Petőfi Népe, 1957. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)

1957-09-27 / 226. szám

Kecskeméti Hírős OOOOOOoo-ooo-q-oooooooooooooooooooooo-o-o-q-o-ooop-o-ooo 28 -október 1-ig C>OOOO<>CK><><>CK><>O<>0<><>O<><>O<>O0<K>0OO<>pOí»<><H>00<>Qö<><><><>O<>OOa A termelés pártellenőrzéséről tanácskoztak a kecskeméti Ho Csen-hsziangnak, Kínai Államtanács Egyházügyi Hivatala igazgatójának meghívására szerdán Pekingbe érkezett Horváth János, a Ma­gyar Egyházügyi Hivatal elnöke. Horváth János részt vesz Kína nemzeti ünnepén, majd látoga­tást tesz kínai városokban. A bécsi rendőrség letartóztatta Gyergyák Fe­renc és Köles Péter disszidált magyar áüampol-- gárpkat, mert hétfőn este ,az osztrák főváros határában levő erdei úton megtámadták és ki akarták rabolni Hubert Kohlmayer kereskedő­segédet. A Nemzetközi és az Osztrák Vöröskereszt kö­zölte, hogy szeptember 30-án megszünteti a disz- szidensck segélyezését és az erre kapott meg­bízást visszaadja az osztrák kormánynak­Ennek az lesz az első gyakorlati következmé­nye, hogy a disszidensek számára fenntartott táborok, amelyeket eddig a Vöröskereszt vezetett, a hatóságok ellenőrzése alá kerülnek. A japán rendőrség nemrég letartóztatta a tokiói főiskolák néhány hallgatóját, valamint több mun­kást. A letartóztatottak száma Összesen 25. Ezek a hazafiak részt vettek abban a harcban, ame­lyet a japán nép a szpnagavai amerikai katonai támaszpont kibővítése ellen folytat. Letartózta­tásuk óta a rendőrség főigazgatóságának és a miniszterelnök lakásának épülete előtt szinte na­ponként tüntetések zajlanak le, munkások, tiszt­viselők és diákok követelik a letartóztatott haza­fiak szabadonboesátását. A Francia Kommunista Ifjúsági Szövetség hetilapját, az Ayuntgarde-ot egy hónapon belül másodszor kobozták el a francia hatóságok. Az elkobzás okául a hetilapnak az a cikke szolgált, amely beszámolt a nácik által kivégzett mártírok fiainak Speidel ellen tiltakozó kampányáról és arról, hogy a kivégzett francia hazafiak gyerme­kei megtagadják a katonai szolgálatot apjuk gyilkosának parancsnoksága alatt. Az AFP jelentése szerint a thaiföldi parlament kedden rendkívüli ülésen egyhangúlag bizalmat szavazott Potc Sarasin miniszterelnök ideiglenes kormányának. Az általános választásokra még december előtt sor kerül. Kedden Moszkvában ünnepélyes külsőségek közölt átadták Roosevelt elnök arcképét Eleonora Roosevelt asszonynak. A képet Geraszimov 1943- ban a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Anglia államférfisinak teheráni értekezlete alkalmával festette. Geraszimov Roosevelt elnök arcképét ajándékba adta a New York-i Hyde parkban levő Roosevelt Múzeumnak. els MSZMP küldöttségének esehsalövákiai látogatása PRÁGA (CTK) Antonip Nor votny, a Cgigpszjpyák Kommu­nista Párt Központi Rizpttságá- nak első titkára szeptember hó 24-én fogadta a Magyar Szocia­lista Munkáspárt küldöttségét Sándor Józsefnek,' az MSZMP központi bizottsági tagjának ve­zetésével. A magyar küldöttség szeptember 23-án érkezett Prá­gába és kéthetes csehszlovákiai látogatása alatt az ország mező­gazdasági kérdéseit tanulmá­nyozza. Nyugat-Németország a választások után Őszi hadgyakorlat BERLIN. Hétfőn megkezdő­dött a nyugatnémet hadsereg első őszi hadgyakorlata, amely­ben 351) 000 katona és 250 pán­célos vett részt. Nyugat-Németország atomháborúra készül A Bielefeldben megjelenő Freie Presse című szociáldemok­rata lap cikket ír Nyugat-Német- orezág katonai szándékaira!. A lap leszögezi, »nem is vitatható, hogy a Szövetségi Köztársaság, mint a NATO tagállama atom­háborúra készül s ezt legkésőbb a NATO decemberben sorrake- i'ülő párizsi minisztertanácsán hivatalosan is be fogja jelen­teni,« Hitlerista lovagkeresztesek találkozója A nyugat-németországi Wies- badenben október 12-én és 13-án rendezik meg a Hitlertől kapott lovágkeresztek tulajdonosai idei lalálkozójukat. E fasiszta egye-' sülét,-amelynek központja Nyu- gal-Berlinben van. hálózatát ki­terjeszti egész Nyugat-Német- országra. Bonn új viszonyt kjván teremteni a keleteurópai országokkal Sajtójelentések szerint Aden­auer nyugatnémet kancellár megbízta Brentano külügymi­nisztert, hogy a legközelebbi mi­nisztertanácson terjesszen a kor­mány elé kimei-ftő tanulmányt Nyugat-Németország keleti poli­tikájának aktivizálásáról és új orientálódásának lehetőségéről. Erre as ú közös közlemény adott alapot, amelyet Belgrádban ad­tak ki a lengyel párt- és kor­mányküldöttség legutóbbi láto­gatása alkalmából. Ezért adott nyilatkozatot Adenauer kancel­lár is egy amerikai televíziós adóállomásnak, kijelentve, hogy -az Odera—Neise határ miatt Nyugat-Németország nem fog háborút viselni«, bár hozzáfűzte, hogy »a kérdés megoldása az Egyesült Európában elképzelhe­tő«. A bonni kormány elsősorban Jugoszláviával és Lengyelország­gá] fennálló viszonyát kívánja felülvizsgálni­C Szilvacefre felvásárlását serepálinkAért a Kecskeméti Gyümölcsszeszipari V. megkezdte telepein: Kecskemét Kerekegyháza Csengőd Tiszakécske Kiskőrös Jánoshalma Izsák Bácsalmás Szilvacserepálinkát adunk azunnal az átadott sziivacelréérl Baruckcefre átvétele szeptember hó végéig cserepálinkáért ie26 Roosevelt asszony nyilatkozata (TASZSZ) Roosevelt asszony, az Egyesült Államok volt elnö­kének özvegye a Szovjetunióban vendégeskedik. A Szovjetszkaja Russzija című lap tudósítójának kérdéseire válaszolva többek kö­zött kijelentette: — A New York Post szerkesz­tősége felkért, hogy látogassak el a Szovjetunióba és élményeim­ről cikksorozatban számoljak be. Erre szívesen vállalkoztam. Ugyanez a lap felkért arra is, hogy látogassak el Kínába is, de a külügyminisztérium erre nem adott engedélyt, mert az Egye­sült Államok és Kína között nincs diplomáciai viszony. Á- Kínába utazott amerikai fiatalokat illetően az elnök öz­vegye kijelentette: — Azt hi­szem, hogy hazatérésük után bi­zonyos kellemetlenségekben lesz részük. Eddigi szovjetunióbeli tapasz­talatairól ezeket mondotta: — Nagyon megtetszett a szov­jet anya- és csecsemővédelmi rendszer, valamint a megelőző egészségügyi szolgálat. Mind­kettő igen jó. A szovjet népnek minden lehetősége megvan a kulturális fejlődésre. A színházak zsúfoltak. A mú­zeumoknak rengeteg látogatójuk van. Gyakran tapasztaltam — vá­laszolta Roosevelt asszony egy további kérdésre —. hogy a szov­jet emberek szeretettel emlékez­nek meg Franklin Roosevellrel. Ez több beszélgetésben kifeje­zésre jutott. Azt hiszem, a szov­jet emberek tudják; hogy Roose­velt békét akart és harcolt u népek kölcsönös megértéséért. A. M- Geraszimov, a Szovjetunió népművésze átadta nekem azt a portrét, amelyet 1943-ban a te­li,eráni konferencián készített róla. Ezt az ajándékot a Hyde Park-i Roosevelt Múzeumban fogjuk elhelyezni. Az elnök özvegye a beszélge­tés végén kijelentette: — Többször kellene ellátogat­nunk egymáshoz, jó volna, ha tpbbep utaznának az Egyesült Államokból a Szovjetunióba és viszont. Sajpos, mg bizonyqs kor­látozások érvényesek, amelyeket meg kellene szüntetni. Még azt szeretném mondani, hogy az Egyesül Államok népe ugyanúgy békére törekszik, mint a szovjet pép. SZAKKÉPZETT SZERELŐ TRAKTOROST vontatóvezetői jogosítvány­nyal, munkaegységre keres szennaira a kecskeméti Petőfi Tsz, Belsőnyír 141. Lakás hlZtUSltva, 1783 járás vezető kommunistái AZ MSZMP KECSKEMÉTI JÁRÁSI bizottsága az elmúlt napokban a termelés pártellen­őrzéséről «tanácskozott. Megálla- pítqttá^, hogy pártszervezetek — kivéve az Izsáki Állami Gaz­daság pártalapszervezetét — még most is igen keveset fog­lalkoznak a termelés elősegíté­sével, A kommunisták munkája sok helyen csupán a pártszerve­zet belső életének és problémái­nak megvitatására ' szűkül, ugyanakkor a termelés elősegí­tésere meglehetősen kevés gon­dot fordítanak. Áz ' értekezlet arra tüvta fel a kommunistá­kat, hogy munkájuk középpont jába a termelés elősegítését ál­lítsák. A TERMELÉS pártellenőrzése egyik formájának azt tartják, hogy az egész párttagság bevo­násával az alapszervezet tag­gyűlésein rendszeresen megvi­tassák a termelés helyzetét és azzal kapcsolatos tennivalókat. Szükségesnek tartják, hogy a pártszervezet tagjai sokoldalúan informálódjanak a termelés helyzetéről, problémáira). Fel­hívták az értekezlet részvét yőinek figyelmét a termelés eredményességét mutató statisz­tikák tanulmányozására és a dolgozók véleményének, javas­latának rendszeres meghallga­tására. A termelés pártellenőr­zésének természetesen a felso­roltakon kívül is sokféle módja van. Egyes fontosabb kérdések megvizsgálására és a feladatok kimunkálására a jövőben is cél­ravezetőnek mutatkozik hozzá­értő szakemberek bevonásával alakított brigádpk kiküldése stb. A JÁRÁSI PÁRTBIZOTTSÁG értekezlete hangsúlyozta, hogy a pártszervezetek a termelésben észlelt hibák, fnulasztások meg­szüntetésére olyan határozato­kat hozzanak, melynek végre­hajtásáért a pártszervezet vala­melyik tagját, vagy tagjait te­szik felelőssé. Helyesnek tartja a járási párt- bizottság, ha a pártszervezetek a termelés ellenőrzésébe párton- kívülieket is bevonnak és meg­hallgatják a pártopkívüli mű­szaki, vagy gazdasági vezetők beszámolóit is. Pártunk az or­szág életében betöltött vezető Szerepével olyan tekintélyt ví­vott ki, hogy a pártonkívüli műszakiak, illetve mezőgazda- sági szakemberek — kevés kivé­telével — szinte megtiszteltetés­nek veszik, ha munkájuk iránt a pártszervezet is érdeklődik. Hálásak az irányukban megnyil­vánult bizalomért és többségük jó munkával igyekszik azt vi­szonozni. A pártszervezet a pár« tonkívüli dolgozókat nagyobb termelési eredmények elérésére, meggyőző, felvilágosító munká­val lelkesíti. A TERMELÉS pártellenőrzé­séről nyitott vitában tizenöten szólaltak fel és számos javasla­tot tettek a kommunisták ilyen tevékenységének megjavítására, hozzáértésük, szakmai ismere­teik bővítésére. «—N— Kísérteti atom- és liidrogénbomha- robbantások a Szovjetunió területén MOSZKVA. A szovjet hadse­reg és a haditengerészeti flotta harci kiképzésének megfelelően a különböző fegyvernemekben atom- és hjdrogénrqhhantásokat hajtottak végre a Szovjetunió területén. A csapatok kiképzése sikeresen folyik. A lakosság biztonságának meg­óvása végett a robbantásokat la­katlan területen és nagy magas­ságban hajtották végre. Az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának határozata a távlati népgazdaság- fejlesztési terv kidolgozásáról MOSZKVA. A Szovjetunió Kommunista Parijának XX. kongresszusa felvázolta a nép­gazdaság további fejlesztésének nagyszabású programját, amely­nek teljesítése komoly előreha­ladást biztosít a Szovjetunió leg­fontosabb gazdasági feladatának megoldásában, nevezetesen ab­ban, hogy az egy lakosra eső ter­melésben történelmileg igep rö­vid idő alatt utolérjék és túl­szárnyalják a legfejlettebb tőkés országokat. Az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertaná­csa szükségésnek tartja u több évre szóló távlati gazdaságfej­lesztési terv összeállítását éjs megbízza az Állami Tervhiva­talt, a szövetséges köztársaságok minisztertanácsait, a népgazda­sági tanácsokat, a minisztériu­mokat és a hivatalokat, hogy gz 1959—1965. évre dolgozzák ki a népcp-daságfejlesztési terv ter­vezetét. Az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertaná­csa szükségesnek tartja, hogy a távlati terv tervezetének össze­állításánál a következő fő fel­adatokból induljanak ki: bizto- sítsák az összes népgazdasági ágak további nagyarányú felien- dítését a termelési eszközök gyártásának elsődleges fejlesz­tése alapján abból a célból, hogy újabb hatalmas lépéssel jussa­nak előbbre a Szovjetunió leg­fontosabb gazdasági feladatainak megoldása felé, nevezetesen afelé, hogy az egy lakosra eső termelésben történelmileg rövid idő alatt utolérjék és túlszár­nyalják a legfejlettebb tőkés or­szágokat. Az ország közösségi javainak növelése alapján bizto­sítsák a szovjet nép anyagi és kulturális életszínvonalának to­vábbi emelkedését. A távlati terv tervezete kidol­gozásának határideje 1959 július elseje. Ammanban ítéletet hirdettek az összeesküvéssel vádolt tisztek perében Az ammani katonai bíróság ítéletet hirdetett azoknak a tisz­teknek p.erében, akiket azzal vádoltak, hogy összeesküvést szőttek Husszein király meggyil­kolására és a kormány megdön­tésére. A bíróság öt tisztet, köz­tük Ali Nuvar tábornokot és Ali Híjari tábornokot, a jordániai hadsereg volt parancsnokát 15 évi börtönbüntetésre ítélte. Ha­sonló büntetéssel sújtották Ab- duUah Rimavi volt külügymi­niszterhelyettest is. Tizenkét tisztet tíz-tíz, évi börtönbüntetés­re ítéltek, ötöt pedig —- köztük Mohammed Majata volt rendőr- tábornokot — bizonyíték hiánya miatt felmentették. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom