Petőfi Népe, 1957. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1957-12-06 / 286. szám
PETŐFI NEPE 1957.XII.6. HOL A HELYÜNK? Nemrégiben írtam néhány sort a magyar nacionalizmusról, különösen annak történelmi fejlődéséről. Azóta néhányan reagáltak a cikkre és egyesek azzal az igénnyel léptek fel, hogy próbáljuk már meg egyszer Magyarország helyét megjelölni Kö- zép-Európa politikai térképén úgy, hogy abból se nacionalizmus, se másféle elméleti torzulás ne legyen. Mivel a kérést személyesen nekem adresszálták, nem vonhatom ki magam a válasz alól. No, de térjünk a tárgyra és vizsgáljuk meg azokat a tényezőket, melyek meghatározzák helyzetünket a Duna-medencé- ben. Nem akarok Árpádig visz- szamenni, csak Kossuthig. Bár nem tegnap óta élünk ezen a tájon, de hogy helyünkre nehe- • zen fészkeltük bs magunkat egészen a legutóbbi időkig, ez vitathatatlan, s nem nagy dicsőség számunkra. Egész újkori történelmünkre jellemző, hogy nem találtuk meg a kapcsolatot a velünk sorsközösségben élő szomszéd népekkel. Kevés olyan kiváló gondolkodónk volt, mint Kossuth, aki 1848 keserves tapasztalatából azt a tanulságot vonta le, hogy a magyarság érdeke a szomszédos népekkel való baráti együttműködés. Ebből az elgondolásból született meg konföderációs terve is. A felszabadulás előtt a magyar uralkodó osztály 6oha nem tette magáévá ezt az elvet. Eszeágában sem volt együttműködni ezekkel a népekkel, hiszen uralkodni akart felettük. Ha néha, jobb elképzelésük nem lévén, taktikából a dunai szövetség eszméjével kacérkodtak is, akkor emögött mindig ott lapult az a hátsó soviniszta gondolat, hogy a vezetők majd mi leszünk g »Középeurópai Egyesült Államokban«. A két világháború közötti korszakban igen sok politikus törte a fejét, hogyan helyezkedjünk a nagy világpolitikai csörtetésben és akik a prímet vitték, azt igyekeztek bizonyítani, hogy egyetlen mentségünk Németország, s minden érdekünk az. hogy sorsunk minél több szállal köttessék a német imperializmus szekeréhez. Mindezt kártékony irredenta károgás közepette sikerült is elhitetni szerencsétlen, vak látású »középosztályunk« nagy részével. Mi lett az eredmény? Az, hogy ez a fasizmustól vakított »középosztály« kétszer is segített belevinni a magyar népet egy olyan újabb háborúba, melyben vérével trágyázhatta a talajt a német érdek-vetés alá. S aki fűbe harapott, annak 'hozzátartozóit az a megtisztelő elégtétel érte, hogy résztvehet- tek a gyászmisén, melyet szeret- tükért közpénzen megrendeztek. Mindebből a vak is láthatta, hogy a németbarát politika, mely kétszer vitte a tönk szélére Magyarországot, nem a magyar nép érdeke volt, hanem azé a kalmár-generációé, melynek erkölcse a »Ki ad többet érte?«- elvig terjedt. A második világháború, a német fasizmus szétzúzása után szükségszerűen vetődött fel a követelés: Teremtsünk baráti viszonyt a határaink mentén élő népekkel. Ez a követelés volt az ' egyetlen helyes irányvonal, mely kifejezte dolgozó népünk érdekeit. Ezt az elvet maradéktalanul csak 1947/48 után tudtuk valóra váltani, mikorra a belpolitikánkban is tisztázódott a haladás iránya. A magyar nép állás- foglalása a szocializmus építése mellett lehetővé tette, hogy szoros együttműködés alakuljon ki legtermészetesebb szövetségeseinkkel, elsősorban a szocialista Szovjetunióval és a szocializmust építő többi szomszédunkkal. Józanul gondolkodó ember nem is tud ennél nyilvánvalóbb dolgot elképzelni. Hiszen az utóbbi magyar történelem véres példákkal igazolta, hogy az ezzel ellenkező politika csak katasztrófába sodorja országunkat. Mégis, a múlt év őszén elvakult elemek, (most nem a letűnt uralkodóosztály tagjairól beszélek) — szem elől tévesztve az utóbbi 10—12 év eredményeit, melyeket éppen e baráti együttműködés alapján érhettünk el — abban látták jövőnk biztosítékát, ha kiszakadunk ebből az életet adó közösségből, és »semleges« politikát folytatva »építjük a szocializmust«. Ezek a vizenyős képzeletű, ábrándos kispolgárok nem gondoltak arra, hogy egy ilyen »semleges« Magyarország erősen hasonlított volna a partra vetett halhoz. Ez a vergődő halacska nyomorult életének megmentésére szükségszerűen bele- evickélt volija az imperialista mocsárba. A Magyarországnak szánt ún. »semlegesség« nem' volt más, mint szervezett nemzetgyilkosság. Reálisan gondolkodó ember, aki híve a szocializmusnak, egy percig sem gondolhat komolyan arra, hogy kiszakadva a szocialista nemzetek csaladjából, megvédhetjük függetlenségünket és szocialista vívmányainkat. A múlt évi ellenforradalom megmutatta: a nacionalista demagógia mögött az a sanda szándék húzódik meg, hogy egy kíméletlen, vad fasiszta restaurációt hajtsanak végre. Ennek félreérthetetlen jelei mutatkoztak tavaly októberben. Az ellenforradalom után a legönzetlenebb testvéri támogatást kaptuk szomszédainktól, elsősorban a Szovjetuniótól. Mindez kétségbevonhatatlanul \ bizonyítja: egyetlen igaz érdekünk ezekkel az országokkal való baráti együttműködés kiszélesítése. Ez a barátság csattanós válasz azoknak is. akik Trianon revízióját emlegetik és ezzel akarják beleva^ítani a magyar népet egy nacionalista kalandba. Hiszen bebizonyosodott, hogy a Nagyszabású, egésznapos ŐSZI VÁSÁR a Mélykúti Földmiivesszövetkezetnél 1957. december 8-án, vasárnap. Textil, ruházat, cipő, kerékpár, rádió, vas-műszaki és villamossági cikkek nagy választékban. — Minden árut megtalál a Mélykúti Földművesszövetkezet nemzetiségi kérdésből adód problémákat egyedül a szocializ mus alapján lehet minden né javára megoldani. A szocializ musban olyan széleskörű együt működés fejlődik ki az egyes nemzetek között, hogy az ország határok már nem jelentenek reá lis akadályt a népek érintkező sében. S ha ez a korszak elérke zik, pedig bizonyára elérkezik akkor véglegesen megszűnik nacionalista uszítás mindé alapja. Bár ennek már ma sincs erős talaja, hiszen a határainko túl élő magyarok ma egyenl jogú polgárai annak az ország nak, amelyben élnek. Több jo guk van, mint Magyarországon lett volna nekik a két világhá ború közötti korszakban, Egymásra vagyunk utalva Nehogy azt higgye valaki, hogy a szomszédainkkal való barátság hirdetése holmi jelentéktelen gesztus a részünkről. Nem. Ez mi jól felfogott nemzeti érdé künk is. Csak ebben a védelme nyújtó közösségben érezhetjük biztonságban magunkat a sza badeurópás csahosok minden állítása ellenére. S ha a saját javunkat akarjuk, akkor minden erőnkkel ezt az összetartozást erősítjük. Nehéz a nemzeti és nemzetközi érdekeket összeegyeztetni Nem is sikerülhetett ez a kapitalista rendszerben, melynek fő elve a profitért folytatott gyilkos verseny, de sikerülhet a szocializmusban, ahol egyetlen érdek dominál: a dolgozó milliók érdeke. Ebben az érdekben alárendelt jelentőségű, hogy valaki magyar vagy román, szerb vagy albán. Ha sikerült ennek a kérdésnek megértésében egy lépéssel előbbre vinnem az olvasót, akkor nem volt hiábavaló papírra vetni ezt a néhány sort. Pozsgay Imre, az Esti Egyetem igazgatója 2114 VAiAHA\ A mai Jágők Bejött a szerkesztőségbe, tétován körülnézett, s kínálásunkra szinte félve ült le a székre. Tekintete a szenvedések, a reménytelenség emésztő tüzében kialudt lélek élettelenségét tükrözte. Soványka asszony, kendője olyan fejet takar, amely tán nem tudja már a párnákba se zokogni kinját-bánatát, mert elapadtak a könnyek, — az egykori leány-, asszonyszemek, a vőlegényét, a férjét igézők, a gyermekeit cirógatva melengetők apatikusan bámultak a semmibe. Csak a makacs ösztön élt még benne, hogy dacolni kell a három gyermekéért, a férjjel, aki ki akarja taszítani a lakásból, más asszonyt akar oda vinni, azok közül, akiket fennhéjázva szokott emlegetni: minden ujjá- ra tíz is akadna, nyolcvan, száz is hozzá menne feleségül. A férjhez, a háromgyermekes apához. Aki egy hónapra 500 forintot adott neki, hogy abból vegyen üzelőt, lisztet, zsírt, tejet, cukrot, s mert ennyi összegből képeién, hát üvöltött a férj, aki már nem is ember, de dúvad, mert nincs józan ítélőképessége, nincs szíve, és kegyetlen: kékrezöldre rugdosta a gyengébbet, a kiszolgáltatottat, a feleségét, a gyermekei édesanyját. Mivel kezdődött? Mikor hidegült el a férj? Már nem is sóhajt, csak hang- súlytalan pötyögi a kicsi asz- szony, s névtelen leveleket említ. Katona volt a férje, ő itthon dolgozott, s a levelek tucatjával vitték a hírt a laktanyába, hogy mások járnak őhozzá; egyszer szombattól szerdáig a férjénél tartózkodott, s keddre is arról számolt be egy levél, hogy vasárnap hajnalban idegen férfi távozott tőle, a lakásából. Amikor a férjénél volt... A férj nevetett, ... később is mindig nevetett, s már önmaga sem vette észre, hogy az alaptalan kétely, a féltékenység ördöge nevet, kacag belőle..., — éshát az eredmény már ismeretes. E két ember tragédiáját azokban a névtelen levelekben napjaink kisstílű, de ugyanakkor cudar, lelketlen J ágója írta meg. amilyen az Othello intrikusa. A shakespeare-i tragédia Jágó- ját kínpadra vonják. De hogyan nyerik el méltó büntetésüket ezek a mai Jágők? Tarján István Á HETSZÁZÁDI Lapunk múlt heti számában közöltük, hogy a Kecskeméti Kiskereskedelmi Vállalat »Jancsi és Juliska« boltjában a Télapó-ünnepre való tekintettel, nagy gyermekvásárt rendeznek. Arról is írtunk, hogy minden századik vevő ajándékcsomagot kap. • A pulton összevissza gurultak az autók, ütemesen topogott a pingvin, mosolygott a kékszemű baba. Egy sápadt parasztasszony csendre intette a huncutkodó gyermekét: — Józsikám, nem szabad! Figyeltem. Dominót kért, nézegette, s megkérdezte az árát. — Hét forint kilencven — mosolygott az eladó. — Ezenkívül? Az asszony a szatyrában motozott, amikor ifj. Szabados Lajosné a vállára tette a kezét. — Ez a csomag a ráadás, ön nyerte a hetedik ajándék- csomagot. A fiatal nő csak nézte a papírcsoma- got, nehezen nyúlt a madzag felé, majd nevetve kiáltott a kisfiúra: r— Józsikám, nézd, mit kaptál! — s lázasan bontogatta ki a papírba burkolt mackót, gombfocit és a körhintát. Nem lehet leírni azt az örömöt, ami az édesanya arcán látszott. A kis Jóska nem volt sem eleven, sem holt boldogságában, amikor a nagy mackó a kezébe került. Boldogan hagyta el a két ember a »Jancsi és Juliska« játékboltot. Nekik a Kiskereskedelmi Vállalat volt a Télapójuk, tőlük kapták meg az ajándékot. — gém — Boldog emberek közt, Jánoshalmán A felséges borjú- és birka- -rí paprikás gőze olyan vastagon gomolyog, hogy már ebből a finom szagból is harapni szeretne az ember. Hasas kancsókban kínálja magát a tűzpiros bor, a sarokban a híres, sok vidéket megjárt citerászenekar pengeti a szebbnél-szebb nótákat. Zárszámadási közgyűlés van a jánoshalmi Petőfi Termelő- szövetkezetben. Az 53 tagú nagy család egy szorgalomra bőséggel fizető esztendő végét ünnepli. S mert az öröm kétszeres, ha megosztjuk valakivel, — itt ül az asztaloknál jónéhány meghívott kívülálló gazda, amott pedig a községben állomásozó szovjet helyőrség pár tagja, feleségestül. A prémkucsmás szép asz- szonyka azonban nem sokáig ülhet, mert Pintér Mihály szakács, a mai este legtöbbet dicsért szereplője máris ott csárdásozik vele a terem közepén, hogy öt perc múlva szovjet férjuram egy kerekszoknyás menyecskével kövesse a példát. Füzetemben hevenyészve sorakozik az elnöki beszámoló néhány számadata, ami körvonalát adja e kis közösség sikerekben gazdag egy esztendejének. A szövetkezet összes jövedelme meghaladja a 2 milliót s a tavalyihoz képest ma jdnem 400 000 forinttal növekedett. Legfőbb bevételi forrás az állattenyésztés. Cornwall fajtájú sertésállományuk szaporulatát tenyész- anyagként értékesítik (Kilenc kant nemrég 32 forintos kilónkénti áron adtak el). A kocák számát most emelték 31-re s anyánként elérték a 9.5 darabos malacozást. Tehenészetük is példás: 25 fejőstehénből tizenkilenc törzskönyvezett s a tervezett 42 000 literrel szemben 51 748 liter tejet fejtek ebben az évben. A Petőfi Tsz-ben 71 forin- zi. tot ér az idén egy munkaegység. Szarvas Sándor 592 munkaegységére ezek szerint pontosan 41 985 forint boldog gazdája, amiben a pénzen kívül szerepel 32 mázsa gabona, 41 mázsa kukorica, ugyanennyi krumpli s közel 2 mázsa cukor. Faragó József 315, özv. Gál Fp- rencné 217 munkaegység útin tartotta részesedés-osztáskor a zsákot. Az egy tagra eső átlagos munkaegység 314 volt, tehát a tagok legtöbbike 20—22 000 forinton felül részesült. Szerezla Lajos kiszámította, hogyha jövedelmét elosztja a munkanapokkal, 156 forintos napszám kerekedik ki belőle! — Én ugyan nem cserélnék az isten 15 holdas egyéni gazdájával sem! — vitatkozik valakivel a szomszéd asztalnál Ságodi Vencel. —■ pedig középparaszt voltam, amikor beléptem, tíz hold jó szántót, még szép szőlőt hoztam be az alakuláskor... — Hát azért 15 hold csak szép darab föld — próbál vele kényszeredetten ellenkezni az egyik kívülálló vendég. — Ne a föld nagyságát nézze, hanem azt, hogy mennyi munkával, mekkora jövedelmet ad — tromf ólja le Vencel bácsi. — Én itt fele annyi munkával kétszer- annyit keresek, mint akármelyik egyéni. A múltkor olyan ember jött hozzám pénzt kérni kölcsön, aki tavaly októberben azzal biztatott: — most alkalom van kilépni, bolond lenne Vencel bátyám, ha nem élne vele. — Akkor lennék kötözött bolond éppen, ha kilépnék — mondtam neki. — Tudja-e, hogy nálam cséplés után meg sem melegszik a kapott gabona, mind elkunye- rálják a szomszédok cserébe, vetőmagnak? TTát hiszen, ha minden szövetkezet ilyen lenne! — adja be a derekát a szomszéd. — Ennyi szép jószág, meg a drága jó földek... — Nekem az apám is mindig azt tanította: jószágban a haszon s erre is törekszünk — mondja Ságodi Vencel. — Ha csak azt nézem is, hogy az idén a szántó 33 százalékát letrágyáztuk holdanként 150 mázsa príma trágyával, aztán 19 mázsás árpát, 13 mázsás búzát arattunk, meg 171 mázsát szedtünk a cukorrépa holdjáról, — már ezzel meghálálta a jószág a veszödést, pedig a trágyát tulajdonképpen csak ráadásnak adta a pénzbevételre ... Jövőre még több lesz az állat, bővítjük a fiaztatót és hizlaldát is építünk... A szomszéd belefeledkezik a levegőbe, de Vencel bácsi nem hagyja elbúsulni, koccintásra csúsztatja a poharat s aztán meg- vidámodva csapnak bele együtt nótaszóval a zenekar muzsikájába. Az asszonyok a hazulról hozott süteményes tálakat hordják körbe, a diós, mákos, tejszínhabos csodákat; hadd lássák a vendégek: ilyesmi is kikerül ám a Petőfi-szövetkezet konyhájáról, s nem is ritkán, mert lám, az egyik gyerek így nyafog: — A múlt vasárnap is ilyent sütött édesanyám.,. * TT n meg a sarokban felej7 J-A tem a szemem, ahol egymás hegyén-hátán hevernek a lemelegedett télikabátok, kivétel nélkül mind a legfinomabb matériából, az itt divatos perzsa- utánzatú prémmel szegve s látszik, hogy legtöbbjéből nemrég szedte ki a szabó a fércet. S ezek a kabátok, az asszonyok nehézselyem ruhái ugyanazt a nyelvet beszélik, mint a 71 forintot érő munkaegység: ilyen szövetkezetnek érdemes tag ji. lenni! (G. K.
