Petőfi Népe, 1957. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-12 / 109. szám
A községfcjlcsztésről tárgyalt! a solti tanácsülés Solton a legutóbbi tanácsülésen körülbelül 30 vendég is megjelent. Fontos problémákat tárgyaltak meg. A végrehajtó bizottság titkára tájékoztatta a tanácsülést a községfejlesztési járulék fizetéséről. Majd nagy vonalakban ismertette az ez évi községfejlesztési célkitűzéseket. A sportpályán öltözőt létesítenek. Az ivóvízellátás megjavítására törpevízművet szeretnének létrehozni, a község területén levő belvizeket csatornák építésével akarják a Dunába levezetni. Tovább folytatják a fásítást, járdaépítést. A községfejlesztéssel kapcsolatban sok hasznos javaslat hangzott el a hozzászólók részéről. Örsi Sándor tanácstag a községben levő meleg' gyógyforrás fürdőként való hasznosítását javasolta. A gyógyfürdőből jelentős jövedelme lenne a községnek. A tanácsülésen úgy döntöttek, hogy figyelembe veszik az elhangzott javaslatokat, és ennek alapján a végrehajtó bizottság a legközelebbi tanácsülésre előterjeszti a községfejlcsztési tervet. Ú] FILMEK TITKA Nagyszerű szovjet filmalkotás Érdekes és újszerű ez a színes szovjet film. Úgy érezzük, mintha ifjúságunk kedves, kalandos történetei elevenednének meg a mozivásznon. A Csendes-óceán egyik kis szigetén tudományos expedíció dolgozik. A tenger mélyének életét kutatják. Munkájukat egy közeli vízalatti vulkán váratlan kitörése zavarja meg. Ez az elemi katasztrófa ismeretlen rádióaktív sugarakat szabadít fel, amelyek súlyos szembetegséget okoznak Gyeniszovnak, az expedíció vezetőjének. Hiába a gondos ápolás, a fiatal tudóst a teljes vakság veszélye fenyegeti. Egyetlen mód volna a gyógyítására: ha az ismeretlen eredetű sugarakkal gyógykezelhetnék. Le kell tehát szállni a tenger mélyébe. A különlegesen konstruált mélytengeri batiszférát azonban csak Gyeniszov vezetheti, mert más nem érti a kezelését. Nagy a kockázat, de a fiatal tudós vállalja. Azután megkezdődik a küzdelem. Sok kudarc, izgalom után a bátor vállalkozás sikerrel jár és az új elem a tudomány kincse lesz, megmentve Gyeniszov életét is. Ez a film meséje. Az érdekes történet kivitelezésében találunk itt-ott zökkenőt. Sablonos a történetbe szőtt szerelem, ugyanezt mondhatjuk el a tenger mélyén a tudós és segítőtársa között lejátszódó drámai konfliktusról is. De mindezek csak mellékes hibák. A film érdekes, fantasztikus. Ügy érezzük, mintha ifjúságunk Verne könyveinek kalandjai elevenednének meg a szemünk előtt. Csodálatosak a színes mélytengeri felvételek. Hosszú időre élmény lesz ez a film minden fiatal mozilátogató számára. Érdemes megnézni az Árpád Moziban május 11—15-ig Kecskeméten. dl SZOL Látogatás Kunbaraeson Bagó Lajos gazdánál (I.) Az egész télen át föld alá bújt természet kiborította színeit. Ahogyan belenézel a horizontba vesző távolba, a tengernyi zöld összeolvad a tengernyi kékkel és a fenn úszó felhőpamacsok mindezt úgy színesítik, mintha valami mester keze irányítaná. A szemlélőt magával ragadja ez az örök szépség, mígnem az út mellett bele nem botlik egy ablakaival feléje forduló, kávészínre festett, városinak is beillő tanyai házba. A ház gazdája Bagó Lajos. A kapun átjutva őt kutatjuk a házban, de nem találjuk. Huszonnégy karátos arany Hol másutt lehet ilyenkor a homoki szőlő szerelmese, mint a szőlősorok között? A bakhátakon guggolva, térdelve figyeli a hajtásokat, aggódik a hideg mialt, és szinte hallja, mint pezseg a visszametszett tőkékben áz élet, s mint gyűlik az ősszel szüretelendő új termés. A kutya elkésett ugatása csalta elő közeli rejtekhelyéről. Betessékelt a belül is csinos házba, leültetett, mint ritkán arrajáró újságíró- vendéget és jófajta muskotálykóstolóra buzdítással »dicsekedett« anélkül, hogy valamit is mondott volna a fehér üvegben »24 karátosán« csillogó borról. — A kutató munkád érdekelne — kezdem —, a bölcsőjét szeretném látni azoknak a másfélkilós, szurokfeketeszemű szőlő- t'ürtöknek, amelyek az elmúlt év kora őszén kiérdemelték a kecskeméti kiállítás nagydíját. No, persze, azt is üdvözölném, ha elmondanád, hogyan ringatod ezt a bölcsőt és »édesgyermekeidet« mivé akarod tovább nevelni. Szerény embernek tűnik Bagó Lajos és ez az oka annak, hogy a választ nem tudja mivel kezdeni. Kerek, fiatalos arcában a szélre húzódott kék szemek a mikroszkópra, a felhalmozott könyvekre, fényképfelvételekre, metszetekre vetnek egy-egy pillantást, aztán csak annyit mond, hogy: — Hol is kezdjem? —Én biztatom, hogy ha van mód rá, az elején. De bárhol kezdi, nekem úgy is jó. NEMESÍTÉS eddigi festőfajtákkal szemben nagy előnye, hogy piroslevű. Elégedetten bólintok, s nem mondok semmit, csak csodálkozva figyelem ennek a tanyán élő embernek a különleges szakértelmét. Persze, nem is nekem kell beszélnem, hanem neki, mert az olvasót elsősorban az 6 mondanivalója érdekli. Bagó Lajost most már nem keli biztatni. Következő hibridjét, a B. 13-at említi. Teljeseb feloldódott benne a kezdeti érthető lámpaláz, és most már a kutató szenvedélyével, lelkesedésével mutogatja a képet. Forgatja előttem, hogy számomra is minél érzékelhetőbb legyen az, amit mond. — Ez is bőtermő. Az első termése egy tőkén 630 dekagramm volt. A fürtök átlagsúlya 80—100 dekagramm között változott. Középérésű, jóminőségű tömegbort ad. Én úgy hívom, hogy javított Mirkovácsi, mert a Mirkovácsa és a piros saszla ke- resztezéséijől állítottam elő. 630 deka egy tőkéről Fényképek kerülnek elő. Egy és a Dodrolábé fekete kereszte- Exacta Varex-szel (a fényképe- zése. Ez a legnagyobb bogyójú zögép neve), készítette vala- festőszőlő. Egy tőkéről 450 dekát mennyit, elsősorban azon hib- vettem le az ősszel. Ebből látha- ridjeiről, amelyeket a legjelen- tód, hogy rendkívül bőtermő és tősebbeknek tart, — No nézd, ez a kadarkával egyidőben érik. a B. 71-es. Az Alicante Bouschet Nagyszerű a festőképessége és az Példaképem h oesis Pál Pihenőként egy kortyot hör- pintünk. Én júlesöen hümmögök, azután krákogok néhányat, ahogyan az jó borivás után szokás Feszülten figyelve hallgatom, mit mond a továbbiakban. — 1200 saját hibridem van eddig, ugyanakkor 286 szőlőfajtából álló fajtagyűjleményem. Nesztoromnak és példaképemnek Kocsis Pali bátyámat tartom, de senki se vegye tőlem zokon, ha azt mondom, hogy ő egyben az ország legnagyobb szőlésze is. Pali bácsival sokszor elbeszélgetek, és mindig csodálom mérhetetlen tudását. Többezer szőlőfajtát ismer. — S te mennyit? — kérdezem — _ Megközelítőleg 400 fajtát Ebből is láthatod, hogy milyen messze tartok én még az »öreg«- től a szólótudományban. De nemcsak vele, hanem Bognár Károllyal és Katona Zsigmond professzorral is sokat beszélgetek a szőlőnemesítés időszerű kérdéseiről. A beszélgetés csapongó. Hol a nemesítés legszakmaibb kifejezéseivel folyik, hol pedig egyszerű paraszti nyelven a régmúltról, a családról és a mostani gondokról. I holdon 124 hektoliter — Apám is nagy szőlész volt ám. Az öreg vesszőparipája a szőlő talajának a megválasztása volt. Már a múlt század végén o-oo-o-ooooooooooo-o-ooooooooo-c-ooo-oooo-o-ocx>oooo-o-o^o-o<kxkkxxx>oooooooooooooooooooooooooooooo-ooo-oooooo-oazt mondta: ahol a homokbucka T ele van velünk a borbély- műhely, minden ülőhelyet elfoglaltunk. A mesterek keze szaporán csattogtatja az ollót, késük serényen tör utat magának a habbal borított sza- kállmezőkön. Mi, a sorunkra váró vendégek, újságot olvasunk, vagy álmosan pislogunk egyik tenyerünkre hajtott arcunk eltorzult vonásai közül. Egyszer csak megjelenik a nyitott ajtóban egy zömök, ötven körüli szovjet tiszt. Vörös lampasz van a nadrágján, jobban megnézem a váll-lapját, vezér- őrnagyi csillag ragyog "rajta. Tehát tábornok. Mellén a kitüntetések hat sorban díszlö szalagjai csaták hősét sejtetik benne. S mégis, milyen egyszerű. Látja, sokan vagyunk, visszalép hát a járdára és cigarettára gyújt. Amikor aztán megüresedik egy szék, ráül, fölteszi a szemüvegét, nézegeti a képes sportlapot. Én pedig őt nézegetem. Ha civilruha volna rajta, pihengélő családapának illenék be esti otthonában, csak a kötögetö mama, s a színházba ment fia és menye, vagy leánya és veje, otthonhagyott gyermekei, az unokák hiányoznak mellőle, A rcvonásai nyugodtságot, jóságot, de ugyanakkor határozottságot tükröznek. Ilyen lehetett akkor is, amikor még bizonyára, mint törzstiszt, ott ült a parancsnoki bunkerban, s ágyúdörgés. akna robban ások közben térképe főié hajolva irányította egysége hadmozdulatait. Ahogy nézem, egy másik, egy horthysta tábornok, vitéz Szombathelyi jut eszembe, akivel 1343 nyarán hozott össze a sora. Tényleges szolgálatomat teljesítő ifjú katona voltam akkoriban, s a királyi vár tájékán igyekeztem átmenni Budára, egyik barátomhoz. Valamelyik palota előtt találtam magam szemben a nagyúrral. Ám, alig lendítettem feszes tisztelgésre a jobbkezem, rámordított. Hogy milyen könyveket cipelek a balkezemben? Mondom neki, hogy Shakespeare műveit, a Hamletot, Lear királyt és a Szentivánéji álmot. Hogy ezek minek nekem? — Barátommal közösen szoktuk olvasgatni őket. — Miért?..; S kérdezett hülyén, agyalágyultan, egy ötéves gyerekénél nem élén- kebb észjárással, aki tudvalévőén a feleletekre mindig ráérezzük magunkat? Mondtuk neki, hogy jól. Mosolygott, vigasztalón. Nem, nem, ő tudja, á honvágy kínozhat bennünket, dehát nemsokára hazamehetünk. dupláz ezzel: miért? ... Már nem Meglepődtünk. Mondogattuk kéemlékszem: válaszoitam-e neki, vagy hallgattam csak?, de azt nem felejtem el, hogy ordítva adta tudtomra: nem sok jót néz ki a szememből, cinikusnak látszom. Tudtam, baj lenne belőle, ha megmondom: kegyelmes úr, nekem nincs sok okom az örömre, a rajongásra, — hallgattam hát. Végül eleresztett, de még a hátamban is éreztem szúrós, a vadállatéhoz hasonló tekintetét. S eszembe jut egy harmadik, megintcsak szovjet tábornok is. Miután többedma- gammal a fronton átszöktem a szovjet csapatokhoz, Voronyezs- be kerültem, mint hadifogoly. Később színházba járhattam majdnem minden héten. A »Mélyek a gyökerek« című dráma szünetében társaimmal a dohányzóban vártuk az előadás folytatását. Meglátva kissé fe- szélyezetten álldogáló csoportunkat, hozzánk lépett egy altábornagy. Barátságosan kezet fogott velünk, megkínált bennünket cigarettával. s kérdezte: hogyan sőbb magunk között: velünk egy »koszos« Ludovikás hadnagy nem állt szóba, nem fogott kezet akkor, amikor »szabad-emberek«, katonák voltunk, s ime, egy ma- gasrangu szovjet tiszt, egy tábornok mindezt megteszi, pedig — hadifoglyok vagyunk... És most itt ül előttem ez a másik szovjet tábornok, a világ leghatalmasabb hadseregének egyik parancsnoka. Megtehette volna, hogy magához kéreti a borbélyt, de nem, eljött gyalog a kommandatúráról, s vár sorára, mint mi, akik cipész, fuva- roskccsis, vasutas, újságíró, és nem tudom még, milyen foglalkozásúak vagyunk. K özülünk való ő, a mi húsunk-vérünk; mintha csak a már sírban nyugvó vasas apámat látnám benne, az festett így, amikor letéve a kalapácsot, reszelőt, a családja körében'olvasta az újságot. Tarján István alatt agyagréteg van, ott csak jó lehet a szőlő. Ezt, mit a ház körül látsz, 1925-ben telepítettük, borovicskás, buckás homokra. Most jól figyeld, amit mondok: a talajt meg sem fordítottuk, csakúgy ültettük el a vesszőket. Azért így, mert a lapos részeken olyan közel van az agyag, hogy a fordítással a talaj elvesztetté volna immunitását. 3600 pengő adóssággal telepítettünk. Ide csak a homok felét, a másik felét 1933-ban. 1936-bán kaptuk áz első komoly termést, 90 hektoliteres átlaggal. Volt olyan ka- darkatáblánk, amelyiknek egy holdja 124 hektolitert adott.- Biztosan csodálkozol a nagy számok hallatára, és már hallom a kérdést: hogyan lehetséges mindez? Egyéni szálvesszős műveléssel dolgozunk, igen erőteljes trágyaadagokkal. A télen — 'sajnos, többéves szünet után — holdanként 500 mázsa szervestrágyát és 16 mázsa műtrágya- keveréket adtam a földnek. A környékbeliek csak néztek. Azt hitték, ennek a Bagónak az agyára ment a mikroszkóp, meg az üvegház. De én állítom, hogy ez a trágyaadag még nem a felső határ. Jó termést csak úgy várhatunk. ha a homoknak megadójuk a magáét. — (Folyt, kövj