Petőfi Népe, 1957. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-09 / 158. szám

KB ll-ea csapataink találkozása a kánikulában Bajai Építők—Kecskeméti Dózsa 2:1 (0:0) Baja. — 1500 néző. — Vezette: drj Sásdi. BAJAI ÉPÍTŐK: Diszl — Tóth, Gyurkity, Rapity I. (Bosnyák) — Ónodi (Ceglédi), Vojnovics — Kreisz, Ceglédi (Tiszavölgyi), Rapity II., Te­két, Hamvas (Rapity I.). KECSKEMÉTI DÓZSA: Vitkovics (Kőrös) — Kövesi, Határ, Tordasi — Jónás, Boros (Morvái) — Nagy, Eng- iert, Szigeti (Boros), Kiss II. (Laezi II.). Zelenák. az első félidőben az Építők tá­madott és került fölénybe, gólhely­zetük is akadt, de a Dózsa-védelem Határral az élén, áttörhetetlennek bizonyult, a távolabbi lövéseket pe­dig Vitkovics tette ártalmatlanná. A második félidőben megválto­zott a játék képe, s a nagy meleg ellenére is a Dózsa kerül fölénybe, jó helyzeteket is kiharcolt, csak a szétesően játszó csatársor nem tu­dott eredményes lenni. A 29. perc­ben Kreisz elfut a szélen és a rosz- szul mozduló Kőrös mellett a há­lóba lő. A 35. percben Englert egyé­ni játékkal átverekszi magát a ba­jai védelmen és kiegyenlít. — Az egyenlítésnek nem sokáig örülhet­nek a kecskemétiek, mert a 38. perc­ben Teket mintegy 20 méterről nagy gólt lő. A nagy meleg ellenére a szép számmal összegyűlt bajai közönség jó és élvezetes játékot láthatott. Jók voltak: az Építőkből Gyurkity, Kreisz és Ónodi, a Dózsából Határ, Tordasi és Morvái. A% ifjúsági labdarúgók is megérdemelnének egy kis pihenést Szolnok megye—Csongród megye 1:0 (1:0) Kecskemét. — loo néző. — Vezette: ve a mérkőzés egyetlen góllá a c Kecskemét. — 100 néző. — Vezette: dr. Hollay. SZOLNOK MEGYE: Sándor — Fekete (Tóvizi), Torna, Lipták — Nyári, Pálmai, Magyar (Hegedűs), 3. Nagy, Csordás, Rozmics, Haik. CSONGRAD MEGYE: Egedi — Kérdő. Kürtösi, Vörö6 — Juhasz, Dedovics — Almási (Reményik) Solymár, (Bite), Bischof, Bite, (Vida), Lajos. A vasárnapi pokoli meleg nem­csak a játékra kényszer!tett ifjúsá­giakat, hanem a közönséget is meg­viselte. Talán száz néző sem volt kíváncsi a két megye fiataljainak a küzdelmére. Az első félidőben mindkét csapa­ton, főleg a szolnokiakén kiütközött az össze nem szokottság. A játék­nak ebben a részében a szolnokiak némi fölényt kiharcolnak, de azért a csongrádiak is vezetnek egy-két veszélyes támadást. A félidő, illet­ve a mérkőzés egyetlen gólja a 37. percben esik, amikor B. Nagy jó labdájával Csordás pár lépést tesz, tiszta helyzetbe kerül és védhetet- lenül megszerzi csapatának a győz­tes gólt. A félidő előtt egy perc­cel a csongrádiak egyenlíthetnének, de Bite kihagyja a nagy helyzetet. Szünet után mintegy tíz percig még a szolnokiak támadnak, de utána a csongrádiak veszik át a já­ték irányítását. Nagy fölénybe ke­rülnek, két óriási gólhelyzetük is van, és Bischof jólívelt szabadsúgá­sát is csak a felső kapufa menti, Az eredmény még sem változik, mert a csongrádiak fölényt harcol­tak ki ugyan, tehetetlen csatárso­ruk egy gólt sem tud összehozni. Második félidőbeli játékukkal csongrádiak kis szerencsével győz­hettek volna. Jók: Lipták, Csordás, Sándor, ill. Kürtösi, Bischof és Bite. Hétvégi sporteredmények Labdarúgás: Középeurópai Kupa- mérkőzések: Rapid—MTK 3:3 (2:1). A harmadik mérkőzést szerdán Bécs- ben játsszák. Vienna—Vasas 2:1 (0:0). A Vasas jutott tovább. — Belgrádi Crvena Zvezda—Prágai Dukla 1:1 (0:0). Itt is harmadik mérkőzést kell Játszani hétközben. Újvidéki Vojvo­dina—Pozsony Szlován 6:0. Itt viszont a Vojvodina alaposan visszavágott a pozsonyi i:0-ás vereségért. — Kíná­ban, Senjangban a magyar utánpót­lás válogatottja 4:0 (3:0) arányban győzött. — Ferencváros két újabb győzelme Ausztráliában: Adelazde válogatottja ellen 3:0 (0:0), Victoria állam ellen 6:1 (4:1). A lengyel-magyar válogatott atlé­tikai mérkőzésen a férfiaknál 120:88, a nőknél 76:34 arányú súlyos vere­séget szenvedtek atlétáink. Vasár­napi versenyen Bodó a férfi magas­ugrásban 203 cm-rel, Bognár a női súlylökésben 14.36 m-rel és Serédi a női diszkoszvetésben 46.82 m-rel új országos csúcsot állított fel. Totóeredmények: Törölve, törölve, 1; 2, 1, 2, 1, 1, 2, 2, 2, 2, X, X. Jól sikerüli úszóversenyl rendezel! a Vörös Meleor Vasárnap délelőtt 11 órakor a Bu­dapesti Süketnémák Sportklubját Látta vendégül a Kecskeméti Vörös Meteor. A Széktó-fürdőben a szép­számú közönség jól megrendezett versenyt jó eredményekkel látha­tott. A milánói világbajnokságra ké­szülő süketek legjobb versenyzőik­kel vettek részt a versenyen és töb- oek között egy országos csúcsot is megjavítottak. A Vörös Meteor fia­tal versenyzői is szép fejlődést mu­tattak és megyei szinten több jó ered­ményt értek el. A verseny végén a oudapesti I. osztályban játszó süke­tek csapata bemutató vízilabda mér­kőzést játszott egy sebtében össze­állított és erősen tartalékos kecske­méti csapattal. A verseny eredményei a követke­zők: 100 m férfi gyors: 1. Kun (S.) 1:05.6, 2. Nagy (S.) 1:06.2, 3. Kovács- Réti (VM) 1:12.8, 200 m férfi mell: 1. Pelcz (S.) 3:10.5, 2. Singer (VM) 3:13.6, 3. Prihoda (S.) 3:17.6, 100 m női gyors: 1. Mák (VM) 1:32, 2. Mol­nár (S.) 1.33, 3. Laczi (VM) 1:35.8, 100 m férfi hát: 1. Kun (S.) 1:19.5 (országos süketcsúcs), 2. Nagy (S.) 1:24.8, 3. Homoki (VM) 1:28.2. 100 m férfi pillangó: 1. Kollár (S.) 1:24.5, 2. Szirth (S.) 1:32.8, 100 m női mell: 1. Farkas Erika (VM) 1:45.2, 2. Hajdú Ágnes (Szpart.) 1:51.2, 3. Jobbágy Mária (VM) 1:58, 4X100 m vegyes váltó: 1. Süketek 5:29.4, 2. VM 6:03, 50 m fiú mell: l. Molnár S. (VM) 47:5, 2. Karácsonyi K. (VM) 50.2, 3. Szabó T. 52.8, 50 m leány mell: 1. Diószegi Zs. (VM) 49.6, 2. Búzás E. (Szpart.) 52. 3. Szemján É. (VM) 54.8 MAGÁNOSOK FIGYELEM! A Kecskeméti Építőipari Szövetkezet lakatos, vízvezetéksze­relő, kőműves, szobafestő, mázoló, villanyszerelő, asztalos, ács, parkettázó munkákat rövid határidőre elvállal. 1034 fl Várpalotai Szénbányászati Tröszt 15—17 éves fiúkat iskoláz be vájártanulónak a Munkaügyi Minisztérium Várpalotai 305. sz. Ipari­tanuló Intézetébe. Felvételre jelentkezhetnek, akik 1940. január 1. és 1942. szeptember 1. napja között születtek. Tanulmányi idő: 3 év, 16—17 éveseket 2 évre is isko­lázunk be. Jelentkezni lehet július 25-ig személyesen, vagy írás­ban a Várpalotai 305. sz. Iparitanuló Intézet igazga­tójánál. A felvételt nyert tanulók az intézet otthonában kapnak elhelyezést és teljes ellátást 974 KECSKEMÉTI Katona József Színház üiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiilüllilllllillllllililliilllillllillllllllllllllllll VENDÉGJÁTÉKA a bajai KÖZPONTI MOZIBAN. Július 9-én, este 8 órakor Jókai—Földes: »A KŐSZÍVŰ EMBER FIAI« színmű 3 felvonásban, Mozik M usora Július 9-én, kedden: Baja Uránia: A vörös kocsma.— Bácsalmás: Három asszony. — Jánoshalma: Tavasz a kisváros­ban. — Kalocsa: Megosztott szív. — Kecel: Mese a 12 talá­latról. — Kecskemét Árpád: Pipó 7 éjszakája. — Kecskemét Városi: Nevetés a paradicsom­ban. — Kiskőrös: Egy nap a parkban. — Kiskunfélegyháza: Dankó Pista. — Kiskunhalas: San Salvatore. — Kiskunmajsa: A fiú. — Kunszentmiklós: Kör­hinta. — Tiszakécske: Jelenték­telen emberek. SZŐLŐTERMELŐK, FIGYELEM! A Kecskeméti Földmű­vesszövetkezet a BOR felvásárlását újból meg­kezdte. Felvásárlás he­lye: Koháry u. 7., föld­művesszövetkezeti pince. 1080 ( Apróhirdetések ) Értesítem Kecskemét lakosságát, hogy Koháry utca 5. szám alól műhelyemet áthe­lyeztem Kaszap utca 5 szám alá. — Kollár János műszerész, Kecskemét. 4645 NYOLC mázsát bíró laposkocsi és egy paraszt kocsi eladó. Kecskemét, II. kér., Kupa utca 19.___ 4642 EGY hatéves tehén, mindenórás el­adó. Városföld 110, Id. Tatár Pál. 4643 LÁSZLÖFALVAN, Kecskeméttől 13 kilométerre 2 hold föld, Vajda Ist­ván szomszédságában, eladó. — Ér­deklődni: Belső-Ballószög 60. Do­mokos. 4641 KECSKEMÉT, Szolnokihegy 41. sz. alatt 400 n.-öl föld lakóházzal el­adó. Érdeklődni: a fenti címen, Ha­lász Ferencné vagy Kecskemét, Ku­ruc krt 27. alatt, kedden és pénte­ken délelőtt. ________ 4640 12 5-ÖS CSEPEL, első-hátsó telesz­kópos, eladó Kecskemét, Budai úti iskolánál, 78-as kilométer. 4639 JÖ állapotban lévő gyermek sport­kocsi eladó, Kecskemét, Berényi Pál utca 3. 4627 MOSÓGÉPPEL mosást vállalok. — Cím: Kecskemét, Hoffmann János utca 4. 4626 TRÁGYA eladó Kecskemét, Dankó utca 6. szám alatt. 4617 2 DARAB 7 hektós, kifogástalan transzport hordó, Soltvadkerten el­adó. Érdeklődés: Kleszky, Nagyté­tény, Diósdi u. 3. 1066 KOVÁCSTANULÖT felveszek, Kecs­kemét, Zöldfa utca 3. 4637 ELADÖ 3 hold föld és ugyanott % hold tanyásföld. Értekezés: Kecske­mét, Honvéd utca 10. 1074 ELCSERÉLNÉM a fővárosban, köz­ponti helyen lévő elsőemeleti ud­vari szoba-konyhás lakásomat kecs­keméti 2 szoba-konyhás lakásért. Címet: kecskeméti Magyar Hirdető­be. 1075 ELADÓ Kecskemét, Talfáji köz 33. szám alatti ház, esetleg íelerésze. — Ért.: Zöldfa utca 30. 1075 100-AS Sachs motor eladó Kecske­mét, Bajcsy Zs. utca 17. 4638 NÉMETBŐL magyarra fordítok. Ifj. Baditz, Miskolc, Tass u. 15. 1081 KISIPARI gyermek sportkocsi és komplett szivattyús kút eladó. — Kecskemét. Attila utca 10. 1082 ELADÓ Kecskemét, Darab u. 8. szám alatti ház. Felvilágosítás: a Kecske­méti 1. sz. Ügyvédi Munkaközösség­ben dr. Horváth ügyvédnél. 4625 KOMBINÁLT szoba, mogyoró, kony­habútor almazöld, eladó. Szabóék, Kecskemét, Wesselényi u. 4. Vasár­nap egész nap, hétköznap 6-tól. 4631 PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Báos-Kiskun megyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér la sz* Telefon: 25—16. 26—19, 11—22 Felelős kiadó: Molnár Frigyes XCiadóhivataic Kecskemét. Szabadság tér Vsa Telefon* 17—09 Bács-Kiskun megyei Nyomda V* Kecskemét; Telefons 15-29; 27-49 Felelős vezetői Szűcs Béla igazgató Tisztázták Kovács Imre malmi munkás halálának körülményeit Július 5-i számunkban megír­tuk, hogy »tisztázatlan körülmé­nyek között« a létrán elszédült és meghalt Kovács Imre, a Kecs­keméti Gazdasági Gőzmalom 55 éves munkása. Nyomozás indult meg, hogy nem terhel-e valakit felelősség a tragédiáért. Az or­vosi boncolás azonban a követ­kezőket állapította meg: »Az erek elmeszesedése következté­ben kisagyi roncsoló vérzés lé­pett fel, ami szédülést, de való­színűleg rövidebb ideig tartó esz­méletlenséget okozott. Ennek kö­vetkeztében Kovács Imre a lét­ráról leesett úgy, hogy tarkóját és nyakszirtjét a padlóhoz ütöt­te, s koponyaalapi törést szenve­dett. Az agyvérzés egymagában is halálos szokott lenni, a többi sérülés mind ennek a következ­ménye. A vérzések nagysága mi* att a szakszerű orvosi segítség sem tudta Kovács Imrét meg­menteni.« Nem üzemi baleset áldozata tehát a malmi munkás, hanem betegsége okozta halálát. Ugyan­itt megjegyezzük, hogy — hiá­nyos információ alapján — ia- punk így irta: »mire kórházba vitték, meghalt«, holott az az, igazság, hogy közel egynapos kórházi kezelés után állott be a halál. A szerencsétlenül járt Ko­vács Imrét családja és munkás­társai nagy részvéte mellett szombaton temették ^ el. ............ ^ Fi zesse elő a Petőfi Népét Kombájnaratással 8—10 százalékkal csökkented a szemveszteséget. Egy kát. hold gabona aratása kombájnnal EGYÉNIEKNEK ÉS VÁLLALATNAK 300—400 FT. Vedd igénybe a gépet, nehéz fizikai munkától ment meg! KÖSS SZERZŐDÉST KOMBÁJNARATÄSRA A GÉPÁLLOMÁSSAL! 1039 SERTÉSTENYÉSZTŐ Vállalat La- josmizsei telepén 10 etrb mangalica ás 5 darab berkshire tenyészkan el­adó. _______________________________1°78 75 0 köbcentis Harley Davidson ol­dalkocsival eladó Budapest. XIII-, Huba u. 5/a. Ceillagh elektróhegesz- tő. 4613 A MŰSZAKI ANYAG- ÉS GÉPKERESKEDELMI V, műszaki becslést végez 1957. július hó 11-én, Kecs­keméten a Finommechani­kai Vállalat helyiségében. Címeket kéri előre leadni. 1042 VÁSÁROK Időpontjának megváltoz­tatása Kunszentmiklóson. Augusztus 20—26-a között eső hétfő, október 23—26-a között eső hétfői napok he­lyett vasárnapokon való országos altat- és kirakodó vásár megtartá­sát engedélyezem. — Gerőcs István sk. Bács-Kiskun megye Tanácsa VB- nak Kereskedelmi Osztálya. x HATEVES hasas tehén, mindenórás, eladó Kecskemét, Matkó 90/d. Virág István. 4619 LÁNGHEGESZTŐKET és esztergályosokat felvesz a Kecskeméti Épületlaka­tosipari Vállalat, I., Arpád- vároe 17; 1043 ÉRTESÍTÉS! Szekeres Ferenc újra megkezdte ét rAdió­javítást Kecskemét, Jókai utca 47. szj alatt, olcsón, gyorsan, szakszerűen. 1078 3 napos autóbusz különjárat indul július hó 21-én Szilvásvárad— Putnok — Aggtelek — Jósva- fő — Miskolc — Lillafüred — Bükkszentkeresztre. — Rész­vételi díj teljes ellátással 315 forint. Jelentkezési határidő: július 17, IBUSZ, Kecskemét. 1083 Egyénileg gazdálkodók! Megindult az új szerződéskötési akció. Szerződés köthető legalább 20 kg, valamint ennél magasabb súlyú sertésre, amelyek átvétele már 1957. évi október 1-én kezdődik. A leszerződött sertésekre 400 Ft kamatmentes előleget folyósítunk; Árak a következők: 90—125 kg-ig hús- és húsjellegű sertés után. 15 Ft/kg 126—145 kg-ig hízott sertés után 16 ­146—165 kg-ig hízott sertés után 17 <*• 165 kg-on felüli hízott sertés után 18 ­170 kg-on felüli tenyésztésbe fogott sertés után 17 » 90—105 kg-ig bacon sertés után 16 » Ezenkívül szerződéses felárat kap az, aki 5 vagy ennél több darab sertésre szerződik. A felár kg-ként 50 fillér. Továbbá szerződés köthető 70-től 300 kg-os súlyú bikára, vagy tinóra.; Ezek árai: Bika 400 kg-on felül 10-től 16 Ft-ig kg-ként Tinó 400 kg-on felül 11-től 17 Ft-ig kg-ként. Szerződés köthető 50—280 kg súlyú üszőborjúraj A szerződéses üsző árai: 350 kg-on felülj 9-től 14 Ft-ig kg-ként; Ezenkívül 300 forint kamatmentes előleget folyósítunk és 400 Ft adókedvezményre jogosult a szerződést kötő termelő, Bővebb felvilágosítást a községi állatfelvásárlók és járási kirendeltségek adnak. BACS-KISKŰN MEGYEI 1038 ÄLLATFORGALMI VÁLLALAT;

Next

/
Oldalképek
Tartalom