Petőfi Népe, 1957. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)
1957-09-08 / 210. szám
Orgoeáiiü népe filfafyozify Hároniszáznyolcvati orgoványí dolgos«» aláírása gyűlt össze a helybeli népfront-bizottság kezdeményezésére tartott tiltakozó nagygyűlésen Orgoványon. A nagygyűlés részvevői táviratot intéztek Hammarskjöldhöz, az ENSZ főtitkárához. Táviratukban felháborodásuknak adtak kifejezést amiatt, hogy az ENSZ úgynevezett ötös bizottságának szerkesztésében létrejött jelentést a rendkívüli közgyűlés előtt tárgyalják meg. A gyűlés részvevőinek az volt a véleménye, hogy az úgynevezett »magyar ügy« napirendre tűzése durva beavatkozás hazánk belügyeibe. Rámutat a közel négyszáz aláírással elküldött távirat arra, ft legkisebb zeneszerző Angela Simina Popescu négy és féléves kislány a romániai zeneszerzők szövetségének legfiatalabb tagja. Már két éve komponál!... A képen: a kis művésznő édesanyjával. hogy Orgovány népe jól ismeri Király Bélát, Héjjas Iván egyik volt alvezérét, aki az ötös bizottság előtt kihallgatott tanúk egyike volt. Az ilyen tanúkra nem sok szüksége van népünknek. Király Béla október végén megjelent a községben, hogy hasonszőrű cimboráival együtt megsemmisítse népi demokráciánk 13 év alatt elért vívmányait és felidézze az 1919 utáni véres napokat, amelyeknek megismétlésére az előkészületeket már meg is tették. Nem értenek egyet az orgoványi dolgozók azzal sem, hogy az ENSZ ötös bizottságának jelentése »nemzeti szabadságharcnak« minősíti az októberi ellenforradalmat. Orgoványon éppen néphadseregünk esküjükhöz hű katonái akadályozták meg' azt, hogy az ellenforradalmár bandák kárt tegyenek, garázdálkodjanak a községben. — Nem akarunk még egyszer 1919-es fehérterrort, sem pedig 1956. október 23-át — fejeződik be az orgoványiak távirata. A gyűlésen részvevő dolgozó parasztok közül többen felszólaltak és kifejezték azt a készségüket, hogy akár fegyverrel is megvédelmezik népi demokráciánk vívmányait, ha azok ellen zavarí- keltők és betolakodók támadást intéznének. MŰVELŐDÉST, szórakozást nyújt a MEGYEI KÖNYVTÁR. Olvasói rendelkezésére áll minden hétköznap. Mindenkit szeretettel vár a Megyei Könyvtár. 1056 A tiltott liatáratiipisért Iiiinletés jár Ä jugoszláv határőrök visszakísérik az átszökött személyeket A nyugati rádiók lélekmérgező propaganda-hadjáratának hatására még mindig akad néhány ember, aki elhiszi, hogy Nyugaton tárt karok, jólét, karrier és sült galamb várja a disz- szidenseket. Ezek az emberek nem okultak, hogy a Nyugatra szökött magyarok tízezrei seny- vednek még ma is a lágerekben és ezerszer megbánták, hogy elhagyták hazájukat. Augusztus 24—25-én Gyalus Imréné, Gyalus Sándor, Gyalus Katalin, Farkas Magdolna, Cseh Ferenc, Cseh Ferencné katymári lakosok, Viesz Judit és Bolhás Rozália báesborsódi lakosok Jugoszláviába szöktek. Augusztus 28-án a jugoszláv határőrizeti szervek vísszakísérték a szökött személyeket é^ átadták a magyar hatóságoknak. A jugoszláv hatóságok egyébként minden átszökött személyt visszaadnak a magyar határőrségnek. A magyar határőrség a szökevényeket átadja az ügyészségnek. A fenti személyek a bácsalmási járásbíróság előtt fognak felelni a tiltott határátlépésért. Á megyei párfsajtó segítőtársa Várady Gyula elvtárs, akinek szinte hetenként jelenik meg az újságban egy-egy írása a bajai dolgozók problémáiról, munkában elért eredményeiről,^ a fiatalokról. Önzetlen segítségnyújtását itt a lap hasábjain köszönjük meg Várady Gyula elvtársnak. A Minisztertanács rcndelefe A Magyar Közlöny pénteki száma közli a forradalmi munkás-paraszt kormány rendeletét az adók kivetéséről és beszedéséről. A rendelkezések a lakosság, valamint a mezőgazdasági termelőszövetkezetek és termelőszövetkezeti csoportok adójának kivetésére, kezelésére és beszedésére vonatkoznak. cÁ hét k&ttyati Dickens; Karácsonyi ének. (Prózában.) Greene: A csendes amerikai. (Regény.) A német elbeszélés mesterei 1—2. kötet. Steinbeck: Érik a gyümölcs. (Regény.) Babits Mihály: A gólyakalifa. Kártyavár. (Regények.) Ságvári Endre: Óriások és törpék. (Mesék.) Csire Lajos és Czakó József: Állattenyésztéstan. Jáky Miklós—Jónap Lajos: Olajipari növények termesztése és feldolgozása. Kosztolányi Dezső: Novellák. 1—3. kötet. Hadrovics László: Szerb-horvát —magyar szótár, (Kisszótár so- 1 rozat.) Lesz=c távfűtés Kiskunfélegyházán? Eddig, csak a szaklapokban hallottunk róla, különösen így vidéki viszonylatban, hogy a hőforrások vízét —• melyet egyéb célokra nem használhatnak fel már — lakóterületek, középületek távfűtésére is fel lehet használni. A Kiskunfélegyházi Városi Tanács műszaki osztálya szerint Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Csongrádon sokat beszélnek az ilyenféle tervekről. De Kiskunfélegyháza abból a szempontból sokkal szerencsésebb helyzetben van, mint a környező nagyvárosok, mert a város alatt a föld mélye különleges geológiai adottságot rejt magában. Legalábbis azt mondták a geológusok, hogy 1000 méteres mélyfúrásból 70 Celsius fokos hévvizet lehet várni. Ezen felbátorodva merült fel Kiskunfélegyházán egy gyógyforrás fúrásának a terve. A gőzfürdő mögött épülne meg a kút és üzembehelyezésével meg tudnák oldani a fürdő forróvízellátását és strandfürdőt is épít« hetnének az elavult, korszerűtlen és egészségtelen régi helyett- Meg lehetne oldani a közelben fekvő kórház, a tanítóképző, a Petőfi általános iskola távfűtését is. 983 000 forint kellene ehhez. A végrehajtó bizottság terve az, hogy a jövő évi községfejlesztésből és bizonyos mennyiségű állami beruházásból meg lehetne kezdeni a thermálkút fúrását. Tudják a kiskunfélegyháziak, hogyha az ellenforradalom szörnyű pusztításai, illetve a károk helyreállítása nem kötné le népgazdaságunk teljesítőképességének nagy részét, nem lenne álom a nagyszabású vízhasznosítási terv megvalósítása. De azért reménykednek, hiszen a beruházások busásan mesterül nek rövid idő alatt, és Kiskunfélegyháza is nagyot lépne előre a korszerű városfejlesztés útján. —yla--A Sípka-ssorosbsn nvnden esoxtdes Bulgária a napokban ünne- lomból átnyújtotta a 105 éves pelte a török iga alól való fel- Tyimofej Rogovnak, a Sipkaszabadulásának 80. évfordulóját, szorosban vívott hősi harc orosz Kulicsev, a nemzetgyűlés elnök- veteránjának a »Georgi Dimit- ségének alelnöke ebből az alka- rov« érdemérmet. IJ arátairnmal ott álltunk a ** Duna partján, s néztük a szélesen hömpölygő folyót, a rajta úszó hajót, a konokul vonuló uszályokat, a pihenő kompot. Jó így, a természet és em" bér együttes munkálkodásában gyönyörködni. Pihenteti a szemlélőt, de egyszersmind ösztökéli is arra, hogy ne tespedjen el, hanem menjen, mozogjon, mozgasson ő is előre. Egy húszéves forma parasztleány állt nem messze tőlünk, ő is a vizet nézte. Kerékpárral jött, s odatámasztotta a parti fához, így pihengélt. Mindebben nincsen semmi különös, de biciklijének a csomagtartójára gitár volt csatolva, a kormány szarváról pedig degeszre tömött aktatáska lógott. Parasztleány és gitár! — ez már felkelti az ember érdeklődését. Odamentünk hát hozzá, beszélgetésbe elegyedtünk vele. Kiderült, hogy egy 30 kilométerre eső faluból való, onnan kerekezett idáig', s most várja a társait, akikkel lagziba niegyen. Ők muzsikálnak a menyegzőn, a leány a gitárral, a többiek másfajta hangszerrel, mert van egy zenekaruk, annak a tagjai. így már izgalmas a téma: falusi zenekar, amelyben parasztleány gitározik! Megyénk viszonyait nálam jobban ismerő barátom azonban azt kérdezte —, amire nem is gondoltam — a leánytól: — Maguk hívők? — lsen —■ felelte szemrebbeJleiuuj nés nélkül, a hitét nem szégyellő ember büszkeségével. Meghökkentem. Nem, mintha hitetlen volnék, mert mindany- nyian hiszünk valamiben, valakiben, jómagam is hívő vagyok: megingathatatlanul hiszek — az emberben. A reális alapok nélküli hit keserves útvesztőiből, ellenmondásaiból való kínlódá- sos kilábalás eredményeképpen több mint másfél évtizede ez a hitem, azóta vagyok az ebbéli dolgokban kételyektől mentes, kiegyensúlyozott, és küzdeni iß tudó ember. Ű azonban azokhoz a »hívőkhöz« tartozik, akik — mint vallják -— megvetik a földi hívsá- got, boldogságot, de azért ugyanúgy esznek, öltözködnek, szeretkeznek, szaporodnak, tehát élvezik a földi dolgokat, mint bárki más; otthonukat, gazdaságukat is ugyanúgy csinosít- ják-gyarapítják, — és nyilván nem azért, hogy mindezt átvigyék a földöntúli, az »örök életbe«. Másképp beszélnek tehát, mint ahogy cselekszenek. Igen, de a lelkűkkel is törődnek, felkészítik az »örök útra« — állítják. Hogyan? Alázattal, béketűrő meghunyászkodással. Ha bántják őket? Nem baj, a bán- talmak eltűrése jó pont lesz a tátsJ számukra majd »odafenn«. Szerintük ez a lényeg: alázattal viselni a sorsot. De kivei szemben kell megalázkodniok? Ugye, égy másik ember az illegő, aki a kihasználásukra törekszik? S aki örvendhet, ha eltűrik ezt az igyekvését, hadd teljen benne kedve, tegye, ahogy akarja, lehetnek eszköz a kezében; ha kibabrál velük, úgyis övék lesz a jutalom — a meny- nyekben. (Még a »hívők« szektájának föjótéteményezőjéül is kéne választani ezért.) IV ekem ez a hit nem kell, mert ellenmondásos, mert »suba alatt« elismeri, hogy Isten az egyik embernek jogot adott a másik kínzására, hogy ez utóbbi az »örök életben« részesüljön. (Önként adódik azonban a kérdés: hol van az Isten igazságossága a kínzó ember iránt is,. akit azért teremtett nyilván — ha hinném —, akinek azért ad meg a legázolá- somhoz minden lehetőséget, azt, hogy dúskáljon az én bőrömön a földi javakban, hogy én a túlvilágon üdvözüljek? De mi lesz ővele, 30—40 évnyi, vagy ennél is kevesebb cézárkodása után? A pokolba jut? Végeredményben tehát eszköz volt Isten kezében -— az én javamra? Ez igazságtalanság, mért ftafiú-íi összehasonlíthatatlan arányban hol az egyik, hol a másik ember javára — egyiknek a földi, másiknak az égi boldogulását biztosító —- részrehajlás történt ezáltal. Ismétlem, ha hinném.) De hiszen a »hívők« ősei éppen ez ellen küzdöttek valamikor, s testvéri közösségbe tömörülve félredobták az itt a földön lealázó, az anyagi javaikból kizsákmányoló papi hierarchiát! Igen, az ősök, akik úgy tekintettek az égre, hogy közben harcoltak itt a földön. Az utódok azonban makacsul odaragasztották szemüket a túlvilágra, s miközben a föld jócskán továbbforgott alattuk, nem vették észre hitük ellen- mondásait, azt sem, hogy itt a földön teremthető meg minden jó, ha nem engedjük, hogy egyik ember a másik fejére nőjön. jWjj i, kommunisták ezt vall- juk, s ezért harcolunk: a szabad emberért, mind magunkban, mind másokban, azért a társadalomért küzdünk, amelyben az ember — itt a földön boldoguló ember kell legyen! Kacérkodik velem a vitatkozhatnék a leánnyal, aki különben úgy és azt hihet társadalmunkban, ahogy és amit akar, Pestre is szokott járni az egyesületükbe, ahol imádkoznak, zeneszó mellett a túlvilágról szóló dalokat énekelgetnek, versikéket szavalgatnak, — vitába szeretnék vele szállni, de tudom, úgy sem győzném meg. Egy próbát azért teszek. — Mikor keresztelkednek meg? — kérdem. — Tizennégyéves korunkban; — És miért csak akkor? Rám néz, a tudatlanra, s viszszakérdez: »Az üdvözítő Jézus urunkat mikor keresztelték meg?« Kapcsolok, s felelem: »Tizen- nógyéves korában.« — No látja, hát ezért mi is. — Igen ám, de mi lesz azokkal, akik tizennégyéves korukig meghalnak? Azok nem jutnak az örök boldogság honába? Tehetnek ők arról, ha szűkre szabták földi életüket? Hol itt az igazság? Most ő hökken meg, majd felocsúdván, és hogy meggyőzzön, aktatáskájából előveszi a bibliáját, s citálja azt a részt, amelyikben -a szentlélek alászálla a mennyekből, tüzes nyelvek alakjában. Nem mondom neki, hogy ez éppen nem magyarázat a kérdésemre. —■ Hagyom nyugodtan hitében, de még most is kínoz a gondolat: egy ifjú ember, testben egyazon parton áll velünk, lélekben azonban hatalmas folyó választ el bennünket; I | e jó volna néhányszor át- JLJ> úszni érte, s a folyó innenső partjára hozni! Tarján István
