. Elhatározásukat közöl­ték a helyi tanáccsal, amely ígéretet tett arra vonatkozólag, hogy az állafni tartalékterület­ből a szakcsoport rendelkezésé­re bocsát 20 holdat. — 1928 óta gyártják a Kees» keméti Gépgyárban a fürdőká­dakat. Ugyanjcsak 30 éves gyár­tási múltra tfekint vissza a fali­kút és a különböző típusú mo­sogatók előállítása, amelynek egy részét külföldre exportálja a gyár, másik részét pedig az új lakóházépítésekhez küldi. — Helyesbítésként közöljük, hogy a TTIT által megrendezés­re kerülő péntek esti előadás »Az arab világ harca a függet­lenségért« címmel nem az előre jelzett 6, hanem 7 órakor kez­dődik a szervezet klubhelyiségé­ben. — A kiskunhalasi járásban —* elsősorban a kultúrházakkal rendelkező községekben — ko­sárfonó, szabó-varró szakkörök indulnak. — Háromfelvonásos színdara­bot tanulnak a lajosmizsei kül­területi iskola fiatal nevelői az igazgató vezetésével. A színda­rab bemutatója a helyi műve­lődési otthonban lesz, mégpedig a közelgő farsangi idényben. — Szerdán reggel Borbély Sándornak, a budapesti KISZ- bizottság első titkárának veze­tésével 15 tagú KISZ-delegáció utazott a Szovjetunióba, a, moszkvai Komszomol-szervezetl meghívására. A küldöttség há­rom hétig tartózkodik a SzoW jetunióban, ahol tanulmányoz­zák a moszkvai Komszomol- szervezet munkáját. Megtekintik: Moszkva nevezetességeit és lá­togatást tesznek Kievben. — Növekszik a munkanélkü­liek száma az Egyesült Álla­mokban, Dr. Emerson Smith, aa Egyesült Államok kereskedelmi kamarája kutató szolgálatának! igazgatója úgy véli. hogy aa idén a murikanélküliek száma eléri az 5 milliót, s az üzleti élet­ben is erős, de valószínűleg rö­vid visszaesés várható. Ez a visszaesés valószínűleg ugyan­olyan súlyos lesz, mint az 1949^ és az 1954. évi. I A KecskeméH Gyümölcsszeszipari Vállalaf borsepret minden mennyiségben vásárol, azonnali pálinka-csere ellenében. BORSEPRÖT átveszünk telepeinken: Kecskemét, Tisza- kécske, Izsák, Kerekegyháza, Csengőd, Kiskőrös, Jánoshalma, Bácsalmás ij.lL- um—— 50

Next

/
Oldalképek
Tartalom