Petőfi Népe, 1957. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1957-11-08 / 262. szám
A múlté már a 16 órás munkaidő és a 60 filléres napszám — A mi érdekünk, hogy a népfront tevékeny legyen — mondja Diéta Pál, kiehörömi dolgozó parat** Nekünk, magyar munkásnők- nek is a leiszabadító Vörös Hadsereg hozta el a szabadságot és az egyenjogúságot, amelyért már évtizedele óta harcoltunk. Szavazati jogot nyertünk a választásokra. A munkaidő napi 8 óra lett. Munkánkat nagyobb £okú gépesítéssel könnyítették meg. Egyenlő munkáért egyenlő bért kapunk. Üzemünkben a munkásnők állagkeresete ma 1200— 1400 forint. Nemcsak öltözőt és mosdót építettek számunkra, hanem fürdőt is, ahol munka után felfrissíthetjük magunkat. Az olcsó és ízletes üzemi kosz- tot szép tágas ebédlőben fogyasztjuk el. A leendő édesanyáknak ma már nem az a sorsuk, hogy az utcára kerülnek, hanem könnyebb munkára osztjuk be őket és háromhónapi szülési szabadságot élveznek. A felszabadulás előtt gondolni sem mertem arra, hogy külföldet lássak. Néhány héttel ezelőtt az a szerencse ért, hogy tíz napot a Szovjetunióban tölthettem Való Mihólyné/a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat feldolgozó üzemének művezetője 13 éves korától dolgozik és két keze munkájával keresi a mindennapi kenyerét. Amikor megkérdeztük tőle — mit köszönhetnek a magyar dolgozó nők a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak — a következőket válaszolta: — 1936 óta dolgozom a Bar- neválban. Jól ismerem a dolgozó nők felszabadulás előtti életét. Tizenhat órát dolgoztunk naponta és mindezért 60 fillér napszámot kaptunk, öltözőhelyiségünk, mosdónk nem volt, ahol az egész napi fáradságos munka utón rendbehozhattuk volna magunkat. Az otthonról hozott ennivalónkat is a munkahelyen fo.!!’'asztottuk el. Üzemünk munkásainak túlnyomó többsége nő volt. De jaj volt annak, aki gyermeket várt, mert az utcára került és a legnagyobb nélkülözések között hozta világra magzatát. Bölcsőde harcolni kész dolgozó nőt. Har- sem volt, s így az anyák az ott- coljunk tovább egységesen a honhagyott kisgyermekeikre rá- jobblétért, a békéért, családunk zárták az ajtót. boldogságáért. Ä nép iránti hűség, a hazáért végzett munka a Hazafias Népfront küldötteként. A szovjet dolgozók nagy szeretettel fogadtak bennünket. Sok szép élményben volt részem, amit néhány szóval nem is lehet elmondani, de láttam azt is, hogy a szocializmusért érdemes dolgozni. A munkásoknak, munkásnőknek ma sokkal jobb életük van, mint 1945 előtt. Ezt a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak köszönhetjük, mert a t Aurora cirkáló sortüze 1917-ben nekünk is egy boldogabb élet útját nyitotta meg. Hívok a nőtanácsba és a Hazafias Népfrontba minden szocializmusért Az értelmiségre számíthat a párt Hívei vagyunk a íorradalmi munkás-paraszt kormánynak Dr. Vitéz László körzeti orvos a Bátya községi és a Kalocsa járási Hazafias Népfront-bizottságban fejt ki hasznos tevékenységet. Az értelmiség politikai állásfoglalásáról nyilatkozott lapunk munkatársának. A falusi értelmiség úgy érzi — mondotta dr. Vitéz László —, hogy a kormány őszintén foglalkozik problémáival. Ez jól esik nekünk, mert az elmúlt években kevésbé tapasztaltuk ezt. Szavak voltak, de tettek nem. Most érezzük a felénk áradó bizalmat is. Én úgy ismerem az értelmiséget — ez alól természetesen kivételt képeznek az ellenforradalmi elemek —, hogy ha meggyőződik valaminek a helyességéről, azt támogatja. Már pedig Kádár elvtárs kormányának politikáját támogatjuk, mert egyenesebb úton vezeti népünket a szocializmus felé. Az értelmiség nagy része pár- tonkívüli, de rokonszenvezik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eszméivel, ami az egyes értelmiségi dolgozók Hazafias Népfrontban kifejtett tevékenységén keresztül is leniérhető, A Tassi Pál lakiteleki kovácsmestert csak úgy szólítják a községben, hogy »Tassi bácsi«. Neve azonban összeforrt a népet a szocializmusért egységbe szólító Hazafias Népfront-mozgalommal is. A népfrontnak megalakulás óta elnöke. Tassi bácsi nem mai gyerek. 1916-ban már a csepeli ifjúmunkások vezetője. A Tanácsköztársaság idején a Budapest VIII. kerületi munkás- és katonatanács tagja, majd amikor a külföldi csapatok a magyarországi munkáshatalomra törnek, mint a csepeli 22-es vörös ezred politikai megbízottja harcol a különböző frontokon. Ezekről emlékezik, amikor a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról beszélgetünk. Igen, a magyar munkásosztály is fegyvert ragadott az orosz proletariátus példája nyomán. Nekünk, kisiparosoknak mindig közel állt a szívünkhöz a Nagy Októberi Szocialista Forradalom — mondja Tassi bácsi. Nem lehet letagadni, hogy az elmúlt években bizonytalan volt a kisiparosok helyzete. A forradalmi munkás-paraszt kormány azonban rendeletéin keresztül sei mély visszhangra találtak a dolgozók körében. Mozgalmunkban a nép ügyéért érzett felelősség eggyé kovácsolja a kommunistákat és a becsületes párton- kívüliek tömegeit. A Hazafias Népfronton belül máris pezsgő élet alakult ki. Tevékenyen részt vesznek a köz- ségfejiesztési tervek kidolgozásában, de nemcsak javaslatokat lesznek, hanem mozgósítják a lakosságot azok megvalósítására. Mind nagyobb számban kapcsolódtak be a munkába a megye legjobb tudományos kutatói, szakemberei, akik igyekeznek tudásukat közklnccsé tenni. Olvasókörök. gazdakörök, népfrontklubok alakultak, hogy a dolgozó parasztok, munkások, értelmiségiek szakmai képzettségét, műveltségét növeljék. A népfront-mozgalom életerejét Igazolja az október 20-án megtartott kiegészítő tanácstagi választás sikere is, amely elsöprő győzelmet jelent az ellenforradalmi ideológia Jelet!, Most, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójának megünnep'ésére készülünk. Dolgozó népünk tudatában van annak, hogy 1917 októbere, számára is utat nyitott a szocializmus felé. 1945-ben a szovjet katonák hozták el számunkra a szabadságot és 1950 októberében is ők segítették megvédeni a dolgozó nép hatalmát az ellenforradalom ellen. Ezért különösen nagy ünnep minden népfrontba tömörült magyar dolgozó számára nevembe'" 7 Kovács Endre, a Hazafias Népfront megyei titkára Nem vagyok öreg ember, de látom a különbséget, hogy az utóbbi évtizedben mennyi változás történt hazánkban s így községemben is. Falunk épül, szépül, fejlődik, a tanács a mi segítségünkkel sok hasznos dolgot valósít meg. Nagy tervek megvalósítása nem is megy másként, csak összefogással. Ezért én is, mint tanácstag, támogatom a vezetőség munkáját, a községfejlesztési tervek véghezvitelét, résztveszek a legeltetési bizottságban s tagja vagyok a járási és községi népfrontnak egyaránt. A népfrontot éri úgy látom, mint egy nagy családot, amely a nép ellenségeinek kivételével minden becsületes embert összefog. De eredményes munkát csak akkor tud végezni, ha ezek az emberek szívvel- lélekkel dolgoznak is a célkitűzésekért. Hogy a népfront tevékenyen dolgozzon, az elsősorban a mi érdekünk, hiszen minden megvalósult terv nekünk, a dolgozóknak jó. Itt van Kiskörösön például a gyógyfürdő ügye. A tanács sok áldozattal, a lakosság támogatásával megoldotta a kút kiképzésének munkáját s ma már bőségesen buzog, a szakemberek egyöntetű véleménye szerint kitűnő, meleg gyógyvíz. Én magam is lelkes támogatója voltam ennek a munkának. Azért is, mert a viz nemcsak fürdésre, gyógyításra használható, hanem környéke nagyszerűen alkalmas melegágy i kertészet létesítésére, sót baromfikeltető állomást is tervezünk felhasználásával. Ez pedig azt jelenti, hogy híres kadarkánk mellett a kertészet is jó jövedelmet ad sok embernek, jó- fajtájú baromfival gyarapítjuk a házak táját. A népfront tehát jlyan szervezetté válhat nálunk is, amelyen belül a parasztság is sok hálás feladatot valósíthat meg az egész nép s a maga nasznára. becsületes, haladó gondolkodású értelmiségiek ragaszkodása a szocializmus eszméihez, érthető. Az emberiséget szolgáló tudományos kutatómunka előtt korlátlan lehetőségek nyíltak. Az orvosi pálya ma már nem egyszerűen állas-kérdés, hanem hiva- tás. Az állam a továbbképzés anyagi gondjait is levette a vál- lu nlcról. Ml tudjuk, hogy a szocializmus az értelmiségnek is jó, nem- . csak a munkásnak és a parasztnak, ezért e két osztály mellett i az értelmiségre is bizton számíthat a párt és a kormány. a a ct niL»Agc*iuiu, amtuy so* raiba tömöríti népünk minden rétegét, munkást, parasztot, értelmiségit, akik tevékenyen részt akarnak venni a szocializmus építésében. Ez a Hazafias Népfront-mozgalom. — Mozgalmunk a munkás-paraszt szövetség talajén áll, célkitűzése az, hogy segítse a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány politikájának megvalósulását. Hogy a Hazafias Népfront célkitűzései mennyire rokonszenvesek megyénk dolgozói előtt, azt bizonyítja az. hogy minden /árosban, községben újjáéledt a mozgalom. Ez annak a jele is, íogy a párt politikája és a kor- nány eddig hozott rendelkezéújra önbizalmat öntött a kisiparosokba. Most már anyag is elegendő mennyiség áll rendelkezésünkre, hogy dolgozhassunk, A kisiparosok szívesen vesznek részt a Hazafias Népfrontmozgalomban, mert hívei a forradalmi munkás-paraszt kormánynak, hívei a szocializmus építésének, amelyet a Nagy Ok- óberi Szocialista Forradalom :ett a magyar nép számára is ehetővé, vetél a néppel. Ez a megállapítás szinte döntő érv a Hazafias Népfront tevékenységének szükségessége, munkájának hasznos volta mellett. Noha éveken át bizonytalan volt a népfront útja, sokszor ingadozás fosztotta meg eredeti szerepétől, módszerei sem forrtak ki még, a megyei és a kecskeméti népfront-bizottság sok olyan dicséretes törekvést támogatott, amelyekre Erdei Ferenc, könyvének új fejezetében utal. A Hazafias Népfront eleven kapcsolatot teremtett a kutatók, az egyéni parasztok és a szövetkezetek között, hogy felvirágoztassa a homok világának jellegzetes termelési ágait, alkalmazni és értékesíteni tudja a viharosan fejlődő tudomány és technika vívmányait. Sok, eddig visszahúzódó erőt és szakembert nyert meg a népfront a haza őszinte szolgálatának. Az a kötelességünk, hogy az élet más területén is felébresszük jószándéku emberek érdeklődését ilyen irányban. Éppen a legutóbbi napokban számos biztató jelenségnek voltunk tanúi a népfront munkájának elmélyítésének irányában; ez a körülmény tölt el bennünket azzal a reménységgel, hogy a magyar valóság talaján álló párt és kormány elgondolásainak megvalósítása érdekében leghamarabb ezen a tájon alakul ki az a szilárd nemzeti egység és egészséges közszellem, melyben — a Népfront Országos Tanácsának felhívása szerint — a nép iránti hűség, a hazáért végzett munka, a képzettség és a tisztessség dönti el kinek-kinek a helyét és megbecsülését, Tóth László Érdé! Ferenc országgyűlési képviselőnknek értékes könyve, a »Futó-homok« most jelent meg új kiadásban. A jeles szerző új fejezettel gyarapította kiváló munkáját. Ebben a fejezetben a Duna—Tisza közén bekövetkezett új fejlődést jellemzi és megállapítja, hogy a néhány év előtti tervek, melyek a tényleges adottságokkal nem számoltak, állandó feszültséget teremtettek. Ma már reálisabbak a tervek és jobban alkalmazkodnak a helyi viszonyhoz, mégis a szocializmus építése, a mezőgazdaság átszervezése során olyan kérdések vetődnek fel, melyek összeegyeztetése és megoldása sokoldalú helyi ismeretet, nagyfokú elvi tisztánlátást, türelmes szervező munkát és legfőkép te- : vékony és állandó kapcsolatot kö- '