Petőfi Népe, 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)
1957-03-03 / 52. szám
BARÁTI SEGÍTSÉG 100 000 köbméter Mrészeltára a Szovjetunióból Majgrarorszig részére 190 009 köbméter fűrészelt árut küld a Szovjetunió június 30-ig. Ebből közel 7000 köbmétert megyénkben fognak kiárusítani. A fent- említett szállítmányokból erre a negyedévre 2350 köbmétert szállítanak TÜZÉP-telepeinkrc. A megyei TüZÉP-telep vezetője elmondotta, hogy eddig három év alatt nem kapott a megye annyi faárat, mint most 1957, első negyedévében. Ez tette lehetővé, hogy a kisiparosok számára a már egyébként is 109 köbméterre emelt fűrészelt- árn keretet 200 köbméterre növeljék. Az érkezett áru egyrészéből pedig a megye épületasztalosipari üzemeiben a már jólismert és jól bevált ablak- és ajtó- típusok készülnek nagyobb mennyiségben majd a családi ház építők részére. 230 000 libát, kacsát keltetnek! Megyénk víziszámyas telepein a napfényes, enyha téli időben örvendetesen megnőtt a tojáshozam. A sükösdi telepen már majdnem minden kacsa tojik. A 3000 darabos törzsállománytól 1300—1400 tojást gyűjtenek ösz- sze naponta. A kunszentmiklósi víziszámyas telepen 4000 pekingi A% 1937. éri költségvetésről és a% adófizetésről tárgyúit a megyei tanács FB ülése Pénteken, március 1-én ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága. A VB ülésén két napirendi pont és több bejelentés szerepelt. Az 1957. évi meA FALVAKBAN KOPOGTAT A ttt Caáaaártöltéaea jogyeatük fel j Félmillió forint zsebben marad Annyi az »»ügyfél« a császártöltési tanácsházán, hogy nem férnek el a szobákban; fele a eapfényes folyosón várja, amíg sorra kerül. Nagy munka folyik Itt most. Vagy háromszáz gazda régi, fájó panaszát kúrálják ki. Van a falu határában mintegy 500 holdnyi olyan szőlő, ami évek óta még levelet sem hajtott; kipusztult, kiöregedett s gazdájának nem volt tehetsége a rend- behozatalához. De az adóhivatalban ezeket a parlagokat mindeddig szőlőkategória szerint tartották nyilván S aszerint is fizettek a tulajdonosok. Most valamennyi ilyen szőlőnél hivatalosan is megállapítják a művelési ág változást s legelőnek nyilvánítják a parlagokat. Cserjés tanácselnök szerint ez k rendezés mintegy félmillió torint adócsökkentést jelent az érintett gazdáknál. Nem csoda hát, hogy nagy megelégedéssel beszélnek róla a faluban és a mezőgazdasági csoport zsúfolt Irodáját csupa me^cönnyebbült arcú ember hagyja eL Nona érdemen b«rfogni a lovat Azok a gazdák mondják ezt, wéiik. naponta tizenöt-húszasával mennek a gépállomásra szántási szerződést kötni. — Talán soha ennyi egyéni gazda nem szerződött velünk — mondja az igazgató. Nincs is már a műhelyekben egyetlen traktor sem, mind a tizenkilenc szántótraktor s a hét gépjármű szerte dolgozik a határban, ötven egyéni dolgozó parasztnak már meg is szántották a földjét Angeli Mátyás 4 holdra. Kádas Menyhért, — akinek pedig két jó lova ván, — 2 holdra szerződött. Különösen sokan igénylik a vontatókat trágyahordásra. Egy vontatóra felfér 30 mázsa s ezért 30—40 forintot fizet a gazda. Ha ezt lófogattal, fuvarossal vitetné, 150—200 forintért kellene zsebbe nyúlnia, de nagy távolságra 100 forintot is elkérnek egy kocsi trágya szállításáért, A 95 dekás burgonya A termelőszövetkezetek földjein nyolc traktor hasítja a barázdát. Mindenütt zsákokba készítve áll már a mák, zab, tavaszi árpa magja. Az Uj Barázda Tsz-ben 35 cm mélyen beállított ekét vontat a gép; ide kerül majd a burgonya. Ez a szövetkezet megyeszerte híres jófajta, óriási termést adó burgonyájáról. Tavaly 30 holdról 140 mázsát szedtek átlagban, 90—95 dekás krumplikból. De meg is vetik az ágyát az alaposan xneg- trágyázott, 35 cm mélyen megforgatott földben. gyei költségvetés részletes vitájában szó esett a megye kórházai ágylétszámának növeléséről, a lakásépítés meggyorsításának lehetőségeiről, különös tekintettel Kecskemét város, mint megyeszékhely aggasztó helyzetére, szó volt a legeltetési bizottságok pénzbeli segítésének kérdéseiről, az iskolás gyermekek ezévi nya- ráltatási lehetőségeiről és több más kérdésről. Az adófizetés jelenlegi állását illetően a végrehajtó bizottság megállapította, hogy a megye lakossága mintegy 80 millió forint hátralékkal adós államunknak, amit semmi sem tehet indokolttá. .4 megyei tanács végrehajtó bizottsága éppen ezért olyan határozatot hozott, hogy egyrészt a törvényesség betartásával szorgalmazni fogja az adóhátralékok befizettetését, másrészt kimondoika, hogy az egyes járások és városok, éppen mivel a' jövőben fokozottabban az adóbevételi tervek lesznek a költségvetési kiadások fedezetei, így azokat csak az adóbevételi tervek teljesítésének arányában folyósítja majd a megyei tanács. L[f csillag kacsától és 1000 darab nemesi-» tett magyar parlagi libától vár-! naíc szaporulatot az idén. Aj törzsállományt a fiatalok gon-f dozzák, i A telepeken 230 000 kacsát esi libát keltetnek a tavasz folya-* mán. Március első napjaibanf már meg is kezdik ezt a mun-{ kát. A baromfi jelentős részét! egyéni gazdáknak és termelőszö-j vetkezeteknek adják el a föld-J művesszövetkezeteken keresztül. * A keltetési idény megkezdéséig! a gépeket a csirkekeltetésre! használják; A sükösdi telepen* mintegy 260 000 csirkét keltettek * ki márciusig. ! A méhészek **«rr or&mere » A megye TÜZÉP-telepeire 80* köbméter fűrészelt áru érkezett! kaptáruk készítésére és javítá-f sara. A fűrészelt árut a méhész-1 egyesület által kiadott utalvá-1 nyolcra kaphatják meg az egye-f sülét tagjai. FÁJDALMAS emlékezés (2. oldal) KECSKEMÉTTŐL DANZIGIG <2. oldal) AZ IPARI TERMELÉS FRONTJÁN 8. oldal) EZEN MUNKÁLKODJUNK is. oldal) MUNKÁSTANÁCS, MUNKÁS ÖNIGAZGATÁS (4. oldal) NŐI SZEMMEL HUMOR li. oldal) FELELŐSSÉG A PARTÉRT (S. oldal) VASÁRNAPI riport <5. Oldal) GYERMEKVILÁG <s. oldal) Heyerdahl: TUTAJJAL A CSENDES-ÖCEANON («. oldal) SAKK SPORTMŰSOR BÉL YEGG YÜ JTÉS KECSKEMÉTI SÉTÁK (7* oldal) jíoqosityrénv nélkü lvezetett és halálra gázolt embert Halálos kimenetelű közi eke- dósi baleset történt Baján, A helyi autóbuszjárat egyik kocsija a Deák Ferenc utcán haladt r városházmögötti autóbuszmegállóhoz, ahol váltani akart egy Időközben motorhibával küzdő, forgalomban levő autóbusszal. A gépkocsit a vállalat egyik érvényes jogosítvánnyal nem rendelkező ellenőre vezette. A Petőfi Sándor utcából Reményi Reusz József haladt arra motorkerékpárján. Az autóbusz elütötte a motorkerékpárost. A mentők ko- ponyaalápi töréssel, belső vérzés- ael, kar- és lábtöróssel szállították a kórházba, ahol a műtőasztalon meghalt, Az ügyben folyik a vizsgálat.__________________ _ Házy Erzsébet, a -Gerolsteini nagy hercegnő« című készülő magyar operettfilm főszerepében Benzin a lángra Tűz a Bácsalmási Gépállomáson A Bácsalmási Gépállomáson a napokban tűz ütött ki. Mészáros | Károly és Gáifi István traktorosok a traktorszínben lámpával forrasztottak. A fennálló tűzrendészet! szabályok értelmében ez megengedhetetlen. Mivel a forrasztólámpa nem égett eléggé. benzint öntöttek rá- A lámpa felrobbant és a közelében levő mintegy 4 kg. benzines keverék is felrobbant. Mindkét traktorost térd-, arc-, kar- és nyakégési sebekkel szállították a bajai kórházba. Sérülésük miatt még egyik sem volt kihallgatható. A vizsgálat folyik. Er&mk épek és töretlenek Már tisztázott dolog; a magyarországi ellenforradalom n«ü október 23-án kapott észbe, hogy íme a lehetőség a munkásosztály hatalmának megdöntésére. Tizenkét éven át minden idegszálával azt figyelte, hol üthető rés a nép egységén, hol és hogyan férkőzheti be magát — aláásva a tartó pilléreket —, hogy a számára legalkalmasabb pillanatban összedőljön az épület. Október 23 ismeretes előzményei túlmentek az adott hibák kijavításának szándékán és előnyösen illeszkedtek bele az imperialisták világméretű programjába. Hazánkban hosszú évek óta a szocializmus épült. Bármennyire is akadnak az országon belül és az égtájakat tekintve különösen nyugaton olyan szájaló erők, amelyek ezt tagadni próbálják, a tényeket azonban nem lehet megmásítani. Azok tények maradnak még akkor is, ha az sokaknak nincsen ínyére. Az októbervégi események a szocializmus építésének előrehaladott szakaszán találták, népünket. Kialakultak azok az osztályerők, amelyek áldozatosan építették az új társadalmi rendet. Ezek az erők igen jelentősek voltak: a munkásosztály, a parasztság és az értelmiség legjobbjai. A szocializmus építése nem néhányak elszigetelt vágya, kívánsága volt, hanem népünk többségének mély hite és szilárd elhatározása. Mégis október végén úgy tűnt, hogy a demokratikus erők visszavonultak, vagy letették a fegyvert, amelyet az utóbbi években nem is akárhogyan forgattak. Ez a meghátrálás, szétzilálás csak átmeneti volt. A hirtelen zivatar és az ezzel párosuló árulás demoralizáló hatása tényleg azt a látszatot kelthette, hogy nincs erő, amely szembe tud szállni a másik oldalon gáttalanul felcsapó gyilkos szenvedélyekkel. Az adott helyzetben, ha kisebb mértékben a magunk erejéből, de a győzelem megszületett. A szovjet segítség ezt biztosította. Ám a »»dicsőséges forradalomról« kárálók a tömegeket maguk mögött állónak mondták. Mi más ez, mint demagóg öncsalás? Mondjuk ki, hogy a magyar dolgozó nép becsületes milliói nem támogatták az ellenforradalmat. Nem elsősorban azért, mert világosan látták a népellenee célkitűzések fokozatosságát, hanem azért, mert valamikori ellenségei; szolgabírók, főjegyzők, csendőrök vették át mindenütt a hatalmat. Az ellenforradalommal szembeni utálat mindenekelőtt ezeknek a jelenségeknek egyszerű szemléléséből fakadt. Itt a gyökere annak, hogy a munkásosztály és dolgozó parasztságunk csekély kivétellel nem lehetett aktív tartaléka az ellenforradalomnak. V> a forradalmi munkás-paraszt kormány történelmi misz- eziót teljesített, amikor — látva a helyzetet — magához ragadta a kezdeményezést. A párt nagy önfeláldozással egy ritkán adódó történelmi hullámvölgyben kezdte sorait ren- ! dezni. Népünk sokat, de úgy is mondhatnánk, mindent köszönhet ezeknek az elhatározásoknak. Az ellenség, az ellen- forradalmárok pedig újabb csúfos vereséggel mindent elvesztettek. A pártnak és kormánynak rövid idő alatt sikerült regenerálni a szocializmus építésének becsületes és odaadó erőit. Erőink épek és töretlenek abban az elhatározásunkban, hogy megújhodott pártunk vezetésével hazánk minden területén megerősítjük a szocializmus hadállásait. Ebben a munkában nagyértékű segítség a legújabb párthatározat, mely eszmei és gyakorlati eligazodást biztosít adott helyzetünkben. /) \