Petőfi Népe, 1957. október (2. évfolyam, 229-255. szám)
1957-10-11 / 238. szám
Hazánk felett ma háromszor halad át a mesterséges hold Két Hruscsov-nyilatkozat a rakétákról és a leszerelésről — Tito elnök a szovjet tudomány győzelméről — Hitetlenkedők! Mi lesz a mesterséges holddal ? A mesterséges hold kilövése I Az ábra a mesterséges hold pályáját mutatja, amelyen mintegy 90 perc alatt halad végig. úgylátszik, nemcsak a tudomány művelőit hozta izgalomba, hanem a nemzetközi politikában is élénkülést idéz elő. Főként a leszerelésre vonatkozik ez. A leszerelési '-kombinációk során máris egyre több figyelmet szentelnek a rakéták kölcsönös ellenőrzésének kérdésére és az ezzel kapcsolatos, új problémákra. Ezekre a kérdésekre kitért Hruscsov, aki tegnap két fontos -nyilatkozatot tett. Az angol képviselőknek adott válaszában Hruscsov kijelentette: — A bombázók kora elmúlt, akár tűzbe is hajíthatnék őket. Az interkontinentális ballisztikus lövedék csak t egyike számos eredményeinknek. I Ezek az eredmények arra mu- ! tatnak, hogy még több is van a i zsebünkben. — A továbbiakban i hangsúlyozta a fegyverkezési verseny megszüntetését, a keres- \ kedelmi kapcsolatok kiszélesítő- i sét. A New York Timesnek adott interjújában — a Reuter szerint — Hruscsov bejelentette: Nem lenne probléma a műhold, vagy bármelyik új, tudományos szerkezet ellenőrzése, ha az Egyesült Államok és a Szovjetunió megegyezésre tudna jönni a békés egymás mellett élés kérdésében. Kijelentette: a Szovjetunió hajlandó nemzetközi ellenőrzés alá vonni összes rakétáit, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között létrehozandó általános megegyezés részeként. E néhány gondolat is azt mutatja, hogy a Szovjetunió a tudomány minden vívmányát békés célok érdekében kívánja felhasználni. A Hruscsov-nyilatkozatok nagy visszhangra találtak. A New York-i tájékozott körök szerint a nyugati hatalmak módosítják az ENSZ-közgyűlés elé terjesztendő új javaslatokat és beiktatják az űrrakéták ellenőrzését is. Ma reggeli jelentések szerint Eisenhower elnök és Dulles külügyminiszter a Fehér Házban tanácskozott az új fejleményekről. A Tanjug és a Borba közli •Joszip Broz-Tito, jugoszláv köz- társasági elnök nyilatkozatát: — Az első mesterséges holdnak a szovjet tudósok részéről történt felbocsátása a szovjet tudomány győzelmét jelenti. Óriási jelentősége lesz ennek a világűr további kutatása és meghódítása szempontjából. Ez az egyik legnagyobb hozzájárulás a világ tudományos gondolkodásához. A háború és béke kérdését illetően kifejti, hogy egyre inkább közeledünk annak felismeréséhez, hogy a háború ma lehetetlen és hogy az emberi szellem vívmányait csakis békés célokra és az emberek javára szabad felhasználni. A külföldi lapok közül valamennyi olasz lap — a kifejezetten klerikális és fasiszta lapok kivételével — részletesen foglalkoznak a Szovjetunió által felbocsátott mesterséges holddal, amelyet vörös holdnak kereszteltek és ez az elnevezés hamarosan népszerűvé vált. Erről beszélnek mindenütt. A rádió és televízió is behatóan foglalkozik vele. Ha keseregve is, de még a nagypolgárság lapja is elismeri a Szovjetunió nagy sikerét, mely vitathatatlanul bizonyítja, hogy Szovjetunió a világ tudományos haladásának élén áll. Vannak olyanok is, akik nehezen viselik el a Szovjetuniónak a világraszóló tudományos eredményét, — hitetlenkednek. — Strauss hadügyminiszter azt mondotta: ez blöff, s a NATO fő- parancsnoka is kijelentette, hogy őt nem lehet kihozni a sodrából. Egyébként kevés jelentősége van annak, hogy a NATO-főpa- rancsnok kijön-e a sodrából, vagy nem. A tény, az tény. A nyugati erőpolitika ismét vereséget szenvedett. Sokan kérdezték szerkesztőségünket, mi lesz a mesterséges holddal? Nem okoz-e balesetet, ha feladatát elvégezte? — beszélik egymás között az emberek. A tudomány így válaszol: — Erre nem kerül sor. A mesterséges hold egy idő után fokozatosan veszít sebességéből, lefékeződik, ezért mind közelebb kerül a Földhöz. Végül olyan sűrű légrétegbe kerül, ahol nagy sebessége folytán felmelegszik és elég. Megsemmisül és nem kell attól félni, hogy bajt csinál. Magától szétporlad a bennelevő műszerekkel együtt, ha a Föld közelébe kerül. Ha ez nem így lenne, akkor a földön a legtöbb szerencsétlenséget nem a közlekedési balesetek idézték volna elő, hanem a meteorhullás. Rádiójelentések alapján egyébként hazánk felett ma háromszor halad át a mesterséges hold. Színház KATONA JÓZSEF ‘SZÍNHÁZ Október 11-én, pénteken délután 3 órakor Lope de Vega: »A KERTÉSZ KUTYÁJA« Vígjáték 3 felvonásban. József Attila ifjúsági bérlet. Október 11-én, pénteken este fél 8 órakor Lope de Vega: »A KERTÉSZ KUTYÁJA« vígjáték 3 felvonásban. B'aha Lujza bérlet és 2. számú szelvénybérlct. Október 11-én Kunszentmiklóson Kodolányi: »FÖLDINDULÁS« Előzik Műsora Október 11-én, pénteken: Baja Uránia: Vágyakozás. — Baja Központi: A kölni kapitány. — Jánoshalma: A csodacsatár. — Kalocsa: Kötekedő Lia. — Kecel: A boszorkány. — Kecskemét Árpád: Hetet egy csapásra. — Kecskemét Városi: Moulin Rouge. — Kiskunfélegyháza: Láz. — Kiskunhalas: Gerolsteini kaland. — Kiskunmajsa: A léha asszony. — Tiszakécske Petőfi: Az örök éjszaka titka. BAJA Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága és a Bajai, Járási és Városi Rendőrkapitányság Közlekedési Csoportja közli, hogy Baja városban lö57. szeptember 1-től az Arany Janos utca, Eötvös József utca között parkírozni tilos, Vörösmarty utcában 15 km a megengedett hajtási sebesség, Tóth Kálmán térről a Vörösmarty utca betorkolásnál, Tóth Kálmán utca Kossuth Lajos utca átszelesnéi áthaladási elsőbbség, Ság vári tér—Tóth Kálmán tér sarkánál kötelező megállást jelző tábla nyert elhelyezést. x PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bacs-Kiskun megyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Kecskemét. Szechenvi tér 1. sz. Telefon: 25—16. 26—19. 11—22 Felelős kiadó: M Dinar Frigyes Kiadóhivatal; Kecskemet. Szabadság tér 1/a Telefon: ií—09 Bács-Kiskun megyei Nvomda V: Kecskemét.- — Telefon: 15—<9; 27—41 Felelős vezető* Szűcs Béla igazgató CUKORRÉPATERMELŐK! A helyi földművesszövetkezetek megF kezdték az 1958. évi i cukorrépa szerződések kötését. G A cukorrépa átvételi ára mázsánként: V 10'— forint és 3 kg kristálycukor. 1 Mellékjárandóság: 65 kg nyers répaE szelet vagy 3 kg száraz répaszelet és T 0,5 kg'melasz mázsánként. L A cukorgyár a répaterület megszántáF sához utalványt ad ki, aminek ellenértékét az 1958. évi termésből vonja le M kamatmentesen. 1 Szerződi minél előbb cuhorréoára * a helyi töldművesszövethezeinét. h S r p P jT * Autóbuszt indít a Dózsa vasárnap Budapestre A Kecskeméti Dózsa csapata vasárnap délután Budapesten mérkőzik a VKSE csapatával. Ez a mérkőzés igen fontos mindkét csapatnak és ezért nagy küzdelem várható. Fontos, hogy minél több szurkoló biztassa csapatunkat. Erre való tekintettel a Kecskeméti Dózsa külön autóbuszt indíttat Budapestre. Az autóbusz vasárnap reggel fél 8 órakor indul a KTE-pályáról és fél 10 körül ér Budapestre, úgyhogy a szurkolók délelőtt még meg is nézhetik a Népstadion kettős rangadó miisorát. Utána kényelmesen lesz annyi idejük, hogy a Dózsa mérkőzését is végig szurkolhatják. Az autóbuszra még korlátolt számban Kaphatók jegyek. A menetdíj oda- visoza 60 forint. Jelentkezni szom-* baton délig lehet a főtéri gyógy szertár pénztáránál. Sikeresen szerepellek ökölvívóink vasárnap Vasárnap Szegeden megyei ökölvívóink nemzetközi' mérkőzésen vettek részt. A Déli kerület válogatottja mérte össze erejét Szabadka város válogatottjával. A mérkőzés mindvégig kemény küzdelmet hozott és próbára tette válogatott versenyzőink erejét. Különösen a harmadik menetek voltak az izgalmasak, mert a jugoszláv versenyzők jobb erőnléte jelentős fölényt jelentett. Megyénkből kiemelkedően szerepelt a harmatsúlyban Kohajda II. és Király a félnehézsúlyban. — Mindkét versenyző többszörös jugoszláv válogatott felett aratott győzelmet. Részletes eredmények: a Délkeleti válogatottból győztek: Földi, Ko- liajda II., Kójnok, Faragó és Király. — A szabadkaiak győzelmeit Tóth, Vörös, Stefanovics, Yojnics cs Tumbácz szerezték. * Baján vasárnap rendezték meg első bajnoki ököfl vívómérkőzésüket a Bajai Szállítók a pécsiek ellen. A versenyt nagy küzdelem után a bajai csapat nyerte. Győztesek: Balázs, Sarkadi, Balatoni, Varga, továbbá Puskás I. és Bors elleniéi nélkül. Nagy II. döntetlenül végzett, míg Klem, Nagy I. és Simity vesztett. APRÓHIRDETÉSEK) ELADö 4 hold, mindent termő föld, épületekkel együtt, mely áll szoba, konyha, kamra, kis konyha, disznóól, 9 méter istálló. 1 hold nádas és kaszáló, többi szántó, erdő mellett, jószágtartásra, méhészetre igen alkalmas, elfogadható áron, részletre is. Jelige: ,,Erdő mellett, köves út, busz 200 m.“ 1834 125-ÖS EXPORT Csepel és egy két- aknas zománcos kályha eladó. Bel- ső-Ballószög 257. Homokbánya mellett, Szegedieknél. 5484 KECSKEMÉT, Talfájában, a beton mellett, 79-es kilométerkőnél, eladó 2 és iél hold föld. Értekezni: Nyárlő rinc 15. 5483 EGY mindenórás, hasas tehén és egy 28 hónapos, hasas üsző eladó. Kecskemét, Belső-Ballószög 170. Kiss István. A Kórhánközi úton, 6. kilómé icr. 5482 ELADÖ Herceg Gábor-féle földből 3 hold szántó Halasi úton, 6. km- nél. Alsó-Csalánosban 1 hold szőlő. Ért.: Kecskemét, Nyárlőrinc 255. 1827 ELADÓ alig használt, 15—20 mázsát bíró gumis kocsi. Kecskemét, Bajcsy- Zs. u. 24. 5504 ELADÓ 2 hold föld Városföldön. Értekezés: Kecskemét, Pacsirta u. 3» _____________________________________1843 MÉHCSALÁDOK, Nagyboconádi kaptarak, szőlőkaró eladó. Kecskemét, Csáky utca 10. Gubacsi. 1841 ELADÓ 1 és fél hold zöldségeskert; lakóépülettel, azonnal elfoglalható. Kecskemét, Talfája 110. Értekezés: Harkai István, Köncsög 63. 1840 ELÁRUSÍTÓT keres felvételre Kecs-* kémét, Széchenyi téri könyvesbolti Érettségizem fiatalok jelentkezzenek. 1839 MEGISMERKEDNE házasság célján ból jobb magános nő, háza, bérén-* dezett lakása van, olyan 60 —70 körüli nyugdíjassal vagy iparossal; akinek megélhetése biztosítva van. „Megértés“ jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek levelet. 1842 ELVESZETT Nagy Pál, Kisfái 2/b. lakosnak három héthetes malaca, kettő fekete, egy szőke. Becsületes megtaláló vagy nyomravezető jutalom ellenében a fenti címet értesítse. ^ 5480 ELADÓ Wanderer Sachs 100-as motorkerékpár, kétkarikás villanyfőző, férfi kerékpár, petrofoi: Kecskés műszerésznél, Kisfaludy u. 2. Kecskemét. 5479 EGY és másfélholdas 6zántó eladó, Péli Györgynél, Kecskemét, Külső- Ballószög 142. alatt. 5477 MAKÖ közelében levő 1 kh szántóföldet elcserélnék kecskemétiért, — esetleg értékmegtérítéssel. Cím a kiadóhivatalban. 5491 KECSKEMÉT, Zöldfa utca 21. számú ház eladó, vétel esetén azonnal beköltözhető. 5490 LASZLÓFALVA 158. szám alatt Kiss Antalnak elveszett 8 darab birkája. Megtaláló vagy nyomravezető egy birkát kap jutalmul. 5489 ELADÓ férfikabátok és egy női irhaDunda, Kecskemét, Sárkány u. 3. szám. 5437 ELVESZETT f. hó 3-án Kecskemét, Belső-Ballószögben egy férfikabát iratokkal, pénz nélkül. Megtaláló 200 forint jutalmat kap, ha az iratokat visszaküldi. Cím: V., Csáktornyái utca 47. Ürgés. Ugyanott egy erős ló eladó. 5495 KÁRPITOSMUNKÁK készítését, javítását válialom, Bende, Kecskemét, Kinizsi u. 1. (Szegedi út.) 5496 METEOR-KÁLYHA nagyobb, kifogástalan, eladó, Kecskemét, Mária körút 23, üzlet. 5493 ELTŰNT 5-én, pénteken délután, Kecskemét, Puskin utca 3. számú kádárműhely elől egy 654 literes, PP jelzésű boroshordó. Nyomravezető magas jutalomban részesül. Sándor Antal, Kada Elek utca 19. 5499 KIADÓ 5 hold tanyásbirtok, Város- f óidon. — Érdeklődni: Kecskemét, Széohenyi-város 8. Matlag. 5500 HÍZOTT sertések, befognivaló sertések, asztal, kályha eladók. Kecskemét, Mikes u. 9. 5501 KECSKEI&ÉT, Borbás, 9. km-nél, a bemn mellett 6 és fél hold föld eladó, részletekben is. — Értekezni: Kecskemét, Ótemető utca 3. Kelő- éknéi. 5502 FÜGGETLEN, Önálló, középkorú, jó bizonyítvánnyal rendelkező, megbízható nőt, háztartás vezetésére felveszek. Cím: az Állami Áruház mellett lévő zöld újságárus pavilonban. __________ x KE REKEGYHÁZI kövrsúttól, az Izsáki kövesút el fordulójáig, a Kerekes-dűlőben,. vasárnap 4—5 óra közön elveszett 'bgy 4 hl-es szüretelő kád. Becsületes* megtaláló illő jutalomba részesül. Értesítse Bende Józsefet, i'alu-düiő 29; szarná 559$ NYÁRLÖRINCEN, Világoshegyi állomás mellett 1 hold szőlő eladó. — Érdeklődni: Kecskemét, Bethlen krt 7. szám. 1844 ELTŰNT tegnap délután fél 4 tájban Kecskemét, Alsó-Széktó 116. sz. alól egy 15 éves, I. reáliskolai tanuló, szülői megdorgálás miatt. Aki tud róla, 100 forint jutalom ellenében értesítse szüleit. A fiú eltűnésekor szürke, rövid kabátot, szürke nadrágot, elején tintafoltos, mezít- láoa?, hosszúszárú cipőt, kockás szürke sapkát és kék inget viselt. _______ 5503 HO RDÓ, 5, 6, 7 hektós bérbe kiadó. Kecskemét, Kőhíd utca 6. szám. _______________________________ 1838 ŰJ Danuvia motorkerékpár eladó — Kecskemét; Horog utca 1. 5505 ELVESZETT okt. 5-én Sz. Nagy János; Belső-Ballószög 36. sz. a. lakos vilá- gospei, 2 és fél éves lova, heréit, jobb hátsó lába csüdig kesej, balról kis orrfolt. Becsületes megtaláló jutalom ellenében a fenti címre juttassa el. 1829 NÉMETBŐL fordítok. Ifj. Baditz Pál, Miskolc, Tass u. 15. 1817 A BAJAI VÁROSI TANÁCS VB ké- résére hozzájárulok ahhoz, hogy a vásárnaptár szerint beütemezett, ok-, tóber 20-án megtartandó országos állat- és kirakodó vásár helyett (tekintettel a tanácstagválasztásra) november 3-án tartson országos áilat- és kirakodóvásárt. — Gerőcs István: osztályvezető. x KECSKEMÉT, Szarkásban. Kerekes-* féle szőlőből 2 hold eladó. Érdeklődni: Szarkás 75. alatt, Bállá Antalnál. 5483 SZOBA, konyha, epejzos lakást — költségmegtérítéssel — keresek. Cím: Kecskemét, I. kerület Poprád u. 1: 5486 AZONNALI belépésre keresünk anyagkönyvelésben jártas férfi dolgozót. Fizetés megegyezés szerint. Gépállomás, Kecskemét. 5493 ELEKTRO KALORIKUS MŰSZEREKHEZ ÉRTŐ — gyakorlattal rengelkező — műszerészt azonnal felvesz a Kecskeméti Konzervgyár, Szolnoki út 6. 1831 ELADÓ 2—3 hold szántóföld, reptér mellett. Cím: Kecskemét, Csongrádi u. 29. 1823 ELADÓ Alsó-Ménteleken 3 hold szántó és 1 holdnál nagyobb kaszalój Értekezés: Kecskemét, Tavasz u. 2; 1820 PRIMA állapotban levő, 500-as oldalkocsis motor eladó, vagy kisebbért elcserélhető. Kecskemét. Batthyány utca, 28, motorszerelőműhely. 5451 ELADÓ 4 hold föld. melyben van szőlő is. Sándor Balázs-féle tanya. Zsana-Eresztő 107. sz. 1782 ELADÓ 12 hektolitöres hordó Kecs-* kémét, üciűzmann Sándor u. 14 sz: 181Q