Petőfi Népe, 1957. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1957-11-27 / 278. szám
Jelenet a Hoffmann meséi című filmből, melyet a kecskeméti Váyosi-mozi tart műsorán. Dr. Dózsa és viselt dolgai A kecskeméti Katona JozseJ Gimnázium KISZ-szervezete november 16-án Diákifjúság címmel sokszorosítóval készített, £ havonta kétszer megjelenő lapot adott ki. Csak dicsérni lehet az iskola vezetőit, akik lehetővé tették hogy a diákok e sajtóorgánuma napvilágot lásson, s ugyanúgy dicséret illeti meg azokat a fiatalokat is, akik minden bizonnyal nem kis izgalommal láttak neki a cikkek meglátásának szervezéséhez, s legfőképpen a szerkesztés nem könnyű feladatának a megoldásához. Nagyszerű dolog is az, ha a fiatalok írott szóval hírt adhatnak magukról a nagyvilágnak, ami ugyan nem több (de egyelőre mégis a legtöbb), mint a kedves szülők, barátok, ismerősök. — Célunk nem világrengető, de tiszta és nemes: diákságunk szívébe beleoltani a megújhódott szocialista eszmét — írja beköszöntőjében a szerkesztőség, majd kéri az olvasók támogatását. Igen: segíteni kell ezeket a fiatalokat, meg kell tömni a tarisznyájukat jó szóval, biztatással (kéthetenként az újság érával, egy-egy forinttal is), hadd nőjön az .önbizalmuk, ami elanAz utóbbi időben igen sok szó esik, (de még mindig kevés) a vezetők erkölcsi magatartásáról, azokról a szükségesen szigorú normákról, amelyek megtartását egyetlen, az új társadalmat, a szocialista rendet építő vezető nem nélkülözheti. Persze nem arról van szó, hogy a feddhetetlenség csak a vezetők sajátja kell legyen, hiszen ez az egész társadalom igénye; de egy pillanatra sem tehetünk le arról, hogy a vezetők — különösen kommunista vezetők — felé ezt hatványozottabban érvényesítsük. A vezető alapvető morális tulajdonsága kell legyen, hogy életében, mindennapi hivatalos, vagy magántetteiben a tömegek érdekeit vigyázza és szent legyen számára az a nép vagyon, amit gondjaira bíztak. Dr. Ejózsa József, a megyei tanács vb volt osztályvezetője, legutóbb a megyei Faipari Vállalat igazgatója ezeket az elveket csak szavakban és »lefelé« vallotta. Ténylegesen azonban — bort iva és vizet prédikálva — felrúgta azokat az elveket, amelyeket hangoztatott és önös érdekeket szemelőtt tartva egy »kis« tervfegyelem megsértéséért, vagy éppen luxusépítkezésért nem ment a szomszédba. Ha valaki, akkor dr. Dózsa nagyon jól tudta, hogy Kecskemét város milyen nagy — szinte megoldhatatlan — lakásgondokkal küzd. Az e vonalon dolgozó felelős vezetőtől bárki mit várhatna joggal? Elsősorban azt, hogy gonddal, lelkiismerettel viselje szívén ezeket a sok-sok embert foglalkoztató kérdéseket és minden erejével azon legyen, hogy a szűkös viszonyok között a legindokoltabb igény érvényesüljön és ezenfelül megtegyen mindent annak érdekében, hogy a helyzet etekintetben javuljon. Dr. Dózsa azonban nem így járt el, hanem ... A gazdaságos lakáskialakítási hitelkeret terhére egy olyan épület tervezéséhez és megépítéséhez- járult hozzá, amely mértéktelen többletkiadással járt és az épület egyik lakását magának foglalta le annak ellenére, hogy volt megfelelő lakása. A Báthory utca 5. szám alatti ház építkezése 245 ezer forintot igényelt volna, de a tényleges fel- használás 426 ezer forint volt. A típustervekhez viszonyítottan a költségtöbblet 75 százalékos. Ez annyit jelent, hogy az említett összegből több, mint három kétszobás lakást lehetett volna építeni, ami talán ugyanannyi sok- gyermekes család gondjait oldotta volna meg. Dr. Dózsa azonban / nem ezen az úton járt, hanem teljesen egyéni elképzelések alapján, valamiféle igazolhatatlan miniszteri engedélyre hivatkozva saját osztályán készíttette el a terveket. De ez még mindig nem volt elég. Az étvágy evés közben jött meg azzal, hogy új homlokzat kiképzést kapott az épület, az ablakburkolat műkőből készült, drága kerítést építettek és még egyéb költséges munkálatokat végeztek. Dr. Dózsát egyetlen cél vezette: önmagának megfelelően kivitelezett lakást akart sze-1 rezni. ami a felettes szervek félrevezetésével sikerült is. Már említettük, hogy egy kétszoba, összkomfortos lakással rendelkezett. Ennek ellenére a Rákóczi úton épült lakásokból is szerzett magának a szakminisztérium által rendelkezésére bocsátott keretből. De hcfgy a Báthory utcai lakást biztosítsa, lemondott a Rákóczi úti lakásról. így hát nem vitatható, hogy az állam és közvetlenül a kecskeméti dolgozók elemi érdekeinek megkárosításán túl visszaélt hivatali hatalmával és azt nem arra használta fel, amivel állásában megbízták. Ebből természetesen következik az, hogy mindezért bizalmatlanság jár cserében, mégpedig annak a legsúlyosabb fajtája; az azonnali hatályú elbocsáj- tás. Ugyanakkor, amikor komoly büntetés ez dr. Dózsának az általa elkövetett önző bűnért, egyben komoly intelem mindazok számára, akik az állami élet hivatalos posztjain tevékenykednek, hogy no tűrjenek a maguk vonalán senkitől, de elsősorban önmaguktól semmiféle eltérést azoktól a szabályoktól, rendeletektől, amelyet a mi népi törvényhozásunk alkotott. A szabálytalankodás éhes ragadozó. Ha az ujjadat adod, akkor az egész karodat kívánja. Az ellenforradalom utolsó hajtásait nyesegetjük le azzal, ha megakadályozzuk társadalmunkban a bármilyen szempontból, vagy szándékból táplálkozó kártevést. gedhetetlen ahhoz, hogy lapszerkesztő vállalkozásuknak mind jobban és jobban megfeleljenek. De persze, módjával! Mert a kritikátlan dicséret, vállverege- tés ellenkező eredményt szül, aminek elsősorban a fiatalok vallják kárát, kárát látja újságuk is. Éppen ezért a valamivel tapasztaltabb kollégák szavával támogatásnak szánt, s kétségtelenül annak is vett bírálatot gyakorolunk a DiáRifjúság első száma fölött. \ Hibája, hogy kevés olyan írást j tartalmaz, amelyik az iskola életét tükrözi. Ahogy az országos lapok főként az ország, a megyeiek pedig egy-egy megye életével foglalkoznak, az iskola újsága sem lehet kivétel, s írásainak zöme nem szólhat másról, mint arról, hogy miképpen zajlik a , diákélet. Magyarán, »diáki fi- szerűvé« kell megszerkeszteni a lapot, feladatát így tölti be, célját csakis így éri el. Ügyelni kell a cikkek elhelyezésére, a »tördelésre« is, mert a tartalom mellett a forma sem lebecsülendő. Jókívánságaink* nyugtázásával, ugye megfogadjátok a tanácsainkat, kedves kollégáink? A Petőfi Népe munkatársai Megjelent A DIAKIFJÚSAG Nótázó lányok, berregő népek között... Nótázó lányok, berregő ’épek fogadnak, amikor betoppanunk a Bajai Ruhaüzem -nunkatermébe, ahol a serény- cedő ujjak csinosítják, szépítik i női holmik vadvirágos tarka- ;ágát. Ahogy benyitunk, a fiatal lá- íyok szemei ránkmerednek, va- on kik lehetnek ezek az isme- etlenek? És ml kissé zavarban /agyunk a kémlelő tekintetek /arázsától, de ügyesen álcázzuk, íehogy gyávának könyveljék el íz újságírót ezek a jókedélyű lá- íyok. Leülök Rózsa Éva asztala nellé, s megered a beszélgetés, légyen dolgoznak itt. A KISZ- jrigád tagjai. Ök az aljasze- lés mesterei. Rózsa Éva szőkehajú, kéksze- nü, nyurga lány. Ez év júniusáén érettségizett és július 12-én nár a Ruhaüzemben dolgozott. — Én mindig szerettem és negbecsültem a fizikai munkát - szövi gondolatait. Még senkitek sem esett le az aranygyűrű íz ujjáról, ha megfogta a dolog égét. Eleinte szokatlan volt a ömeg, a varrógépek zúgása, de na már oly hozzátartozó életem- tez, akár a nyári napfény. Az idősebb munkásnők szíve- en, türelmesen tanítottak. Ügy zerettek, mint a saját lányukat. RÓZS8 Éva lelkiismereteen látja el feladatát. Munkatárai megbecsülik és szeretik, íemcsak a termelőmunkában Hja meg helyét, hanem résztvesz KISZ munkájában is. Rend- zeresen jár szemináriumra, s jó éldája serkentőleg hat munka- ársaira is. Az asztalt karéjba ülő lápoknak is van mondanivalójuk. lérczes Zsuzsa, Kispál Francis- a, Karagity Katalin szinte egy- zerre mondják: — Minket érdekel a KISZ rogramja, csak az a baj, hogy 'ukarczki Ilona, aki vezetőségi ag, már kétszer volt Kecskéméin és még egyszer sem számolt e az ott hallottakról. Azt mond- a, szégyell sok ember előtt be- zélni. Ezek után a fiatalok kulturális illetőségeiről beszélgetünk. — Hát ez az, ami kevés — íondják a lányok és felsorolják mindazokat a hiányosságokat, amelyek gátolják a kulturális munka kibontakozását. A másik asztaltól odaszól Horváth Mária: — Hallom ám, miről beszélgetnek! Bennünk megvan a jóindulat és a lelkesedés ahhoz, hogy megalakítsunk egy színjátszó- és népi tánccsoportot. Csak még hely sincs, ahol pró- pálhatnánk. Hát akkor ezek szerint hol mutatnánk be tudományunkat!? Jó lenne, ha a Bajai Posztógyár és a mi üzemünk vesetősége megegyeznék abban, hogy a két vállalat dolgozói közösen használhatnák a posztósok művelődési házát. A mi igazgatónőnk megértő asszony, s ha felkeressük őt ezen kérésünkkel, biztosak vagyunk abban, hogy segít nekünk. — Szele után ismét meghajlik a háta, s berreg a varrógép keze alatt. Ügy összebarátkoztunk, mintha már évek óta ismernénk egymást. A vége felé egyre szókimondóbbak lesznek. Arra a kérdésemre, hogy mikor menne!? férjhez, így válaszolnak: — Idővel, először megalapozzuk jövőnket, csak azután gondolunk lakodalomra. Nem akarunk elhamarkodni semmit. Mi úgy akarunk férjhez menni, hogy a következő évben ne kelljen elválni. Komolyan gondolkodnak a Bajai Ruhaüzem lányai. Szeretnék ott lenni a lakodalmukon, s emlékeztetni őket mostani beszélgetésünkre. Mert ne feledjék el, minden ember a saját sorsának kovácsa. — Bieliczky Sándor — [»Az emW nem azért szüléiéit, hogy érte dolgozzanak,.,« | Nyugdíjba ment lóth László, l a városi tanács elnökhelyettese méjéhez, Kecskemét felvirágoz* tatásának szolgálatához. Csak a hivatalos kapcsolatok lazulnak4 továbbra is szorosan összefűz bennünket a szakadatlan tévé* kény ség a haza üdvéért, népünk javáért, a párt és kormány ter- veinek megvalósításáért és a béke védelméért. E szavakkal búcsúzott hivata* látói Tóth László, s a szavak bár könnyeket csaltak a sze- mekbe, nem hagyhattak szomorú emléket, hiszen Ígérte, hogy to- vábbra is velünk marad, dolgom zik erejéhez mérten, s munka-1 jával tovább gyarapítja eredmé- nyeinket. Azóta is találkoztam vele, s hogy megkérdeztem öreg napjairól kovácsolt terveiről, szándékáról, bizony egy fiatalt is szégyenbehozó derűvel, lelkesedéssel mesélte: — Nem hagyon- abba a munkát, erről szó sincs. Most a napokban dől el, milyen feladattal látnak el, amelyet így gyenge egészségi állapotban is el tudok látni. Meg azután tovább szerkesztem a »Sakkéletet« és nem is tudnám hirtelenében elsorolni, mennyi tervem van még a jövőre nézve ... (E-né) : Kedves> megható mozzanata : volt a múltheti Kecskemét városi tanácsülésnek, Tóth László vb- : elnökhelyettes őszinte, meleg sze- : retetet, ragaszkodást sugárzó bú- : csúzása. »Korom és betegségem parancsának, az élet törvényének engedelmeskedem, amikor nyugdíjazási kérelmem a tanács : elé terjesztem — mondotta. Majd így folytatta: — Bejelentésem : percében átsuhan emlékezetemen a szülőváros szolgálatában átélt öt esztendőnek ezernyi élménye, harca, erőfeszítése. Viha- : rok őrölték a lelki és testi erőt : és az értelemnek, a rohanó évekből csak ritkán ajándékoztak órákat, hogy elpihenjen csendes : szemlélődésben. Békességgel, : megnyugodott szívvel mondok búcsút abban a reményben, hogy a veszélyekben tanúsított magatartás becsületességét, a jószán- dékot, a város iránti szeretetet, az emberek iránt a türelmet, gondjaikkal az együttérzést senki sem fogja elvitatni, magam pedig sohasem feledem Tolsztoj intelmét: Az ember nem azért született, hogy érte dolgozzanak, hanem, hogy ő dolgozzon, harcoljon másokért. Alkonyodik, de hazafelé tartó életutam az elmúlás órájáig hűséges marad a szocializmus eszSzínházlátogatást szervezett a kerekegyházi KISZ vezetősége: a földművesszövetkezet gépkocsiján hatvan fiatal és idősebb dolgozót szállított a faluból Kecskemétre. akii: a Katona József Színházban megnézték A mosoly országa című operettet. Élénk KISZ-élet tapasztalható a Bugaci Állami Gazdaság fiataljai körében. Tízen tanulnak szorgalmasan a motoros körben, amelyet a KISZ hozott létre, s megkezdték a politikai oktatást is. Bállá Antalné fiatal tanítónő 26 fiatalnak tartott érdekes előadást a Rákóczi szabadságharcról. A termelés frontján is helytállnak a kiszisták: 70 köbméter siló elkészítésével tetézték azt a 3394 köbméteres teljesítményüket, amelyet korábban a Nagy Októberi Forradalom évfordulójának tiszteletére vállaltak. Tizennyolc taggal megalakult a KISZ-szervezet Ladánybenén, a Templom dűlői tanyavilágbafi is. A fiatal szervezet most Télapó ünnep megrendezésére készül, amelyen 75 gyermeket ajándékoz meg, majd az iskolások bevonásával műsoros esten szórakoztatja a közönséget. Közös értekezletet tartottak a kecskeméti járás KISZ szervezeteinek titkárai és úttörő csapat- vezetői, amelyen Horváth Ignác járási KISZ-titkár az országos értekezlet alapján beszélt a kiszisták és úttörők előtt álló feladatokról. Ezután Sólyom Ferenc ismertette a szervező bi-i zottság téli hónapokra vonatkozó akciópragramját. — Kultúrcsoportot alakított a: sükösdi Vörös Zászló Termelő-; szövetkezet KISZ-szervezete. A: csoport tagjai a János vitézt ta-: nulják, s az a tervük, hogy nem-; csak helyben, hanem a környező; községekben, Nemesnádudvaron: és Rémen is előadják. :