Petőfi Népe, 1957. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)

1957-09-01 / 204. szám

MUVESXET * ^HOOJcJJLOJH * NEYELES iiiiiiiiiiiiiii::jiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiim iTV’rvvTTTTTVTWwwTTVTw, iitiiitiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiii FÖLDEÁK JÁNOS: „dlz Lmdalml pádi/ázat umt okozott esaioddü' — Részlet a budapesti író beszédéből —­MINDEN IRODALMI pályá­zat izgalmas és tanulságos, még- inkább az, ha a pályázat jeligés, azaz titkos. Izgalmas, mert iro­dalmunk gazdagodásához új és friss tehetségek feltűnését re­méljük; tanulságos, mert a pá­lyázati művek tematikája és eszmei mondanivalója mindig feleletet ad arra, hogy induló íróink és költőink, mint alkotó művészek, mennyiben élnek a mi, szocializmus felé fejlődő éle­tünk áramában; a társadalmun­kat foglalkoztató problémák kö­zül melyeket vélik a leglényege­sebbnek; hogyan vallanak küz­delmes, de jogos reményekkel teljes életünkről, társadalmi rendünkről, államhatalmunk ideológiai alapjairól és magáról a dolgozó emberről? S ha arra gondolunk, hogy kb. tíz hónap­pal ezelőtt milyen súlyos meg­rázkódtatásokon mentünk ke­resztül, még fokozottabb érdek­A költő dolga Építenünk kell, amit lerombolt, A félseveszetten gyilkos gyűlölet. Mindazt, mi széthullva, bénultan hevert, A házakat, a gépeket, a szíveket. Alkotni, tenni, harcolni újra, Fényt látni ismét a fák felett, A bízó vers, a dal a költő dolga, Hogy beforrjanak a feltépett sebek. Marsot verni az ifjúság dalához, Taposni, sáros, kavargó levet. És összeforrva a párttal, a néppel, Elérni majd a boldog életet. Sziklai Ottó Miért mondjam? Miért mondjam, hogy szeretlek, népem? Szótlan a gyermek, anyja ölében; Csak szive zeng, ha boldog keblen nyughat, Birinyi József Felvidéki Istvánt KALAND KÖZÖNY Tüzet adtam. A perc: sikolt! ■... Vágyat kaptam, Az óra: int. Szivet adtam. .Az év:-már hallgat, 5.. Mosolyt kaptam. — nem szól semmit. Monori F, Dezső : Találkozásom Móricz Zsigmonddal i lődéssel fordulunk az irodalmi pályázat felé. S HADD SZEGEZZÜK LE gyorsan, hogy az irodalmi pályá­zat nem okozott csalódást; igaz viszont, hogy nagyobb örömre se ad okot. A mérleg azonban megnyugtató, sőt mi több: biz­tató. Ha figyelembe vesszük, hogy az alkotó művészek számára mindig több idő kell a külön­böző világszemléletek megboly- dulása következményeinek érté­keléséhez, akkor azt kell mon­danunk, hogy ez az irodalmi pályázat sikerült. A beküldött és kiemelkedő pályaművek leg­többjében az élet igenlése és szeretete tükröződik; a pályázók alkotói érdeklődésének közép­pontja a küszködő! ember, Örvendeztető! tény, hogy a versek művészi színvonala meg­lepően magas. A költői hangvé­tel biztos, ami fejlett formaér­zékről tanúskodik. A versek költői ötvözése, képgazdasága is a tehetség kétségtelen bizonyí­téka. IGAZAN Kár TEHÁT, hogy a művészi megformálás erényeit az elbeszélésekre már kevésbé vonatkoztathatjuk. :— Egyrészt zsurnalisztikus az elbeszélések hangja, másrészt hiányzik az trói ökonómia — az elbeszélé­sek legtöbbször bőbeszédűek és külsőségekre épültek. Mozgal-, másságban, cselekményben gaz­dagok, de a figurák karakteré­nek kialakításához a belső ábrá­zolás legtöbbször hiányzik, vagy sajnálatosan szegényes. Mind­ezt azért hangsúlyozzuk, mert az elbeszélések eszmei mondani­valójának aktualitását és művé­szi hatását csökkenti az írói megformálás kócossága, gondo zatlansága. Ezerkilencszáznegyvenegyben el- t IE vittem egyik regényem gépelt > példányát a Cserépfalvi könyvkiadő- | hoz, ahol a lektorátus vezetője Kovács E Imre volt. Megígérte, hogy elolvassa a kéziratot és őszinte véleményt mond > róla. Nagy reményekkel hagytam nála í a kéziratot. Abban az időben megjeleut ! vitacikkei feltűnést keltettek és ezért > bizalommal voltam iránta. Megmondta, ! mikor menjek a válaszért. ; Elmentem az első, majd a nemtudom > hányadik napon, hogy az ígért választ í megkapjam. így ment ez több mint : fél évig, míg az utolsó találkozásunk ; alkalmával ezt mondta: ! — Nézze, barátom. Bármennyire sze­i retném elolvasni a regényét, de meg • kell mondani magának, hogy nincs > időm. Tele vagyok munkával, amiért ! fizetést kapok, ezenkívül nagyobb lélek- ; zetű munkába fogtam. Fizikailag kép­> télén vagyok elolvasni a kéziratát. • Magam sem tudtam hogyan, de így > válaszoltam neki: : — Pedig milyen bizalommal jöttem : a szerkesztő úrhoz.:: • Láthatóan zavarba jött szavaimra. : Hogy megvigasztaljon, elővett egy név- ; jegyet és arra írt néhány ajánló sort. í — Itt van a névjegyem, menjen el ; vele a Kelet Népe szerkesztőségébe és ; ott keresse Jócsik Lajos szerkesztő urat. i Biztosan ád olyan véleményt a regé- : nyerői, mintha én mondanám. • Megkönnyebbült szívvel, de szorongó • érzéssel nyitottam be a Kelet Népe Hu- : nyadi téri szerkesztőségébe. ; Az egyik íróasztal mellett fiatal lány • bajlódott a hócsizmájával. Nem akart : fölmenni a lábára. Kint tavaszvégi, la- : iyakos idő volt. Illő tiszteletadás után elmondtam, kit I keresek. —■ A szerkesztő úr nincs itthon. A : jövő hét közepe táján várjuk haza vi- I déki út járói. A következő alkalommal, amikor új- ; ból elmentem a Kelet Népe szerkesztő­> ségbe, megint csak a múltkori lányt ! találtam az irodában. Kérdés nélkül el- I mondta, hogy még nem jött meg a szer- ; kesztö úr. Barátságos mosoly közben [ kérdezte: — De tulajdonképpen mért keresi a szerkesztő urat? Pirulva válaszoltam: — Egy regényt hoztam, meg pár el­beszélést. — Hát mért nem mondta ezt már előbb is. Hagyja itt a kéziratokat és maid átadom apukámnak. É s már nyújtotta is felém a két kezét, hogy átvegye tőlem a hó­nom alatt szorongatott kéziratcsomagot. De én előbb bizonyosságot akartam. — Ki az ön papája? — kérdeztem. — Móricz Zsigmond — felelte köny- nyedén és figyelte arcomat. E név hallatára forróság futott szét testemben. Tudtam, hogy a Kelet Népe Móricz Zsigmond folyóirata, de arra egyszer sem gondoltam, hogy ilyen nagy íróhoz vigyem a kéziratomat. A nagy embernek sokkal több gondja vari, mintsem kezdő író regényeit ol­vasgassa. És most ez a lány a legter­mészetesebbnek tartja, hogy Móricz Zsigmond majd elolvassa regényemet. Akkor sehogyan sem értettem meg, amit ma már jól tudok, hogy minél na­gyobb egy ember a munkája nyomán, annál közelebb áll az emberekhez. Az emberek közelsége adja az anyagot a nagy szellem kitágulására. A nagy em­ber megjárja az emberi mélységet és magasságot, különbséget tud tenni a jó, a rossz, a szép és a csúnya között, ebben van nagyságának magyarázata. Átszellemült lélekkel mentem haza. Csupa bizakodással gondoltam a regé­nyem sorsára. Ettől kezdve más szemmel olvastam Móricz Zsigmond minden írását. Fi­gyeltem az írás stílusát, a mondanivaló fölépítését és mérlegeltem: — vájjon mennyire hasonlít az én stílusom az övéhez? Amikor arra gondoltam, hogy az én írásom sovány kísérlet csupán az ő írásához képest, egy kicsit elment a kedven. De reménykedtem. Ezután gyakran fölkerestem a szer­kesztőséget, hogy választ kapjak két­ségeimre, ám hiába kerestem a nagy írót, vagy a lányt —, akiről később tudtam meg, hogy Erzsi a neve és a Móricz-család életébe »Csibe« néven vonult be — nem találtam az irodában. Egy Erzsihez hasonló lány őrizte a szer­kesztőséget, aki semmiféle felvilágosí­tást nem tudott adni a kézirataimról. Hiába menteni el különböző napokon, csak a lány vigasztalan mosolya foga­dott. így értünk el 1942 június utolsó nap­jaihoz. Én már hónapok óta katona voltam. Egyik napon híre jött, hogy két nap múlva indulunk a szovjet frontra. Elhatároztam, hogy bármi tör­ténik is, a kiadott szigorú parancs el­lenére elhagyom a körletet, hogy még egyszer kísérletet tegyek a találkozásra. Emlékszem — mintha tegnap tör­tént volna — kopaszra nyírva, teljesen új katonaruhában állítottam be az is­merős irodába. Szerencsém volt; |k/jf óricz Zsigmond előttem ült és egy­IrGl szerre két telefonba beszélt. — Rám sem nézett, amikor beléptem az ajtón. Valakivel vitája volt, amit hall­hatott a másik telefonban lévő sze­mély is. A lány a szemével intett, hogy jókor jöttem, meri itt van, akit kere­sek. Ezt fölösleges volt bizonyítania, mert az újságokban közölt képeiről az utcán is megismertem volna. Nem is éreztem azt, mintha először most talál­koznánk, hanem inkább úgy, mint a régi ismerősök, ha hosszú idő után szemben találják magukat. Végtelenül jó érzés fogott el, hogy szemtől-szemben állhatok Móricz Zsig- monddal. De az izgalom is mellém sze­gődött. Vájjon, mit mond majd a kéz­iratokról? Foglalkozott-e vele, vagy félretette már az. első sorok után? De hosszú is volt az a pár perc, amíg fordítva letette az egyik hallgatót. Nem arra a készülékre tette, amelyiken be­szélt, hanem arra, amelyiken még lett volna beszélni valója. így, akaratlanul iß, egyszerre fejezte be a beszélgetést j mind a két készüléken. Könnyed bősz- | szankodásán nevetni lehetett volna, de í én merev arccal álltam és vártam, hogy | megszólítson. A világért el nem moso- I lyodtam volna. | Rám nézett Móricz Zsigmond. Tekin- I tétéből a kíváncsiság lövelt felém. Meg- | mondtam a nevemet és folytatni akar- I tam azzal, hogy milyen szándékkal jöt- | tem, amikor egyszerre fölvidult az arca | és mint apa a szerető fiát fogadja, — | nyújtotta a kezét és mondta: — Na végre, hogy megismerhetlek! | Foglalj helyet. Széket tolt elém és én leültem. Ámul- | tam-bámultam, mert hihetetlennek tűnt | ez a fogadtatás. Talán a regényem után | van ilyen. jó hírem? — villant át az | agyamon a gondolat. De ezt csak éppen ♦ kigondoltam. Mi lehet az oka ennek a t szíves fogadtatásnak? | Csak ő adhatta meg erre a választ; | — Nem tudtam, ki lehet az a legény, | akit Erzsi lányom ennyire protezsál? 1 Később tudtam meg az igazat. Erzsi f mondta, hogy elolvasta a regényemet | és mivel tetszett a tartalma, ajánlotta i apjának is. | Még aznap összeszedték kézirataimat t és kivitték a leányfalui otthonába, ahol I az orvosok által javasolt pihenőjét tar- I tóttá a már beteg író. ígérte, hogy fa- | lusi magányában elolvassa a regénye- j met és megírja nekem a véleményét, ! Kíváncsian vártam a válaszát; I És hiába vártam. J A front véresős viharában kaptam a ; hírt, hogy meghalt Móricz Zsigmond. | Tudtam, nemcsak a nagy író halt meg, | hanem egy azok közül, aki segített vol- | na a vágyaim megvalósulásában is. | Erzsi rózsaszínű tábori lapon kö- | IC zölte veiéin a szomorú hírt és | azt a boldogságot, hogy »... apukámnak I nagyon tetszett a regénye, de sajnos, | nem jutott odáig, hogy leközölje foly- | tatásban a Kelet Népében .;.« Azóta eltelt tizenöt év és még ma is | látom előttem Móricz Zsigmond jelleg- i zetes alakját, tekintetéből kiáramló biz- | tatást: segíteni akaró szándékát. Emlékét úgy őrzöm, mint az általa I ismert regényem kéziratát. Goör Imrei » < Hullámok hívásig Tikkadó partokon a szőlők, : hegyoldalon az utak, házikók, feljebb a vak bazalt hasított tömbje s köoltár magasán a fák, i bozótok, cserjék, kígyók, bogarak, füvek s itt lenn a nádasok s a békák s mi, kinyújtott végtagok, velőnkbe tűztük a napot ; I s elégünk, mint Julias e nyárban. — < tetteink elakadtak., 8 — Ki adna hűst : szőlőkapások csapatának, ; mely árkádos hegyre vonul föl ringatózva (szalag, mjt könnyű szél lebegtet)? < ; Ki szólna hidegen i ! hajóhegesztőkhöz, ; I mikor lángos pisztolyaik j sokszorozzák az égi ragyogást? ; Ki ragadná ki j kormányosok kezéből ; az asztalnyi lapátot, kormánylapátot, ólomsúllyal lengőt? I Ki vinné hátán üzeneteinket ; s szállítna hullát, « ! nádtövet és hínárt ! I part s part között? Ki sodorná retúrhalapskák j tálkáit a halászok ; finomszövetű hálója elé, j ; ha vihar indul? ; Ö, csakis te, hullám, ] ; akit fölkelt derűs anyánk a hajnal s clold kegyetlen jó apánk a szél : i s indul a Tánc, szív-leiket felvidító; j kapásszívet föloldó, ; hegesztőszívet hűtő, 3 hajósszívet acélzó, halászszívet derítő, i költőszívet megejtő egybefonódó, párzó mozdulat: emelkedő s ágyába visszahulló 3 hullámok szikrázó futása; I tánc, tánc, lendülő i vizek tánca, tündértánc, i ősi tánc, gyorsuló, szívre-fei szökkenő, s* j —■ Fussatok harsány nyíhpgássai i fehérsörényű állatok ti, olykor szelíden ringatok, ; olykor életszorongatók, j hullámok, tornyos paripák, ti zöld lovak, nyerítsetek patadobaj mögül I hőségtől pilledt sziveinkre! 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom