Petőfi Népe, 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)

1957-03-28 / 73. szám

Barátságos kosárlabda-mérkőzések Kecskeméten Kecskeméti Dózsa— Budapesti Ikarusz 70:65 (38:26) Vezette: Szabó Z. és Rigó L. A város kosaras sportolói új szí­nekben, a Dózsa színeiben színvona­la játékkal mutatkoztak be. Pleskő il pontja és a többiek hasznos játé­ka eredményezte az első félidei ve­zetést. A második félidőben feljavul­jak a fővárosiak is,, sok eredményes Támadást vezettek, de a Dózsa elő­nyét csak csökkenteni tudták. Ld.: Baumann 15, Pleskó 11. Jók voltak még rajtuk kívül: Sahiil'-Tóth II. és Zsadányi. K. Dózsa II.—Kecskeméti Diákválogatott 54:48 (36:24) Vezette: Guotli és Adamik. A Katona József Gimnázium tehet­séges fiataljaira épült Dózsa II. ér­dekes mérkőzést vívott a nélkülük bizony kevésbé ütőképes diákokkal szemben. Ld.: Balázs 19, Tormási 9, Kováts, Réti 8, illetve Szakái 14, Pselity 10, Szilágyi 8. BVSC II.—Kecskeméti Dózsa 68:51 (32:24) • Vezette: Szabó Z. és Szilágyi. A budapestieknek, főleg magas középcsatáruk, Fekete révén nagyon ment a játék az első félidőben. A kecskemétiek is küzdöttek, de lát­szott rajtuk a délelőtti mérkőzés fá­radsága, és a gyérszámú közönség bizony sok szép, de meddő támadást láthatott. A második félidőben már a kecskemétiek is eredményesek voltak, azonban az eredmény meg­tartására törekvő vasutasokkal szem­ben nem tudták megfordítani az ered­ményt. A kecskemétiek labdadobói Pleskó 15, Baumann és Dénes 11—11. KAIONd JÓZSEF SZÍNHÁZ Március 28-án, este fél 7 órakor Dumas: *a kaméliAs hölgy* Dráma 5 felvonásban. Déryné bérlet és 5. számú szelvénybérlet. ........................ » . * f *?Tf f ?..W— ddofyfyat ttíi HtihiZNAPOK Határjárás a bajai földeken Kecskemét- Kiskunfélegyháza 8,2—7 A március 10-i sakkcsapatverseny visszavágójára vasárnap délután ke­rült sor a szakszervezeti székház földszinti kultúrtermében. A kiskun- íélegyháziak 16-os csapattal jöttek le •s a verseny sorsa csak az utolsó Mihályi—Brecskay mérkőzésen dőlt -1. Ezt a mérkőzést hosszas elemzés után adták döntetlenre. A verseny érdekessége, hogy leg­utóbb az első 12 táblán a télegyhá- :iak vezettek, míg most az első nyolc táblán a kecskemétiek kerültek ‘>.5:2.5 arányú fölénybe. A kecskeméti csapat győzelmeit >tr. Sahin-Tóth, Bállá. dr. Kunál:, vagy S., Lcindler ős Németh arat­— t ti ták, döntetlenül mérkőzött Tóth L., Pápai,* Kovács M., Mihályi, Zlinszky. A félegyháziak győzelmeit Harsányi, Farkas, Keresztes. Nagy i\I. és Do­bált szerezték. Döntetlenül végeztek Törteli, Huszár, Horgosai, Brecskay és Görög. A nagy mérkőzés előtt a két város ifjúsági csapatai mérték össze ere­jüket nyolcas csapatversenyben. A kecskeméti fiatalok fölényesen 7.5:0.5 ara nyű győzelmet arattak. A kecs­kemétiek győzelmeit Garaguly, Csősz, Sebő, Molnár, Tones, Szamosi és Sári aratták, míg az egyetlen dön­tetlen a Nagy'—Merényi mérkőzés volt. időzik usora Március 28-án, csütörtökön: Baja Központi: Tánc és szere­lem. — Baja Uránia: Tánc és szerelem. — Jánoshalma: Egy pikoló világos. — Kalocsa: Forró mezők. — Kecel: Ünnepi vacso­ra. — Kecskemét Árpád: Örök­ség a ketrecben. — Kecskemét Városi: Jelentéktelen emberek. — Kiskőrös: Frigiai csillag alatt. — Kiskunfélegyháza: Két val­lomás. — Kiskunhalas: Gábor diák. — Kunszentmiklós: Tra- viata. — Tiszakécske: Emberek a havason. Megyei II. osztályú bajnoki eredmények ÉSZAKI CSOPORT KTK (volt Szpartakusz)—Orgovány 12:2 (3:1) Vezette: Lakatos. A Kiskunfélegyházán lejátszott mérkőzésen a fiatalokkal teletűzdelt vendégcsapat csak az első félidőt bírta, a második félidőben összerop­pant. Góllövők: Városi 5, Móczár 3, Sesztrenka 3. Birgés, illetve Fazekas és Keserű II. Kiskunmajsa—Kiskunfélegyházi Honvéd 2:1 (0:1) Vezette: Mácsah A hazai csapat a második félidő utolsó tíz percéig vezetett, amikor tíz főre csökkentek és a lelkesen küzdő kiskunmajsaiaknak sikerült megfordítani az eredményt. Góllö­vők: Horváth (11-cs), Fülöp, illetve Darabos (ll-es). Kecskeméti Dózsa II.— Kkfházi Reménység 4:1 (0:1) Vezette: Laukó. A helyi csapatnak már az első félidőben is több helyzete volt, de v félegyháziak jól tartották magu­kat. A második félidőben azután a technikásabb kecskeméti csapat biz­tosan győzött. Góllövők: Sárosi 2, j Fekete és Máté (ll-es), illetve Kele­men 2. Kecskeméti MÁV—Kerekegyháza 2:1 (0:0) Vezette: Parragh. A két csapat Kerekegyházán mindvégig változatos küzdelmet folytatott. Csatársorai azonban gól­képtelenek voltak és az eredmény csak az utolsó tíz percben 'született meg. A játék képe után a döntetlen lett volna igazságos. Góllövők: Mó- cza, Tóth, illetve Bakos (öngól). Lakitelek—Lajosmizse 1:0 (0:0) Vezette: Szelei. Heves, jóiramú, izgalmakban gazdag mérkőzést vívott Lajosmízsén a két csapat. A két pontot a szerencsésebb csapat szerezte meg. Góllövő: Gyön­gyösi. Jók: Tubák, Sütő, Gyöngyösi, illetve Bakó, Kanyik, Sebella. DÉLI CSOPORT Kelebia—Jánoshalma 1:1 (0:0) Vezette: Király. egyenlő ellenfelek voltak, annak ^el­lenére, hogy a 25. percben Undi kar­ja kificamodott és ettől fogva 10 em­berrel játszottak. A második félidő­ben a kelebiaiak szerezték meg a vezetést Vigand révén. Jánoshalma csak tíz perccel a befejezés előtt tu­dott kiegyenlíteni. Jók: Horváth (a mezőny legjobbja), Czégény, Radnai II. és Hábel, illetve Illés, Tan II. és Csorba. Kecel—Tompa 3:2 (3:2) Vezette: Irsai. A két csapat erősiramú, színvona­las mérkőzést vívott, de a tompái csatársorban nem volt meg a kellő átütő erő. A kecellek a másodiK félidőben már csak az eredmény tar­tására törekedtek. Góllövők: Kiss, Vulna. Udvarhelyi, illetve Csoti és Födi. Jók: Udvarhelyt, Vulna, illetve Gragus, Várkovi. Hajósi Traktor­Kiskunhalasi Kinizsi II. 4:2 (1:2) Vezette: Gyarmati. Az első félidőben a vendégcsapat még jól bírta az iramot, s ekkor a hazaiak nem gondolták, hogy győz­tesként hagyják el a pályát. A má­sodik félidőben azonban a vendégek összeroppantak és a hajósi csapat biztosan szerezte meg a győzeliiiet. Góllövők: Sipos III. 2, Fiedler, Bo- romissza 1—1, illetve Kovács és Zsom­bor. Kiskunhalasi MÁV Határőr II.— Kunbaja 2:1 (1:1) Vezette: Boronkai. Az újonc kunbajaiak jól tartották magukat, s a helyi csapat csak a második félidőben tudta nagyobb rutinjával bebiztosítani a győzelmei. Góllövők: Dalles II. 2, illetve Boh­ner (ll-es). Császártöltés—Mélykút 5:5 (4:3) Vezette: Tóth-Zsámboki. A császártöltési közönség meg le­hetett elégedve a mérkőzéssel, hiszen íO gólt látott, ami a csatársorok gól­képességét bizonyítja, vagy talán még inkább a védelmekét. Góllövők: Pathó 2, Gönczi, Haiscr, Paluska, il­letve Bényi 3 és Karmos 2. fel­Lajosmizsei Háziipari Szövetkezet szórnia«lépesre vesz kefekészítéshez — szakembereket, maróst, tú­róst, ecsetnyéikészítőt tag­ként, lehetőleg volt önálló kisiparost vagy többévi ké­pesítéssel rendelkező szak­embereket. — Jelentkezés levélben, részletes leírással. Ugyancsak: faesztergapadot keresünk megvételre. 391 Baja: kereskedő város, diák­város/ iparosodó város, fürdő­város — hallod gyakran. Mind­egyikben van egy kevés igazság. Baja azonban a bácskai »híres« földek peremén számottevő me­zőgazdasági város szorgos pa­rasztsággal, szépen fejlődő termelőszövetkezetekkel, mező- gazdasági üzemekkel, országos­hírű halászattal. A város határ Tában jól folynak a tavaszi munkák. — Hétezer holdon vet­nek tavaszi növjényféleségeket a bajai határban — mondja Szá­lai József, a mezőgazdasági osz­tály vezetője, akivel a határt járjuk. Vetőmag van elegendő, 100 mázsa Gül baba vetőburgo­nyát 203 forintod áron a Nyírség­ből szereztek a termelők kíván­ságára. Gépkölcsönzés a szőlő- és gyümölcstermelőknek A bajaszentistváni határban találkozunk Horváth elvtárssal, a mezőgazdasági osztály' munka­társával. Gyalog rója a földeket. Régi kívánsága, hogy motorke­rékpárhoz jusson, de eddig csak ígéretet kapott. Örömmel újsá­golja, hogy a szőlővesszők jól »teleltek«, elvétve akadnak vak szemek, de ez sem számottevő. Érdeklődésünkre elmondja, hogy az idén a gyümölcsösökben is észrevehető a gazdák odaadó munkája, a koronaritkítást, ké­regkaparást jól elvégezték. Vé­dekezőszerböl van elegendő és már megkaptak! 50 kiló rézgáli- cot és 60 kiló meszet a további permetezéshez á termelők. Az egyréni termelők részére 32 idén a mezőgazdasági osztály gondoskodott a (Megyei Növény­védő Állomásoiji keresztül ma­gasnyomású háti permetező- gépekről. A gépeket már kiad­ták a helyi megbízottaknak, akik a köicsöndíj fejében a gazdák rendelkezésére bocsátják a per­metezőgépeket, lilletve a munka elvégzése után átveszik azokat. Az állandó bizottság rendszeresen ülésezik Fábik Mátyás tanácstaggal is összeakadunk. Az újjászervezett állandó bizottság tagja. Többek között ő hozta el Rakamaz köz­ségből a> nyírségi Gül baba vető­magburgonyát. Tőle tudjuk meg, hogy az állandó bizottság rend­szeresen ülésezik. Megtudjuk azt is, hogy az állandó bizottság a mezőgazdasági osztállyal és a le­geltetési bizottsággal együtt tár­gyalta meg az idei költségvetést : és vetéstervet, amit a legeltetési bizottság állított össze. Lassan szürkül a határ, a ha­zatérő kocsik porfelhőjén átsüt a lenyugvó nap;— mintha arany szemecskék hullanának. Hetet harangoznak a Városban, mire a kövesútra érünl^. Az égre csilla­gok pattannak. Ismét elmúlt egy dologgal teli nap, Felvidéki István ( Apróhirdetések ) ELADÓ 2 db kovácsnak való nagy, erős satu. — Kecskemét, Cserép u. 2/d. sz. 457 I I ----í----- -----------• i , MEGBÍZHATÓ, jó családból való, t'őznitudó bejárónőt két kis gyerme­kem mellé azonnal felveszünk. — i Hegodúsné, Kecskemét, Sétatér utca 1 20. sz. 3782 A Délnyugati Labdarúgó Alszövetség bajai alosztálya II. oszt. sorsolása KEMÉNYFA hálószobabútor eladó. — Érdeklődni lehet: délelőtt lü óráig.! Kecskemét, Simon István utca 25. 1 sz. _______________ 3773 KI SKUNFÉLEGYHÁZI, Kossuth La- | jós utca 14. szám alatti 2 szooa, konyha, spejzos lakásomat elcserél­ném Kecskeméten Hasonlóért, lehe­tőleg a belvárosban. — Címet a j kiadóhivatalba. 3768 ' KECSKEMÉT, Magyar utca 45. sz. Ház eladó. — Érdeklődni: Magyar u. 36. sz.. Farkasoknál. Hetipiacnapo­kon délelőtt 8—12-ig. 3772 ROLLEIFLEX, 4.5 Tessarral, Compur- zár, táskával 1200-ért eladó. — Ku- talik Géza, Szabadszállás. 3773 I ( 200-AS Zündapp, kifogástalan álla- ] ! pótban, eladó. — Kecskemét, Betii- j len-varos 23. Megtekinthető bármi- r kor. 3774 ! CSÉPÁN 40 mázsa lucernaszéna eladó. — Érdeklődni: Szelevény. ! Korcsóg Ferenc. 3775 KECSKEMÉT, Máriahegyben, — a várostól 15 perc, — egy hold szőlő feléből, vagy- kishaszonbérbe -kiadó, sürgősen. — Érdeklődni: Kecskemét, Borz v. 9. sz. 3780 Március 31: Bajai Bácska II.—Dá- vod. Sükösd— Bajai Építők II., Katy­már—Madaras. Vaskút—Bajai TC, Csávoly—Hercegszántó. Április 7: Madaras—B. Bácska, B. Építők—Csávoly, BTC—Katymár, Sü- kösd—Dávod, Hercegszántó—Vaskút. Április 14: B. Bácska—BTC. Vaskút —B. Építők. Katymár—Hercegszántó, Csávoly—Sükösd, Dávod—Madaras. Április 21: B. Építők—Katymár, Hercegszántó—B. Bácska, BTC—Ma­daras, Sükösd—Vaskút, Csávoly— Dávod. Április 28: B. Bácska—B. Építők^ Dávod—BTC, Vaskút—Csávoly, Katy­már—Sükösd, Madaras—Hercegszán­tó. Május 5: SükösÜ—B. Bácska, Csá­voly—Katymár, D^vod—Vaskút, Her­cegszántó—BTC. B. Építők—Madaras. Május 12: B. Bácska—Csávoly, BTC —B. Építők, Katvmár—Vaskút, Ma­daras—Sükösd, Dávod—Hercegszántó. Május 19: Vaskútt—B. Bácska, Katy­már—Dávod, Csávoly—Madaras, Sü­kösd—BTC, Hercegszántó—B. Építők Befejeződött Kecskeméten a Téli Kupa asztalitenisz csapatbajnokság Két csoportban 12 csapat részvéte­lével indult meg januárban az asz­talitenisz Téli Kupa csapatverseny. Igen szoros küzdelmeket vívtak a csapatok a döntőbe jutásért, hol a csoportok első két helyezettje kör­A HELVÉCIÁI Állami Gazdaság bor- bási üzemegysége felvesz férfi és no­Kelebia első otthoni II. osztályéi dolgozókat, faiskolai munkára, Kecs- jínnkí miJi*k’ö7í&sén irítfínnpn mn- kéméiről naponkénti ki- és beszallí­bajnoki mérkőzésén kitűnően mu- ...----------- . . tatkozott be a tavalyi éllovas Já- tásra. — Jelentkezni lehet: a helyszi- noshalma ellen. Az első félidőben1 nén: Kecskemét, Bcrbas 38. A Kecskeméti Gépállomás felhívja az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek és vállalatok figyelmét arra, hogy mindenféle traktor és mező­gazdasági gép javítását, továbbá esztergálást, villamos- és autógénhegesztést, akku­mulátortöltést, valamint elektromos berendezések és Diesel- adagolók javítását garanciával vállal ja. 436 ELADÓ egy alig használt kisipari, fehér, mély gyermekkocsi. Cím: Ke­rekes, Bethlen-város 7. (Hegedűs- köz, zsidó temetővel szemben.) x GÉPÍRÁST és német nyelvoktatást | vállalok. — Ifj. Baditz, Miskolc, Tass j utca 15. sz. 435 j ELADÓ ház, azonnal beköltözhető. — Kecskemét, Belső-Szegedi ut 15. — Ferenci. 3733 EGY sezlcn eladó. — Értekezni le­het: Vargáéknál. Rákóczi üt 3. sz.: földszint. Bejárat a Klapka utcá­ról. x KECEL községben a tavaszi orszá­gos állat- és kirakodóvásár 1957. áp­rilis 1.-én lesz megtartva. Vészmentes Helyről mindenféle állat felhajtható. Kirakodóvásáron a kiskereskedelmi vállalatoknak, földművesszövetkezeti árusoknak a helyet fenntartja a vásárrendező bizottság, ha megjele­nési szándékát előre bejelenti a ta­nács VB-nek. 446 fetOfi népe A Magyar Szocialista Munkáspárt Bácí-Kiskun megyei naciiapja Szerkeszti a szerkesztő cizottsáe Szerkesztőség: Kecskemét, Szecnenvi tér is sz. leleten: 25—16. 26—19. »1—22 Felelős kiadó: Minna” Frigyes KiadóhivataL: Kecskemét. Szabadság tér I7a; Telefon: 17—09 Báes-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon* 15—29 Felelős vezető: Szűcs Béla igazgató Férfi munkaerőt (segédmunkást) Budapest területére, 18 éven felül, villamosvágányépítési munkára felveszünk. Dolgozóinknak munkaru­hát, bakancsot, kedvezmé­nyes üzemi étkeztetést, in­gyenes villamosutazási iga­zolványt, — a vidékieknek munkásszállást, — család- fenntartóknak napi hat fo­rint különélési pótlékot biztosítunk. Jelentkezés; a FŐVÁROSI VASÚT­ÉPÍTŐ VÁLLALAT központjában, Budapest, VII, Akácfa u. 15. sz., IV. em, 409. számú szoba. 356. mérkőzést játszott az Asztalitenisf Alszövetség serlegéért. A csoportok­ban a verseny j végeredménye a következő: A) csoport: 1. Traktor 5 5 — 25: 4 hl 2. Kinizsi (Bameyúl) 5 4 1 23: 6 8 3. Szpartakusz II. 5 3 2 17:14 6 4. Igazságügy II. 5 2 3 12:21 4 5. Közgazd. Techta. 4 — 4 6:20 — 6. Katona J. Gimn. 4 — 4 3:20 — Az 5—6. helyezett egymással nem játszott. B) csoport: 1. Honvéd 3 3 — 15: 6 a 2. Szpartakusz 1$ 3 2 1 12: 9 4 3. Igazságügy I. 3 1 2 9:12 2 4. SZTK 3—3 6:15 ­5. Gyógyszertár V; visszalépett 6. Törekvés visszalépett A döntőbe a csoportok első kél helyezettje a csoporton belül egymás ellen elért eredménnyel került be. A döntő végeredménye: 1. Honvéd 3 3 — 15: 7 4 2. Szpartakusz Is 3 2 l 12: 5 4 3. Traktor 3 1 2 8:12 a 4. Kinizsi (BarneVál) 3 — 3 4:15 -* Nem lesz többé jégeső? Nyugat-Némeiországban hosz* szabb idő óta érdekes kísérlete1 két folytatnak, j amelyek a jég­eső »felszámolására« irányulnak* A francia Rojiby találmánya alapján 18 ezer [különleges raké­tát lőnek ki a jjeges felhőkbe. A rakéták hatásába a jégeső egé­szen parányi jégkristályokká változik Az Áilatforgalmi Vállalat 25—30 kg-on felüli í§ tt 1 cl ő k e t korlátlan mennyiségben vásárol a március 31-i kecskeméti vásárban kg-ként 20'-— Ft-os árban 455

Next

/
Oldalképek
Tartalom