Petőfi Népe, 1957. október (2. évfolyam, 229-255. szám)

1957-10-08 / 235. szám

yemekti-flniÄNE Mi újság a csapatoKnál?| TÍZ kiváló úttörő November 7-én kétszeresen ün­nepelnek a magyar úttörők. — Ugyanis ez alkalommal fényes kitüntetések lesznek nemcsak a felnőttek, hanem a pajtások so­raiból is. MI IS LESZ EZEN A NAGY ÜNNEPEN? Az Országos Úttörő Szövetség ekkor adja át Budapesten me­gyénk tíz olyan pajtásának a »Kiváló úttörő« kitüntetést, akik az októberi ellenforradalom alatt és utána is hűségesen ki­álltak az úttörőmozgalom mel­lett és megvédték a vörösnyak­kendő becsületét. MA ESTE ÉRKEZNEK VISEGRÄDRÖL... A kecskeméti III. számú fiú­iskola Hunyadi Mátyás úttörő­csapata a múlt héten pénteken a déli vonattal kirándulásra in­dult Visegrádra, hogy közelebb­ről megismerkedjék névadója történelmi viszonyaival. A pajtások hozzánk küldött jelentései alapján jól teltek a napok, a sok látnivaló és a fá­rasztó hegymászás mellett sem hagyta el őket a vidám kedvük. Ma este 10 óra 28 perckor ér­keznek meg a Budapest felől ér­kező személyvonattal. VIDA MIKLÓS AZ ELSŐ örömmel közöljük megyénk valamennyi pajtásával, hogy szép sikerek születtek a nem­zetközi négytusa versenyben. E nemes küzdelemben sok csapat vett részt és sok szép egyéni eredmény is született. Bácsalmáson a II. Rákóczi Fe­renc úttörőcsapat 145 taggal indult, és közülük Vida Miki végzett az első helyen 412 pon­tit I. GONDOZZAK A HŐSÜK TERÉT A bátyai Bem József úttörő- csapat pajtásai nemes munkára vállalkoztak. Ugyanis a községi tanács a csapat gondjaira bízta a Hősök terének a gondozását. Az úttörők lelkesen láttak munkához cs hamarosan a köz­ség leggondozottabb, legszebb része lesz a Hősök tere. A nagy­szerű munkáért a tanács is há­lás. Felajánlotta a csapatnak, hogy havonta 400 forintot juttat nekik. A csapat tagjai úgy határoz­tak, hogy a pénzt összegyűjtik és a jövő évben a nyári táborozás költségeinek a fedezésére fordít­ják. ÚTTÖRŐÉLET SZÉP ÉLET Olyan gyönyörű úttörő rendez­vényt láttunk nemrég, amilyent még sose. A néphadsereg napjá­ról emlékeztünk meg az isko­lánkban, ahol egy katonatiszt bácsi is megjelent. Minden út­törő fehér ingben és vörösnyak­kendőben énekelte feszes vi­gyázzállásban a Himnuszt, de még előtte trombita- és dobszóra tisztelegtünk a gyönyörű zászló­nak. Külsőségekben, de belső tar­talmában is nagyon szép volt ez az ünnep, boldogok vagyunk, hogy részesei lehettünk. Előre! Muha Jancsi, Köhler Robi, Kosa Bandi, a kecskeméti Hunyadi Mátyás úttörő- csapat tagjai. MIBŐL LESZ PÉNZ? Baja mellett valamelyik köz­ségben, valamelyik úttörőcsapat növendékei érdekes tervvel áll­tak a tanácselnök elé. — Ter­melőszövetkezetet akarnak ala­kítani, ezért kértek két hold földet a tanácstól. Talán mon­danunk sem kell, hogy bizony kész helyzet elé állították a paj­tások a tanácsot ezzel a kéréssel. I Azonban addig crósködlek, hogy | megkapták a területet. Most aztán folyik a tervezés. Hogy mit vetnek a földbe, mit nem, még nem tudjuk. Ök már ! igen. De hogy elsőrendű árujuk ; koratavasszal berobog a piacra, ! az biztos. Az is biztos, hogy a j jövedelem teljes egészét a nyári j táborozás költségeire fordítják. — Hogy melyik község úttörői ezek? — Azt majd hadd írják meg ök a következő számunkban! TEREBÉLYESEDIK AZ ÜTTÜRÖ-MOZGALOM í A legfrissebb hírek szerint ed-j dig 120 csapat működik megyénk l általános iskoláiban, de még! mindig sok iskola van, ahol mostf szervezik a csapatokat. j JELENTÉS j A CUHA-VÜLGYÉBÖL J A kecskeméti I. számú iskolai csapatától ma reggel érkezett aj jelentés. Tudatják velünk, hogyt az évet háromnapos kirándu-t lássál kezdték meg, jelenleg aj Bakony-hegységben lartözkod-• nak. J Jelentésük idevonatkozó ré-t szét idézzük: | »A Cuha-patak völgyének fes-* tői szépsége, a »magyar tenger«• percenként változó színe, ai nagyvázsonyi Kinizsi-vár rom-l jai büszke érzéssel töltenek el\ bennünket. Büszkék vagyunk hogy ilyen csodálatosan szép,!’ természeti kincsekkel, nagynevűi hősökkel bíró ország úttörői le-j hetünk. | Ez a büszke érzés ösztökéli bennünket jó és nemes úttörö-l munka végzésére.« ♦ KÉSZÜLNEK AZ üjoncpróbAra Számos csapatban megkezdték: az előkészületeket az újoncpró-l bára. Ilyen jelentéseket ícap-j tunk Kiskunfélegyházáról, Kecs-t kéméiről, Bajáról, Kiskunhalas-l rúl és még ezenkívül számost csapat állomáshelyéről. _ ♦♦**♦♦♦•*♦♦♦♦♦♦*♦♦♦•♦*♦> »»♦»>♦♦#♦♦♦»♦?♦♦♦• ♦ Fele agyát kivett éh, : még sincs semmi bajai ♦ New Yorkban egy 39 éves em-j bernek műtéti úton kivették af fele agyát. J A műtétet végrehajtó két se-j kész: Jean H. Bruell és George W.| /V1 bee doktorok az Amerikai Lé­lektani Társaság 65. kongresszu­sán tartott beszámolójukban el­mondták, hogy betegük agyának egész jobb felét kioperálták anél­kül, hogy a beteg értelmi képes­ségei a legcsekélyebb mértékben megváltoztak volna. Érdekes emberek a portások. Még mi­előtt odakerültek volna tolóablakos őrhelyükre, fiata­labb korukban ki­váló szakmunkások, vagy más foglalko­zású mesterek vol­tak. Ha dér fonja be a barna haj erdőt s a szív dobbanása is nyugalmasabb élet­re vágyik, az öreg­kor tiszteletadása: a nyugdíjazás után kerülnek erre a helyre emberek. Csikós János bá­csi a Kecskeméti Konzervgyár I-es számú telepének éber őre. Platter János gyártulajdo­nos idejében rako­dómunkásként dol­gozott az üzemben. A felszabadulás után ládaszegező, majd üzemi csoport- vezető volt négy évig. 1956-ban nyers- áru csoportvezető­ként dolgozott, 1957. januárjában lett portás. — Sok itt a mun­ka — mondja. — Ide jó emberismeret és állandó figyelem szükséges. Renge­teg ember jár az üzembe, s úgy kell ismernem mindegyi­ket, mint a tenyere­met. Egyesek ha­ragszanak is rám Tudniillik munka végeztével köteles­ségem az ellenőrzés is. S bizony vannak még munkások, akik nem eléggé öntuda­tosak. Csak egy pél­dát említek. A gyár­ban védőruhában dolgoznak, s ezt a rendelkezés ellené­re munka utárj haza akarják vinni. Én, természetesen, nem engedem meg, s ezért orrolnak rám egyesek. Aztán széles mo­soly derül az arcú­ra, s büszkeségéről, három kis unokájá­ról mesél. Kettő fiúi a harmadik mfeg kislány. Igaz, hogy a kislány még csak háromhónapos, de olyan, mint fában a csomó. Kérdésemre, hojw vannak-e tervei, elmondja: jövőre nyugdíjazzák és az­után már csak arra vágyik, hogy béké­ben és szeretetten, emberhez méltó mó­don tölthesse el kis családja körében a még elkövetkezendő éveket. Szívből kívánjuk, hogy becsületes munkásélete jutal­mául mindez meg is valósulhassam Bieliczky Sándor iioz so Vercmdct Megvásárolta a Nemzeti Galéria ív. A férfi külseje, egész alakja fölöttébb gyanús volt nekem, testemmel elfedtem Lenint, különösen a fejét, szinte ráfe­küdtem. — Állj! — ordítottam a közeledőre, s rászegeztem a revolverem. Ö azonban tovább futott, egyre kö­zeledett. Még egyszer rákiáltottam: — Állj, vagy lövök! Amikor néhány lépésnyire megköze­lítette Vlagyimir Iljicset, éles szögben balra fordult, s anélkül, hogy kivette volna kezét a zsebéből, a kapu felé ro­hant. Ekkor hátulról egy asszony futott felém, s rám kiáltott: — Mit csinál? Ne lőjön! Bizonyára azt gondolta, hogy Vlagyi­mir Iljicsre akarok lőni. Nem tudtam válaszolni neki, mert a műhely felől kiáltás hangzott: — A mi emberünk, a mienk! Három férfi közeledett futólépésben, revolverrel a kézben felém. Rájuk kiál­tottam: — Állj! Kik vagytok? Lövök! Rögtön válaszoltak: — Az üzemi bizottság tagjai vagyuns, elvtárs..; Szemügyre vettem őket, s egyiküket felismertem: már láttam őt régebben, amikor a gyárban jártunk. Odajöttek Vlagyimir Iljicshez. Mindez filmszerűen, egy-két perc alatt pergett le. Valamelyikük azt szorgalmazta, hogy vigyem Vlagyimir Iljicset a legközelebbi kórházba. Én azonban határozottan el- lentmondtam: • —. Nem viszem semmiféle kórházba. Hazaviszem. Vlagyimir Iljics meghallotta beszél­getésünket, s igy szólt: — Haza, haza..; Az üzemi bizottsági elvtársakkal — egyikük, mint kiderült, a Hadügyi Nép- biztosság beosztottja volt — segítettünk Hat esztendő Lenin mellett — Ss. ti. Gil, Lenin sofőrjének eisssaenilékesései — Vlagyimir Iljicsnek lábra állni. A ko­csiig hátralevő pár lépést a mi segítsé­günkkel a saját lábán tette meg. Fel­segítettük a kocsi hágcsójára, azután beült a hátsó ülésre, megszokott helyére. Mielőtt a volán mellé ültem volna, egy pillanatra megálltam, s Vlagyimir Iljicsre néztem. Sápadt volt, szemét félig csukva tartotta. Elcsendesedett. A szívembe szinte fizikai fájdalom nyilallt, a torkomat összeszorítotia valami... Ettől a perctől különösen a szívembe zártam, mint ahogyan különösen draga szivünknek az a szeretett ember, akit örökre elveszíthetünk. De nem volt idő gondolkodásra, cse- lekedni kellett. Vlagyimir Iljics életét meg kell menteni! Két elvtárs beült a kocsiba, egyik mel­lém, a másik Iljics mellé. Olyan sebe­sen, ahogyan csak az út engedte, a Kremlbe hajtottam. Útközben néhányszor Leninre pillan­tottam. Félúttól egész testével az ülés­párnának dőlt, de nem nyögött, egyetlen hangot se hallatott. Egyre sápadtabb lett. A mellette ülő elvtárs egy kicsit támo­gatta. A Troicki kapuhoz érve nem áll­tam meg, csak oöakiáltottam az őrség­nek: »Lenin« —1 és egyenesen Vlagyimir Iljics lakása elé vezettem a kocsit. Hogy ne vonjam magunkra a főbejá­ratnál járkáló és álldogáló emberek figyelmét, az árkádok alatt levő oldal­ajtónál állítottam meg a kocsit. Mind a hárman segítettünk Vlagyi­mir Iljicsnek kiszállni a kocsiból. Szem- melláthatóan szenvedett a fájdalomtól. Felajánlottam neki: — Felvisszük, Vlagyimir Iljics... Határozottan ellent mondott. Kérlelni kezdtük, megpróbáltuk meg­győzni, hogy nehéz és káros most neki a mozgás, különösen a lépcsőmászás, de ő ellentmondást nem tűrő hangon ki­jelentette: — Felmegyek magam... S hozzám fordulva hozzátette: — Vegye le a kabátomat, úgy köny- nyebb lesz. Vigyázva lesegítettem a kabátját, s ránk támaszkodva a meredek lépcsőn felment a harmadik emeletre. Teljes csöndben tette meg az utat, egyetlen sóhaj nem hagyta el az ajkát. A lépcső­házban Marija Iljinyicsna fogadott ben­nünket. Egyenesen a hálószobába vezet­tük Lenint, s ágyba fektettük: Marija Iijinyicsna nagyon aggódott. — Telefonáljon gyorsan! Siessen! — nógatott engem. Vlagyimir Iljics felnyitotta a szemét, és nyugodtan így szólt: — Nyugodj meg, nem történt semmi különös... Csak a karomon sérültem meg. A másik szobából felhívtam a Nép­biztosok Tanácsának ügyvezetőjét, Bones Brujevics elvtársat, s elmondtam a tör­ténteket. Alig akart végighallgatni — egy pillanatot sem vesztegetve intéz­kedni kellett. Csakhamar odaérkezett Vinokurov, népjóléti népbiztos, aki a Népbiztosok Tanácsának ülésére készült. Néhány perc múlva befutott Boncs-Brujevics -is. Vlagyimir Iljics a jobb oldalán fe­küdt, s alig hallhatóan nyöszörgött. Fel­hasított inge fedetlenül hagyta mellét és bal karját, amelynek felső részén két seb látszott. Vinokurov bejódozta a se­beket. Vlagyimir Iljics felnyitotta a szemét, szemében a fájdalom árnyékával körül­pillantott, és így szólt: — Fáj, nagyon fáj a szívem.: s Vinokurov és Boncs-Brujevics meg­próbálták megnyugtatni: — A szívének semmi baja. Csak a karján láthatók sebek. Ez csak kisu­gárzó fájdalom. — Látni a sebeket)? A karomon? — Igen. Lecsukta a szemét, elcsendesedett. Egy-két perc múlva nagyon halkan fel­nyögött, láthatóan fegyelmezte magát, mintha attól félne, hogy nyugtalanítja a körülötte levőket. Arca még sápadtabb lett, homlokán viaszsárga árnyalat folyt szét. Az ott- tartózkodók rémülten figyeltek: Talán csak nem hagy itt minket Vlagyimir Iljics örökre? Talán csak nem hal meg? Boncs-Brujevics felhívta a Moszkvai Szovjetet, s megkérte az ügyeletes ta­nácstagot és az ott-lartózkocló elvtórsa- kat, hogy azonnal kerítsenek orvosokat. Megkérte őket, hogy azonnal hívják e) Obuhot, Vejs2brodot, és rajtuk kívül küldjenek egy sebészt. Valakit megbíz­tunk, hogy szerezzen egy oxigéntömlőt, ha kell, járja végig érte valamennyi moszkvai gyógyszertárat. A Kremlben még nem szervezték meg az orvosi szol­gálatot: nem volt sem gyógyszertár, sem kórház, mindenért ' a városba kellett küldeni. Telefonált J. M. Szverdlov, aki akkor értesült Vlagyimir Iljics sebesüléséről. Boncs-Brujevics néhány szóban el­mondta a történteket, s megkérte, hogy hívjon ki azonnal egy tapasztalt se­bészt. Szverdlov megígérte, hogy azon­nal elküld Mine professzorért, s hama­rosan maga is megérkezett. (Folyt. köv.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom