Petőfi Népe, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-23 / 19. szám
Bukarest alapításának 500. évfordulóját ünnepük ebben az esztendőben. A jubileum alkalmából megjelentetik a román főváros történetét ismertető művet. Közös közleményt adtak ki Szukarnónak a «eíriai köztársasági elnökkel és miniszterelnökike] folytatott tárgyalásairól, Gtzcl, a Kereszténydemokrata Unióhoz tartozó új nyugatnémet pénzügyminiszter — mint hírlik — azt tervezi, hogy a nagy fegyverkezési kiadások fedezésére 1958/59-ben nagyösszegű kölcsönöket fog felvenni. Etzel közölte, hogy a kormánya nem tudja pusztán az adóbevételekből fedezni egyre növekvő kiadásait, Bonnban kedden egynapos tanácskozást foly- .atott Strauss nyugatnémet, Chaban Dclmas francia és Taniani olasz hadügyminiszter. Jól tájékozott körök úgy tudják, hogy a tárgyalások középpontjában e három állam hadseregeinek a legkorszerűbb fegyverekkel való egységes felfegyverzése állott. Djuanda indonéz miniszterelnök kijelentette, hogy az indonéz kormány vizsgálatot folytat azoknak a jelentéseknek az ügyében, amelyek szerint szakadár csoportok összeesküvést szőnek Szumátra elszakítására. Nyikita Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára és Nyikoláj Ignatov, az SZKP Központi Bizottságának titkára, a bjelo- rusz kormány és a Kommunista Párt vezetőivel január 20-án meglátogatta a Gajztellóról elnevezett kolhozt és az Új Élet kolhozt, ahol a kolhozelnökök beszámoltak a múlt év eredményeiről és terveikről, á párt vezetői pedig számos tanácsot adtak a kolhozvezetőknek, Még ebben az évben utolérik az Egyesült Államokat Az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának felhívása az ország mezőgazdasági dolgozóihoz ' MOSZKVA, Kedden közzétet- >iék az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának felhívását az ország mezőgazdasági dolgozóihoz. A felhívás ismerteti az .1957-es mezőgazdasági év eredményeit és a mezőgazdasági termelés további .növelésével ösz- szefüggésben 1958-ban megoldandó feladatokat; A felhívás hangsúlyozza, hogy az 1953. évihez viszonyítva 18 százalékkal több gabonát és 41 százalékkal több búzát gyűjtöttek be; A cukorrépatermés 1957-ben minden eddigit felülmúlt; Ez lehetővé teszi, hogy 1 200 000 tonnával több cukrot gyártsanak, mint 1956/57-ben. Ennyi *ukrot még sohasem állítottak élő a Szovjetunióban; A szarvasmarha-állomány (1958, január elsejére az előző Az Olasz Kommunista Párt 37 évvel ezelőtt alakult meg < Az Olasz Kommunista Párt rjanuár 21-én ünnepelte fennállásának 37, évfordulóját. Az Unlla ez alkalommal egymillió példányszámban jelent meg és két teljes oldalt az ■Olasz Kommunista Párt történetének, a munkásosztály és az r Az Egyesült Államok Kommunista Pártjának parlamenti programja évihez viszonyítva kereken 4 millió 600 000-rel, a tehenek száma pedig 1 millióval szaporodott. A sertésállomány szaporulata 5 900 000, a juhállományé 9 400 000. A múlt évben komoly sikerek mutatkoztak annak a feladatnak a végrehajtásában, amelynek értelmében a legközelebbi években utol kell érni az Egyesült Államokat az állati termékek egy főre eső termelésében. Az utóbbi három év alatt a szovjet kolhozok és szovho- zok majdnem megkétszerezték tejtermelésüket. A felhívás rámutat arra, hogy az SZKP Központi Bizottságának 1955. januári ülésén hozott határozatot, amelynek értelmében hat év alatt, vagyis 1960-ra a kolhozokban a tehenek átlagos fejési hozamát legalább 1700 olasz nép érdekeiért vívott harcának szentel. Sok olasz városban tömeggyűlésen ünnepelték meg az évfordulót. A legnépesebb tömeggyü- lések Livornóban, Firenzében és Milánóban folytak le, ahol a kommunista párt vezető személyiségei szólaltak fel. ■ (NEW YORK) Eugene Dennis, az Egyesült Államok Kommunista Pártja Végrehajtó Bizottságának titkára nyilvánosságra ihozta a párt programját. A program címe: — »Népi program a kongresszus 1958-as ülésszaka számára.« »Az amerikai nép előtt — mondja a program — három fő ■feladat áll: a béke, a gazdasági jólét és a polgári jogok. Az a kérdés, hogy kormányunk politikáját a békés együttélés és a békés verseny biztos eszméire alapozza-e? Igyekszik-e tárgyalásokat kezdeni a Szovjetunió, India és más olyan országok vehetőivel, amelyeknek létérdeke a béke megszilárdítása? Vagy pedig rakétafegyverkezési versennyel és gombnyomásra bekövetkező atompusztulás esztelen fenyegetésével válaszol arra, hogy az egész világon tárgyalásokat követelnek.« A program támogatja azt a javaslatot, hogy folytassanak tárgyalásokat legfelsőbb szinten' Nyugat és Kelet között és hangsúlyozza az államközi tárgyalások politikájának szükségességét. Követeli: szüntessek meg az atomkísérleteket, mondjanak le a katonai kiadások növeléséről, egyezzenek meg a középeurópai atomfegyvermentes övezet megteremtésében, a NATO és a varsói szerződés országai kössenek megnemtámadási egyezményt és az Egyesült Államok és a Szovjetunió kössön barátsági szerződést. A kormány ismerje el a népi Kínát. A polgári jogok kérdésében a program követeli, hogy vessenek véget a faji megkülönböztetésnek és hatálytalanítják a gondolatszabadságot sértő törvényeket. A programot átadták az amerikai kongresszus vezetőinek. kilogramm tejre kell emelni, 1957 végére túlteljesítették. Az ország gazdaságainak összes kategóriáit tekintve, 1957-ben 20 millió 500 000 tonna tejet gyűjtöttek be, vagyis 81 százalékkal többet, mint 1954-ben. A felhívás hangsúlyozza, hogy a tejelő állattenyésztés fejlődésének gyors üteme lehetővé teszi, hogy már az idén utolérjék az Egyesült Államokat az egy főre cső tejtermelésben. Az 1957-ben elért eredmények azt mutatják, hogy az' ország mezőgazdasága erős fellendülésben van, szilárd alap jött létre ahhoz, hogy sikeresen megoldódjék a kitűzött feladat: a legközelebbi években utol kell érni az Egyesült Államokat az állati termékek egy lőre eső termelésében. Az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa felhívja a mezőgazdasági dolgozók figyelmét az 1958-ban megoldandó problémákra is. A földművelés terén a fő feladat valamennyi mezőgazdasági növényfajta terméshozamának további emelése. Az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Miniszter- tanácsa hangsúlyozza, hogy a takarmánybázis gyarapítása az egyik fő feltétel, amely biztosítja, hogy a kolhozok és szov- hozok rövid idő alatt jelentősen növelhessék mindenfajta jószágállományukat és az állatok hozamát. Az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa felhívja a mezőgazdasági dolgozók figyelmét arra, hogy a tej- és hústermelés további növekedése érdekében jelentősen emelni kell a száz hektárra eső jószág- és baromfiállományt is, nem elég csupán az állattenyésztés hozamának emelése. A felhívás értelmében nagyobb figyelmet kell fordítani a baromfitenyésztésnek, a házi- nyúltenyésztésnek, a halastavak állományának és a méhészetnek a fejlesztésére is. Ügy kell fejleszteni a mező- gazdasági termelés minden ágát — mondja a felhívás —, hogy a ’egközelebbi két-három évben kellő mennyiségben álljon rendelkezésre minden, városi és falusi dolgozó által igényelt termék. A felhívás befejező szakasza részletesen felsorolja a kitűzött feladatok megoldását elősegítő szervezési intézkedéseket. NAPTÁR; 1958. január 23. Csütörtök. Névnap: Raimund. Napkelte: 7 óra 22 perc. Napnyugta: 16 óra 31 perc. A NAP HUMORA: Párizsi történet Két filmproducer beszélget: — Egész jó filmet lehetne készítem Pierre Fresnay életéről. De kivel játszassuk a főszerepet? — Hát bizony ez nagy kérdés. Fernandellel? Gabinnel? Curt Jürgenssei? !— ! * I — Na és mi lenne, ha magával Fresnay-vel játszatnánk? — Ugyan kérlek, tudod, hogy nem elég magas hozzá! * — A megyei tanács végrehajtó bizottsága úgy határozott, hogy a v. b. tagjai hetenként egyszer — pénteki napon — a megyei tanács épületében felváltva tartsanak fogadóórákat. A legközelebbi fogadóóra január 24-én lesz és Ágó József vb-tag tartja. — Kiadták az első amerikai útlevelet Kínába. Abraham Lincoln Wirin amerikai ügyvéd újév napján Tokióba érkezett, útban a népi Kina felé, ahol két összeesküvés miatt letartóztatott amerikai védelmét kell ellátnia Sanghajban. Wirin az első amerikai, aki kormányától útlevelet kapott, hogy Kínába utazzék. (Persze, a küldetés sem mindennapos, ugye?) — Jeruzsálem! hírek szerint az izraeli kormány szigorú rendelkezéseket hozott a »csodagyerekek« nyilvános szereplésére vonatkozóan. E szerint gyermekek nem szerepelhetnek nyilvánosan 14 éves koruk előtt, csak egészen kivételes esetben s ideggyógyásszal folytatott konzultáció utóp. A 14—16 évesek csak azzal a feltétellel léphetnek fel, hogy szereplésük este 6 órára véget ért. A 16—18 évesek is csak este 8 óráig léphetnek fel. Mintegy félszáz asszony és leány gyűlt össze komoly tanácskozásra kedden délelőtt a nőtanács Széchenyi tér 20. szám alatti helyiségében. A kecskeméti járás minden községéből eljöttek a helyi nőtanácsok képviselői, hogy számot adjanak munkájukról, tanuljanak, tapasztalatot gyűjtsenek a legjobbak példájából. A megbeszélés Herczeg Gá- borné — Kecskemét városi és járási Nőtanács titkára — beszámolójával kezdődött. A beszámoló részletesen foglalkozott az asszonyok sokrétű feladataival, s különösen jól érzékeltette a legszentebb feladatot: a béke védelmét. A beszámoló végén Herczeg elvtársnő rátért a járási nőtanács hathónapos munkatervének ismertetésére. A beszámolót sokrétű, színes hozzászólások követték. Ezentúl az asszonyok beszámoltak terveikről, munkájukról. Igen élénk tevékenységet folytat például a Laikteleki Nőtanács. Az általa rendezett előadások szinte egymást érik. Az előadások ezenkívül nagy népszerűségnek örvendenek. A bugaci asszonyok küldötte pedig elmondta, hogy bár nekik nincs még titkáruk, de azért szorgalmasan dolgoznak. Hozzásegítették a helyi pártszer— Jó hír a nyulaknak! Befejeződött a vadászati idény. Bar a megyében az a hír terjedt el. hogy a minisztérium meghosz- szabbította, azonban a megyei tanács vadászati előadója megcáfolta ezt a hírt és elmondotta azt is, hogy szigorú megrovásban részesítik azokat, akik megszegik a vadászati tilalmat. — Megélénkült az élet a Bajai Nőtanács székhazában. A napokban arról tárgyaltak az asz- szonyok, milyen előadásukat tartsanak, miijcnt vonják be a társadalom mípden rétegéből a nőmozgalomba az asszonyokat; Igen sok színig tervük van * jövőre vonatkozóan. Ezek közül többet meg is valósítottak, mint például a szabó-varró tanfolyam megszervezését. A 30 tanfolyam- hallgató tanítását Lantos And- rásné elnökségi tag, a ruhaüzeni dolgozója vállalta. (Büki Józseí- né leveléből.) — 130 000 forintos költséggel készül az uj kerítés a kiskunfélegyházi Peljőfi iskola köré. A munka befejezésével a város dolgozóinak régi kívánsága valósul meg. — A nyugatnémet munkaügyi hivatal jelentése szerint a munkanélküliék száma az elmúlt év decemberében 733 750 fővel nőtt. Ezzel elérte az 1 millió 200 000-es létszámot. Az új munkanélküliek 72 százaléka .építőipari dolgozó. — Január 26-án, vasárnap rendezi meg a Lakiteleki Nó- tanacs a szülők és pedagógusok baráti találkozóját. A találkozó megrendezését nagy érdeklődés előzi meg a községben. — Csehszlovákiában a Kynzvart kastélyban felfedezték Alexander Dumas-nak, a »Három testőr« írójárjak 65 kéziratát, amelyek nagy része eddig ismeretlen volt. A kéziratok között van egy verses tragédia is, amelynek cinje: »Romeo és Júlia«, s amelyről eddig senki sem tudott. A dokumentumokat egy régi papírhalmazban találták meg, amelyet eredetileg el akartak égetni. / vezetet a televízió-vásárláshoz, most pedig mosógépet akar vásárolni a nőtanács, hogy a falusi asszonyok munkáját megköny- nyítse, A hozzászólások hű tükörképei voltak a községekben folyó nőmozgalmi munkának. Reméljük, a megbeszélés tapasztalatai további eredményes munkára ösztönzik a hazatérő küldötteket, A házasélet egészségügyi problémái E hó 25-én, szombaton este 6 órai kezdettel a városi tiszti klubban (Lechner Ödön utca 3—• 5. sz.) dr. Kőnigseder Zsigmond budapesti főorvos ez alkalommal harmadszor tart előadást »A házasélet egészségügyi problémái« címmel a TTIT rendezésében. Eddigi előadásain csak nők vettek részt, most azonban a férfiakhoz szól. A kiváló tudós és népszerű előadó előadását nagy érdeklődéssel várja a közönség. Természetszerű ez a nagy érdeklődés, hiszen a professzor a házasélet egészségügyi kérdéseiről a tudomány legmodernebb felfogását fejti majd ki. — A nagy érdeklődéssel várt előadásra a TTIT megyei titkárságán (Kecskemét, Koháry utca 4. sz. Telefon: 27—31) lehet jegyeket elővételben váltani. Talált tárgy Január 20-án Kecskeméten egy női arany karórát találtak. Igazolt tulajdonosa a Kecskeméti Rendőrkapitányságon veheti 4L A Hazafias Népfront Kecskemét Városi Bizottsága és a Városi Békebizottság január 24-én, pénteken délután 6 órakor értelmiségi békenagygyűlést tart a megyei tanács művelődési termében r ^ A gyűlés előadója: HANTOS JÁNOS, az Országos Béketanács titkára j Mintegy félszáz asszony veit részt a kecskeméti jákíú n'átanács- munkaittkiztitcH .........................................................Ilim....iiiiimiiimiimmmimmimmmmm