Petőfi Népe, 1957. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1957-12-20 / 298. szám
Az üimepck előtti uiuukaido-beosztá§ és a bérfizetések rendje A KARÁCSONYI ünnepekkel kapcsolatban mind a munkaidőbeosztásra, mind a bérfizetés időpontjára vonatkozólag a vállalatok több kérdéssel fordultak a minisztériumokhoz. — Ezzel . kapcsolatban a Munkaügyi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium részéről a következőket közölték: A »(UNKASZÜNETI napot megelőző vagy követő heti pihenőnap áthelyezésére a vonatkozó rendelkezések szerint csak akkor kerülhet sor, ha a munkaszüneti nap és a heti pihenőnap között, csak egy munkanap van. Miután ebben az évben a karácsonyi ünnepeket, illetve újév napját két-két munkanap választja el a heti pihenőnapoktól, a heti pihenőnapok naptár szerinti beosztása nem változik. Ennek megfelelően december 21-én szombati munkaidőt kell tartani, december 22-én vasárnapi pihenőnap, december 23 munkanap, december 24 munkanap. December 24-én azonban a két és három műszakban dolgozó vállalatoknál a Munka Törvény- könyv végrehajtási rendeletének 61. §-a szerint — a miniszternek a szakszervezettel egyetértésben kiadott engedélye alapján — az első és a második műszak munkaidejét hat órára lehet csökkenteni, a három műszakban dolgozó üzemekben pedig — kivéve a folyamatos termelést folytató vállalatokat — a harmadik műszak elmaradhat. Az egyműszakos üzemekben, illetőleg hivatalokban cs intézményekben a kormány határozata szerint a szombati napokra megállapított munkaidőnek megfelelően lehet dolgozni. A csökkentett munkaidő esetében munkabér csak a munkában töltött időre jár, a havidíjas dolgozók munkabérét azonban csökkenteni nem kell. December 25 és 26: munkaszüneti nap; December 27: munkanap; December 28-án szombati munkaidőt kell tartam. December 29: heti pihenőnap; December 30: munkanap; December 31: munkanap, — a munkaidő ugyanúgy csökkenthető, mint december 24-én; Január 1: munkaszüneti nap. A fentiek nem érintik a kereskedelem és a közlekedés területén a karácsony és újév előtti munkabeosztásra kiadott rendelkezéseket. A BÉRFIZETÉSI napokra a következők az irányadók: December Bl-én fizetendők ki az egyéb hónapokban 21-én és 22-én kifizetésre kerülő bérek, továbbá az egyébként 23-án kifizetendő kisipari termelőszövetkezeti berek; december 23-án fizetendők ki az egyéb hónapokban 23-án, 25-én és 26-án, december 24-én fizetendők ki az egyéb hónapokban 23-án és 27-én kifizetendő bérek: Az építőiparban, ahol karácsony előtt december 22-én dolgoznak utóljára, a béreket ezen a napon kell kifizetni; A bankfiókok is értesítik a vállalatokat az új bérfizetési napokról és a bérfizetési napokat megelőző napon a bérek kifizetéséhez szükséges összegeket a vállalatok rendelkezésére bocsátják. Az ezzel kapcsolatos kormányhatározatot a Magyar Közlöny csütörtöki száma közli. (MTI) Hz SZKP Központi Bizottságának ülése A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága 1957. december 16—17-én ülést tartott. A központi bizottság a következő kérdéseket vitatta meg: 1. A kommunista és a munkáspártok képviselői tanácskozásainak eredményei. Előadó: Szuszlov elvtárs. 2. A Szovjetunió szakszervezeteinek munkája. Előadó: Kiisin elvtárs. l A központi bizottság a megvitatott kérdésekről megfelelő határozatokat hozott, ezeket ma közlik. A központi bizottság Muhitdinov elvtársa az SZKP Központi Bizottsága Elnökségének tagjává választotta. A központi bizottság Ignatov, Kiricsenko és Muhitdinov elv-: társat az SZKP Központi Bizottságának titkárává választotta. —: (TASZSZ) Magyar—szovjet gazdasági és műszaki egyezmény Szerdán Moszkvában aláírták a Magyar Népköztársaság népgazdaságának fejlesztéséhez adandó szovjet gazdasági és műszaki segítségről szóló egyezményt. Magyar részről Apró Antal, a Minisztertanács elnök- helyettese, szovjet részről Per- vuhin, a szovjet Minisztertanács külföldi gazdasági kapcsolatokkal foglalkozó Állami Bizottságának elnöke írta alá a megállapodást. A két ország kormányküldöttsége között október végén és december elején folytatott tárA NATO szerda délutáni ülése A NATO-tagállamok külügy- és hadügyminisztereinek szerda délutáni egy és háromnegyed- órás ülésén elvileg megállapodtak abban, hogy a NATO-nak egyensúlyban lévő kollektív fegyveres erőkre van szüksége. Megegyeztek abban,-hogy együttműködnek a katonai kutatásban, valamint a fegyverek fejlesztésében és gyártásában, beleértve azokat a közepes hatósugarú rakétafegyvereket is, amelyek majd Európába érkeznek. Ügy határoztak, hogy a NATO titkársága mellé tudományos tanácsadót neveznek ki. A kormányfők 17 óra 10 perckor ültek össze újabb értekezletre. Spaak NATO-főtitkár esti sajtóértekezletén mondotta, hogy a kormányfők szerdai találkozóján lényegében minden kérdésben megállapodás jött létre. A gyakorlatban elkészült a záróközlemény is. Ennek végleges szövegét a csütörtöki ülésen hagyják jóvá. A kormányfők utolsó ülése csütörtökön délelőtt 10 órakor kezdődik és előreláthatólag 13 órára ér véget. Spaak kijelentette, hogy még nem készült el teljesen a Szovjetunióval esetleg folytatandó béketárgyalásokról szóló pont és azt csütörtökön megvitatják. Újságírók kérdéseire válaszolva még elmondotta, hogy az ülésen nem került szóba Spanyolország NATO tagságának kérdése, arról is beszélt, hogy a záróközlemény utal majd az indonéz-kérdésre, s egyik szakasza a közép-keleti helyzettel foglalkozik. A főtitkár szerint a NATO-értekezlet nem vitatta meg sem a ciprusi, sem az algériai kérdést. Gaillard francia miniszterelnök szerdán délután rövid időre eltávozott a NATO üléséről, hogy a nemzetgyűlésben a pénzügyi törvényjavaslat vitájában felvesse a bizalmi kérdést. Ezután visz- szatért a NATO ülésére. Az újabb bizalmi szavazás csütörtökön lesz. gyalások eredményeként a szovjet kormány elhatározta, hogy a proletár nemzetköziség szellemében gazdasági és műszaki segítséget nyújt a magyar gazdasági élet fejlődése érdekében kohászati, gépipari, erősáramú, vegyipari, olajbányászati, köny- nyűipari és más iparági üzemek építéséhez és átépítéséhez, a közlekedés fejlesztéséhez. A szovjet részről Magyarországnak szállítandó gépek és berendezések, valamint a műszaki segítség ellenértékének kiegyenlítésére a szovjet kormány kedvező feltételekkel megfelelő ősz-; szegű hosszúlejáratú hitelt nyúj-i tott a magyar kormánynak. A tárgyaláson célszerűnek tartották a két ország ipara tu-j dományos és technikai együtt-] működésének kiszélesítését, el- j sógorban az erős- és gyengeára-' mú berendezések, műszerek és dieselmotorok gyártásában. ; NAPTÄR: 1957. december 30, péntek. Névnap; Xeofil. • Napkelte: 7 óra 28 perc; Napnyugta: 15 óra 5a perc* A NAP HUMORA: FIGYELMESSÉG Valaki megkérdi a bálban egy nem túl fiatal nőtől; — Bocsánat, maga nem táncol? — Még nem kértek fel — mondja a hölgy felélénkült reménnyel. — Remek, — akkor megkérném, hogy amíg táncolok, tartsa a cigarettámat,. * — Karácsonyra francia parfő- mök, rúzsok és körömlakkok érkeztek. Az ország különleges illatszerboltjaiban és drogériáiban már kaphatók ezek a kozmetikai cikkek. — Az utóbbi években rohamos ütemben-fejlődik a televíziós adás. Jelenleg az egész világon összesen 820 televíziós központ sugároz műsort. Négy »televízió-milliomos« állam van a világon: az Egyesült Államok, Anglia, Kanada és a Szovjetunió. A Német Szövetségi Köztársaságban a közeljövőben várható az egymilliomodik vevőkészülék üzembehelyezése. A televíziós adások nézőinek számát 56 millióra becsülik. — Kultúrcikk-boltot létesít tavaszra a Kisküiunajsai Földművesszövetkezet. A bolt berendezését házilag akarják elkészíteni. — Operatív bizottságot hívott életre a Dunavecsei Nőtanács. Ez a bizottság hivatott megrendezni a karácsonyi ünnepségeket és kérésére a földművesszövetkezet 20 kilogram szaloncukorral, 20 kilogram almával, a ktsz 300 forinttal járult hozzá a gyermekek karácsonyi csomagjához. — A nyugatnémet Vöröskereszt adatai szerint a második világháború óta Nyugat-Német- országban 16 000 gyermek még mindig nem találta meg a háború során elvesztett szüleit. Sorsukat nehezíti az a körülmény, hogy kisgyermek korukban kerültek el szüleiktől és sem szüleik nevére, sem illetékességi helyére nem emlékeznek, Segítsék jobban a termelőszövetkezeteket, valamint a társulásokat a íöldmlívesszövetkezetek hangoztatta Fehér Lajos elvtárs, a SZÖVOSZ IV. kongresszusán A SZÖVOSZ IV. kongresszusán a beszámolók, jelentések, s az alapszabály módosító javaslat elhangzása után a hozzászólások következtek. Többek között felszólalt Fehér Lajos elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. Beszéde elején hangsúlyozta: — Nem árulok el titkot, amikor azt mondom, hogy pártunk Központi Bizottsága sokat vár ettől a kongresszustól. Azt várja, hogy a kongresszus jó munkája, határozata, a küldöttek szervező munkája nyomón további erőteljes fellendülés következik be a magyar földművesszövetkezeti mozgalomban és a földművesszövetkezetek sikeresen oldják meg azokat a feladatokat, amelyek a párt agrárpolitikai célkitűzésének megvalósításában rájuk várnak. Pártunk Központi Bizottsága úgy véli, hogy a földművesszövetkezeteknek az eddigiekhez képest három fő területen kellene tevékenységüket kibőví- teniük: Először a falu és a város közötti árukapcsolatok megjavításában, másodszor a mezőgazda- sági termelés fellendítésében és belteiiesítésébeu. harmadszor a falu szocialista átalakításának munkájában. Ezután hangoztatta Fehér elvtárs, hogy a földművesszövetkezetek éppen az utolsó funkciójukat tudták a legkevésbé ellátni. Mindenekelőtt gazdasági ténykedésükkel, tehát felvásárló és áruellátó tevékenységükkel segítsék elő hathatósabban földművesszövetkezeteink a meglévő termelőszövetkezetek megszilárdítását. A földművesszövetkezetektől is azt várja és kéri a párt, hogy vegyenek részt a jól záró, jól dolgozó termelőszövetkezetek eredményeinek népszerűsítésében. Ezután felhívta a figyelmet a termelőcsoportok, társulások, szakcsoportok segítésének fontosságára. Az idén 294 új termelőcsoport és 680 új szakcsoport és társulás alakult. A baj csak az, hogy a meglévő szakcsoportoknak és társulásoknak alig 50—60 százaléka végez valamilyen közös tevékenységet, és csak 10—15 százaléka folytat közöt/ gazdálkodást. Megalakulásuk után magukra hagyták őket. Ezen az áldatlan helyzeten csak úgy tudunk változtatni, ha párt és állami szerveink, valamint a földművesszövetkezetek megszüntetik közüriihüssúaükét idegenkedésüket az egyszerű szövetkezetek iránt. Beszélt Fehér Lajos elvtárs a földművesszövetkezetek érdek- védelméről. Kiterjed az érdek- védelem arra — mondotta —, hogy a földművesszövetkezet a szerződéses rendszerrel biztonságot nyújt a’ termelőknek a gazdálkodásban. Része ennek az érdekvédelemnek az is, hogy a földművesszövetkezet a leszerződött növények megtermelésénél széleskörű szaktanácsadásban részesíti a termelőket. Nem terjedhet ki az érdekvédelem arra, hogy a földművesszövetkezeteknek vagy a szakbizottságoknak hatáskörük legyen a különböző ármegállapításokban. Hozzátette, hogy az állam és a kormány a felvásárlási árak megállapításának jogát nem adhatja ki kezéből, mert ez anarchiához vezetne. A végén hangoztatta, hogy a párt bízik a földművesszövetkezeti mozgalomban. A párt Politikai Bizottságának felhívására az utóbbi időben pártszervezeteink többet törődnek a földművesszövetkezetekkel és sokat javult a pártszervezetek és a földművesszövetkezetek kapcsolata. A kongresszus csütörtökön folytatta tanácskozását,. — Orbán Miklós, a Kiskunfélegyházi Gépgyár igazgatója egy modern háztartási konyhagép tervén dolgozik. Találmányának mintapéldányát jövő évben akarja bemutatni. Az új gép a tervek szerint 24 műveletet végez majd — a burgonyaszeleteléstől a habverésig, s különböző tészták elkészítéséig. A jugoszláviai Koszovszka- Nitrí>vica, Vuesitrn, Szrbica es Sztár? országszerte hires itcrei- röl. A nfe^y szomszédos helységben országos viszonylatban is legtöbb az iker. Koszovszka- Nitrovicán két esztendő alatt 73 asszony szült ikreket, sőt egyikük hármas ikrekéi,. Szrbica la- luban az év elején fbégyes ikernek adott életet egy prrasztasz- szony. I \ — Borovicska-tolvajokat leplezett le a dunavecsei rendőrőrs. Ifjú Homó Gábor, Solt (?a- kőhalmi lakos, és bűntársai Kunadacson és Peszéradacson lévő borovicskaültetvényekrót 1000 darab kis borovicskát loptak el és piacon akarták értékesíteni. A rendőrség ébersége azonban leleplezte a bűnszövetkezet tagjait és megindította ellenük az eljárást. — Alkoholmérgezéssel szállítottak kórházba Baján egy \c éves fiút a Deák Ferenc utcából. N. Istvánt eszméletlen állapotban,találta édesanyja a kamrában, ahol több liter bort to- gyasztott el rövid idő alatt. — 20 géppel dolgozik a Kerekegyházi Gépállomás lajosmi- zsei ifjúsági brigádja. Az éves terv reájuk eső részét eddig 95 százalékra teljesítették, s az év hátralévő napjaiban minden erejüket a hiányzó 5 százalék teljesítésére földit ják. — Pénteken este Baján, » VIII. kerületi olvasókörben délszláv estet rendeztek. Az. esten Ognyenovics Milán, a Délszláv Szövetség lőtitkára tartott előadást, és fellépett a mohácsi délszláv tambura-zenekar, valamint az ország legjobb délszláv énekesei és több énekkar; — Nagy érdeklődés kísérte az elmúlt napokban Baján a József Attiia Művelődési Házban megrendezett Ady-emlékestet. Az előadást Szabó Balázsné tanítónő, a Tóth Kálmán Társaság tagja tartotta. — Mintegy 3—400 d^rab egyetemes konyhagépet akar legyártani 1958-ban a Kiskunfélegyházi Gépgyár, A 4—000 személyes konyhák részéről máris nagy érdeklődés előzi meg az univerzális konyhagép folyamatos gyártását. — Egy francia kutatóintézetben megállapították, hogy taps közben az emberek hőmérséklete emelkedik. Egy 3500 személy befogadására alkalmas színház vagy hangversenyterem közönsége tapsolás közben any- nyi hőt gerjeszt, hogy elegendő lenne húsz lakóház fűtésére. — 80 hold szőlőt telepítettek ez évben Izsákon. A telepítés érdekessége, hogy csak egy hold olyan szőlőt telepítettek, amely nem a híres izsáki sárfehér nevet viseli. Duráncsik László Gedeon dűlői négyholdas gazda 3 hold homokot, Mojzes Lászlóné pedig mintegy 3 és fél holdat telepített a világszerte híres, jó zamatű sárfehérrel. — 42 000 forint aktívával zárta az évet a lajosmizsei Vörös Csillag Termelőszövetkezet. A szövetkezet tagjai elégedettek az eredménnyel, de megfogadták, hogy jövőre még az ideinél is szorgalmasabban dolgoznak; JOGLTANÄCS Kiskunhalas legutolsó szélmalmáról oly’ hír járja, rövidesen lebontják és köitöztetik Pcstbudára. Nem jó lesz az! Csak úgy, ingyet»?! Alkudozni kell, « cserébe a Gellért szép épületét kárpótlásul adják érte! I—kasa