Petőfi Népe, 1957. június (2. évfolyam, 126-151. szám)
1957-06-16 / 139. szám
IRODALMI OLDAL — 15. S Z A M GÖMBÖK Tök alma bogyó labdák színes gömbjei galacsinhajtók tudósok gyerekek darazsak sokfele gömbje gumók és holdak jövendők s voltak léggömbjei atomok földek napok rendszerek gömbjei bezárt s kiterjedő világokat fedő héjak nyíljatok mint virág finom fesléssel mint a virág. Porzók ti feketék sárgák lágy szálon lengők mely szél ver benneteket össze belül a gömbön protonok neutronok szabott pályákon bolygók asszonyok férfiak szokott utakon járók gondolatok vizek mill jóm foghatlan gömbje agy befonódó betűt szót mondatot mondó mondhatlan beszédű gömbök nyissatok ablakot-ajtót feselve simán halkan színesen mint virág nehogy hasítsunk protonok neutronok léket hasítsunk homorún görbedő héjatokba Goór Imre Ifjúsági regények Adamov: Két tenger titka; Dickens: Twist Olivér. Rónaszegi: A nagy játszma fBenyovszki Móricz viszontagságai). Szász Imre: Basa (Egy kutya- psalád története). TILTAKOZUNK Kecskeméti írók a tömegpusztító fegyverek eltiltásáért Mérhetetlen veszély fenyegeti az emberiség békéjét. Sötét erők önző céljaik valóraváltásáért mindent elkövetnek, nem gátolja őket az emberi nyugalom és béke elvesztésének lehetősége, nem riadnak vissza a legszörnyűbb cselekedetek elkövetésétől sem. Az egyre fokozódó háborús készülődés, a szaporodó atom- és hidrogénbomba-robbantások a legnagyobb izgalomban tartják az emberi lelkeket. Az emberiség sorsáért, féltett jövőnkért való aggódásunk diktálja nekünk, hogy tiltakozzunk. Kérünk mindenkit, aki velünk együtt félti a jövőt, a békét, a rendet: emelje fel szavát a gyilkos tervek ellen! Követeljük a nukleáris fegyverek gyártásának és a kísérleti robbantásoknak megszüntetését. Követeljük az atomfegyverek eltiltását! Mi a további alkotómunkánkban minden erőnkkel a béke és a szocializmus ügyét kívánjuk szolgálni. Kecskemét, 1957. június 15-én. A Katona József Társaság irodalmi szakosztályának tagjai: Bieliczky Sándor Csáky Lajos ‘ Fodor János Goór Imre Joós Ferenc Krajnyák Nándor Madarász László Monori F. Dezső Nagyistók István Orosz László Somogyi György Tóth László Varga Mihály Dalaim 6 nem döngetnek földet, sem eget és nem zúgnak, mint szelek egyre fent; olyanok, mint egy árnyas, halk szobán gyermekkacajtól borzolt, méla csend. Nem harsognak, mint őrült harsonák, melyektől egykor ledőltek falak: finom hangjuk éppen úgy csörgedez, mint tisztavizű, friss hegyi-patak. A ritmusuk egy balga szívverés —* ó nincs szebb zene, ha a szív zenél, vagy alkonyon, ha szellők ujjain halkan remeg a rezzenő levél. Szelíd szavuk az Űrben szét kering, mint tó tükrén a csendes vízkörök: talán eltűnik mind-mind nyomtalan, talán lesz majd belőlük egy örök. 4,? Nagy Istók István c^mdalmi pályázat Colombóban összeült a Béke-Világtanács kongresszusa. Ebből az alkalomból a Petőfi Népe szerkesztősége, a megyei Hazafias Népfront békebizottsága és a megyei tanács népművelési osztálya irodalmi pályázatot hirdet. A pályázaton a béke ügyét, a népek közötti barátság elmélyítését szolgáló írásokkal: tárcával, novellával, verssel, stb. bárki részt vehet. A legjobban sikerült pályaműveket lapunkban leközöljük és díjazzuk. Az irodalmi pályázat díjai: I. díj 700 forint, II. díj 500 forint, III. díj 300 forint. Ezenkívül értékes könyvjutalmakat osztunk ki a további legjobb pályaművek írói között. A pályaművek beküldésének határideje július 15. Az irodalmi pályázat döntőbizottságába egész olvasótáborunkat bevonjuk. Olvasóink megírhatják: melyik pályamű tetszett a legjobban, részletesen indokolva, hogy miért, s melyik pályaművet javasolják I., II., III. díjra? A legjobb kritikusokat ugyancsak értékes könyvvel jutalmazzuk. oooooooo ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooSzelíd lapok zizzenése közben Szelíd lapok zizzenése közben rozsdás korok ködén kóborlók: foszlott formák árnyai lengnek harci lobogóként a fáradt értelemnek. Lobogj fel ősi zászló! Legyen c langyos alkonyaiban szent lobogásod áldott... Bolond korok lelkes hívei (kik éltetek nyugalmát áldoztátok) hová szitált a szétömlő ősiség? És óh, ti azúrszínü szerelmek! Ti sok-sok harci csengés hová lettétek? Kiknek a Lét íze ízlett (míg a Nemlét árnya ködöt vont szemetek fénylő bíborára) mivé lettetek? Barátaim, őseim, ti titok-kutatók kik (mint lám, késői utódotok) jelenetek játszó gyermekeiként kutattátok korai korotok ködét, vizsgálódó szemetek fénye hova szállt? Ö, tudom én, hogy itt vagytok körülem: Hallom, amint látatlanul a telkembe martok, Látom rom mögül feltűnni sápadt arcotok, Érzem illanó bűzeit szétomlott húsotoknak. (látatlan-titkos dalba s táncba fognak) És hogy ím, így körülleng a Reg, könnyen gyúló szívem már lángban ég! Félre hát, ti örök-gyötrő gondok, ti százszor átalakult alakok: félre veletek, futó fantomok! És jer, ó jer te eljövő formák anyja: Ma, mutasd felém legigazabb arcod és emeld magasra fáradt homlokom! Varga Mihály A NYEREMÉNY M inden ujjongott, tombolt benne. Sikerült! Különös íóbultság vett erőt rajta. Minden apróra zsugorodott körülötte: hirtelen parányivá lett a náz, hol annyi év óta lakott, az asztal, melyen kedvenc ételeit fogyasztotta, a bevetett ágya, minden. A legkülönfélébb gondolatok tódultak agyára. — Hogy is tudott meglenni így? Űristen! Hisz a szegénységet útálta világéletében legjobban. Nem véletlenül. Negyvenötig nem volt benne része. Azóta egyre lejjebb csúszott: volt kereskedő, disznókupec, könyvügynök, sulyokpárti képviselő, vidéki lapszerkesztő negyven- nyolcig, főkönyvelő, kertész és rakodómunkás azóta. Közben mindig spekulált: hogyan tehetne szert sok pénzre. A felesége is biztatta: — Mulya egy alak vagy Aladár. Várod, hogy a szódba repüljön a sült galamb. És hányszor elmondta: nincs ruhája. Évek óta semmi szórakozás, nem telik kozmetikára, fodrászra. Kitaposott sarkú cipőt, silány kosztot, kopott bútort vagdosott Aladár fejéhez. — Még jó, hogy eddig csak szavakban — gondolta, és elmosolyodott. Ettől a borús gondo- atokat vidámak váltották fel. De bármire is gondol, a refrén ugyanazt sikerűit! Már a markában (markában? Táskájában!) érezte a bankjegyeket. Nevetett: biztosan vadonatúj százasok lesznek. Ropogósak, nyomdaszagúak. Érzi az illatát. Hirtelen Ágnes jut eszébe. Meg kellene írni neki. Vállat von: majd megtudja. Most nem ez a fontos. Neki most terveznie kell. T ervezgetni: milyen csodás dolog. Remek egy dolog. Ül az ember az asztalnál és gondolja: na, egy hét, vagy kettő, és kidobom ezt az ócska bútort. Vehetek pepita öltönyt — amit annak idején úgy szerettem. Vehetek bundát. Valódi selyemnyakkendőket. Űjra fodrászhoz járok borotválkozni, minden nap, mint annak idején. — Méghozzá Péterhez járok majd, igaz, hogy most szövetkezet lett, de Péter az hajh, csak Péter marad, még ha szemináriumba kényszerítik is. E gondolat nyomán olyan jó kölniszagúnak érezte magát. Kezével önkénytelenül az arcához nyúlt. Ujjait szúrta a szakáll, szinte fájt. — Persze, persze — suttogta, hiszen még nincs itt a pénz. A lakást egyszerre kibírhatat- lannak találta. A szobák keskenyek, a konyha kicsi, az ablak kopott, kert nincs, az ajtók nyikorognak, az utca sáros. — Jó, hogy meg nem bolondultam = gondolta. Nem tudott ülve maradni. Megbámulta magát a tükörben. Végigsímította a bajuszát. Kinézett az ablakon, leült, újra felállt. Fütyülni kezdett, majd számolni és egyszerre csak belenyilalt valami. — Ágnes, — morogta eltűnődve. A fényképet nézte a falon. — Milyen öreg lett.:-. Nem tudta elhessegetni a gondolatot: — Ki kéne dobni Ágnest is az ócska bútorral...! Mi lenne — ötlött fel benne a gondolat —, ha itthagyná őket. Megalázó éveinek minden nyomát: a házat az ócska lomokkal és benne — Ágnest? Valami sajnálkozásfélét érzett. Hamar elmúlt. Az előbbi képzelt bankjegyszag valami másfajta szagot, a női test szagát éreztette vele. Megmozdult a vére. — Nők, igen, mostmár azok ÍS. . : Ágnes meg.:: A fene törődik vele! Mielőtt elaludt, mégegyszer megnézte a szelvényét: tizenkét találat. Sokáig, nagyon sokáig nem tudott elaludni, * F elemelt, büszke fejjel ment az állomásra, komótosan lépegetve, mint tíz év előtt. De azért volt, ami csökkentette a jókedvét: a cipője foltos volt, a felöltője kopott, a nyakkendője fakrnjfj — Ügy nézek ki, mint valami könyvügynök r— gondolta kesernyésen. Ingerült lett. Néhány óra és akár egy egész üzletet megvehetne s most ebben a vacak ruhában utazik. Ingerültsége csak fokozódott, amikor párnás jegy helyett csak fapadosra tellett: (Annyian utaltak, féllábon állt odáig.) Át akart menni az étkező kocsiba, hogy megigyon egy-két duplát, mint régen, de rá kellett jönnie, hogy csak annyi pénze van, jó, ha villamosra elég lesz; Maradt hát, és nézegette az embereket. Milyen közönségesek^ Az egyik úgy ül ott, úgy elterpeszkedik, mint egy béka. A másik zabái, csupa z6Ír a szája, és a kenyérhéjat a pad alá dobálja, a harmadik.;; — Micsoda kiállhatatlan népség! Komolytalanok, lusták, maradiak, durvák, fecsegők. Sértette az önérzetét, hogy nem kínálja fel a helyét senki. Olyan érzése lett, belenyúl a zsebébe és odaszór nekik egy csomó bankót, hogy: — Nesztek, de takarodjatok! De tovább hallgatott, egyik lábáról a másikra állva. Elhatározta, hogy az egész ösz- szeget benthagyja a takarékban, csak annyit vesz ki, hogy egy ideig elegendő legyen. A többinek a kamata is elég lesz ahhoz, hogy megéljen anélkül, hogy dolgoznia kellene* Így is történt* y
