Petőfi Népe, 1957. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1957-11-26 / 277. szám
a o * p -± t-* Megszületett az első idegenben aratott győzelem KECSKEMÉTI DÓZSA— BUDAPESTI VÖRÖS METEOR 3:0 (0:0) Budapest, 200 néző. — Vezette: Nyeste. K. Dózsa: Vitkovics — Tordasi, Ma tár, Kerepesi — Jónás, Uzsoki II. — Englert, Csordás, Boros, Laczi II., Nagy Edző: Tóth György. Bp. V. Meteor: Lapos — Pekker, Pozsgay, Molnár — Seprűs dr., Hupka — Csanádi, Horváth, Bodó tir., Lipták, Schläger. Edző: Onódy András. A Dózsa Csordással kiegészítve végre idegenben is győzött. Hej, ha az elején azt a három-négy pontot nem adták Volna le olyan könnyen, most a csapat az élen állhatna, hi-, szén jelenleg is csak három pont a hátránya. A csapatnak továbbra is azzal a lelkesedéssel kell belefeküd- nie a további küzdelmekbe, mint most vasárnap, akkor az élcsoportban fog végezni. Mái az első félidőben hatalmas, mezőnyfölényt harcol ki a csapat, de a Meteor védelme most még bírja a nyomást és a Dózsa csatárok túlkombinálják a helyzeteket. A budapesti csapat is vezet egy-két támadást és a 31. percben Vitkovicsnak minden tudására szükség van, hogy egy jól irányzott váratlan lövést, amely már gólnak látszott,' kivédjen. Fordulás után a Dózsa erősíti az iramot és már a 4. percben meg is van az eredmény. Laczi II. mintegy húsz méterről bombalövést ereszt a kapura. A kapus csak nézni tudja. Pár perc múlva Englert megsérül és végig csak statisztál. A 22. percben Boros jó egyéni játékkal belövi a második gólt. A Meteor most teljesen visszaesik, a Dózsa az egyik támadást a másik után vezeti. A S3 percben nagy kavarodás a 16-oson belül. Boros felismeri a helyzetet és magasra ívelt labdája a kapus fölött a hálóba tart, de az egyik Meteorvédő kiöklözi. A 11-est Jónás nyugodtan a hálóba lövi. Dózsa támadásokkal ér véget a mérkőzés. A Dózsa végre jó formába lendült és a második félidőben a csatársora is gólképes volt. A jól működő együttesből kiemelkedett Uzsoki II., Boros, Laczi H., Vitkovics és Tor- da'si. Egyenlíthetett volna az Építők BUDAPESTI VSC—BAJAI ÉPÍTŐK 1:0 (1:0) Budapest, 400 néző., Vezette: Fülep. BVSC: Mészöly — Fábián, Tihanyi, Kapuszta — Anda, Oroszi — Sebaj. Jéger. Szalai, Rendek, Hammer. Edző: Boór Ede. Baja: Diszl — Heringer — Gyur- kity, Vojnovics — Teket, Onódy — Mikus, Tiszavölgyi, Rápity II., Kreisz, Ceglédi. Edző: Onódy Béla. Megilletődően kezd a bajai csapat nagynevű fővárosi ellenfele ellen. Már a 7. percben balszerencsés gól esett. Rendek a védőktől kísérve mintegy 13 méterről a hálóba lövi a labdát. Továbbra is a BVSC irányítja a játékot. Az Építők csak a 20. percben jönnek fel és teljesen egyenrangú ellenfele lesz az éllovas BVSC-nek. A 30. percben Onódy hatalmas lövését csak szerencsével hárítják szögletre a pesti védők. A második félidő gyors pesti támadásokkal indul s mintegy 10—15 percig a bajai védelem nagy nyomás alatt áll és Diszlnek több veszélyes támadást kell védenie. Ezután kiegyenlítődik a játék és végig a mezőnyben folyik a küzdelem. A 44. percben egyenlítési alkalom nyílott Tiszavölgyi előtt, de a csatár késlekedett és a vasutas védelemnek sikerült közbelépnie. A tartalékosán felálló bajai csapat csak balszerencsével vesztett. Jók: Diszl, Heringer, Ceglédi. Nagyon nehéz győzelem volt KECSKEMÉTI TE—SZENTESI KINIZSI 1:0 (1:0) Szentes, 500 néző. — Vezette: A1- mási (Szolnok). KTE: Pintér — Toricska I., Bitó, Farkas — Karazsia IV., Mészáros — Vidéki, Gacs, Károly, Toricska III., Máté IH. Edző: Fekete Mihály. Szentes: Gágyor I. — Borda, Náci a i, Gujdár — Polgár, Pólya — Tóth, Sőregi, Gágyor II., Galló, Géczi. Edző: Korányi Lajos. A hazai csapat hatalmas lelkesedéssel fekszik a játékba. Fölényt is harcolnak ki, de a KTE védelmével nem tudnak megbirkózni. Bitóék mindent csírájában fojtanak el. A KTE csak szórványosan támad, de akkor eléggé veszélyesen. Egyik ilyen támadásnál csak a szerencse menti meg a szentesi kaput, mert Károly bombalövése centiméterekkel megy mellé. A félidő utolsó percében eldől a mérkőzés sorsa. Vidéki jól fut el a jobboldalon ^ pontosan a tisztán álló Károlyhoz ível. Károly a kifelé vetődő kapusba lő, az kiöklözi a labdát s a középcsatár másodszorra már nem hibáz. A II. félidőben már kiegyensúlyozottabb a játék. Több helyzete van a KTE-nek is és az egy gólos vezetés tudatában nyugodtabban játszik a csapat. A félidő közepe táján növelhetnék a gólok számát. Máté jól ível át, de Vidéki mintegy tíz méterről elihirtelenkedve mellé lő. A 30. percben majdnem egyenlítenek a helyiek. Pintér egy erős labdát csak Kiugorva tud kiütni. A szentesiek *iz üres kapura lőnek, de Toricska J.-nek, majd Karazsiának sikerül ki- tejclni a labdát. A szentesiek tovább rohamoznak, de gólt nem sikerül el- érniök. A 41. percben még Máténak nyiiik alkalma a gólszerzésre, de az Ötösről fölé fejel. Jók: Bitó (a mezőny legjobbja), Karazsia IV., Mészáros és Károly, A góllövés paródiája volt ez a mérkőzés KECSKEMÉTI ÉPÍTŐK NAGYLAK-CSANADPALOTA 2:0 (1:0) Kecskemét, 600 néző. — Vezette: Csák (Jászlényszaru). K. Építők: Varga — Kun, Sz. Nagy, Dunai — Laczi I., Márkli — Koncz, Szabó, Mikus, Dancsó, Pulai. Edző: Dragollovich Gyula. Nagylak: Nyerges — B. Kovács II., Halázs, Szikszai — Bánhídi, La- kita — B. Kovács I., Koczkás, Kenyeres, Varga, Kojnok. — Edző: Si- pitzky András. Igen érdekes mérkőzést látott az aranylag kisszámú közönség. Az Építők — ha a gólhelyzetek kinem- használásban világcsúcs lenne — világcsúcsot javított volna. Nem kevesebb, mint tizennégy gólhelyzetet használatlanul hagytak, amelyekről mindről nyugodtan írhatnánk, hogy a mérkőzés legnagyobb helyzete volt. A mérkőzésnek olyan időszaka is volt a II. félidőben, amikor egy élelmes nagylaki csatár akár ki is egyenlíthetett volna. Már az 5. percben kapufát súrolva fölé lő az újonc Koncz. A 8. percben igen nehezen megszületik a i élidő egyetlen gólja. Szabó kapufát lő, Mikus úgyszintén, míg végre Dancsónak sikerül a hálóba találnia. A »ok gólhelyzet közül hadd említsük meg azt. amelyik a 18. percben adódott. Egy jobbról jövő magas labdát Szabó csaknem e kapuvonalról fölé fejel. A továbbiakban úgyszólván jninden Építők-csatárnak van helyzete, de csak helyzete. Szünet után sem változik a játék képe. Mindjárt az első percben Szabónak adódik egy holtbiztos helyzete, majd ugyancsak őneki pattan vissza a belső kapufáról egy bombalövése a 23. percben. Közben egész sok jó helyzet marad kihasználatlanul. Meg kell még említenünk Dáncsónak a 25. percben kiharcolt két helyzetét. Ezután a vendégek is kísérleteznek, de Sz. Nagy egymaga visszaver minden kísérletet. Már-már úgy látszik, hogy marad az 1:0, amikor 'Márkli á 40. percben jobbra ível egy szabadrúgást és Koncz pár lépést téve a labdával élete első gólját lövi az NB Ill-ban. Az Építők védelmének alig akadt dolga, Sz. Nagy mindvégig jól játszott. A két fedezet főleg az első félidőben nagyon hátrahúzódva harcolt. A csatársorban csak Pulai felelt meg, de neki sem volt szerencséje a góllövéssel. A nagylakiak közül Nyerges kapust és Halászt, valamint két hátvédtársát lehet kiemelni. A játékvezető hibátlanul vezette ezt az egészen könnyű mérkőzést. Katona Júzsef SzInhiu November 26-án, kedden este fél 8 órakor » Shakespeare: t , x »OTHELLO« Tragédia. Sotnlay Artúr bérlet és 4. számú szelvénybérlet. November 26-án, Soltvadkerten Lehár Ferenc: »A MOSOLY ORSZÁGA« Időzik Idősora November 25-án, kedden: Baja Uránia: A császár parancsára. — Baja Központi: Koldusdiák. — Bácsalmás: A csodacsatár. — Jánoshalma: Ben- deráthi eset. — Kalocsa: Ádám bordája. — Kecel: Riadó a hegyekben. — Kecskemét Árpád: Koldusdiák. — Kecskemét Városi: Hoffmann meséi. — Kiskőrös: Csigalépcső. — Kiskunfélegyháza: Csigalépcső. — Kiskunhalas: A vasárnap gyilkosai. — Kiskunmajsa: Vízkereszt vagy amit akartok. — Kun- szentmiklós: Az elveszett nyom. — Tiszakéeske Petőfi: A kapitány és hőse. — Tiszakéeske Tisza: Holnap már késő. »♦♦♦♦♦♦♦* ♦♦ »♦♦♦Hl lut/uf W SORSJEGYET ! HULLADÉKÉRT kérjen a MÉH átvevőhelyen. 2072 .Vélszegény játékkal győzött a Baja BAJAI BÁCSKA POSZTÓ—MOHACSí TE 1:0 (1:0) Baja, 1000 néző — Vezette: Völ- gyesi. B. Bácska: Körmendi — Barta I., Ihos II., Brisztovics — Molnár, Ihos I. — Albert, Horváth Petresevics, Dujmov, Welling. Edző: Fekete-Kovács Győző. A Bácska jó támadásaival indul a játék cs már a 3. percben Dujmov lövése hálóba megy. 1:0. Ekkor még kevesen gondoltak arra. hogy ez lesz a végeredmény is. A félidő közepéig a hazai csapat sok szép támadást vezet, de a mohácsiak szívósan védekeznek. Majdnem minden bácskai osatarnak akadt tiszta gólhelyzete, de késlekednek, cselezgetnek, így a védők hárítani tudnak. Lassan kiegyenlítődik a játék és a szervezetten védekező mohácsi csapat többször támadásba is lendül és többször veszélyeztet. Fordulás után Petresevics sérülése miatt szétesővé válik a bácskai csatársor játéka. Feljönnek a mohácsiak, de a Bácska védelem jól áll a lábán. Az utolsó negyedórában Ismét lábrakap a Bácska, helyzetük is adódik, de kihasználni nem tudják. Az őszi idényben ilyen vérszegény játékot meg nem láttunk a bácskai csatársortól. A csapatból csak Iho* II. és Brisztovics játéka emelgető ki* 6 szelvényen 12 találat 500000 torint nyeremény SZŐLŐSGAZDÁK figyelmébe. Mindennemű trágya felhasználása nélkül, szőlőjét alaposan megtrágyázhatja, kiöregedő szőlőjét megifjithat- ja, termését legmagasabbra fokozhatta. Mindkét eljárást egyművelet- tel, olcsón, felelősségemre végezheti. Egyszáz forint elküldése után eljárást Írásban megküldöm. — Papp László szőlőtermelő, oki. szőlész, borász, Vámospércs. — Postahivatal. 2214 Nagyon meg kellett küzdeniök a félegyháziaknak a két pontért KISKUNFÉLEGYHÁZI ÉPÍTŐK— CSONGRÁDI HONVÉD 2:0 (0:0) VENNÉNK lehetőleg széles nyomtávú pótkocsit 3,5 tonnás teherkocsinkhoz, vagy pótkocsi komplett alvázat, vagy tengelyeket aggyal. — Bajai Vas- és Fémipari Ktsz. 2168 PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchényi tér 1; sz. Telefon* 25—16. 26—19. 11—22 Felelős kiadó: Molnár Frigyes Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 17a Telefon: n—Ofl Kiskunfélegyháza, 2500 néző. Vezette. Kovács József (Cegléd). F. Építők: Cseh — Martinovics, Kanyó, Szabó II. — Szabó III., Vérségi II. — László, Papcsik, Istvánffy, Fogarasi, Rádi. Edző: Ivár.yi. Csongrád: Király — Lantos, Lo- sonczi, Molnár — Vérségi I., Palásti — Dávid, Puskás, Baksa, Busa, Varga. Edző: Baksa. A vártnál nehezebben győzött a hazai csapat. A tartalékokkal teli- tifzdelt vendégcsapat az első félidőben szoros emberfogásos játékkal tartani tudta a döntetlent. Az első húsz percben hullámzó játék alakult ki a két 16-os között, majd a vendégek vezettek több veszélyes támadást, de a hazai védelefn könnyen és tisztán rombol. Cseh kapus több esetben bravúrral véd. A félidő hátralévő részének egyetlen eseménye: Vérségi II. hatalmas lövése a kapa* fát súrolva hagyja el a játékteret. Szünet után mindjobban élénkül a játék. A hazaiak teljesen maguk-* hoz ragadják a kezdemény ezéeta Egyelőre sok hibával játszik a csatársor, de a fölény gólt érlel. A 20; percben László jobbról beível, 1st- vánffy kiugorva kapufára feiel és a visszapattanó labdát Fogarasi a hálóba lövi. Négy perc múlva vá-* ratlanul újabb gólt ér el a hazai csa-* pat. Király egy szép lövést véd, röviden dobja ki a labdát. A szemfüles László elcsípi, s hirtelen bekanyarodva közvetlep közelről a hálóba helyezi a labdát. Továbbra is az Építők támad, de a fölényt csak Fogarasi két kapufája jelzi. Jók: Cseh, az egész védelem és László, valamint Losonczi, Vérségi I.; Puskás és Bakos. Kovács játékvezető remekül vezette a mérkőzést; A vásárhelyi csatárok jobban kihasználták a helyzeteket t HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI DÓZSA— KISKUNHALASI KINIZSI 2:0 (1:0) Hódmezővásárhely, 800 néző. H. rinizsi: Bakos — Turcsik, Várhegyi, Vályogos — Hirth, Nagy — Vass, Csermák, Hődör, Jáger, Sver- la. Edző: Vágó Zoltán. Végig hatalmas iramú mérkőzésen a szerencsésebb és helyzeteit jobban kihasználó csatársorral rendelkező vásárhelyi csapat győzött, bár ezt befolyásolta az a tény is, hogy a halasiak fedezetpárja megbetegedett. A 10. percben Kávai egy előrevágott labdával kitör és 10 méterről a kapu bal alsó sarkába lő. 1:0» Utána a Kinizsi csatársor is támadott, de ta>} madásait nem tudta eredményesen befejezni. A második félidő is egyenlő erők küzdelmeit hozta és mindkét kapu többször forgott veszélyben. A 25; percben Lenkei 15 méterről váratlanul kapura lő, Bakos vetődik is jobbra, de a labda Várhegyi lábán iránytváltoztatva, a bal kapufa tö^ véből a hálóba pattan. A hátralévő időben nagy harc fplyik, de az ered* mény már nem változik. Jók; Vár*' hegyi, Hirth, Hődör, Vasárnapi sport eredmények Szombathely—Tatabánya 1:1 (0:0), Ferencváros—Diósgyőr 2:1 (2:1), MTK —Vasas 2:1 (0:1), Újpesti Dózsa—Szeged 4:1 (1:1), Bp. Honvéd—Salgótarján 2:1 (2:0), Dorog—Csepel 2:1 (2:0), Pécs—Komló 1:0 (0:0). Szovjetunió—Lengyelország 2:0 (1:0). A Lipcsében lejátszott mérkőzésen a szovjet csapat megérdemelten harcolta ki a VB 16-os döntőjébe való jutást. Déli NB II. csoport állása 1. BVSC 15 9 2 4 30:13 20 2. Kistext 14 9 1 4 37:16 19 3. UTTE 14 ' 7 5 2 22:13 19 4. Jászberény 14 7 4 3 23:13 18 5. Cegléd 14 6 5 3 25:20 18 6. Pénzügyőrök 15 5 7 3 21:17 17 7. Kecskemét 14 7 2 5 24:23 16 8. Szolnok 13 5 5 3 24:19 15 9. Szegedi VSE 14 6 2 6 16:13 14 10. Vác 13 4 b 3 19:20 14 11. Makó 15 6 2 7 19:21 14 12. Békéscsaba 14 5 2 6 24:25 13 13. Bp. V. Meteor 15 5 o 8 17:26 12 14. Pesterzsébet 14 5 1 8 18:23 11 15. Baja 14 3 5 6 16:26 11 16. Gázművek 14 4 2 8 22:24 10 17. Gyula 14 3 4 7 10:32 10 18. VKSE 14 4 1 9 26:25 9 19. K. Lombik 14 3 2 9 14:33 8 Vasárnapi eredmények: UTTE— Kistext 2:1 (1:1), Jászberény—Gyula 3:0 (2:0), Makói Vasas—Szegedi VSE 2:1 (0:1), Pénzügyőrök—Pesterzsébet 3:2 (1:1), Ceglédi VSE—Kőbányai Lombik 1:1 (1:1), Békéscsaba—Gázművek 3:2 (2:2), Szolnoki MÁV—Váci SE 1:0 (0:0). A Vácott lejátszott mérkőzés az 57. percben félbeszakadt, mert Cselényi sérülése miatt Szolnok nem volt hajlandó továbbfolytatni a játékot. Ezt a mérkőzést nem számítottuk be a táblázatba. Déli NB III. állása 1. KTE 14 8 4 2 23:10 20 2. Kkfházi Építők 14 8 4 2 27:14 20 3. Sz. Szpart. 14 8 3 3 37:16 19 4. Bácsalmás 14 9 1 4 31:23 19 5. Hm. Dózsa 14 6 4 4 25:15 16 6. Csongrád 14 7 2 5 27:21 16 7. Sz. Építők 14 6 3 5 31:21 15 8. MÁV HMTE 34 6 3 5 18:24 15 9. K. Építők 14 6 2 6 20:23 14 10. H. Kinizsi 14 5 3 6 19:20 13' 11. Szentes 14 4 4 6 15:21 12 12. F. Honvéd 14 4 3 7 21:24 11 13. Szőreg 14 4 3 7 17:26 11 14. Dorozsma 14 4 2 8 24:31 10 15. Hm. Vasas 14 3 4 7 16:32 10 16. Nagylak 14 1 1 12 11:41 3 Déli NB ül. eredmények: Szőreg— Bácsalmás 3:0 (3:0)! A mérkőzésről részletes beszámolót lapunk holnapi számában közlünk. Hm. Vasas—F. Honvéd 1:0 (0:0). A mérkőzésről részletes beszámolót lapunk holnapi számában közlünk. Dorozsma—Sz. Szpartakusz 2:2 (2:0). Dorozsma, 1000 néző. Vezette: Kovács Rudolf. Gl.: Solymosi I. 2} illetve Károlyi II. és Veres. MÁV HMTE—Szegedi Építők 2:1 (2:0)! Szeged, 500 néző. — Vezette: Szarvas. Gl.: Bárány, Juhász, illetve Övári. TOTO-EREDMÉNYEK 2, 2, 1, x, 2, x, x, 2, 2, törölve, l}i 1, x. ( APRÓHIRDETÉSEK ) ELADÖ a műkért! állomás mellett 263 négyszögöl föld, rajta 100 mázsa robbantott kő. — Kecskemét, Pásztor utca 21. sz. Ugyanott Sunda-clm- balom eladó.__ _________ 2215 KE CSKEMET, Külsőballószög, Újfaluban egy kis családi ház 400 négyszögöl kerttel eladó. — Érdeklődni: ugyanott. Nagy Ferencnél._____ 5987 EL ADÖ, vagy kishaszonbérbe kiadó Felsőmafckőn 15 hold 818 négyszögöl ingatlan, a Selymes-dűlőben, Tán- ezos Péter szomszédságában, Felső- mafckó 15. Készletekben äs. — Felvilágosítást ad: Marozsi József, Felső- matkó 14/a. sz. 5988 Bács-Kiskun megyei Nyomda V: Kecskemét. — Telefon: 15—29. 27—49 Felelős vezetői äzücs Béla isazgate BÁLLÁ Károly, Tiszakéeske, Székhalom d. 32. sz. alatti lakos, 1945. március 26-i születésű fekete kancalovára kiállított elveszett járlatleve- lét megsemmisítem. — Járási Tanács Kecskemét._________________2197 NÉ METBŐL fordítást vállalok. — Ifj Baditz Pál, Miskolc, Tass utca 15. sz. _______ 2D8 FE JŐSTEHENET télire vállal — Kunszállás 813., Pólyák István._____ 5973 Uj bőrkabát középtermetre eladó. — Cím: a kiadóban. ________ _ 5978 EL ADÖ szilbunda iközóptermetre. — Kecskemét, Klapka utca 35. sz. 2S08 MAGÁNOS férfi udvarranyíló kis szobát keres, üresen, költségmegtérítéssel. A III., vagy a IV. kerületben. — Címet: a kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 2184 HENGERFURAS, főtengely görgő- zés, motorkartelek, egyéb alumíniumtárgyak hegesztése. — Pólyák, Kecskemét, Szilád! Károly utca 8. sz. 2181 A KECSKEMÉTI Vegyes Ktsz szűcs- és kesztyűs részlege megnyílt! — Gáspár András utca 6. sz. (Bodócs- késes helyiségében), új és javítási munkákat vállalunk. 2190 A VASNAGYKER, Kecskemét, Halasi u. 1. szám, meghatározott időre takarítónőt keres. — Jelentkezés: fél 8-tól 16 óráig. 2178 ELADÓ ház Kecskemét, Máriaváros külső részében, nagy telekkel, kút- tal, jutányos áron. Cserelakással beköltözhető, ss Cím; a kiadóban, 5981 HASZNÁLT hangszereket veszek» eladok, cserélek, javítok. — Szobot« ka hangszerkereskedő, Kecskeméti Körösi u. 7. sz. az udvarban. 2133 A Dunavecsci Földmüvcsszövetke- zct textil-ruházati bolt vezetői munkakör betöltésére pályázatot hirdeti szakképzett munkavállaló részére. — Átlag raktárkészlet 2 millió forint. — Jelentkezni az FAISZ központjában j személyesen lehet. 2162' FŐZŐMINDENEST (lehet bentlakói is) azonnal felveszek. — Kecskemét,j Bem utca 11. sz. 2203A-MINDSZENTI ISKOLA mellett, a' Dékány-féle földből 2 hold eladó. — Értekezés: Kecskemét, Sarkantyú u, 8. sz. _______________________________2201 ZÖ LDSÉGESNEK, vagy házhelynek való ingatlan eladó. — Értekezni: Kecskemét, Budai-hegy 7. sz. 2206 BERENYI Pál utca 9. (Festő-utca): ház eladó, esetleg fele is. — Érdeklődni: Kecskemét, Bethlen körút 33. sz. Bakosné. 2209 ELADÓ Alsó-Széktóban 1 hold gyíi*| mölcsös, kúttal. zöldségesnek is aL«j kalmas. — Kecskemét, I kér.. Olt u,< 2. sz._______________________________2219 EL SŐRENDŰ, 8 hold szántó, sürgősen eladó, kisebb részletekben is; vasúthoz 1 km-re. — Érdeklődni lehet november 28-án, Tóth János;, Kecskemét, Törökfái 136. Levélben) is. Ferenczi Jenő, Fálmonostor, Dó-Í zsa György u. 81. sz. 2212' ÖRÖKBEADNAM 13 hónapos kisfia-* mat. — Felsőméntelek 52. sz... Varga! István. 5970 ’ 600-AS, oldalkocsis Zündapp motor«) kerékpár eladó. — Kecskemét»' Batthyány utca 28. sz., motorjavító-1 műhely. 5961 HÁLÓ- és ebédlőbútor eladó. — Kecskemét, Nagykőrösi utca 30. 5962 KECSKEMÉT, öz utca 22. számú ház eladó, — Érdeklődni: Oz utca 23. sz. alatt. 5977 12 MÉTERES épület "bontásából kikerült faanyag eladó. — Kecskemét, Máriahegy 78. sz. Bán fióknál. 5975 SZALMA és tengeriszár kapható. — Alkotmány Tsz( Lászléfalva A. 169: Nagyobb tClUbcn is. 5966