Petőfi Népe, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-12 / 10. szám

íkz elmúlt években olyan hanf

lulat kapott lábra, hogy az el- enséget már megvertük, az ellenség már nem veszélyes. Ez részint abból a történelmi helyzetből táplálkozott, hogy nálunk viszonylag békés utón hódította rneg a hatalmat a proletáriátus. Äz MDP vezetésének egyik legnagyobb mulasztása volt, hogy az ellenforradalmi erőket nem érte megfelelő csapás, nem folyt tervszerűen kiszorításuk és korlátozásuk. Gyakran az ellenségnek szánt csapás a népi demokrácia legszilárdabb erőit (a pártot, régi elvtársainkat stb.), vagy szövetségeseinket (pl. a középparasztok egy részét) érte. A revizionisták tagadták az osztályharc létét, szükségességét és «ennek hatására még fokozódott az ellenség és tevékenységének alábecsülése.

Ennek hatására az ideológiai, politikai éberség mind a belső, mind a külső ellenséggel szemben lecsökkent, így az ellenforradalom külső és belső ügynökei szinte szabadkezet kaptak. Az októberi ellenforradalom megmutatta, hogy a horthysta ellenforradalmi galéria megvan, létezik, szervezkedik és csak alkalmas pillanatokra vár, hogy lecsaphasson a munkáshatalomia. Az osztályellenség iránti békü- lékenység pedig, — mint Nagy Imre és társai példája mutatják — eljut az ellenség előtti kapitulációig, az árulásig.

Ebből következik, hogy éber figyelemmel kell kísérni az ellenség taktikáját, és egy jottányi engedra^nyt sem szabad tenni az ellenséggel szembeni béküle- kenységet hirdető, osztályharcot tagadó revizionista nézeteknek.

Az osztályharc területén egyik legfontosabb feladat ma az ellenforradalmi erők adminisztratív elnyomása és korlátozása mellett

az ellenség ideológiai és

politikai leleplezése.

Nem szabad megfeledkezni azoknak a jelszavaknak a szétzúzásáról, amelyek az osztályellentétek elkendőzését szolgálták, az osztályellenség elnyomását, korlátozását gátolták. Ilyenek voltak a: »minden magyar testvér«, »minden magyar egyet akar«, a »teljes demokrácia« követelése stb. Nyilvánvaló, az ilyen jelszavakkal azt akarták elérni, hogy a munkás és paraszt azt higyje: Mindszenthy, Palla- vichyni őrgróf, a gyárosok, bankárok, földesurak, a csendőrök is azt akarják, amit ők. Azt akartak, hogy a magyar munkás és paraszt ne az orosz, a kínai, a francia munkást tekintse testvérének, hanem a volt földesurakat és gyárosokat. Azt akarták a »demokrácia mindenkinek« jelszóval, hogy ne a munkásnak, parasztnak, a dolgozó nép millióinak, hanem egy kisszámú ellenséges csoportnak legyen joga, a dolgozó népnek pedig ne legyen. Azt akarták — mint október megmutatta —, hogy a munkás-paraszt hatalom helyett, a tőkések, földbirtokosok hatalma álljon vissza. Az október óta eltelt idő azt is megmutatta, hogy az ellenség aktívan szervezkedik és ott próbál meg ártani, ahol tud. Sztrájkokat, szabotázsokat, MUK-ot szervezett, s nem rajta múlott, hogy ez vereséggel végződött.

Az ellenség egyik legnagyobb

ideológiai mérge

a nacionalizmus.

Ma már nem olyan nyiltan jelentkezik, mint az ellenforradalom idején, ez azonban nem jelenti azt, hogjt nincs szükség a nacionalizmus, a szovjet-ellenes- ség, antiszemitizmus leleplezésére. Figyelembe kell venni azt is, hogy a Horthy-Magyarországon 25 éven keresztül a legvadabb nacionalista, soviniszta nevelést és uszítást űzték. Bizonyos mértékig az ellenség kezére játszik az is, hogy az elmúlt években a nacionalizmus elleni ideológiai harc eléggé általános és elvont volt. Másrészt ez az előbbivel Is összefügg — népünk történelméből egyoldalúan csak a szabadság-törekvésekről. függetlenségi harcokról beszéltünk, de rendkívül kevés szó esett, vagy sokszor semmi arról például.

AZ OSZIALYHARC NÉHÁNY KÉRDÉSÉRŐL

hogy az osztrák-magyar monarchián belül a magyar uralkodó osztály gúzsba kötötte, elnyomta a nemzetiségeket és a környező kis népekét. Vagyis a magyar uralkodó osztály imperialista szerepéről kevés szó esett.

Pedig éppen ez az oka, hogy amíg az 1900-as évekig az erdélyi, felvidéki nemzetiség a magyar államon belül próbálta megoldani saját nemzeti létének elemi problémáit, « addig az 1900-as évektől már a magyar államon kívül kereste a megoldást. Az 1800-as években éppen úgy a volt magyar uralkodó osztály taszította el Erdély, Felvidék népeit, mint ahogy 1919-ben, 1956. októberében és az összes közi- ilső években a volt magyar uralkodó osztály, a tőkések és földbirtokosok adták el hazánkat és népünket, jól lehet tető- től-talpig nemzeti színbe öltöztek.

Ugyancsak történelmi tény, hogy napjainkban a magyar nemzeti kisebbség létének es fejlődésének minden problémája megoldódik a környező népi demokratikus országokban. Jellemző, hogy Romániában több a magyar iskola, mint azelőtt Magyarországon volt és azt? hiszem nem tévedek, ha azt mondom, hogy egészségesebb a magyar irodalom fejlődése Romániában, mint az elmúlt években nálunk. A román bojárok földjét pedig éppúgy felosztották, mint a magyar földesurak földjét a magyar és a román nincstelenek, szegényparasztok között.

Érdekes, hogy a népi demokratikus ország iKban élő magyar kisebbsége .orsóért azok »aggódnak« legjobban, akik az egész magyar népnek urai és elnyomói voltak. A nacionalizmust hirdető ellenséges elemeket le kell leplezni, a becsületes dolgozók között azonban a türelme» nevelő munka, a vita legyen a fegyverünk, ha egyik, vagy másik kérdésben nem látnak tisztán.

A hazafias, proletárinternacionalista nevelésben a régebbi történelmi tapasztalatok mellett nagy segítséget ad az 1956-os októberi ellenforradalom tanulságainak és a napjainkban folyó békeharc tapasztalatainak fel- használása. Magyar hazafi csak az lehet, a mai időben, aki a világ összes dolgozóival együtt harcol a békéért és a szocializmusért, az imperialistákkal és szekértólóikkal szemben. A szocialista és nem szocialista országok munkásosztályának testvéri szolidaritása a magva annak az erőnek, amely kivívta a háború elkerülhetőségét. S ha jól dolgozunk, a szocialista országok — élén a Szovjetunióval — és a világ valamennyi munkásosztályának testvéri szolidaritása olyan erővé válik 15 esztendő alatt, hogy kimondhatjuk: többé nem lehetséges a világon háborút kirobbantani. Az emberiség leghőbb vágyát így fogja valóra váltani a proletárinternacionalizmus.

Hasonlítsuk csak össze a proletárinternacionalista hazafiak és a tetőtől-talpig nemzeti színbe öltözött »bús-magyar ha- zaífyak« programját. (Tavaly októberben előadták: vissza a gyárakat, a földeket, a csendőröket és ENSZ csapatokkal háborús tűzfészekké változtatni Magyarországot.) Ha nem fogjuk elhanyagolni az ideológiai munkát, az ellenséges ideológia leleplezését és saját -történelmi tapasztalataink ismertetését, nem kétséges, hogy a legszélesebb rétegeket is jó hazafivá, internacionalistává neveljük.

Az ellenforradalom leverése után az ellenség egyik fő taktikája

kádereiknek átmentése.

Elősegíti ezt a taktikájukat a bé- külékenység, az éberség hiánya. Pl. egyik Csongrád megyei állami gazdaságból »áthelyezéssel« bocsátották el azt az agronó- must, aki az ellenforradalom alatt elüldözte a kommunista és haladó vezetőket, ő ült az igazgató helyére és a Csongrád városi forradalmi bizottság összekötője volt. Ez az ember befurakodott a lajosmizsei Sallai Tsz-be agronómusnak. A tagság előtt megjátszotta a jó fiút, ugyanakkor züllesztette a termelőszövetkezetet, támogatta a spekulációt, s annyira lerontotta a munkafegyelmet, hogy a végén egyesek csak borért voltak hajlandók dolgozni.

Az ellenforradalom kádereinek átmentése érdekében nem ritkán nyúl ahhoz az eszközhöz, hogy a tanúkat különböző módon rábírják vallomásuk visszavonására vagy megmásítására. Számos tanú természetesen belezavarodik a bíróság előtt, mikor vallomásuk visszavonására, vagy megváltoztatására kerül sor. Így jártak pl. az izsáki, or- goványi ellenforradalmárok tárgyalásán is.

Párt, állami, gazdasági szerveinknek ügyelniük kell, hogy az ellenség kádereit ne vonhassa ki a törvényes igazságszolgáltatás alól. Különösen fontos, hogy pártszervezeteink és a népi demokrácia aktivistái a széles néptömegek körében, a tények alapján leleplezzék az ellenséges elemeket. Az ellenséges elemek iránt csak ott tudnak sajnálkozást kiváltani, vagy a tömegek tisztánlátását megzavarni, ahol hiányzik ez a leleplező munka. Ezt a mulasztást használták ki pl. az ellenséges elemek Tisza- ' kécskén, amikor egy Batka nevű | cllenforradalmárt hatóságaink ' letartóztattak. Felbéreltek egy I szerencsétlen nőt és sikerült elérniük, hogy egyik gyűlésen néhány embert megtévesztettek. Ez a példa is mutatja, hogy az ellenség mennyire igyekszik a helyes és szükséges adminisztratív intézkedéseket is a saját javára fordítani, s mennyire szükséges a politikai leleplező munka.

Az ellenség másik taktikája jelenleg 'a rágalmazás. Ezzel a taktikával igyekszik lejáratni a tömegek körében a vezetőket. Rendkívül fontos, hogy a kommunisták, a különböző szervek ne ítélkezzenek elhamarkodottan emberek felett, tárgyilagosan bíráljanak el minden embert. Akár párttag, akár pártonkívüli, védjék meg a becsületes embereket a rágalmazókkal szemben és az illetékes szervek a rágalmazókat vonják felelősségre.

Az ellenség természetesen

gazdasági területen is

mindent elkövet, hogy lassítsa, hátráltassa gazdasági életünk fejlődését. Természetesen e területen sem lép fel nyílt sisakkal. Ma már nem sztrájkot hirdet, csak nehezen leleplezhető, óvatos kártevést szervez. A kereskedelmi szervekben olyanokat, amelyek a lakosságnak bosszúságot, kárt okoz (rejtett árdrágítás, protekcionizmus, sikkasztás, lopás stb.) Tervező és kivitelező szerveinkben dolgozó kommunistáknak és becsületes pártonkívülieknek nagyon ébereknek kell lenni, hogy az ellenség meg ne süsse a maga pecsenyéjét: pl. fölösleges, vagy nem a legfontosabb beruházások eló- térbehelyezése, fontosak háttér- beszorítása, zavarok előidézése az építkezéseknél, pl. anyagellátásban stb.

Az ellenség agitációs munkáját Sem szabad lebecsülni. Egyik főterülete a szociális demagógia szítása. Pl. az izsáki állami gazdaságban az ellenség nagyon ügyesen olyan szociális demagógiát terjesztett el, hogy az állami gazdaságokban nem érdemes dolgozni, mert ha Pestre felmegy valaki, legkevesebb 2000 forintot keres. Többnyire a fiatal munkások dőltek be ilyen és ehhez hasonló uszításnak, pl. 16 éves lányok a répaszedésnél 50— 60 forintot kerestek naponta, a szociális demagógia hatására mégis abba akarták hagyni a munkát. Csak helyeselni lehet az igazgató elvtárs határozott álláspontját, amikor ezeket a lányokat azonnal elbocsátotta. De nem helyes, hogy gyenge a politikai félvilágosító munka a gazdaságban. s például a szakszervezeti bizottság nemcsak tűrte a szociális demagógiát, hanem nagyon gyakran egyik-másik vezetője támogatta is.

Az osztályharc másik fontos, nagy területe

a kizsákmányolás

és spekuláció

korlátozása, visszaszorítása. Ugyanakkor természetesen szervezni kell a szocialista gazdaságot, megoldani a mezőgazdaság szocialista átszervezését. Sokan abba a hiszemben vannak, hogy nálunk a kizsákmányolás lényegtelen, hiszen a kulákgaz- daságokat csaknem likvidáltuk. Ez természetesen nem igaz, mert hiszen mindaddig, amíg a kis- árutermelés fennáll, ez táplálja és szüli a kapitalizmust. Emellett a volt kapitalista elemek a kizsákmányolás más területeire vetik magukat, ahol kisebb a kockázat. Pl. számos kulák, aki jelenleg ugyan kevés földdel rendelkezik, földjén lehet, hogy egyáltalán nem zsákmányol ki senkit, a spekulációval azonban annál több embert csap be.

Egyes elvtársak »rázzák az öklüket«, a kizsákmányolok ellen, de ugyanakkor tűrik a spekulációt, a gyermekmunka kizsákmányolását, eltűrik, hogy állandó gazdasági alkalmazottat ne jelentsenek be az SZTK-ba, hogy a cselédek rossz munka és életkörülmények között éljenek, lakjanak stb. Nem elegendő szidni a bérbeadókat, akik kiuzso- rázzák a kisbérlőkct. Ha valaki ténylegesen javítani akar a kis- bérlők helyzetén — már pedig ez a pórt és tanácsszerveink kötelessége — akkor a kisbérlők- kel együtt szervezzenek bérlőcsoportot, vagy bérlő szövetkezetei. Ez az egyetlen lehetősége, hogy a kisbérlők megszabaduljanak a béruzsorától.

Ugyancsak széleskörű küzdelmet kell folytatni a spekulációs törekvések ellen. Számos helyen tanácsszerveink megelégszenek azzal, hogy felülvizsgálják az őstermelői igazolványokat, vagy egyéb adminisztratív intézkedéseket hoznak. Ezek helyesek, de közel sem elegendők. Csak helyeseljük az izsáki földművesszövetkezet példáját, hogy amikor a kofák 1.40—1.60 forintért árulták ott a káposzta kilogrammját, akkor a járás másik részéről olcsó káposztát vitt a községbe és a 80 filléres káposztával kihúzta a talajt a kofák talpa alól. Sajnos, még mindig nagy a zöldség- és hússpekulácio, a földművesszövetkezetek, valamint a járási központ pedig még nem elég aktív a spekulánsok elleni gazdasági harcban.

A különböző társulások is hatásos védelmet nyújthatnak a kizsákmányoló törekvésekkel szemben. Járásunkban nem ritka például, hogy egy fuvarért 4—5 napi napszámot kell fizetniük a lónélküli szegényparasztoknak. Dívik a gépuzsora, mégis nagyon kevés gép-társulást hoznak létre, jól lehet ez megszabadítaná az iga- és gépuzsorától a szegényparasztokat, s ugyanakkor elindítaná őket a szövetkezés felé. Nem néhány emberről van szó, mert az öt holdon aluli parasztok a lakosság mintegy 47 százalékát teszik ki és ezeknek csak 11 százaléka rendelkezik igaerővel. Többezer azoknak a száma, akiknek vetőgépjük és más egyéb szükséges gépjük nincsen.

Népi demokratikus államunk megengedi a magángazdaságokban a bérmunka alkalmazását, éves munkások (gazdasági cselédek) alkalmazását is. Ezzel azonban egyes személyek visszaélnek. Kijátsszák az SZTK bejelentési kötelezettséget, vagy lehetetlen körülmények között tartják alkalmazottaikat. Tanácsainknak több figyelmet kell fordítani arra, hogy az SZTK bejelentésnek eleget tegyenek és a gazdasági alkalmazottak megfelelő szálláson lakjanak, megfelelő bér ellenében alkalmazzák őket. Az a gazda pedig, aki állandó alkalmazottat tart, fizesse meg azért Is az adót.

Sok vita van ma akörül is?

hogy »van-e kulák« és hogy »ki a kulák?« Természetesen van kulák és kuláknak kell tekinteni azt, aki földterületétől függetlenül, többnyire mások munkájának kizsákmányolásából élt, vagy él. Ha törvényeinket megszegik, akkor a törvény teljes szigorával kell eljárni velüs szemben. Rendkívül fontos, hogy ezek befolyása alól kivonjuk a dolgozó parasztokat, ami állandó, rendszeres felvilágosító, nevelő munkát igényel.

E cikkben természetesen nem lehet az osztályharc minden kérdésével foglalkozni, csak néhány fő oldalát érinthettük, azonban még egy térületről néhány szót szólni kell: és ez

a kulturális terület.

Az ellenség talán itt szenvedte október óta a legkisebb vereseget, ami arra figyelmeztet, hogy ezen a területen különösen erősíteni kell munkánkat. (Meg kell mondani, hogy itt a járási szerveknek nem nagy a hatáskörük.) Elsősorban a pedagógusok között a marxista nevelő munkát és a kulturális területen dolgozó káderek közötti nevelő munkát kell fokozni. Csak igy érhetjük el, hogy ne kispolgári szemetet adjanak elő a különböző kultúrcsoporlok, s az iskolákban is javuljon a nevelő munka. Véleményem szerint e területen különösen központi és a megyei szerveknél kell javítani a helyzeten.

Sok a tennivaló a kulturális területen dolgozó káderek kiválasztása, elosztása és nevelése terén, de sok a tennivaló a marxista kritika és a marxista kultúrpolitika kifejlesztése érdekében is. Csak két példával szeretném ezt alátámasztani: A »Kor- társ« című irodalmi folyóiratban, az 1957. évi második számában megjelent egy novella, Tóth Lászlótól, a címe: »Fegyencek szabadságon.« A novella beállítása olyan, mintha Magyarországon az ellenforradalom és nem a szocialista erők győztek volna. Ilyen még 1956. októbere előtt sem jelenhetett volna meg. Sajnos a Népszabadság mégsem bi- i rálta sem a cikket, sem a »Kor- társ« szerkesztőségét, akik leközölték ezt az ellenforradalmi írást.

Ami pedig a megyei vonatkozású dolgokat illeti, elég, ha a mozik műsorpolitikájára, vagy a színházunkkal kapcsolatos »-kritikákra« gondolunk. Sőt az is megtörténhetett, — nem állítom, hogy az ellenség munkája, de a mi kultúrpolitikusaink jobb szolgálatot nem is tehetett volna nekik —, hogy a »Negyvenegyedik« című kiváló szovjet filmalkotást Kecskeméten egy eldugott, rossz akusztikájú és technikájú moziban játszották, ami a filmet valósággal élvezhetetlenné tette. Ugyanakkor a város legjobb mozijában egy bukásra ítélt orvosfilmet játszottak. Meggyőződésem, hogy a »Negyven- egyedik« című film sok új barátot szerzett volna a szovjet filmeknek és még több embert hozott volna közelebb — mint ahogy az egész országban ez történt — a szovjet kultúrához.

Párt- és tanácsszerveinknek nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a kultúra területére. Meg kell keresni azokat a művelt, a párt és népi demokrácia eszméjéhez közel álló kultúrmunká- sokat, pedagógusokat, akiknek segítségével megtisztíthatjuk a kispolgári szeméttől a kulturális élet területét és magas színvonalú, gazdag kultúrával nevelhetjük és szórakoztathatjuk a lakosságot.

összefoglalva: Az osztályharc a jelen időszakban rendkívül bonyolult, sokoldalú. E cikk keretében csak jelezni akarjuk a különböző területeket és csak néhány kérdésben tudunk irányt mutatni. Azt gondolom, leghelyesebb volna, ha a »Petőfi Népe« szerkesztősége, a párt és ta- nácsszervek segítségével, az osztályharc főbb területeit alaposan és elmélyülten feldolgozná, kü- lön-külön cikkekben. Ez tanulságos és hasznos volna a gyakorlati munkán dolgozó elvtársainknak, megyénk egész lakosságának.

Simó Tibor