Petőfi Népe, 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)

1957-03-09 / 57. szám

A RÉGI HARCOSOK SiaUóssögön is helyt állanak

Ballószög községben az. ellenforradalmának féktelen uszítása és megfélemlítő akcióinak idején, hat idősebb kommunista alakította meg az MSZMP helyi szervezetét. Az elnöki tisztségbe Putnoki István régi harcost választották meg, aki már a 30-as években is kapcsolatba állt a párttal és később tagja is lett.

Az októberi—novemberi napokban ellenforradalmi banditák Putnoki elvtárs életére törtek. Géppisztollyal fenyegették :s a tagsági könyvét akarták elvenni. Putnoki elvtára az ellenforradalmárok elől a határba menekült, szárkúpokban bújdo- sott, de tagsági könyvét megőrizte.

A kislétszámú, de szilárd, kipróbált kommunistákból álló pártszervezet most helyi akcióprogram kidolgozásán munkálkodik. Akcióprogramjukba olyan feladatok végrehajtását irányozták elő, amelynek megvalósításával javulnak a közsé'g lakóinak életkörülményei.

I

n

Televíziós rakétát küldenek a világűrbe

és működtetnek. A tudósok szerint az ilyen rakéta 146 nap alatt érné el a Vénust. A repülés utolsó napján a televíziós készülék telesácópjai 8000 képet vennének fel a bolygóról. A beépített televíziós készülék a képsorozatot a földre sugározná. A rakéta természetesen berendezésével együtt a Vénusra zuhanna és ott összétörne.

Szovjet tudósok tervet dolgozni k ki, hogy televíziós készülékkel ellátott" rakétákat indítanak a Mars, a Vénus és a Hold felé.

Jurij Szletkijevics szovjet tudós a moszkvai rádióban ismertette ennek a tervnek a részleteit. Elmondotta, hogy a rakéták televíziós készüléket visznek magukkal a világűrbe, amelyeket a földről rádió útjánírányítonak ________

Gy

ermekgyilkos anya a bíróság előtt

A bajai járásbíróság L. P. vád. I erős, mert a vádlottak fellébbe- 1 >ttat egy évi börtönbüntetésre, | zést jelentettek be.

Li. Ferenc vádlottat 10 hónapi börtönbüntetésre és L. Ferencnó vádlottat egy évi börtönbüntetésre ítélte. A bírósági tárgya-: láson megállapított tényállás szerint a 17 éves L. P. I. rendű vádlott nevelt gyermeke a II. és III. rendű vádlottaknak. Az apa örökbefogadott leánygyermekévei nemi viszonyt kezdett, őt teherbeejtette, ezzel a gyerme-, két erkölcsi züllésnek tette lei és' okozójává vált annak, hogy L. P.

I. rendű vádlott a Csátalján há-l zasságon kívül megszületett: gyermekét (szégyelve azt a hely-; zetet, amibe került) több ásó-: ütéssel megölte, L. Ferencné a gyermek megölésében, majd el- ásásában segített örökbefogadott| gyermekének. Az ítélet nem jog-:

Ä férfiolvasóknak sietve eláruljuk, hogy a szóban- forgó Fehér Irénke szép is, fiatal is (18 éves) és ügyes, szorgalmas, házias kislány. Mi azonban nem házassági apróhirdetést akarunk róla csinálni, hanem megdicsérni, mint a Bugaci Állami Gazdaság egyik legfiatalabb és legügyesebb ba- romiigondozóját.

Három éve került a gazdaságba, egyenesen a pusztai iskola padjából, ez a csodálkozószemű, lakkor még gyerekszámba vett kislány. Elsőnek is a keltetőgéphez rakták. No, volt is mit csodálnia! Otthon, a szülői tanyán abból állt a csibenevelés, hogy a vartyogó tyúkot tojásra ültették, azt etették-itatták s huszonegy napra »úgy magától« kikelt az apró jószág. Az egyszerű volt. De itt?! A teménte- ;len tojás, az ismeretlen, félelmetes nagy gépek, a titokzatos kapcsolók fogantyúk. Hogyan lesz ezekből csirke, életrevaló, »iga- ;zi« csirke? — ezt sehogyan sem értette Irénke.

Azaz, hogy egy-két nap múltán már nagyon is értette. Annyira, hogy ha az idősebb keltető elment valahová, bízvást ráhagyhatta a bonyolult berendezést. Irénke pontosan tudta, hogy a hőmérsékletnek nem szabad 38 fok fölé emelkednie, s ha mégis felmegy, akkor ki keil nyitni a szellőző nyílást, le kell venni a lámpa fedelét, stb. Szépen megtanulta, hogyan kell négy, tíz és tizenkilenc napos korban meglámpázni a tojásokat, a kikelt pelyhes jószágokat szárítani, ládába rakni s amelyik gyámoltalan, nem tud magától, azt óvatos kézzel kisegíteni a tojásból. S az első, az ő keze nyomán kikelt csibe láttán afelől is megnyugodott, hogy »igazi« csirkék ezek, sőt szebbek, arányosabbak, mint a kotlóé, hiszen válogatott tojásból, szakszerűen keltették. S a géppel fele annyi baj van, mint a kotlával. Nem kell feltenni, letenni, vigyázni, hogy össze ne törje, vagy ki ne hűtse a tojásokat. Meg hol is lehetne a tízezerszámra menő tojást kotlókkal kikeltetni?

T

avaly már 35 000 darab naposcsibe kelt ki írónké és társai keze alatt. Az idén sem állnak meg 30—25 000 darabig. Az első gép ezen a vasárnapon kel. Az eredmény jónak Ígérkezik; Irénke azt is szakszerűen elsorolja, hogy a berakott tojásoknak 70—75, az elso- lámpázás után bentmaradt tojásoknak 80—85 százalékát várják napvilágra csipogó csibe formájában. Ez az eredmény pedig nemcsak dicsőséget, de pénzt is jelent a keltetőnek; úgy számolják, hogy kikerekedik a havi 1200—1300 forintos átlag.

Elnézem, ahogyan kartonkötőben, sima hajjal, íestéknélküli arccal és szájjal a halkan zümmögő gépek között jár s vizsgaszemmel itt is, ott is igazit valamit. Ez már a puszta új leánya, régi viseletben, de új lélekkel. Ha dédanyja feltámadna, ei sem hinné, amit lát: vonat szalad a bugaci pusztán, vezetéken áramlik a víz a tehén elé, villany világít a tanyákban s kot- lók helyett gépekkel »csinálják már« a csibét is, — s ennek ép- az ő dédunokája a mestere! jDe nem kell a dédanyáig men- ini. Irénke nevetve meséli, hogy fáz édesanyja is mindig Ígérgeti: I »Elmegyek én lányom egyszer |megnézni azokat a te kotlósÍ

tyúkjaidat!«, — mert még ő sem látott ilyen gépet.

A nyugati és tengerentúli autógyárak új modelljein nem igen lehet találni technikai újításokat. Inkább az áramvonalas karosszéria formája az, ami megkülönbözteti az új kocsikat a korábban kibocsátott modellektől. Persze az ára borsos.

f T gén, Irénke és társai már f a haladás, a technikai

I fejlődés pusztára betört hatai ♦mának alkalmazói. Az ő eszük, fkezüli fordítja itt áldássá minci- fazt az újat, hasznosat, jobbat és 1 kényelmesebbet a réginél, amit |a város: a kutatóintézet tudósa fa gyár munkása kitervezett, ímegalkotott.

♦ — A Mátételki Állami Gazda- tSágban egy Zetor keresztül hajított Rajcsovics Mihály munkás fiában, az 50 éves embert lábtö- fréssel szállították a mentők a ibajai kórházba.

MIIMimMtMWIHIHIMtlllH>tMHIHIHWHWWWtW«»WWWWMMIW»imwW)WWWIW)mMWIIWH)l*

IIKYFRDAHI, ;

így tudtuk meg, hogy a rönkök réseibe erősített deszkák egyszerű felhúzásával és leeresztésével tetszés szerint változtathatjuk tutajunk irányát anélkül, hogy a kormányhoz kellene nyúlni!

Ez volt hát a régiek szellemes és igen egyszerű kormányzási módja! Az egyensúly törvényén alapult. A szélnek a vitorlára gyakorolt nyomása révén az árboc lesz az emelő támaszpontja, míg a tutaj orra és fara a karoknak tekinthetők. A felhúzható és visszatolható deszkák viszont olyan súlyok gyanánt szerepelnek, amelyek — a szükségnek megfelelően — a tutajnak hol az elülső, hol a hátsó oldalát terhelik meg. Az erő és az emelőkar viszonyából következőleg azoknak a deszkáknak jut az egyensúlyozásban a legkisebb szerep, amelyek az árbochoz legközelebb vannak. Ha a far a súlyosabb, akkor a tutajorr fordul a szél irányába, ha pedig az orr nehezebb, akkor a far veszi át a szél irányát. Csak amikor éppen hátbakapja a tutaj a szelet, akkor vesztik el az egyensúlyozó deszkák szerepüket, mert ez esetben igénybe kell venni a kormányt is. Mivel a mi Kon-Tikink valamivel hosszabb volt a kelleténél, nem tudott mindig a hullámok hosszához igazodni. A víz ezért öntötte el gyakran hátsó részét és ezért tanyáztunk mi is ösztönösen a kunyhóajtó előtt, a szélnek és az át-átcsapó hullámoknak engedve át a túlsó felet.

Miután mindezt kitapasztaltuk, most már a kormányőrséget is nyugodtan megszüntethettük volna, mert a deszkák felhúzása és letolása elvégezte volna a magáét. De már úígy megszoktuk a kormányrúddal és a kötelekkel való bajlódást, hogy'nem akartunk a dolgon változtatni. Így hát minden maradt a régiben.

Utazásunk most következő nagy eseménye éppoly kevéssé volt előrelátható, mint az a bizonyos zátony a tengeren. A nyugati hosszúság 78°-ról indultunk, s elértük a 108°-ot, éppen a i'eleúton voltunk tehát az első szigetek felé. Így kereken kétezer tengeri mérföld volt köztünk és a keletre fekvő Dél-Amerika között, és éppannyi előttünk a nyugatra elterülő Polinéziáig. A hozzánk legközelebb eső föld még mindig a Galapagos- szigetcsoport volt észak—északkeleti irányban, valamint a Husvét-sziget egyenesen délre; mindkettő ötszáz mérföldnyire feküdt tőlünk a végeláthatatlan teilgeren. Egyetlen hajót sem láttunk az egész hosszú út alatt és sejtettük, hogy ezentúl sem fogunk látni, hiszen útvonalunk távol esett a rendes hajóforgalom útjaitól.

De mi nem éreztük ezt az egyedüllétet és a roppant távolságot. A láthatár észrevétlenül nyílt meg és zárult össze tekintetünk előtt, s nekünk változatlannak tetszett ez a világ, mely a horizont szélétől a zenitig, a mennybolt kupolatetejéig magasodott. Tutajunk volt ennek a nagy világ57

nak a középpontja. Még a csillagok sem változtak felettünk. Velünk haladtak éjszakáról éjszakára, hogy a magasból biztatóan ragyogjanak felénk. .

A Csendes Óceánon át

Egy furcsa vízijármű. — Csónak-kaland. — Akadálytalanul haladunk tovább. — A Husvét-sziget hosszúsági körén. — A Husvét-sziget titka. — A kőóriások. — A vörös kőparókák. — A »hosszúfülűek« népe. — Tiki áthidalja a távolságot. — Elgondolkoztató helynevek. — Cápafogás kézzel. — A papagáj. — Itt az LI 2B! — Tutajozás a csillagos égbolt alatt. — Életveszélyben. •— Ismét viharban, A Kon-Tiki lazul, •— Polinézia első hírnökei. *

Nyugodt napokon gyakran beszálltunk - a kis gumicsónakba, hogy felvételeket készítsünk a tutajról. A legelső ilyen kirándulást sohasem fogjuk elfelejteni. A tenger olyan tükörsima volt, hogy két társunknak kedve támadt a csónakázásra. Alig tettek azonban pár evezőcsapást, máris abbahagyták az evezést és kacagva ültek a csónakban. Időnként hullám került közénk, s pár pillanatra elvesztettük egymást szem elől, de valahányszor megláttak minket, kacagásuk új erővel robbant ki, s hangjuk messze felvei'te az óceán csendjét. Mi, a tutajon maradottak megütközve tekintettünk egymásra, de nem láttunk sem magunkon, sem környezetünkön semmiféle nevetnivalót — kivéve talán torzonborz ábrá- zaíunkat, amelyet azonban a csónakban ülők régen megszokhattak már. Gyanakodni kezdtünk, hogy hirtelen valami bajuk támadt. Talán napszúrást kaptak? A csónakázók ugyan hamarosan visszatértek, de még mindig úgy hahotáztak, hogy alig tudtak visszamászni a tutajra. Hiába faggattuk őket, csak annyit feleltek, hogy menjünk ki ml is és lássunk a saját szemünkkel.

Ketten nyomban a táncoló kis csónakba ugrottunk. Már az első hullám ellökött a tutajtól, a következő meg a hátára emelt. De amit onnan felülről^ láttunk, attól menten úgy elfogott bennünket is a jókedv, hogy lecsúsztunk a csónak fenekére s majd hogy ki nem rázott bőrünkből a kacagás. Gyorsan visszaeveztünk hát, hogy két pajtásunk se maradjon ki a látvány szívderítő élvezetéből. Hiszen máris azt hihetik, hogy mind a négyen sültbolondok lettünk,

A mi büszke járművünk, a saját mivoltunk látszott messzebbről olyan elképzelhetetlenül mulatságosnak, hogy lehetetlen volt kacagás nélkül ránézni. Eddig még nem volt alkalmunk, hogy kívülről vegyük szemügyre magunkat és tutajunkat a nyílt tengeren. Így nem tudhattuk, hogy fest messziről a Kon-Tiki. A tutaj olyan alacsony volt, hogy már a legenyhébb hullámfodor is eltakarta a nézők szeme elől, legfeljebb az apró kabin fonnyadt levélkötegekkel fedett, széltől borzolt teteje volt látható. Tutajunk éppen olyan volt így, mint egy rozzant norvég szénapadlás, amelyben néhány napbarnított csavargó túrt fészket magának, a szél pedig csavargóstul, mindenestül a tengerbe sodorta. Ha valaki egy fürdőkádba ülve evezett volna utánunk a tengeren, talán csak annak a nevetséges erőlködését láthattuk volna ilyen kacagtatónak. Mert még a legkisebb hullámzás is a kabin fele magasságáig ért, és már egészen kis távolságból is úgy tetszett, mintha menten összecsapna a víz a küszöbön üldögélő, szemüket meresztgető szakállas fickók feje fölötti (Folytatjuk 58