Petőfi Népe, 1957. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1957-12-18 / 296. szám

DCieiüujekn ck — afáitdíkbci

Ki gondolná, hogy ilyenkor, a karácsonyi ünnepek előtt a kamrában kallódó, duzzadtra tömött rongyos zsák is kincsesbányává válhat. Az ajándékok kedves kincsesbányájává, s különösen a gyerekeknek szerezhetünk Örömet vele, csak egy kis türelem, ügyesség kell hozzá. S különösen a gyerekek örülnek a szilaj afrikai oroszlánnak, a hosszúnyakú zsiráfnak, a mulatságos kis zebrának, vagy az erdei szarvasnak, őzikének.

Kutassunk hát egy kicsit a zsákban. Nagyobb sárga szövetdarabból elkészíthetjük a hosz- szúnyakú zsiráfot. A szabásminta szerint kivágunk két egyforma darabot, a zsiráf törzsének, s ugyanúgy a hasa alatti résznek is egy szeletet, hogy meg tudjon állni az állatka. Ekkor viszáján összevarrjuk, egy helyen lyukat hagyva, hogy ki tudjuk fordítani és vattával keményre tömjük. Azután a lyukat is figyelmesen összevarrjuk, hogy ne látszon a varrás helye. Ezután fekete, vagy sötétbarna paNcvelés

— Nem szégyelled magad, hazudni, amikor én ilyen kisfiú voltam, soha sem hazudtam.

— Hát te mikor kezdted, apu?

mutból pontokat hímezünk rá s az orról, szemről, meg a patácskáról sem feledkezünk el! Fejtől a derék közepéig összesodort pamutsörényt varrjunk rá.

A zebra, oroszlán, ponnilovacs- ka ugyanígy készülhet, csak 'a rajzos mintáit, kell jól szemügyre venni. Az oroszlán sörényét több pamutszálból sodorjuk ösz- sze, a szarvas és őzike aganagait pedig legcélszerűbb bőrhullaaek- ból összegépelni. Az állatkákat különféle színű anyagból készítjük.

Heti étrend

Csütörtök: burgonyaleves, kelkáposztafőzelék, vesevelővel.

Péntek: bableves, túróspalacsinta.

Szombat: zöldségleves, rakottburgonya.

Vasárnap: raguleves, töltött csirke zsirbasült burgonyával, cékla, piskóta.

Hétfő: cseresznyeleves befőttből, rizses hús, savanyú uborka.

Kedd: húsleves, töltöttkáposzta, hájastészta.

Szerda: pulykaaprólékból leves, sült pulykamell, burgonyával, párolt káposztával, mákos beigli,

As óvodától

Rossz-e a

Ez alkalommal ismét a múlt héten megkezdett témát folytatjuk. Arról a hároméves kisgyerekről volt szó, aki egy pillanatig sem marad nyugton, ezzel környezetét idegesíti. Folyton nyúzza, zaklatja édesanyját azzal, hogy meséljen neki, játszón vele, s ha nem is éhes, félóránként enni kér és még ki tudná felsorolni, miféleképpen »szeszélyeskedik«. Első szóra azt mondanák az ilyen gyerekre is, hogy rossz.

De gondoljuk meg jól, rossz-e az a feleség, aki azt szeretné, ha párja minél több időt töltene mellette. Rossznak mondhatjuk-e azért, hogy csak akkor érzi jól magát, ha együtt vannak, nyilván nem. Hát ugyanez a helyzet a gyerekkel, aki bár elég ügyetlenül juttatja kifejezésre, de mégis kinyilvánítja, hogy minél többet szeretne együtt lenni édes. anyjával. A felnőtteknek kedves

Hogyan neveljük a fiatalokat?

Pályázatot hirdetett Kecskemét város művelődési csoportja

Figyelemre méltó pályázatot hirdetett meg a közelmúltban Kecskemét város művelődési csoportja, a pedagógusok, nevelők részére. Vitathatatlan, hogy a pedagógusoknak különösen szívügye az ifjúság fejlődése, nevelése. S hogy mennyi bajunk, gondunk van ezzel kapcsolatban, az szinte minden értekezletből kitűnik, minden olyan megbeszélésből, ahol szülők, nevelők vannak jelen.

as iskoláig

gyermek ?

ismerőseik vannak, hivatásuk van, munkájuk van. A kisgyerek világát apja, anyja, de főleg anyja tölti ki. Egészen pici korában megszokta, hogy mindent édesanyjától kapjon, hogy az rögtön ott teremjen, ha szüksége van valamire. Ezt veszi természetesnek, ezt szeretné folytatni — és egyszerre csak azt tapasztalja, hogy ennek a jó világnak végeszakadt.

Talán bele is törődne az új rendbe, hiszen már neki is több öröme van a világban, már tud játszani, elkezd barátkozni más gyerekekkel, — de megérez valamit, ami nagyon megijeszti, azt, hogy az édesanyja le akarja rázni magáról. Mihelyt ezt a gyermek megérzi, még görcsösebben kapaszkodik, még jobban követelőzik, melynek következtében az édesanya még erélyesebben igyekszik távoltartani a gyereket, hogy nyugodtan dol- gpzhasson. Most már mindig ideges és egyre türelmetlenebb a gyerekkel.

De mi a megoldás?

Kicsit hasonló ahhoz, mint amiről a gyerek izgágaságával kapcsolatban esett szó. Ha a gyerek megkapja azt a biztonságot, hogy az édesanyja is szeret sétálni, játszani vele, sokkal kevésbé erőszakoskodik. Ha rendszeresen szakítunk rá időt, hogy törődjünk a gyerekkel, örömet okozzunk neki, könnyen kiderülhet, hogy nem is olyan rossz az a gyerek. Persze ez a változás nem megy hamar, különösen akkor nem, ha előzőleg már túlságosan elvadítottuk, vagy elkényeztettük a gyereket.

(Folytatjuk)

Hogyan neveljük a fiatalokat tiszteletre, szeretetve, szépérzékére, jellemre, becsületre, őszinteségre, hazafiságra? E problémák a megoldáshoz vezető út keresésére ma már könyörtelenül kényszerítenek bennünket, s főképp a pedagógusokat. S most is, mióta e pályázat a pedagógusok körében már napvilágot látott, a pedagógusok felé fordul a bizakodó reménység. A pályázatra beküldött tanulmányokból, az ifjúság nevelését szolgáló versektől, novelláktól, elbeszélésektől, szöveggyűjteményektől igen sok függ. Ha sikerül a pályázóknak hasznosat alkotniuk, nemcsak a 600, 400, vagy 200 forintos díj dicséri munkájukat, hanem reméljük, és ezt várjuk is, döntő mértékben segít a komoly és felelősségteljes problémák megoldásában.

A pályázat beküldési határideje december 21. A már érkező pályázatok bizonyítják a pedagógusok részéről is az éber figyelmet, s éppen ezért nagy várakozással tekintünk a december 27-i értékelés elé.

Hőmérő - óriások

Már messziről észrevehetjük a moszkvai Állami Egyetem toronyhőmérőit. A 26 emelet magasságban elhelyezett hőmérők a földről kicsinynek látszanak, habár a valóságban a fokbeosztásos számlap átmérője 9 méter. Az ötméteres mutatók éjjel-nappal regisztrálják a levegő hőmérsékletét.

A hőmérők berendezése egészen újszerű. Seholsem találhatunk üvegcsöveket, higanygömböket. A toronyban mindössze egy elektromos motor dolgozik, amely mozgásba hozza a 100 kilogram súlyú mutatókat.

De hogyan méri a motor a hőmérsékletet? Természetesen nem is a motor mér. Az egyetem előtt elterülő tér északi, mindig árnyékos oldalán rendkívül hőérzékeny elemet helyeztek el. Az elem adóberendezéssel áll kapcsolatban, amely rögtön továbbítja a toronyba a hőmérsékletingadozást. Az elem hőérzékenységére jellemző, hogy már egy meleg papír hatására is mozgásba hozza az óriási mutatókat,

N

em hinném, hogy van még olyan egyöntetűen önkéntes társadalmi tevékenység, mint a totőzás és a lottózás. Cirógatja a szerencse lábát népünk apraja-nagyja, abban a nem titkolt reményben, hogy egyszer derékon is kaphatja.

Persze, vannak e szándéknak áldozatai is. Még a totó őskorában, vagy kilenc évvel ezelőtt — a falumban — egy dunántúli "tőkepénzes» több mint ezer forintot szánt a totózásra. Az ész és a pénz azonban nála sem járt együtt, megkért hát egy, a matematikához jól értő fiatalembert, aki a nyerési lehetőség számos variációját számítottá ki helyette. Feltétel: a nyeremény feles. És telitalálatot értek el, valamivel több, mint félmillió forintot kaptak — volna, ha a tőkés pasas nem becsüli le az észt, s nem köti az ebet a karóhoz, hogy a pénz beszél, a kutya ugat (nem az, amelyik a karóhoz köttetett), vagyis, hogy azért a kis számolgatásért nem jár annyi pénz. Fiskális kezére került az ügy, s ez érvényt szerzett az észnek: mint harmadik társult a nyerőkhöz, akiknek hagyott is valami vigaszdijat, nem is.

Egyszóval: Fortuna istenasszony nem olyan fukar nőszemély, mint amilyennek látszik, kegyeiben azt is részesíti néha — mint a szóbanforgó ügyvédet is —, aki nem is gondol rá.

De azért jó a kegyeltség illúziójában ringatózni és hinni, remélni, — viszont bizonyos szabályokat kell tudni, már ami a totózást illeti legalábbis. Nem úgy, mint az egyik Somogy megyei tsz öreg kertésze, aki három esztendeje addig tiblábolt körülöttem riportúta- mon, míg kibökte: nézzem már meg a totószelvényét, mert ő fél éve totózik, de lyukas krajcárt sem nyert soha; viszont nem akar a falubelijeitől tanácsot kéflli. mert még kinevetnék:

A SZERENCSE tippelői

tán megbolondult vénségére, kastélyt akar építtetni? Megnézem a szelvényét, s uramisten, így van kitöltve: »5:0, 3:2, X:6, 1:3, X:X<< és fgy tovább. Kérdem, hogy milyen szisztéma szerint tótózik, azaz mivégre került a rublikákba az ötös, nullás, hármas stb.? Azt mondja az öreg, hogy hát volt már ilyen eredmény a futball történetében. Na jó, viszont mit jelent az »X«? Ő sem tudja, de látta, hogy mások is megikszelik imitt-amott a szelvényt.

E

gyszer totóztam én is, És képzeljék el, 12 találatom volt, de — míg az olvasó kisütné, hogy mi tulajdonképpen rokonok, vagy ha nem több, testi-lelki jóbarátok vagyunk (ilyen esetben ugyanis a mértani haladvány szerint emelkedik az említettek száma, bizonyságául annak, hogy a vérségi és baráti kapcsolat iegjobb kötőanyaga a pénz), szóval, míg mindenféle együvé- tartozásra rájönnének —- elárulom: három szelvényen együttesen volt »telitalálatom«: az egyiken 5, a másikon 4, a harmadikon 3, s ez 12 nemdebór?

Mindez az Arany János utcai borbélyműhelyben fordult meg az emlékezetemben, mert még nem nyírtak, borotváltak meg úgy, hogy akár a mesterek, akár a vendégek közül valaki a totóról, vagy a lottóról ne beszélt volna. Szputnyik a világűrben? Hadd keringjen. Fő: a Totó, meg a Lottó!

A minap aztán arra a következtetésre jutottam, hogy ennek csakis a szemközti Tötó-iroda közelsége lehet az oka, a tömegvonzás ama tulajdonságának megfelelően, hogy az odatóduló emberek tömege hatással vau inasok

szellemi tevékenységére, a társalgásra, s meghatározza ennek témáját is.

Sőt, a kíváncsiságot is felbirizgálja.

Nem is tudtam megállni, s bementem abba az irodába. Nem több, csak öt percre.

Ilyen szép, egyetemes buzgolkodás- ban nem láttam még emberek sokaságát, amely egyébként társadalmunk minden rétegéből verődött össze. Volt ott pirostollú filckalapos elegáns nő, gyárimunkás, autóbuszvezető, honvédtörzsőrmester, rendőrtizedes, vasutas, ipari tanuló, háziasszony (az egyik a piacról hazatérőben, kezében teli szatyorral), nyolcéves kisfiú, parasztasz- szony —, nem is győzte mind feljegyezni a ceruzám. '

Egy csoport a pénztár előtt állott: ők már nyertek. Pedáns sorban várt ki-ki a nagy pillanatra, — gondolom, ha az autóbuszon, meg a moziban, vasútállomáson is pénzt osztogatnának, egy- csapásra megoldódnék a tülekedés problémája. (Vagy inkább megnövekedne?) Két borvirágos orrú, boreres arcú férfi a falra függesztett nyereményjegyzéket böngészte, hiába, no, most még hiába.

A szerencse napsugara ott vibrált az ő szelvényük száma körül, de valahol törést szenvedett, s egy számmal elcsúszott. Ilyen Csalóka a szerencse napja is.

A zöm, állva, vagy ülve, elmélyülten töltögette ki a totó- és lottószelvényeket.

Egy termetes, vitézkötésű bőrbeke- cses asszonyság egész paklira valót tartott u kezében- Soványka nő szinte

ijedten kérdezte tőle: »Ilyen sokka) tótózik?« — Oh, hát a vömmel közösen — felelte amaz. (íme, az anyós és a vő közötti együttműködést milyen szépen megteremti a gazdagodás reménye.)

Típusok váltak külön. A bliccelő például, aki át-átsandított a szomszédja szelvényére; amott ült a töprengő, aki, mielőtt meghúzta az X-et, nemcsak a szája szélébe, de a tollszárba is beleharapott; összegörnyedve gubbasztott emitt az elmélyedő, lehúnyt szemmel, mintha imádkoznék, látszott rajta, valahol a nirvánában lebeg, ahol Fortuna istennőt szinte élő valóságában lehet érzékelni.

Közben a többiek szertartásosan járultak az Urnához, s ahányan, annyiféleképpen engedték útjára a reménység cetlijét./

— Fogadjunk, hogy akkor nyerek, ha megnő a hajam — évődött egy kopasz bácsi a barátjával. Valószínű: a szerencsét akarta ezzel léprecsalni, mert ha az önmaga szabta feltétellel nyerhetne csak, eleve lemondhatna minden reményről.

Végül még egy típus, illetve kettő; Az egyik, a tudományos módszerekkel tippelő. Aki papírra írja előbb az esélyeket, s ezeket variálja, kombinálja, permutálja. Közben néz ide-oda, megbámulja a szerencse szekerének sarog- lyájába kapaszkodókat. De ez a típus nem ebben a Totó—Lottó irodában volt, csak a,.másik, a gyanakvó hitte

így.

A szemüveges gyanakvó, aki úgy megbámult, olyan kitartó irigykedéssel, mintha legalábbis a kisujjamban volna a nyerés minden tudománya. Ezúton nyugtatom meg, hogy ehhez az íráshoz jegyeztem fel néhárty szót a látottakról, hallottakról.

L

ám — a tippelésben még így is léhét tévedni. Tarján István