Petőfi Népe, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-07 / 5. szám

Ä megvalósuló álom * # A kémia bevonul a konzerviparba ; AZ ÜJ kísérleti üzemből bal­lagunk kifelé Faragó kereng mérnökkel. Az új vegyiüzem felállításával, ahol hidrofilizáló berendezés segítségével készítik B nátriumglutamátot — diploma munkáját, álmát látja szemei előtt megvalósulni az ifjú ve­gyész. Megtudom tőle, hogy ez a vegyszer kínai eredetű, amelyet a japánok először 1910-ben ál­lítottak elő. Előállítása hosszabb Ideig titok volt, de Amerikában 1930-ban már több üzem is fog­lalkozott gyártásával. A hírek szerint 1952-ben már öt nagy amerikai gyár állítja elő a konzerviparban nélkülözhetetlen ételízesítőt. Nálunk a Pharma Gyógyszergyár volt az úttörő. Kicsinyben állította elő ezt a vegyszert, s már régóta nem is Jgy ártják. AZ IFJŰ vegyész éppen ezért (áttörő a konzerviparban. Ezen­kívül már sok új, ötletes eljá­rás fémjelzi nevét, s nyugodtan állíthatjuk, hogy a jövő ígérete. De inkább beszéljen az »új« vegyszer, melynek gyártását ő kísérletezte ki, segítőtársával, Szabó Imrével egyetemben és az ő irányításával állítják elő az 50 literes lombikokban búzafehér- Jéből, tömény sósav segítségé­vel. ÉN CSAK azt tettenp, amit az olvasók tettek volna. Megkér­deztem, milyen előnye van en­nek a vegyszernek a konzerv­iparban? Faragó Ferenc mérnök szerint fzhangsúlyozó hatása van, gyógy­szerként is használható — szel­lemi felfrissülést idéz elő napi 20 gramm —, az abnormis egyé­neknél időleges nyugodtsági ak­tivitást idéz elő. Tápszerként is használható: javítja az ételek minőségét, s nincs káros mel­lékhatása a szervezetre. Éppen ezért a konzerviparban nagy jö­vője van. MIVEL kevés van az új étel­ízesítőből, éppen ezért csak a nagy közkedveltségnek örvendő leveskonzerveknél használják. Azért csak itt. merbha gyártott napi mennyiség épp hogy fedezi a napi tízezer, illetve a negyed­évi 14 millió 5 dekagrammos le- veskonzerv ízesítését. Ha már itt tartunk, eláruljuk azt is, hogy ez az ifjú gondolkodó célul tűzte ki a leveskonzervgyártás gépesítését is. NEHOGY azt higgye valaki, hogy amit az előbb írtunk, má­ról holnapra született meg. Két­hónapos kísérletezés hozta csak meg a várt eredményt. Ezt kö­vetően is nehéz, göröngyökkel teli út vezetett a megoldáshoz. Az értetlenség, esetenként a rosszindulatúság, a maradiság béklyója kötötte meg kezét. Az izzig-vérig lelkes vegyészt ez kissé elkeserítette, de küzdeni­akarását nem tudta befolyásol­ni. És ime: álma megvalósulás­hoz közeledik, áttörve minden mesterséges akadályt, közelebb hozva azt a nemes célt: a mo­dern kémia segítségével is te­gyük virágzóvá, korszerűvé a konzervipart, — Venesz — A képen az új vegyiüzem elvi és gyakorlati kivitelezői: Középen Faragó Ferenc vegyészmérnök, tőle balra Szabó Imre vegyész- technikus, jobbra pedig Gulyás István gépészmérnök, az üzemi berendezés tervezője. EZUTÁN arról folyik a szó, hogy ezzel a berendezéssel na­ponta 10—15 kiló ételízesítőt tudnak gyártani, három mű­szakban. Ha az ioncserélő osz­lopos megoldást tudják majd al­kalmazni, — amelyhez egymillió forint kellene — akkor a napi termelés megközelíti a 200—220 kilót. Ebben az esethen már nernesak a belföldi szükségletet elégítenék ki, hanem exportá­lása is szóbajöhetne. Ekkor mór a tömény sósav helyett kénsav­val oldanák meg az elektrolizá- lást, s ugyanakkor az egész elő­állítási folyamat tíz óráról há­rom órára csökkenne. Szegény Picasso ? — szegény Spanyolország Picasso spanyol barátainak és csodáiéinak egy csoportja Bar­celonában kiállítást próbált ren­dezni »Egy temperamentum mű­vei tükrében« címmel. A spa­nyol hatóságok azonban nem engedélyezték a kiállítást s ezért végül is Picasso műveinek csak egy részét mutathatták be az egyik barcelonai üzlethelyi­ségben. A hivatalos kritika nem is említette e kiállítás létezését. Szokatlan színházi plakát Az egyik észak-németországi kis városkában a napokban ti­zennyolcadik századbeli, szo­katlan színházi • plakátra buk­kantak, ‘amelyen a következő megjegyzések olvashatók: »A tisztelt publikum kényelme ér­dekében elrendelik, hogy az első sor nézői fekve, a második soré térdelve, a harmadiké ülve, a negyedik sor nézői pedig állva tekintsék meg a műsort. Ne­vetni tilos, mivel szomorú da­rabot játszunk...« Telefonbetyárok A köztudat többféle betyárt ismer. Legnépszerűbbek a múlt század »szegénylegényei«, akiknek a nevéhez igazság­tevő cselekedeteket fűz a népi képzelet, s tagadhatatlan, en­nek van is némi alapja. Aztán a betyár szóval je­lölték meg azt a típust, akit megvet a társadalom. Ilyen a lacibetyár, az aszfaltbetyár, legújabban pedig: a telefon­betyár. Ez utóbbiból, sajnos, Kecs­keméten is akad néhány dísz­példány. csak ebbéli »szere­pükben« saját magukon kívül senki nem ismeri őket. A ténykedésüket annál inkább, főleg a tűzoltóságon. Hogy-hogy? Előbb beszéljünk azonban arról, hogy derék tűzoltóink állandóan riadúkcszültségben vannak tűzveszély esetére. S ha valaki telefonon felhívja őket, hogy itt, vagy ott fel­repült a vörös kakas, nappal legkésőbb fél, éjszaka pedig egy perc alatt kirobognak ál­lomásukról. Pontosabban így történik a riasztás: a telefonügy eletes veszi a hírt, s mielőtt még megkérdezné a tűzeset helyét, a veszély nagyságát, azt, hogy kockán forog-e valakinek az élete?, avégből, hogy a tűzol­tók milyen erővel vonuljanak ki, — mielőt mindezt megkér­dezné, megnyomja a riasztó­csengőt, s tíz-húsz másodperc múlva már tájékoztatja is az indulásra kész társait a tudni­valókról. Nem könnyű dolog a telc- fonbejclcntésekből kihámozni a tényt, hiszen a segélykérő mindig izgatott, ijedt, siet, — de a telefonügyeletesnek már gyakorlata van ebben. Viszont számos esetben elő­fordult már, hogy telefonált valaki, s nyugodtan, pontosan elmondta a tűzesetet, mire, — mire egyszer, a Csongrádi u. 4. szám alá ki is vonultak * tűzoltók. Tűz azonban sehol. Egy lelkiismeretlen csirkefogó tehát beugratta őket. Legutóbb arról jelentettek, hogy a Maros téren van tűz. — Önt hogy hívják? — kérdezte az ügyeletes a nyu-> godt hangú női bejelentőt. — Cica — volt a válasz szinte kéjelgő zsargonnal, s hallani lehetett a kagylóban, hogy a drót túlsó végén né­gy en-öten is röhögnek. A tűzoltók természetesen nem vonultak ki, mert nem kell hozzá különösebb képes­ség megállapítani, hogy ahol röhögnek, ott nincs veszély. De könnyen megtörténhet, hogy a jogos segélykérést is ilyen minősíthetetlen gálád játéknak vélik a tűzoltók, — és akkor mi lesz? Mi lesz bizony? Annak kell lennie, hogy társadalmunk minden bncsnletes tagja fog­jon össze a telcfonbetyárok ellen. Az ilyen Cica-fél« macs­kákat úgy Kell elintézni, mint az igaziakat, amelyeknek az orrát bele szokták verni, oda, ahova pisekítottak. Igen, kedves olvasó — hi­szen a te érdekedről is szó van —, füleld le a telefon­betyárt, s ha máskor ezért megrovásban restes ülnél, moot még dicséretet is érdemelsz, ha lekensz neki egy pofont, még hatásosabb, ha kettőt. S utána add át a telefon­betyárt a rendőrnek. T, I. \ Futball-labda nagyságú jé^eüé I Mint a Daily Mirrsr írja, aa I arab félsziget déli részén, Du- X bay városban erős jégeső pusz- | tított. A lehullott jégdarabok | körülbelül futball-labda nagy­ságúak voltak. A katasztrófából | kifolyólag 15-en életüket vesz- I tették, köztük két gyerek, aki­♦ két egyetlen jégdarab csapott I agyon. A szél többszáz lakást * rombadöntött. •NMimmiiiniiiimMiimimiinHiinmmiimHmiiniiiiiiniuni ■■■■»miiniiii-----1----------- —---------------­Sz ocialista szerződésszegés H a két ember, vagy két tár­saság, vagy egy társaság és egy ember megállapodik vala­miben, valamire, s ha azt akar­ják, hogy a megállapított felté­teleket egyikük se játszhassa ki, akkor szerződést kötnek. (Lehet, hogy a jogászok megfelelőbb sza­vakkal fogalmaznák meg, dehát ők jobban értik, viszont gon­dolom: így sem esett csorba a szerződés lényegén.) Ez aztán lehet szó-, vagy írásbeli. Az utóbbi jobb, mert ugyebár »a szó elrepül, az írás megmarad« —, amivel aztán lehet operálni a bíróságon, ha netán az egyik fél a másik rovására felrúgta volna a megállapodást. Most éppen arról lesz szó: — egy szerződés megszegéséről. Amikor maguktól, a szerződő felektől az esetet hallottam, egy másik szerződésszegés jutott eszembe, ami ugyan, a íorrná- .ját tekintve nem volt az, magá­ban a szerződés tartalmában mégis benne foglaltatott az egyik fél becsapásának (helye­sebben : kizsákmányolásának) a lehetősége. Még a negyvenes évek vala­melyikében, két diáktársammal, éjszakai túránk alkalmával fel- kéredzkedtünk egy Budapestről Piliscsabára igyekvő paraszt- szekérre. Paradicsomot volt szállítani a csepeli konzervgyár­nál: e tény egyszeriben téma lett a beszélgetésünkhöz. Arról volt szó, hogy barátunk a gyárral még korábban szerződést kötött, amelyben köteleznie kellett ma­gát, hogy paradicsomtermését csakis a gyárnak adja el. Igen ám, de milyen áron? Amennyi­ben a megállapított —■, ha jól emlékszem, kilónkénti 4 filléres — árnál a piacon olcsóbb, te­hát 2, vagy 3 fillér a paradi­csom, akkor a paraszt is csak annyit kap érte, ha pedig a pia­con drágább, mondjuk 5—6 fil­lér, ebben az esetben a szerző­dés szerinti 4 fillérre tarthat igényt. I gen, ez volt a kapitalista szerződés. A másiknak, amiről tulajdon­képpen szó van, de amit meg is szegtek, mert nem a benne megállapított feltételek alapján jártak el, viszont szocialista módon »rúgták fel« —, követ­kező a története. Még 1956. végén a solti Szikra Tsz vezetősége nagy gondban volt. A növénytermesztés mel- lott fejleszteni akarták állatte­nyésztésüket is, viszont egy­részt: kevés volt a tagok szá­ma, másrészt: nem akadt senki, aki a sertések szakszerű gon­dozását el merte volna vállalni. — Káveezki Antallal kellene beszélni, a faluban. Kitűnő ser­tésgondozó — javasolta valaki. Molnár Albert elvtárs, a tsz elnöke felkereste Káveczkit, el­magyarázta neki, hogy az az­előtt is jól működő Szikra nagy­szabású tervet dolgozott ki, amelynek a megvalósítása jócs­kán hoz a tagok konyhájára, ő is hasznát látná hát, ha belép­ne a tsz-be. Káveezki óvatos ember. Igen, tud róla, hogy 1956-ban 45 fo­rintot osztottak egy-egy munka­egységre, ami nem rossz fizet­ség, de mit lehet tudni egy el­lenforradalom után? Ami biz­tos, biztos. Hajlandó a tsz-ben dolgozni, s attól se féljenek, hogy hiba lesz a sertések gon­dozása körül, de csak úgy vál­lalja a munkát, ha a szerződés­ben lefektetik, hogy ennyi és ennyi lesz a járandósága év vé­gén. R endben van — csapott a tenyerébe Molnár elvtárs, s azon nyomban meg­írták a szerződést: »A Szikra Tsz fizet a sertések gondozá­sáért Káveezki Antalnak, egy évi időtartamra tíz wiázsa ke­nyérnek vajó búzát, öt mázsa rozsot, és tíz máz a árpát, va­lamint tetszés szerint, vagy tíz mázsa csöveskukoricát, a törés után közvetlenül. . vagy pedig I egy katasztrális hold háztáji földet juttat neki, az utóbbiak közül, amelyiket választja.« A serté-gondozó megnyugo­dott: történhet most már a tsz­szel bármi, az ő jövedelme biz­tos, meglesz a kenyere, annyi, amennyit általában keresni szo­kott. Évközben azonban látta, hogy nem ő kötötte meg a világ leg­jobb üzletét, de még azt sem, amelyiket Solton, mint valami nagyszerűt lehetne emlegetni. A tsz termése ugyanis kivá­lónak mutatkozott a nyá­ron, az 50 hold öntözött terület­ről pedig alig győzték szállítani a fűszerpaprikát Kalocsára, ki­derült: 3000 mázsás termést ta­karítottak le, amilyenre még nem volt példa, hiszen a szak­könyvek a holdanként! 30 má­zsás átlagot is kiválónak jelö­lik meg (milyen jelzőt használ­nak vajon a duplájára?). Szé­pen fejlődtek a sertések is, a malacok 30 napos korukra el­érték az országos elit-rekord­szintet —, s a tsz-tagok ősszel már arról beszélgettek egymás közölt, hogy készpénzben és ter­mészetben együttesen biztosan megkapják egy-egy munkaegy­ségre az 50 forintot. Csak ő, Káveezki Antal nem kap ennyit. Hiába, a szerződés szerződés —•, hogy ette volna meg a fene azt a bizalmatlan­ságot, ami arra vitte, hogy meg­kösse. Arra nem is gondolt, hogy a tsz vezetősége és a pártszerve­zet ugyanakkor imigyen dön­tött: nem lehetünk igazságtala­nok. Egy-egy munkaegységre 42 forint készpénz és 13 forint ér­tékű termény jut; Káveezki An­tal lelkiismeretesen és eredmé­nyesen látta el a munkáját, fi­zessük hát ki őt is, mintha munkaegységre dolgozott volna. r E s eléje álltak: nem a szer­ződés szerinti és körül­belül 5—6 ezer forint értékű terménymennyiséget juttatják neki, hanem az ötszörösét! Mi­vel annyi jár az 500 körüli mun­kaegységei alapján. Káveezki Antal alig tudott szólni, mert erre nem számítóit. Most, ha azt kérdezik tőlej hogy belép-e a Szikrába, azt feleli, ő már »automatice« a tagja neki, igen, tsz-tag ő már 1956. december 31. óta, amikor a szerződést megkötötték. De most már teljes bizalom^ rpal. Mert miért ne lenne így* amikor a szocialista szektor úgy szegte meg vele szemben a szer­ződést, hogy abból neki ötszö­rös haszna származott! Mi lesz itt, ha a termelőszö­vetkezet »állja is a szavát«? Tarján István

Next

/
Oldalképek
Tartalom