Petőfi Népe, 1957. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-08 / 184. szám

Ä jászszenHászlói mmd'ádísi ottUfat&cn% ▼▼TYYYTTYT TTTVTTTTTTTTY Tanácskozzunk a pártmunka módszereiről ALIG FEJEZŐDTEK BE a jászszentlászlói művelődési ott­hon építésének kőműves mun­kái, a községi tanács újabb 35 ezer forintot adott az építkezés befejezéséhez. Ebből az összeg­ből a tető javítását, a folyosó beüvegezését, az ajtók, ablakok és falak befestesét és a mellék- helyiségek építését végzik el. Gyorsan is haladna az építke­zés, ha nem kezdenének állandó anyaghiánnyal. Nehezen jutnak hozzá például a folyosóhoz szük­séges ablakkeretek faanyagához. Különböző szórakozási és ké­nyelmi berendezéseket is létesí­tenek. Röplabda- és tekepálya építését határozták el. Gondol­nak a művelődési otthon beke­rítésére is, parkosítják az épület környékét és virágoskerttel te­szik szebbé az udvart. A jelek szerint, a nehézségek ellenére, a nyári nagy mezőgazdasági mun­kák ideje alatt mégis csak be­fejeződik az építkezés. Nagy szükség is van erre, mert ősszel minden körülmények között sze­retnék megindítani a művelő­dési otthont. ÉRDEKLŐDTÜNK az eddig végzett munkákról a kultúrott­hon igazgatójától és megkérdez­tük, milyen tervei vannak a jö­vőre vonatkozóan. Győrök Imre pedagógus, aki áprilisban vette át a művelődési otthon vezeté­sét, érdekes tervekről számol be. Megegyezés készül arra, hogy rendszeresen, legalább ha­vonként egyszer valamelyik vidéki színház vendégszereplését biztosítsák. Sajnos, nem valami jó anyagban kellett eddig válo­gatniuk. A szegedi színészek áp­rilis 14-én a »Nyitott ablak« c. bohózatot mutatták be és május 19-én, ugyancsak a szegedi szí­nészek előadásában Mikszáth »Vén gazember« című regényé­nek színpadi változatát láthat­ták a jászszentlászlóiak. A hely­beli színjátszók pedig Móricz Zsigmond »Légy jó mindhalálig« című színművét tanulták be az év elején. Ez bizony vajmi ke­vés. Jóval rendszeresebb műsor- ellátásra kell tehát gondolni. Ősszel éppen ezért újjászervezik a színjátszó gárdát, műsoraikkal a járás többi községébe is ellá­togatnak. MEGINDÍTJÁK a gazdák kí­vánságára az ezüstkalászos tan-] folyamot is. Nem hanyagolják el a művelődési házban az ismeret-] terjesztést sem. ősszel előadás-, sorozatot indítanak, amelyet ok-] tató filmekkel szeretnének élén-! kíteni. Ehhez a megyei műve­lődési osztály segítségét kérik. Nem ismerik ugyanis a kölcsö­nözhető dokumentumfilmekneli a jegyzékét. Nem lesz hiány vidám szóra-1 hozásban sem. Rendszeresen tartanak majd két-három he­tenként ifjúsági tánccstéket. AUGUSZTUS 20-AT méltó-« képpen kívánja megünnepelni a] művelődési otthon. Július 30-án« hívták össze első ízben az au-] gusztus 20-i ünnepségeket elő­készítő bizottságot. A bizottság-' ban részvevő tanácstagok, peda-, gógusok, termelőszövetkezeti ta­gok és kisiparosok helyi mező-] gazdasági és ipari arukiállítás rendezését határozták cl és meg-] kezdik az előkészületeket a szó-, rakozlató ünnepi műsorok ösz- szeállílására is. Több év és különböző munka- Cterületek tapasztalatai alapján /jutottam el ahhoz a gondolathoz, íhogy párt-alapszervezetünk ve­hetőivel szükséges a pártmunka (módszereit alaposabban meg- >ismertetni. A Kiskunfélegyháza város és (a járás alapszervezeteinek veze­tőségében nagyszámban vannak (olyan elvtársak, akik régebbi /mozgalmi, de főleg vezetési ta­pasztalatokkal még nem rendel­keznek. Véleményem szerint ez >u helyzet valamilyen módszerta­ni foglalkozásokat tesz szüksé­gessé. Ehhez járul még az is, pogy bizonyos munkamódszer /helytelennek bizonyult, másrészt ?újak vannak kialakulóban. A /módszertani foglalkozások véle- /mépyem szerint, mindezekre épí­tően hatnának. Tudom. mindezekre többen gólyán ellenvetést hozhatnak, >hogy a pártvezetőségi üléseken, ^titkári értekezleteken, vagy a propagandisták összejövetelein lehetőség nyílik a pártmunka különböző módszereinek is a megbeszélésére. — Véleményem szerint, ezek az értekezletek csak kis részben szolgáljál? ezt a célt, mert azokon a soronlévő íeludatok megtárgyalása mel­lett másra kévés idő jut. Ezért javaslom a külön módszertani viták, tanácskozások tartását! Ezeken a tanácskozásokon sze­repelhetnek a taggyűlések elő­készítésének, lefolytatásának, a propagandisták segítségének, a vezetőség kollektív munkájá­nak, a pártmegbízatások adásá­nak nnódjai és így tovább. Ezek az összejövetelek lehetnének tapasztalatcsere jellegűek is. E rövid írás keretében nem kívántam a részleteket tárgyal­ni, csak néhány gondolatot ve­tettem papírra, de úgy gondo­lom, érdemes ezen gondolkozni, érdemes erről vitázni. — ég — A Skofic-család cA hamhág azért ategtiaa fcilibalin István türelmetlen- ” kedik. — Siessetek már — szoron­gatja a mázsálókat. — Nem lo­pom én az időt, sok dolgom van még ma. Elnézem ezt a törődött pa­rasztembert, amint nyugtala­nul, idegesen figyeli a mérést. Mi űzi vajon? Mindjárt meg is kérdezem: — Miért siet úgy, Sibalin bá­csi? — Hát hogyne sietnék — vá­laszolja, miközben ráncba sza­lad a homloka: — Várnak a Vörös Csillagban. Megyek ne­kik segíteni a hordásban, mert azért, hogy nem vagyok szövet­kezeti tag, az még nem jelent háborút. Egy hús és vér va­gyunk, ők segítettek nekem há­rom napig a hordásban, most ezt viszonzom. Bizony jólesett, hogy Bácsborsódról és Bács- szentgyörgyröl a vontató be­hozta a termést. Az én lovaim nehezen bírták volna a strapát. Megigazítja az ülést, majd ki­húzza magát: llllllllll! — Mert amit mondok, azt sze­retem is betartani. Az is a ba­jom, hogy egy kicsit önfejű va­gyok, de csak akkor, ha érzem, hogy igazam van. Emiatt volt összeütközésem a szövetkezet­ben is. ■L' lhallgat, látszik, hogy mor- zsolgatja a gondolatokat. Nem tudja, hogyan kezdje a mesélést. Mintha el is feledke­zett volna az előbbi sietségről. — Három éve már, hogy ki­léptem a garai Vörös Csillagból. Nem egyeztem az elnökkel, ő is makacs volt. Nem vette fi­gyelembe, amit a tagok monda­nak, azt hitte, hogy aki valami­kor cseléd volt, az már nem is tud okosat mondani. Addig-ad- dig, míg kiléptem. Pedig ott is jó volt. Jól emlékszem, hogy a feleségemmel 758 munkaegysé­get teljesítettünk, kaptunk 30 mázsa búzát, 16 mázsa burgo­nyát, 40 mázsa kukoricát. — Ilyen jól emlékszik? — Mi az, hogy. Azóta is ösz- szejárok a tagokkal, beszélge­tünk egymás sorsáról. Node,/, gyerünk! Lemérik a gabonát. Majdnem/ 20 mázsa maradt az adón, meg/] a cséplőrészen kívül. Mind el-y adta az államnak. őst már ismét idegesen)-L”-® készül az induláshoz. —<■ Gyorsan elbúcsúzik. A lovak) közé csördít, de még vissza tor-/ dúl egy pillanatra és mintha ön-) magának mondaná, megismétli:/ — Szívesen dolgoztam én a) szövetkezetben, szerettek a ta-$ gok, csak hát, hiába, az elnök­kel nem egyeztem. ——- —ő —r Híd a Boszporusz lelett Isztambulban szerződést írtak( alá a Boszporusz felett építendő) függőhíd elkészítésére. A hidat? egy francia cég építi egy török) vállalat közreműködésével. A< függőhíd hossza 1400 méter, ma-S gassága pedig 60 méter lesz. A/ híd építése három esztendőt vesz) igénybe. Az olasz lapok sok felvételt közölnek Gina Lollobrigidáról és csecsemőjéről. A filmszínésznő népszerűségére jellemző, hogy az újszülöttet »Bambino nazionale«, a nemzet csccscmője- ként emlegetik. — Képünkön az újszülött édesanyjával és Gina férjével, dr. Skoíic, jugoszláv származású orvossal látható. Illll sut JOUiV HUNT: Ugyanolyan problémát okozott az a tény is, hogy a készülék szelepei könnyen befagynak, ha új, erősen áthült tartályt kapcsolnak be. Ez három nappal előbb is megesett, amikor a 6. táborban a Déli Nyereg felé vezető útjukon új tartályt vettek használatba. A kockázattal köny- nyen szembenézhettek itt, mint a Déli Csúcs tetején, ahol a hasonló természetű hiba nagyon komoly következményekkel járhat. Ezzel az érv­vel szemben viszont azt az ellenvetést lehetett felhozni, hogy a haszná­latban levő tartályok hátrahagyásával sokat elvesztegetnek a készülékek élettartamából, és ezzel megrövidítik a nap felhasználható óráit. Azért mentem bele a kérdés részletezésébe, hogy éreztetni tudjam, milyen súlyos dilemma meredt Charles és Tom elé, 8540 méter magasságban a Délkeleti Gerincen; s ez aligha volt a legalkalmasabb hely az ilyen fogas kérdés mérlegelésére és megvitatására, különösen oxigénmaszkkal az arcukon. Ügy döntöttek, hogy kicserélik a tartályokat, azután továbbmennek. Charlesnek megint baja támadt a készülékével; ismét gyorsan, kapkodva lélegzett, amit talán az új tartály okozott. Hatalmas és hősies erőfeszí­tést tett, hogy folytatni bírja az utat. Elérték az utolsó meredek magaslat lábát, amely hirtelen töréssel, éles szög alatt emelkedik a Déli Csúcs felé. A hó állhatatlan volt, törékeny kéreg födte az alatta rejlő mély, laza havat, és Tom, aki ezen a szakaszon elől járt, nem tartotta biztonságosnak. Kicsit odább balra sziklák meredeztek: a Déli Falat sze­gélyezték, ahol a Déli Nyereg pereme felé szakad alá. Átkeltek ezekhez a sziklákhoz, és minden percben szinte várták, hogy a lejtő leomlik alattuk. A sziklák emelkedési szöge szintén meredek volt, a kőzet maga könnyen morzsolódott, de rétegződésének hajlásiránya kedvezett a mászó- nak a hegy innenső oldalán, a párkányok pedig, bár keskenyek voltak, úgy helyezkedtek el, hogy alkalmas támaszul szolgálhattak. Tovább, egyre tovább kapaszkodtál? fölfelé azon a 120 méteren, most már nagyon 129 lassan; Charles Evans nehezen lélegzett, de eltökélte, hogy nem adja fel a küzdelmet. Akkor hirtelen, egészen váratlanul szelídre fordult az emel­kedés szöge, és egyszerre csak fenn álltak a Déli Csúcson, 8750 méternél magasabban. Egy óra volt. Charles Evans és Tom Bourdillon néhány száz méterrel magasabbra jutottak fel az Everesten, mint előttük bárki. Mi több: megmásztak az odáig egyáltalán elért legmagasabb csúcsot. Felhők burkolták be őket, elzárva előlük a kilátást, és zászlók gyanánt tapadtak a roppant keleti meredélyhez, amely a betetőző gerincről eresz­kedik le a Kangsung völgy leié. De az utolsó gerinc tisztán és világosan magaslott fel előttük, s ők most olyan feladattal néztek szembe, mely minden hegymászót régóta izgatott, és amelyet mi arinyira vágyódtunk megpillantani. A látvány nem volt bátorító. A gerinc így, az éle felől, keskenynek hat és látszólag meredeken emelkedik. Baloldalt élesen szakad le a hegy nyugati falát koronázó sziklákig, s ez a fal 2400 méteres mere­déllyel nyúlik le egyenesen a Teknőbe, az Előnyomulás bázisa fölött. Jobb, vagyis keleti oldalán még merészebb és magasabb szakadékkal hull alá, de itt most felhők leplezték. Nagy hótuskók meredhek a mélység fölé a gerinc tarajából, himalájai méretű hópárkányok, amelyeket az uralkodó nyugati szél alakított ki. Folytassák az utat? Számukra most nyílt az egyedülálló alkalom fel­kapaszkodni a végső csúcsra. De hát nemcsak egy irányú útról volt szó; megtétele az idő és az időjárás tényezőitől függött, az idő kérdése pedig elválaszthatatlanul kapcsolódott oxigénkészletük kérdéséhez. Hacsak nem rendelkeznek elég oxigénnel ahhoz, hogy megmászhassák a gerincet és visszatérőben leereszkedjenek még azon a gerincszakaszon is, amelyen idáig feljutottak, a vállalkozás keresztülvihetetlen. Nem könnyű felbe­csülni az időt, amelyre szükség lehet az ismeretlen gerinc megmászásá­hoz, s a gerinc olyan megrövidülésben jelent meg, hogy képtelenség volt megmondani, vajon a legtávolabbi látható pont valóban a csúcs-e, Charles Evans úgy vélte, hogy három óra kellene a csúcsig és két óra vissza a Déli Csúcshoz. Eszerint rég kimerítenék a maradék oxigénkészletüket, és ha vissza tudnának is jutni a Déli Csúcsig oxigén nélkül, nem érhetnék el 6 óra előtt, s akkor még további 900 métert kellene leereszkedniük, hogy biztonságosan befejezhessék a kísérletet. Erről szó sem lehetett, és helyesen cselekedtek, amikor elhatározták, hogy erről a pontról vissza­fordulnak. S mégis vonakodva, belső ellenkezéssel küszködve indultak lefelé. Most már mind a ketten nagyon fáradtak voltak, és ha még meggyőző érv kellett, ez rámutathatott a kísérlet reménytelen voltára: lehetetlen útjukat a hegy csúcsáig folytatni. 130 (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom