Petőfi Népe, 1957. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-04 / 102. szám
Feledhetetlen nagygyűlés Kecskeméten Balogh Elemér elvtárs beszédének elejét tegnap közöltük. Utána aztán már beavatkozás nélkül is tudta a magyar nép, hogy mit kell csinálni és hogyan kell kicsavarni a hatalmat a régi urak kezéből. Azok a hatalmas létesítmények, melyeket népünk liz év leforgása alatt felépített, örökre hirdetni fogják a népi demokrácia dicsőségét. Hogy a párt egyes szektás vezetői 1950-től kezdve súlyos hibákat kezdtek elkövetni, — meg kell végre mondani nyíltan nemcsak azt, hogy ezért nem elsősorban a szovjet vezetőket terheli a felelősség, hanem azt is meg kell mondani, hogy 1953- tól kezdve éppen a szovjet vezetők voltak azok, akik ismételten figyelmeztették Rákosit és Clerőt az újólag elkövetett hibákra. Éppen ők figyelmeztették a magyar vezetőket arra, hogy kezdenek megint visszatérni az 1953 előtti hibákhoz és nem fordítanak ismét elegendő gondot a munkásosztály és a dolgozO parasztság életszínvonalának emelésére. Nem tartom méltónak, hogy a mai ünnepünkön foglalkozzam azzal a piszkos rágalommal, hogy a Szovjetunió állítólag kizsákmányolta Magyarországot. Nem lesz ezzel itt érdemes foglalkozni. Hiszen rövidesen nyomtatásban nyilvánosságra fogjuk hozni a Szovjetunióval évek során kötött összes gazdasági szerződéseinket. Nyugodt lelkiismerettel tárjuk a világ színe elé ezeket a szerződéseket, mert ezeken nekünk semmi titkolni vagy szégyenkezni valónk nincs. S ezek alapján bárki meggyőződhet arról, hogy mi ezeken a gazdasági szerződéseken nagyon sokat nyertünk. s aki vesztett, az éppen a Szovjetunió volt. A hazai reakció ma kígyót- békát kiált ránk, kommunistákra, mert behívtuk a szovjet csapatokat. Mi emelt fővel állunk oda nemzetünk elé és azt mondjuk: Büszkék vagyunk rá, hogy mi hívtuk be a szovjet csapatokat. És szégyelljék magukat azok, akik a nyugati dollármilliomosoktól kértek segítséget. Nekünk legfeljebb akkor lenne okunk a szégyenkezésre, ha a szovjet csapatok azért avatkoztak volna be, hogy a nagybirtokosok, nagytőkések, a régi urak hatalmát visszaállítsák. De ezek a szovjet csapatok a magyar nép hatalmát jöttek megvédeni. Mi azt mondjuk: ha Horthy- nak és a hazaáruló magyar uraknak joguk volt behívni a román és cseh reakció csapatait 1919- ben, ha Mindszentynek, az áruló Nagy Imrének és Háy Gyulának, ennek a lipótvárosi burzsoának, szabad volt behívnia a nyugateurópai tőkések hadseregét, az ellenforradalom megmentésére, akkor nekünk szabad behívnunk a munkások és parasztok hadseregét. a Szovjet Hadsereget. Ezek a szovjet katonák ugyanis mind vagy kérgestenyerű munkás- és parasztfiúk, vagy értelmiségiek, és nincs köztük egyetlen tőkés, gyáros, régi úr vagy népnyúzó főszolgabíró. Köszönjük a szovjet katonáknak, hogy beavatkoztak a magyar belügyekbe és hogy így avatkoztak be. Csináltunk már mi is ilyen beavatkozást a Szovjetunióban, amikor 1918-tól 1921-ig közel százezer magyar vörös katona avatkozott be az orosz polgár- háborúba, hogy segítsen megverni az intervenció és a földesúri ellenforradalom csapatait. S most a jótét helyébe jót kaptunk. Ez a legutóbbi szovjet »beavatkozás« nemcsak, hogy nem vette el függetleségünket, hanem éppen ez mentette meg függetlenségünket és szabadságunkat. Igenis, megmentett bennünket ez a szovjet beavatkozás azoktól az imperialista rablóktól, akik Algírban, Iránban, Marokkóban, Guatemalában, Szingapúrban, Kenyában és Egyiptomban ártatlan tízezreket gyilkolnak le a gyarmati kizsákmányolás fenntartása kedvéért. Az fáj az imperialistáknak, hogy a szovjet csapatok segítsége keresztülhúzta az erőszakos beavatkozásukat. Ez a fegyveres beavatkozás komoly tanulságul szolgálhatott az imperialistáknak is. A szovjet hadsereg, mondhatni néhány óra alatt szétzúzta egész Magyarországon az ellenforradalmat. Büszkék vagyunk rá, hogy ilyen hadsereggel vagyunk szövetségben. A szovjet hadsereg teljesítette internacionalista kö telességét; rikai imperialistáktól kapják ruhájukat, fegyverzetüket, zsoldju- kat és ideológiájukat. Honnan fenyegeti veszély a magyar függetlenséget? Mindenki tudja, hogy ezek a szovjet katonák és tisztek, akik nekünk segítségünkre siettek, nem akarnak Magyarországon sem miniszterek, sem államtitkárok lenni. De amazok, Nyugaton, a Szabad Európánál, az amerikai mágnások segítségével miniszterek akarnak lenni, a magyar munkás-paraszt kormány minisztereinek a helyén. Gondoljunk csak vissza a novemberi napokra. A Szabad Európa urai még csak félig jutottak a hatalom birtokába, de máris Münchenből és New-Yorkból kezdték irányítani az ország sorsát. ÉS mi lett volna országunk függetlenségével. ha a régi urak meg tudják szilárdítani hatalmukat? Mi éppen azért vagyunk tántoríthatatlan szovjetbarátok, mert országunk függetlenségét védelmezzük. Az olyan árulók, mint Nagy Imre és Losonczy megzavarták a dolgozók tisztánlátását. Sokan még ma sem látják tisztán, hogy melyik oldalon van a helyük. Fontos, hogy ezeket a jószándékú dolgozókat útbaigazítsuk. Mindjárt könnyű lesz a választás, ha megállapítjuk, hogy melyik oldalon állnak a dolgozók különféle rendű és rangú ellenségei? Melyik oldalon állnak a deklasszálódott grófok, bárók, volt csendőrök, horthysta tábornokok és a volt magyar mágnások? Mindenki tudja, hogy ezek nem Kádárt támogatják és r.em a kommunista pártot. Melyik oldalon fogtak fegyvert a börtöntöltelékek, tolvajok, rablógyilkosok, csavargók? Melyik oldalra állt a cigányság munkakerülő része? Melyik oldalon vannak a részegeskedő, lumpelemek, melyik oldalon vannak azok' a munkakerülők, akik azt követelik, hogy a lógósok is ugyanannyi bért kapjanak, mint a szorgalmasan termelő munkás? Kik gyilkoltak Budapesten? Volt horthysta katonatisztek, rablók, gyilkosok, zsebtolvajok és prostituáltak, munkakerülő kóbor cigányok és kik voltak a meggyilkoltak? Mind kivétel nélkül munkások és dolgozó parasztok. Katonaévüket teljesítő AVH-sok, rendőrtiszti iskolások, fiatal honvédtisztek és munkásból lett pártfunkcionáriusok. Gondolkodjanak el ezen azok a becsületes, megtévesztett dolgozók, akik egyelőre még a túlsó oldalon állnak. Nézzenek széjjel, kiknek a társaságába kerültek, és jöjjenek át a túloldalról oda, ahol a helyük van. És végül, mi közük van a ha- zafisághoz a disszidenseknek? Hol kezdődik és hol az Egészen bizonyos, hogy a kiszököttek egy százaléka sem fogja megtalálni anyagi számításait. De akadnak majd olyanok, akik tényleg jobban fognak élni, mint idehaza. Ebben nincs különben semmi csodálatos. Mi az elmúlt 12 év alatt sokat építettünk, de azért az USA-ban, Angliában a Tegyük fel a kérdést, miért ment el Nyugatra ez a több, mint 150 ezer ember? Vajon hazaszeretetből? Mindenki tudja, hogy nem. Azt mondják: — azért, mert itt rosszul éltek. Hát a sportolók, a futballisták rosszul éltek? A Sztálin-díjas Aczél Tamás, aki tízezreket keresett havonta, rosz- szui élt? Nem azért hagyták itt hazájukat, mert rosszul éltek, hanem azért, mert telhetetlenek voltak és a pénz volt az istenük. A disszidensek legnagyobb része azzal a tudattal ment Nyugatra: hogy itthagyja hazáját és cserbenhagyja nemzetét, mert Nyugaton jobban élhet majd. a hazafiság árulás ? technika még mindig sokkal fejlettebb, mint nálunk. Ott egy emberre 15—20-szor annyi gép jut. mint nálunk, tehát a munkás keze munkája is 15—20-szor annyi termékben ölt testet, mint nálunk. De a hazafiság ott kezdődik: vállalni a nehezebb, keservesebb feladatot, csekélyebb anyagi előnyökért. S a hazaárulás pedig ott kezdődik, amikor valaki azt mondja: nem érdekel nemzetem sorsa, ha Nyugaton jobban élhetek. A kiszökött orvosoknak ausztriai' orvoskollégáik méltán vetették a szemükre, hogy akkor hagyták cserben hazájukat néhány dollárért, amikor a magyar nemzet ezer sebből vérzett és s legnagyobb mértékben szorub volna rá az orvosi segítségre Miféle hazafiak azok a fiatal házasok, akik Nyugatra távozva hogy könnyebben szökhessenek gyermeküket otthagyták bezárva pesti lakásukban. Vagy otthagyták néhány kilométerre e nyugati határtól s a csonttáfa- gyott gyermekükre még íeliratoí függesztettek a következőképpen: »Gyermekünk még lehet, de szabadságunk nem.« A hazafiak nem a disszidálok között vannak, hanem azok között, akik itthon akarják nemzetük élétét megújítani, akik osztozni akarnak nemzetük sorsában, akik nemzetükkel együtt és nem a nemzet cserbenhagyásával akarnak fölemelkedni. Akik Petőfivel együtt azt vallják: »Bármilyen barna is az a kenyér. Itthon sokkal jobbízű énnekem a fekete, mint máshol a fehér.« Mi ezt a nehéz és terhes ha- zafiságot akarjuk vállalni és ennek vállalására hívunk fel minden igaz magyar hazafit: mert ez a mi nemzetünk igazi érdeke. És az egész világ színe előtt a szovjet barátság mellett foglalunk állást, mert szilárd meggyőződésünk, hogy a szocializmust építeni, a népet fölemelni csak a 800 milliós béketáborrai szoros szövetségben lehet. S ennek a hatalmas és egyre növekvő béketábornak a szervezője, a lelkesítője, a legfőb tartó oszlopa a szocialista Szovjetunió. Éljen és virágozzék a munkás- osztály nemzetközi összefogáss és a szovjet—magyar barátság Éljen a szovjet—magyar barátság legfőbb őre, a Magyar Szocialista Munkáspárt és annak Intéző Bizottsága. Éljen a forradalmi munkás-paraszt kormány és annak elnöke Kádár János elvtárs! Éljen a 13. szabad május elseje! A kecskeméti nagygyűlés ; Himnusz hangjaival ért véget. A szovjet hadseregre bizton lehet számítani Az ellenforradalom megmutatta, hogy kinek vannak igazi jzövetségesei, akikre számítani lehet. Emlékezzenek csak vissza, hogy hány megtévesztett ember volt, aki még november 4 után is álhitté a Szabad Európa fenyegetéseit és az ENSZ-csapatok »beavatkozásában« reménykedett, ami nem következett be. A Szabad Európa csak hazudott és tszított, mint máskor. Igérge- fett és fenyegetett. A Szov- ietunió viszont nem ígért és nem is fenyegetett. Csak mint hű szövetségeshez illik, egyterűén megtartotta a varsói szerződésben vállalt kötelezettségét ?$ előzetes fenyegetés nélkül a karhatalmistákkal együtt alapo- tan helybenhagyta az ellenforradalmat. Az események megmutatták, tiogy kire lehet számítani, Az ENSZ-re számítani, az egy A-] zonytalan dolog. De a szov-; jet hadseregre mindenkor bizton lehet számítani. Megmondjuk ország-világ előtt, félreérthetetlen; nyíltsággal, hogy mi szov ' jetbarátok vagyunk. Viszont halálos ellenségei vagyunk a »Szabad Európa« körül tömörülő; reakciós csoportnak. Mi a Szovjetuniótól sok min dent kaptunk eddig is. A szov-^ jet parasztok földet osztottak a- magyar parasztságnak, a szov-: jet csapatok elkergették a munkások nyakáról a gyárosokat és a bankárokat. A szovjet kor-: mány csak néhány nappal ezelőtt engedte el egy milliárd fo-: rintnyi külkereskedelmi tartó-: zásunkat és ezen felül néhány hónapon belül 875 millió rubel-; értékű árut és kemény valutát; ad nekünk hitelbe. ÜNNEPSÉG/^eresztültyizoíí Számításokkal Szabad Európa — Mindszenty—Eszterházy] De mit adott maguknak a Szabad Európa? Azzal a kör- nörifont hazugsággal, hogy a zovjet csapatok Szibériába vízik a magyar fiatalokat, ki- saltak Nyugatra 200 ezer ma- yart, akiket jelenleg erőszako- an fogva tartanak és nem engednek haza. És helyette itt— iagyták maguknak az amerikai :övetségen Mindszentyt, ezt a luzeráns főpapot, a százezer hol- ías Eszterházy herceg barátját s ágyastársát, aki november 3-i eszedében szemérmetlen nyilt- ággal fejtette ki, hogy vissza ;ell állítani a régi úri rendszert. Lehetnek-e barátaim azok, [kik halálos ellenségeim bará- ai? Lehetnek-e barátai, a ma- yar népnek azok a nyugati im- lerialista körök, amelyek 12 év Ja eltartják és szervezik a volt aagyav 'ári osztályt? Kik vannak a »Szabad Európánál?« Azok a] magyar urak, akik 1944—45-benj a magyar dolgozók dühe elölj Nyugatra emigráltak. Azok azí urak ülnek ott. akik egyszer márj eladták országunkat a németek-j nek s most új vevőket keresnek j az amerikai milliárdosok táborá-j ban. : S ezek a hétpróbás hazaárulók; úgy tüntetik fel magukat, mint-; ha a magyar függetlenség védel-j mezői lennének. Horthysta dip-j lomaták, volt miniszterek, ál-! lamtitkárok, horthysta vezérkari] ezredesek, akik nemhogy a mun-1 kásokat, de még a munkások szagát sem állhatták, akik szá-j mára a dolgozó magyar nép csak! »büdös paraszt« és »koszos proli« volt. Azok mernek beszélni ha-j zafiságról és függetlenségről,! akik több, mint egy é\ tizede' guruló dolláron élnek. Az ame-l M ár a délelőtti ünnepségen lógott az eső lába, fejünkre is pöttyent néhány csöpp, de a megduzzadt felhők tisztes- ségtudóan megvárták Balogh Elemér elvtárs nagyhatású beszédét, hogy utána annál vehemensebben zúdítsák alá az áldást. — No, hiszen a májusi eső aranyat ér — mosolyogtak össze a kecskeméti parasztok és a mezőgazdaság ügyét a szívükön viselők. Csak azok, főleg a fiatalok, kémlelték sűrűn az eget, akik színesebbnél-színesebb terveket kovácsoltak a délutáni szórakozáshoz. Az eső, miután portalanította a város utcáit (jó volna szerződtetni későbbre is a tanácsnak, mert úgy hírlik, az utcák öntözése nem kis probléma), szóval, amikor elállt az eső, akkor meg olyan hideg lett, hogy a riporter borzongva gondolt a feladatra: miképpen is sikerül majd megírnia a délutáni eseményekről azt az 50—60 sort, amivel megbízta a szerkesztőség. Bízni kell az emberben, a kecskeméti emberekben, akik nem retirálnak meg sem az áprilisi hidegtől, sem az újabb zuhanyozásra készülő felhőktől. D e nem ám. Délután 4 óráig a cukrászdák és a vendéglők vasárnapi csúcsforgalmat bonyolítottak le (jócskán akadt olyan vendég is, aki a szimmetria kedvéért nemcsak kívül, de belül is elázott), s ebben az is nagyszerű, hogy a »sokadika« ellenére — sokunk 2-án kap fizetést — százasok is előkerültek a bukszákból. Persze, az utca zöme jővemenve kereste az alkalmat, s nem adta fel a harcot a délutánhoz fűzött illúzióiért. Egyik alkalom. A különböző művészgárdák, élükön színészeinkkel, a szabadtéri színpadra tervezett műsorukkal a Katona József Színházban rukkoltak elő, s olyan fergeteges tapsokat kaptak, hogy a legforróbb sikerű színházi estéken sem különbet. Egy idősebb házaspár — jó ötvenesek lehetnek és kerékpáron jöttek a városba — a hátsó sorban, mint ifjú szerelmesek májusban, egymáshoz bújva nézték- tapsolták végig a szebbnél szebb számokat (operettrészletek, táncok, magyar nóták, a szovjet helyőrség együttesének produkciói); két öreg bácsi íőíedővel a fején kezdte a műélvezetet, de közben csak födetlenné vált az ő fejük is, mert — bizonyára érezték —, ami a színpadon történik, az előtt le a kalappal. Móricz Zsigmond írta az első riportot 1919-ben. a Tanácsköztársaság idején arról, hogy minő nagyszerű, mennyire feltalálja magát a színházi kultúrához nem szokott egyszerű ember, ha beül Thália templomába, — hát igy történt itt is. Köszönet érte a rendezőségnek, amiért ezt lehetővé tette. M ásik alkalom. A Műkertben. Az autóbusz kalauza úgy tájékoztatott, hogy nem lesz ott semmi, hiába állítottak forgalomba négy kocsit is. Tévedett. Bár igaz, nem volt »teltház«, de azért majálisi volt a hangulat, ringlispil, hajóhinta, papírtrombita, luftballon is volt, fogyott a sör, a bor (a Hírős üzletvezetője is mérte), régi katonacimborák kedves-bájos mulatozása is volt, sőt, a mentők autója is ott volt, de este fél 7-ig feleslegesen, — dicséret érte a józanságnak. No, és voltak szerelmespárok, akik orgonacsokrokkal a kezükben sétálgattak s oódék körül, némelyikük azí sem bánta,' hogy közben beletaposott a pocsolyába. (S még mondja valaki, hogy a szerelen nem a fellegekben jár.) Rendőri eset? Igen. az is megesett, de már a városban, e Jacques Duclos utcában. Égi kisfiúnak a léggömbiét kipukkasztotta valamelyik kamasz, ei utóbbi megfutott a rend embere elől, a kisfiú pedig csak sírt- rítt, oda a játékszer, s hátra var még a mamai intelem (ami májusban is szigorú szokott lenni), sírdogált a kisfiú, szegényke, — és a rendőr belenyúlt az erszényébe, kifizette a kárát. Az utcs egy pillanatra haptákba vágta magát az egyenruhás elvtárs előtt. Summa summárum: az eső hiába forgatott fel minden tervet, május elsejének délután ünnepsége mégis sikerült.; = E ste volt már, amikor százak nézték a Béke szálló falára levetített dokumentumfilmet, az »így történt«-et, azt, amelyik bemutatja, hogy miképpen akarták elvenni tőlünk az ellenforradalmárok, urak és papok, gyilkosok és betörők mindazt, ami nélkül nem nekünk nyílnának májusban az orgonák Hála azoknak, akik keresztülhúzták a számításukat! T, I.
