Petőfi Népe, 1957. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-11 / 160. szám

A kecskeméti művészek tárlata AZ IDEI budapesti képzőmű­vészeti kiállítás értékelése körül zajló viták, a különböző vélemé­nyek egy ponton általában talál­koznak, annak a megállapításá­ban, hogy képzőművészetünk idei országos seregszemléje bár rendkívül sok irányzat, stílus találkozója volt és megjelentek a Műcsarnokban az absztraktok képviselői is, mégsem mutatja képzőművészeti életünk friss és egészséges előrelendülését, szű­kült a témakör, s egyes művé­szeknél bizonyos stagnálás, visz- szafejlődés tapasztalható. A kecskeméti művészek idei seregszemléje is bizonyos fokig rokonvonásokat mutat. Általá­ban mind a témaválasztás, mind a kiállított művek megvalósítása tekintetében bizonyos elszürkü- lés jelentkezik. AZ IDŐSEBB NEMZEDÉK­TŐL a legtöbb képpel szereplő művész Prohászka József. Pro- hászka legfőbb témája az ember, az egyén, s ebben a tekintetben kétségtelenül újabb alkotásai közül Önarcképe emelkedik ki. A hűvös, sötétes háttérből kidomborodó, szembenéző fej színekben gazdag ábrázolása élettel teljes és megragadó. A Horgászok című többalakos kompozíció, a víz partján egy síkban elhelyezett, a kékeszöld víztükröződésbe beleolvadó, tom­pa színkezelésű figurák mozgá­sa csaknem víziószerű jelleget kap. Ugyanez a derengő világos­sárga és fehér tónusokat ked­velő, melankolikus hangulattal telített modor jellemzi Téli tá­ját. A kísérletezés izgalma te­szi érdekessé, merész fényfoltok­kal telehintett Kecskenyáj című kompozícióját. Itt a fényhatások megmutatását teljesen föl, ren­delte minden más vizuális köve­telménynek s ez a rajzosság csaknem teljes feladásáig veze­tett. A fehér lokális foltok kö­pött azonban különösen a kom­pozíció hátterében zavaró elraj- zoltság jelentkezik, ami bontja a ferde sávban elrendezett képet. Általában Prohászka szívesen alkalmaz olyan megoldásokat, amelyekben egy-egy szín több tónusban való felrakása, alkal­mazása teremt érdekes, néhol meghökkentő hangulatot. Fürdő­ben című képe is ezt a törek­vést példázza. Itt azonban a környezettől és a képben logiku­san jelentkező fényektől szinte teljesen függetlenített kék ár­nyalatú női test kissé indokolat­lan, és zavart kelt a szemlélő­ben. Inkább kísérlet ez. Ugyanez a tendencia érződik az Olvasó nő című képen. A felülről jövő éles lámpafény sárga fénycsóvá­ja uralkodik az asztalon. Ennek a vibráló fényhatásai érződnek az olvasó nőalakon. A Prohász­ka piktúrájában gyakran vissza­térő sárgás fényhatások jó pél­dája ez az egyébként szűksza­vúan összefoglalt kifejező fest­mény. Prohászka aktfestészetét egyetlen, nem a legszerencséseb­ben megválasztott mű képviseli. AZ ÚTKERESÉS izgalma, a műhelybeli problémák megoldá­sának akarata jellemzik Goór Imre kiállított képeit. A művész fejlődése egyenes vonalú. Piktú- rája egyéni. Legsikerültebb ki­állított képei közül kétségtelenül a Mária kápolna és a Téli tetők. A Téglaégetők című kompozí­ciója megoldatlan részleteitől és perspektivikus hibáitól eltekint­ve is érdekes mű. Máriahegy c. kompozícióján a lokális helyi színek, a kemény kontrasztot képező fény- és árnyfoltok Kosz- ta József piktúráját idézik. Ki­állított grafikái közül a kisebbik Tanulmányfej tűnik fel friss és biztos vonalvezetésével. Nagy távlatú Tájképe levegős, csendje és nyugalma magávalragadó, bár erősen zavarja a térhatás kedvéért előtérte helyezett, részleteiben megoldatlan madár­ijesztő figura. Udvardi Gyula évről évre egyénibb hangon megnyilatkozó festészete, különösen két szép kisméretű vásznán bontakozik ki. Az áttetsző, fénydús ég, a Márciusi napsütés című képen és a tompa, barna árnyalatok­ban fürdő, kissé melankolikus Tavaszodik című tájképe szeszé­lyes felhős egével, az ég fényeit visszaverő víztükrével, Udvardi Gyula festészetének ígéreteit, távlatait rajzolja elénk, önarc­képe azonban kissé erőtlen és egyenetlen kidolgozású. Ugyanez mondható el Tanulmányfej című színvázlatáról. ÉRDEKES SZÍNFOLTJA a kiállításnak Imre Gábor régebbi műveinek kis gyűjteménye. Fes­tészetén is uralkodik másik munkaterületének, a szobrászat­nak a hatása. Plasztikái közül .robosztus hatású Önarcképe és Mathias Braunsteint ábrázoló mellszobra emelkedik ki, klasz- szikus vonalvezetésével, kitűnő megjelenítő készségével. Rendkívül érdekes a kiállítás egyetlen fafaragása: Véges Béla Tanulmányfeje. A művész hatá­rozott tehetségéről, formaalkotó és összefoglaló készségéről tesz tanúbizonyságot. Becskei László eddig nem igen szerepelt a kecskeméti művé­szek között. Képei közül a leg­érdekesebb a Háztetők című kis­méretű olajfestménye, amely erőteljes komponáló készségről tett tanúbizonyságot, bár geo­metrikusán elhatárolt színfoltjai folthatásokban az absztrakt irányzatok felé mutatnak. Maár Márton akvarelljei: a Tulipánok, a Petúniák, kissé is­kolás ecsetkezelést árulnak el. Napraforgók című színkom pozí­ciója azonban markánsabb voná­sokat, érdekes festői egyénisé­get mutat. Mátis Kálmán, sajnos, csak két régi képével szerepel a ki­állításon, így fejlődéséről nem lehet képet alkotni. A KIÁLLÍTÁS, melyről több korábban szereplő kecskeméti festő képe hiányzik, egészéten — bár magán viseli festészetünk nem egy általános gyengeségét — mégis figyelemre méltó. Azt mu­tatja, hogy meg van a lehetőség Kecskeméten egy sajátos helyi festészet kialakítására, ennek azonban az a feltétele, hogy mű­vészeink az alföldi táj mögött nagyobb igyekezettel keressék az embert, a társadalmat, az életábrázolás problémáit. Csáky Lajos Miozik Mfósora Július 11-én, csütörtökön: Baja Uránia: Megosztott szív. — Jánoshalma: Tavasz a kisváros­ban. — Kalocsa: Pillanat embe­re. — Kecel: Mese a 12 találat­ról. — Kecskemét Városi: A vörös kocsma. — Kecskemét Árpád: Két színésznő, egy sze­rep. — Kiskőrös: Egy nap a parkban. — Kiskunfélegyháza: Karneváli éjszaka. — Kiskun­halas: Dajikó Pista. — Kiskun- majsa: Bagdadi tolvaj. — Kun- szentmiklós: Bakaruhában. — Tiszakécske: London; Pázmány lovag; Komikusok albuma. ( Apróhirdetések ) NÉMETBŐL magyarra fordítok. Ifj. Baditz, Miskolc, Tass u. 15. 1081 SZAKMAR község részére engedé­lyezek állandó országos állat- és ki­rakodóvásártartást, minden év: már­cius hó utolsó és október hó első keddjére. Bács-Kiskun megye Taná­csa Végrehajtó Bizottságának Ke­reskedelmi Osztálya. Gerőcs István sk. osztályvezető. x KÜLÖNBEJÁRATÜ szoba két rend­szerető férfi részére kiadó. Megte­kinthető este 6-tól Kecskemét, Dobó István u. 13. sz. Bódog. 4652 SOK PÉNZT KERESHET, gyűjtsék a japán akácvirágot. Átvé­tel Kecskemét, Reáliskolával szem­beni tér. A helyszínen fizetve. 4655 Daudet, Alpohnse: Dahomay ki­rálya (Móra Ferenc) Kb. 90 oldal, fűzve 4.50 Ft Illusztráció Daudet Dabomey sirálya ctmfi konvrbfll Két kisfiú igaz barátságáról szól a könyv. A történet színhelye egy párizsi nevelőintézet, egyik főhőse egy kedves kis néger fiú,, akit szép hazája utáni vágyódá­sa, a zord európai tél, és az in­tézet igazgatójának embertelen­sége egyaránt gyötör. PETŐFI NÉPE •A Magyar Szocialista Munkáspárt Bacs-Kiskun megyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1; sz, Telefon: 25—16, 26—19, 11—22 Felelős kiadó: Molnár Frigyes Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 17a, Telefon: 17—09 __________ Bá cs-Kiskun megyei Nyomda Vs Kecskemét. — Telefon: 15—29. 27—49 E'elelás vezetői Szűcs Béla igazgató H Várpalotai Szénbányászati Tröszt 15—17 éves fiúkat iskoláz be vájártanulónak a Munkaügyi Minisztérium Várpalotai 305. sz. Ipari- tanuló Intézetébe. Felvételre jelentkezhetnek, akik 1940. január 1. és 1942. szeptember 1. napja között születtek. Tanulmányi idő: 3 év, 16—17 éveseket 2 évre is isko­lázunk be. Jelentkezni lehet július 25-ig személyesen, vagy írás­ban a Várpalotai 305. sz. Iparitanuló Intézet igazga­tójánál. A felvételt nyert tanulók az intézet otthonában kapnak elhelyezést és teljes ellátást. 974 Elutaztak sportolóink erdélyi portyájukra Kedden délután labdarúgóink, birkózóink, teniszezőink és tekéző- ink elindultak Erdély felé, hogy Nagyváradon és Kolozsváron öreg­bítsék a kecskeméti sport hírnevét. Versenyzőink közül teniszezőink már bia rajthoz állnak Nagyvárai­don. Csütörtökön délelőtt tenisze­zőink . tovább folytatják versenyei­ket, míg labdarúgóink délután mér* köznek az egyik nagyváradi vezető«* csapattal. Tekézőink este lépnek pá-* lyára, ugyancsak este mérkőznek birkózóink a Nagyváradhoz közeleső Margitén. A nagyváradi versenyekről részle* tes beszámolónkat pénteken délután megjelenő számunkban adjuk. lói rajtoltok férfi teniszezőink az NB-ben Az NB Ill-ban szereplő Kecske­méti MÁV férfi teniszezői a múlt hét végi versenyeken jól rajtoltak. Pénteken Balatonbogláron ugyan a vendéglátók hibájából nem tudták befejezni versenyüket, s bár a fél­beszakításkor a bogiáriak vezettek 6:2-re, a be nem fejezett két páros mérkőzést a Kecskeméti MÁV ja­vára írják, így az eredmény 6:6 leszi Szombaton és vasárnap Budapesten játszott csapatunk és szép küzdelem után mindkét mérkőzést megnyerte a Budapesti Előre és a Budapesti Aszfalt SK ellen 7:5 arányban. Férfi teniszcsapatunk további szép szereplésével kiharcolhatja az NB II-be való jutást. Szombaton és vasánap Baján lesznek a megyei atlétikai bajnokságok Megyénk fejlődőben lévő atlétiká­jának szombaton és vasárnap lesz a nagy erőpróbája Baján. Ekkor ren­dezik meg a megyei felnőtt atléti­kai bajnokságokat. A férfiaknál 109, 400, 800, 1500 és 5000 méteres síkfutás, 200 és 400 méteres gátfutás, 4x100 mé­teres váltófutás, magas-, távol-, hár­masugrás, súlylökés, diszkoszvetés, gerelyhajítás, a nőknél 100, 400, 800 méteres síkfutás, 80 méteres gátfutás, 4x100 méteres váltófutás, magas- és távolugrás, súlylökés, diszkoszvetés és gerelyhajítás szerepelnek a baj­noki műsoron. Reméljük, hogy jó idő esetén mind­két nap nemcsak jó eredmények lesznek, hanem a közönség is nagy­számban fogja látogatni a versenye­Hogyan tippeljünk? Az elmúlt vasárnap totómérkőzé- seink egész csomó meglepetéssel szolgáltak. Ennek lett azután a kö­vetkezménye az, hogy ezen a héten a totó igen jól fizetett. 12 találatos szelvény mindössze egy akadt, amelyre boldog tulajdonosa 325 721 forint nyereséget könyvelhet el. A 11 találatosok száma 46 darab, fe­jenként 7080 forinttal, míg a 10 ta- lálatosak nyereménye 640 forint. A mostani forduló is sok meglepetést ígér, hiszen a csapatok beosztása és neve nem nyújthat biztos alapot, mert sohasem lehet tudni, milyen csapattal állnak fel a mérkőző felek. 1. Budapesten Gázgyár—Budafok. A nagyobb tudású Budafok nem mehet biztosra a Gázgyár csapata ellen. Tippünk: 2, x. 2. Székesfehérvárott Székesfehér­vári Vasas—Kőbányai Lombik. A kőbányai csapat a jobbik, a hazai pálya előnye azonban sokat jelent a fehérváriaknak. Tippünk: 1, 2. .3. Oroszlányban Oroszlányi Bá­nyász—Budapesti VKSE. Egyik csa­pat sincs valami jó formában, mé­gis az otthon játszó csapatnak adunk nagyobb esélyt. Tippünk: — x, l. 4. Dunaharasztin Csepel Autó- Szállítók. A forduló legbizonytala­nabb kimenetelű mérkőzése. Tip­pünk: 1, x, 2, 5. Sajószentpéteren Búkkaljai Bá* nyász—Egri SC. — Az odahaza ját­szó Bányásznak adunk nagyobb esélyt. Tippünk: X. 6. Salgótarjánban SSE—Űzd Egyik csapat sincs valami nagy formában. Tippünk: x. 1. 7. Baglyasalján Baglyas aljai Bá­nyász-Hatvan. A két javuló csapat küzdelméből a hazaiak győzelme a valószínű. Tippünk: 1. 8. Miskolcon MVSC—Pereces. A jelentősen megerősödött miskolciak pontvesztesége nagy meglepetés len­ne. Tippünk: 1. 9. Budapesten Elektromos—Húsos, Ezen a mérkőzésen is meglepetés lenne az Elektromos pontleadása. —< Tippünk: 1. 10. Budapesten Kőbányai Törekvés —III. kér. TVE, Nehéz lesz a ha­zaiaknak győznlök a jóformában le­vő kerületiek ellen. Tippünk: x, 2, 11. Komáromban Komáromi MÁV —Pápai MÁV. A pápai csapat a jobb, de a komáromiak otthon az utóbbi időben sikeresen szerepeltek. Tippünk: 2, 1. 12. Sopronban Soproni Vasutas—, Dombóvári Vasutas. A soproniak mellett szól a hazai pálya és az NB Il-es rutin, bár a dombóváriak sem teljesen esélytelenek. Tippünk: — 1, x. Pótmérkőzésre tippjeink: X, x, X; 1, Palettával a Balaton mellett Kecskemétről nemrégiben a városi tanács oktatási osztálya rendezésében 15 diák ment nya­ralni a Balaton mellé. A kéthe­tes üdülés a pihenésen kívül ko­moly munkát is jelent a fiatalok­nak. Minden délelőtt festővá­szonra vetítik a Balaton külön­böző részeit, ezenkívül elméleti oktatásban is részesülnek. A nyaraló diákok a képzőmű­vészeti gimnáziumba készülnek. A Balaton mellett készített fest­ményekből, rajzokból Kecskemé­ten kiállítást rendeznek majd. Kiasstották a KRESZ-verseny díjait Kecskeméten, mint már közöl­tük, június 23-án KRESZ-ver- seny volt. A versenyen résztve­vők közül a következők érteik el első és második helyezést. Személygépkocsival: 1; Csiha Sándor, 2. Bánó József; Tehergépkocsival: 1. Pásztói István, 2. Fejes Emil. Motorkerékpárral: 1; Kocsák Béla, 2. Kurjlls Tibor, A gépjárművezetők 1. és 2. he­lyezettjei pénzjutalomban része­sültek. baleset történt a kunszentmiklósi or­szágúton. A járási földműves- szövetkezet autója telefordult az árokba. A baleset következ­tében Bognár Gyula 29 éves gépkocsivezető életét vesztette, Rózsakerti Mihály és Rávics István gépkocsikísérők pedig olyan súlyos sérüléseket szen­vedtek, hogy a mentők a kecs­keméti kórházba szállítottál« őket. A baleset kivizsgálásának so­rán megállapítást nyert, hogy a több mint 10 000 forintos kárt okozó szerencsétlenség, mely ! még halálos áldozatot is köve­telt, a gépkocsivezető ittassága és bravúros magatartása miatt következett be. Kombájnaratással 8—18 százalékkal csökkented a szemveszteséget. Egy kát. hold gabona aratása kombájnnal EGYÉNIEKNEK ÉS VÁLLALATNAK 300—400 FT. Vedd igénybe a gépet, nehéz fizikai munkától ment meg! KÖSS SZERZŐDÉST KOMBÁJNARATÁSRA A GÉPÁLLOMÁSSAL! 1039

Next

/
Oldalképek
Tartalom