Petőfi Népe, 1957. június (2. évfolyam, 126-151. szám)
1957-06-02 / 127. szám
______Riport egy tanyai iskoláról Fé nyképezőgéppel a Kecskemét belsőballószögi iskolában Nehéz az élet tanyán. Nem gazdasági nehézségekről van szó, hanem olyanokról, amelyek a tanyák szétszórtságából születnek. Erről tanúskodik a Kecskemét belsőballószögi iskola néhány nevelője is. Zilahi Sebes Béla az igazgató. Napégette arcú ember. Ilyen már ezen a kevésfényű tavaszon is. A gyermekek körülötte zsonganak. Szeretik. Hiszen apró emberkékként »ke- zilcsókolommal« köszöntenek be félénken a fehérre meszelt kis- padok birodalmába és vastaghangú ifjúként, bálokról álmodó nagylányként hagyják ott nyolc év múltán a megszokott második otthont, a gyermeki szárny- próbálgatások első kis fészkét. A két iker: Pista, mellettük Könyves Juliska. Ok a jó tanulók: Magó István, Laczkó Ferenc, Szőlösi Ilona, Kiss Ferenc, Tánczos Szabó László és Dobos László. Tavasztól őszig aggodalmas a tanyai nevelés. Ahogyan enyhül a tél fagya, a kis parasztgyerekek otthon megkapják a munkájukat. Van olyan, aki már reggel négy órakor felkel: etet, darál, udvart söpör. Másik a tejet hordja szét a »kuncsaftoknak«, amit édesanyja már korábban kelve kifej. Ezek a kia gazdainasok tavaszon már két munkával birkóznak, a tanyai gondokkal ée a könyvekkel. Ebben a birkózásban vesz részt teljes erejével a nevelő, aki a könyvért, a tanulásért, a gyermekek kulturálódásáért akar »erőfölénybe« kerülni. A Zilahi Sebes házaspárnak ez sikerült is. Az igazgatóval és feleségével beszélgetünk, a kultúra eme homoktengerben úszó kis iskola hajójának első és második tisztjével. Mondják, hogyha újraszTi- letnének, megint csak tanyára jönnének tanítani, nevelni. Mert itt lehet igazán nevelni! Es nincs, nem lehet hálásabb dolog ember számára — de nevelő számára különösen — mint látni azt, hogy az elvetett mag ápol- gató, sohasem csüggedő vagy lemondó gondoskodással miként lesz egyre terebélyesedő fává. A tanyai nevelő külön-külön együtt él minden kis tanítványa gondjaival. Mert gond nagyon sok van, Két rossz lurkó: Bácsi István és »partnere«. í ♦ ♦ * BIKINI Gyilkos pöfcteg gomba, amelyre varázspálca vágott s nő a szörnyű kalap korongja berondítva a napvilágot, récéiből spórát okádva durran, szinte maga a dörgés dördül s a rémteli, villogó gombaperem békés városok fölé görbül. Kész a prés, hogy szerte földön álljon vért préselő, csontromboló szüret, Bikiniről a józan értelemnek az őrület mntat szamárfület, A drótsövények közt, hol telhetetlen dobba dőlt a millió emberkéve, egy robbanó golyó a bőröm megjelölte, nemsoká tizenhárom éve s azóta kordozom e forradást szelíden és tűnődőm, vajon, kinek hiányzott véremből egy nyeletnyi, búsomból egy falás, s ha emlékezni vágysz: e sebhelyet hitetlen ujjaiddal tapintsad meg, Tamás. Tapintsatok tamások, hogy emlékezzetek. Emlékezzél: mint őszi lomb, úgy csörgött a sebesült tüdő lehervadt bokra s a klórral-vérrel festett arcokat feledni nem lebet, gondolnod kell azokra. Tndod, mit szenvedett az ellenálló Párizs, mit élt át Varsó, Berlin s gondolj Pestre, midőn tengernyi szem riadva leste: nem lóg-e bomba még a vadludak farán is? Pokolküszöb alól böffent elő ez az iszonyú gomba s a csonkig elmetélt pálmákról majmok s madarak bulinak nagy halomba, e robbanással tornyot tördelő ütő ütött egy túlvilági gongra s megmérgezett halak és férgek légiói nyüzsögnek zöld mezők s vizek felé tolongva, és nő a pusztulás és nincs egérút, ki nem térhetsz előle: az embriónak már szülés előtt gennyes kutakat rejt a bőre, virágillattal ez a méreg belopja magát Is az orrba s nem lesz e romló földtekén, aki virágot tépne, vagy szagolna, ő emberek, utolszor, süllyedőben küldök felétek S. O. S. jelet, a józanság és emberség nevében robbantom én Is ezt a versemet. Emlékezzél: tűzvészkor vészharangok kondítanak a lángtenger elébe, kondítsad szívedet hát, e félrevert harangot, hogy zengje: béke, béke. RÓZSA SÁNDOR ” fagylaltgép azonnali javítása helyszínen. Mindenféle lakatosipari, rézműves, autójavítási munkákat garanciálisán vállal a Kiskunfélegyházi Autó- és Gépjavító KTSZ. Telefon: 378. SIR JOHT HTfST: nappal rá, egy másik hegygerincről megpillantottuk az Everestet. Nagy messzeségből tekintett le ránk északnyugat felől, de nem lehetett felismerni. Havas ormok hegylánca mögül emelkedett ki, csúcsán felhő ült, mint valami lobogó. Külön-külön is megilletődtünk, de a közös izgalom még fokozta a hatást. Többen közülünk fákra másztak, hogy még jobban láthassák az elénktáruló képet. Ütünk közepetáján Ed Hillary, Tenzing és én egy napra visszamaradtunk, hogy bevárjuk a második csoportot, örömmel láttuk, hogy társaink ugyanolyan jó formában vannak, mint mi és jól esett megbeszélni velük a jövő terveket. Volt egynémely izgalomban részük: egy éjszaka párduc látogatott táborukba, egyszer meg egy serpa s egy kuli összecsapott kuk- rikkal, az ismert nepáli késekkel. Most nyílt először alkalma Mike Ward- nak, hogy expediciós orvos: hivatását gyakorolja. Ez az eset csak egyike volt a sok problémának, amellyel Charles Wylie-nek a gurkha altisztek támogatásával meg kellett küzdenie, mert a teherhordozók második csoportja nem volt olyan megbízható, mint az első. Azután áldozatokat kellett hoznunk a tudománynak, bár én ezt szerencsésen elkerülhettem. Griff Pugh félelmetes próbának vetette alá a csapatot a »maximális teljesítmény vizsgálata« címén; ez abból állt, hogy a páciensnek a tőle telhető legnagyobb sebességgel hegynek fölfelé kellett loholnia, míg a tüdeje majdnem szétrepedt; utána a kilélegzett levegőt egy óriási zacskóba fújta, mely ettől akkorára puffadt, mint egy léggömb. Megelégedésünkre szolgáit, hogy Griff, aki ugyancsak mulatságos figura volt, pizsamában, napszemüveggel, bozontos vörös fején özvadtusz- kalappal, magát sem kímélte meg a kínszenvedéstől, amelyben kísérleti nyulait részesítette. Sietve igyekeztünk a többiek után, nehogy bennünket is alávessen a próbának. Menetelésünk kilencedik napján 2750 m magasságban egy hágón keltünk át és Szola Khumbu területére, serpáink szülőföldjére értünk. Egyszerre szemünkbe ötlött a táj s a népesség megváltozott jellege. A hegyoldalak meredekebbekké és szaggatottabbakká váltak, csak hellyel15 közzel láthattunk megművelt foltokat és szétszórt tanyákat. A táj előbb az Alpokra emlékeztetett, azután elénk tárult a Himalája igazi arculata, A nép külsejének megváltozása is épp ilyen szembeszökő volt. Láttuk a hangsúlyozottabban mongolos vonásokat és széles és lapos arcokon és a nehezebb, dekoratívabb hatású ruházkodást. Ez már a serpák hazája volt. Idáig folyvást keletnek tartottunk; most, röviddel azután, hogy átkeltünk az utolsó, legmagasabb, közel 3660 méteres hegygerincen, az ösvény már lefelé vitt, a Dudh Koszi mély szurdokába. A folyó az Everest körzetének vizeit vezeti le, s itt még átlátszóan kékeszöld. Elérkeztünk utunk fordulópontjához, mert alighogy átkeltünk egy bambuszból, nagy kövekből és gyeptéglákból összeeszkábált, ideiglenes hídfélén, az ösvény a szurdok keleti oldalán északnak, egyenesen a végcélunk felé fordult. Még jókora magasságba kellett feljutnunk, hiszen előzőleg körülbelül 1500 méterrel alacsonyabbra ereszkedtünk le, s az út, amely a mély vízmosások mentén erre-arra kanyargóit, még mindig nagy emelkedéseken és ereszkedőkön vitt keresztül. Átkeltünk a hegyi patakon, majd ismét az innenső oldalára csaptunk át. A víz sodra olyan erős volt, hogy életveszélyes lett volna megfürödni benne. — Azután hol felkaptattunk, hol lebocsátkoztunk az erdőborította hegyoldalon. Folyvást a rhododendronok és magnoliafák színekben tobzódó övezetében jártunk, amelyet itt-ott óriási fenyők szakítottak meg; a koratavasz virágai és erős illatot árasztó, virágzó cserjék szegélyezték az ösvényt. A kilátás lélegzetállító volt, akár a hirtelen lejtő hegyoldalon le, a távoli folyó felé tekintettünk, amelynek moraja alig hallatszott fel * a sok száz méterrel mélyebben húzódó sziklás mederből, akár a környező gerincek csipkézett taraja felé emeltük szemünket, amely mögül az Everesttel szomszédos hegyek jégormai magasodtak fel. A rideg nagyszerűség képei után nemegyszer pihenést hozott egy-egy keskeny terasz látványa, ahol néhány serpaház állott. Kőből és vaskos gerendákból egyberótt, zsindellyel fedett alacsony épületek voltak, a gondosan művelt földek foltjai között. A mezők még kopáran nyúltak el, de nemsokára burgonya, köles és kukorica sarjad majd rajtuk. Amint a völgyben felfelé haladtunk, nyílt, gyepes hegyoldal bástyájához jutottunk, amelynek tövében Dudh Koszi egyesül mellékfolyójának, a Bhuti Koszinak vizével. Nekünk a Dudh Koszit kellett követnünk, amely az Everesttől nyugatra fekvő hegyvidék olvadt jegéből kapja vizét. Előbb azonban fel kellett kapaszkodnunk a két folyót elválasztó meredek hegyhátra, hogy elérjük Namcse Bazárt, Khumbu fő helységét. Namcse mögött 2750 méternél magasabb szürke gránitoszlop emelkedik: a Khum- bila. Láttára Savoya és Bergell sziklacsúcsai jutottak eszünkbe. (Folytatjuk)
