Petőfi Népe, 1957. június (2. évfolyam, 126-151. szám)
1957-06-11 / 134. szám
BULGANYIN és HRUSCSOV Helsinkiben A Finn—Szovjet Társaság ünnepséget rendezett a Helsinkiben tartózkodó Bulganyin és Hruscsov tiszteletére. Jelen volt Kekkonen köztársasági elnök, Sukselainen, a finn miniszterelnök, Fagerholm, a parlament elnöke és a finn közélet sok más vezető személyisége. A Finn—Szovjet Társaság elnökének üdvözlő szavai után Hruscsov mondott beszédet. Bulganyin és Hruscsov ebédet adott a helsinki szovjet nagykövetségen. Az ebéden megjelentek a Finn Köztársaság vezető személyiségei. Bulganyin és Sukselainen finn miniszterelnök beszédet mondott. Szerdán mutatkozik be a legújabb francia kormány Bourges-Maunoury kijelölt francia miniszterelnök vasárnap is folytatta kormányalakítási tárgyalásait. Délelőtt Mitterand- val, a köztársasági szocialisták egyik vezetőjével és egy radikális szocialista politikussal tárgyalt. A megbeszélések után Bourges-Maunoury kijelentette, hogy haladást ért el az új kormány összetételét illetően. Az a szándéka — mondotta —, hogy kevés miniszterrel, de több államtitkárral és államtitkárhelyettessel alakítja meg az új kormányt. Ügy vélik, hogy az új miniszter- elnök szerdán kéri majd a nemzetgyűlés hozzájárulását kormányának megalakulásához. Haláleseí, sebesülés a libanoni választásokon A libanoni választások első napján Bierut két körzetében összeütközések voltak a kormány hívei és az ellenzék támogatói között. Egy ember meghalt, négyen megsebesültek. A libanoni kormány az Eisenhower-doktrina ellen szállt síkra, az ellenzék Egyiptom- és Szíria-barát politikát követel. Ifjúsági találkozókat rendeztek vasárnap több vidéki városban Salgótarjánban mintegy 10 000 dezték meg az ifjúsági találkozót. Magyar, szlovák, román és délszláv anyanyelvű fiatalok találkoztak itt. A tavaszi tervüket több mint 5 százalékkal túlteljesítő Bács megyei traktorosokat Baján a Katona József Színház, Kiskun- majsán a Szegedi Nemzeti Színház tagjai szórakoztatták OOOOOOOOtKKKJOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO OOOÖO ooooc nógrádi fiatal vonult fel a nagygyűlésre, melyen dr. Münnich Ferenc, a forradalmi munkásparaszt kormány első elnökhelyettese mondott beszédet. Délután változatos sport- és kultúrműsor szórakoztatta a fiatalokat. A Viharsarok fiataljai a szarvasi Erzsébet-ligetben renKina és az embargó Ezen a helyen már egy alkalommal beszéltünk arról, mit jelent a kereskedelmi korlátozásoknak az Amerikai Egyesült Államok kezdeményezésére történt bevezetése Kínával szemben. Annakidején a koreai háború alatt, több mint öt évvel ezelőtt, hirdették meg a Kína élleni embargót, hogy megfojtsák a reakciós erők ellen sikerrel harcoló, újjáépülő népi Kína iparát, külkereskedelmét, csökkentsék nemzetközi gazdasági súlyát. Nem érdektelen, ha az embergót most abból a szempontból vizsgáljuk, hogyan fejlődött a nyomás ellenére Kína ipara, külkereskedelme, eredményes volt-e a kivételezésnek, a gazdasági elnyomásnak ez a politikája, amely Amerika nyugati szövetségesei között ma már aligha olyan népszerű, mint évekkel ezelőtt volt. Bizony, az illúziók szétfoszlottak. Kína kereskedelme, világpolitikai jelentősége hatalmas fejlődést mutat. Különösen azóta hódítanak egyre nagyobb teret a világpiacon a kínai áruk, amióta a bandungi értekezlet után elsőízben Ceylon lépett kapcsolatba, kötött árucsere-szerződést Kínával. Ceylon kaucsukot szállít Kínának és kiváló minőségű rizst kap cserébe. Ma az ázsiai országok között Ceylon a második helyen áll Kína kereskedelmi szövetségesei között. Az elmúlt öt esztendőben 50 000 tonna kaucsukot, a ceyloni kaucsuktermés 50 százalékát kapta csereáruként a Kínai Népköztársaság. Ceylon sem járt rosszul, mert a kínai rizzsel meg tudta oldani sajátos gabonaproblémáit. Ez a sikeres árucsereforgalom két szempontból is jelentős. Egyrészt megmutatja, hogy a szocializmust építő országokkal a kölcsönös előnyök figyelembevételével, jól lehet kereskedni. Más részről ez a szerződés kedvet teremtett több más államnak is, hogy Kínával előnyös gazdasági kapcsolatokat építsen ki. És hiába az embargo, ezek a kapcsolatok egyre szélesednek. Indiával, Burmával, Egyiptommal, Malájfölddel 0 már élénk a kereskedelmi forgalom. Pakisztán és Japán $ állást foglalt a Kínával kapcsolatos kereskedelem korlátozása p ellen. S egymást követik Kínában a különböző kapitalista 5 államok küldöttségei, hogy megvizsgálják a gazdasági együtt- o működés lehetőségeit. Az embargo nemcsak Európában bukott meg, hanem o Ázsiában is. Ennek láttán még az olyan csatlós országok, ^ mint Belgium is egyre erősebben kacsingat Kína felé. Sőt, 6 a nagy rivális, az amerikai ipar és külkereskedelem dédel- o getett kedvence, Nyugat-Németország is Kína felé lordul. § Nyugatnémet cégek éppen a napokban bonyolítottak le egy g hatalmas műtrágyakiviteli üzletet Kínával. 2 Az európai tőkésállamok érdeke egyre inkább az em- o bárgo enyhítését, vagy teljes megszüntetését követeli. S'ha § a feszültség enyhül a nemzetközi politikában, a gazdasági C megkülönböztetésnek ez a csődöt mondott politikája végképp £ a múlté lesz. ooOOO0-0000 00-00000000000000000-0000-00-0-0-0-0 o-oo-ck>oó' Megszűnt Szuez francia bojkottja is A francia kormány döntésével megszüntette a Szuezi-csatorna bojkottját. Kairóban vasárnap hivatalosan közölték, hogy a kormány hozzájárul ahhoz, hogy a francia hajók a csatornahasználati díjakat fontstcrlingben fizessék. KISHÍREK külföldről A SZOVJETUNIÓ Központi Irodalmi Levéltárában megtalálták Mark Twain amerikai író eddig ismeretlen levelét. Az 1891. április 23-án kelt levél Sztresz- nyák Krahcsinszkijnek, az orosz forradalmár írónak szólt. Az orosz és az amerikai író 1891-ben ismerkedett meg, amikor Krah- csinszkij Amerikában járt, hogy ott megszervezze az orosz szabadság barátainak társaságát. • JÜNIUS MÁSODIK felében összeül a lengyel parlament. Megtárgyalja az ötéves tervet és az üzérkedés elleni tennivalókat. HÍREK — A Solti Községi Tanács várótermet kíván létesíteni a pe- tőfitelepi autóbuszmegállóhoz. A községfejlesztési alapból szeretnék rendbehozni az elhanyagolt kutakat is. — A kunszentmiklósi tanács első helyen áll a dunavecsei járásban az adóbevételi tervteljesítésben. Május 5-én 36 000 forintot fizettek be a dolgozó parasztok, amely az egész kivetésnek 4 százalékát teszi ki. Tervük teljesítése 87 százalékos. — A soltl tanács a községfejlesztési alapból mintegy 14—15 ezer forintot fordít a piactér körülkerítésére. Házilag betonoszlopokat és betonasztalokat készítettek az árusításhoz. A munkálatokat előreláthatólag a jövő héten kezdik meg. — Gyászhír. Fájdalommal tudatjuk, hogy a legjobb feleség, gyermek, testvér: Bényi Gábor- né, szül. Magó Katalin, 30 éves korában tragikus körülmények között elhúnyt. Temetése folyó hó 11-én, délután 4 órakor lesz a kecskeméti Szentháromság temető halottasházától, — A gyászoló család. 4435 — Parázs verekedés színhelye volt egyik éjszaka a sükösdi italbolt. Verekedés közben Bogdán István cigánylegényt boxerrel leütötték. A kihívott mentők súlyos állkapocstöréssel és agyrázkódással szállították kórházba. — Szalkszentmártonban kísérletképpen egy katasztrális holdon végezték el a vegyszeres gyomirtást. A bemutató permetezést egy Íjold búzaterületei) hajtották végre. A tapasztalai: az, hogy az acat ellen igen jói bevált a vegyszeres irtás. — Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonoknak, jóbarátoknak, ismerősöknek, akik szeretett édesanyánk, Orgoványi Pálné temetésén megjelentek, sírjára koszorút vagy virágot helyeztek, s mélységes gyászunkban fájdalmunkat enyhítették, ezúton mondunk hálás köszönetét. —• Gyászoló gyermekei. 4430 — Két kerékpárt lopott a bácsalmási tanácsházáról Amberg Ottó bácsbokodi lakos. A biciklitolvajnál tartott házkutatás alkalmával háróm kerékpárvázat és egész sor kerékpáralkatrészt találtak. — Jászszentlászlún most készült el a kalmárföldi iskola. Az új, kéttantermes, ezenkívül nevelői lakással létesített iskola mintegy 450 000 forintos költséggel készült el. A tanyai iskolában a jövő tanévben már megkezdődhet a tanítás. — Solton június 6-án három napközi otthon nyitotta meg a kis vendégek előtt kapuit. Az idény-napközi otthonos óvodák Kissolton, Solt belterületén és Petőfi-telepen működnek. Kivégzett mártírjaink minden kínját érezze Francia Kiss Mihály, amikor a bitófa alá vezetik — mondotta Szili István elvtárs tanúvallomásában A Tanácsköztársaság bukása, majd később a románok kivonulása után, amikor Héjjas Iván a »fővezérség nevében átvette a hatalmat« — kezdte Szili István elvtárs a fővárosi bíróság előtt mondott tanúvallomását — tragikus napok következtek a munkásságra. Kecskeméten pár nap alatt több százan kerültünk a törvényszék fogházába, a csődö- rös istállóba és egyéb »ismeretlen« helyekre. Az ügyészségen nagy apparátussal fogtak hozzá a -íelforgatok«, a »hazaárulók«, vagyis a Tanácsköztársaság védői ellen a vádiratok készítéséhez. A »bagolyvárban«, azaz a katolikus egyház tanácstermében összeült az »ítélő bizottság« Révész István, az akkor pápai prelátus, később tábori püspök, vezetésével. Ez a bizottság körülbelül 60 embert vett fel a kivégzendők feketelistájára. De pontos adataink szerint 124 embert végeztek ki Kecskeméten és a környező tanyavilágban. Az íté'etek végrehajtását a •Héjjas-brigádra« bízták, melynek vezetői Francia Kiss Mihály és az 1947-ben kivégzett Raád Árpád »vezéri« szemlét tartottak a börtönben, ahol Francia Kiss kijelentette, »ha loptál, raboltál, szabad lehetsz, de- ha kommunista vagy, megdöglesz«. A szemle után megjelent a börtönben Révész prelátus, hogy »lelki vigaszt nyújtson« a lista szerinti kivégzendőkre. A prelátus látogatása utáni napokban: 1919. november 16, 17 és 19-én, az esti órákban fegy- verropogós és halálördítás verte fel a fegyház csendjét. Két nap alatt 32 elvtársunkat hurcolták el Francia Kiss és banditái. November 18-án szélcsend volt a íegyházban. A vér- és a borgőzös éjszakák a hóhérokat is kimerítették, de 19-én újra kezdődtek az elhurcolások. A II. emelet 46-os zárkában öten voltunk együtt Takács elvtárssal, akkori párttitkárunkkal, aki, amikor a banditák megrohanták a cellákat, az átélt borzalmak hatása alatt elmetszette a nyakát egy beretvával. Ez a váratlan eset még a banditákat is megzavarta, csak kintről ordították be, hogy vigyük le a kocsihoz a halottat. Nekem a kivégzés elől úgy sikerült megmenekülnöm, hogy amikor a földszintre értünk a lógófejű Takács elvtárssal, akkor az éppen ott statisztáló Bálint János nevű, jóakaratú fegyházőr elbújtatott bennünket egy, a banditák által már »átszűrt« zárkában. Az említett három nap alatt 47 elvtársunkat hurcolták el a kakastollas ellenforradalmárok. A tömeges elhurcolások mellett kialakultak a csoportos és egyéni terrorakciók, valamint rablások, melyekből a szebb és értékesebb bútorokat Kecskemétre hozva a bandavezér, Francia Kiss Mihály újsághirdetés útján árusította. így folytathatnám tovább a rémségek sorozatát. Czigány János elvtársat elevenen kettéfűrészelték. A ISIMSZ-titkárunkat, Reisz- mann Sándor elvtársat élve földbe ásták és fejét a kutyákkal marcangoltatták szét. A Tanácsköztársaság hat rendőrét fejjel lefelé felakasztották és alattuk tüzet raktak. László Elek fiatal kereskedőnek csupán azért kellett | meghalnia, mert Francia Kiss Mihály »éppen por- tyázó útra indult és új fegswe- rét éppen egy zsidón kellett kipróbálni«, A borzalmai hónapok után, amikor 37 özvegy és 53 árva maradt Kecskeméten, a papság »lelki megnyugvásról« prédikált, merj: mint mondották, »ami történt Kecskeméten és környékén, az Isten rendelése volt, nem pedig rablógyilkosság, bár a nemzeti felbuzdulás azt is kiváltotta a különítményi tagokból. ;,« A Kecskeméten kivégzett mártírok közül már 42-őt exhumáltunk és díszes sírhelyen, aranybetűs emlékmű örökíti meg halhatatlan neveiket, De Kecskemét és Orgovány tanyavilágában mintegy 150 kegyetlenül megcsonkított mártír holtteste fekszik rettenetes sírjában, mely minden nap emlékeztet bennünket az ellenforradalmi gyilkosok véres uralmára. Kivégzett mártírjaink minden kínját érezze Francia Kiss Mihály akkor, amikor a Magyar Népköztársaság bírósága ítélete alapján vezetik a bitófa alá. Szili István elvtárs tanúkihallgatása után folytatták a kihallgatásokat, s mint értesültünk, a szombati ülésen a tárgyalás folytatását e hét szerdájára napolták el. Lottózók ügyelem! Fontos! 5 Lotto-sorsolás csütörtök helyett pénteken! A szelvények beérkezésének végső határideje azonban továbbra is csütörtök déli 12 óra. — Fenti határidő után beérkező szelvények a sorsolásban nem vesznek részt. Vásároljon mielőbb loUo-sset vényt!