Petőfi Népe, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1957-02-09 / 33. szám
Több időszakosn vándorkiállítást terveznek ( Látogatás a Bajai Múzeumban ) SÓLYMOS EDE, a múzeum Igazgatója, csendes szavú ember. Minden mondatából érzem, hogy nemcsak foglalkozásnak, hanem hivatásának vallja szakmáját. Beszélgetésünk során elmondja, hogy 1951 januárjában államosították a múzeumokat. Addig, amíg egy múzeum különböző egyesületekhez, vagy közvetlenül a városhoz tartozott, mindig attól függött, hogy a múzeum milyen széleskörű tevékenységet tud kifejteni, ki volt az illető város vezetője és hogyan értékelte a tudományos munkának ezt a sokrétű ágát. így aztán aránytalanságok ütötték fel a Tejüket. A polgármester jó, vagy rossz szándéka vagy hozzásegítette a múzeum felvirágoztatását, vagy ami gyakori eset volt, gazdátlanul hagyták ten géni. AZ ÁLLAMOSÍTÁS egybe t esett az első szakképzett nlsztéríum Múzeumok Főosztályának hatáskörébe került. A Népművelési Minisztérium irányelveinek fő célja volt az állandó jellegű kiállítások megrendezése. Később kiderült, hogy ezek a kiállítások »elöregedtek«, az emberek hamar megunták. Ez a törekvés csak ott oldható meg, ahol nagy az idegenforgalom. Á Bajai Múzeum fiatal. Mindössze húsz éves. A C- és a Türr Isl- ván-anyagot kivéve teljesen új gyűjtés. A MUZEUMBÖL nagyon hiányzik a régészet. Kevés ásatás volt a környéken. 1951—52-ben kezdőitek a leletmentések. Legjelentősebb a két évvel ezelőtt Kelebián feltárt bronzkori temető. Most dolgozunk egy állandó kiállítás tervezetén és szeretnénk bemutatni a Baja környéki falvak életét és a különböző nemzetiségi csoportokat. RÉGÉSZETI kiállítást is terveznek ilyen címmel: »A környék múltja a régészeten keresztül.« A város évekig csak jelmezkölcsönző szervnek tartotta a múzeumot. Ma már egészen más a helyzet. A város vezetőivel kiépültek a baráti, segítőszándékú kapcsolatok szálai. A JÖVŐBEN a múzeum leg főbb célja az, hogy több időszakos és vándorkiállítással járuljanak a dolgozók kulturális igényeinek kielégítéséhez. Bieliczky Az íze rossz, de az ára ló: Az utóbbi évek során a bácskai községekben, de a kalocsai és dunavecsei járásban is igen elterjedt a ricinus termelése. Ennek a növénynek ipari szempontból igen nagy a jelentősége, mert a magja fontos olajat tartalmaz s ezt ma már a gyógyászaton kívül ipari alapanyagként is alkalmazzák közszükségleti cikkek és textil-műanyagok előállításában. A ricinus termelése jövedelmező. Mélykúton például mintegy 500 holdon termelik s holdanként átlagban 7.5—8 mázsát takarítanak be. De sok olyan termelő is volt, aki 10 mázsánál nagyobb termést adott át és 5— 6000 forint jövedelemre tett szert. Példák: Molnár Gyula 1 holdról 5930, Binszki Kálmánná 1 holdról 4650, Mikó János 800 ölről 4977 250 helyett 400 (érint! •HwmHMmHMMMMMMtmmHMmXtHMMmű- I teológusok kibocsátásával. Az ► egyetemi reformmal kezdődött T meg a múzeumi szakemberek képzése. Ekkor hozták létre a Múzeumok és Műemlékek Országos Központját, és ennek az volt a feladata, hogy a múzeumokat irányítsa. Az újonnan kikerült szakembereket megfelelő munkaterületre helyezte. Országos szempontból azt is nézték, hová kell több anyagi fedezet. Ilyen irányú munkájukkal elősegítették és biztosították az egészségesebb fejlődés kibontakoztatását. Ez később megszűnt és a múzeumok ügye, gondja és problémája a Népművelési Mi«■■WW Akik a Déli-sark titkait kutatják Népboitot kér a IV. kerület Kecskemét IV. kerület dől- ; gozói népbolt felállítását ké- * rik a kerületben. Kérésüket az MSZMP szervezet továbbította a városi tanácshoz. A városi tanács kereskedelmi osztályának vezetője, Móeza Imre, szóban hozzájárult a népbolt felállításához. Most a IV. kerület lakosságához fordulnak azzal a kéréssel, hogy minél többen tegyenek javaslatot az üzlet felállításához alkalmas helyiségre. Az elmúlt esztendőben már megkezdődtek a munkálatok a Nemzetközi Geofizikai fiv keretében történő világméretű tudományos együttműködés előkészítésére. Több ország jelentette be, hogy kutatóállomásokat óhajt berendezni a Déli-sarkvidék különböző körzeteiben. Az állomások már az elmúlt esztendőben megkezdték tevékenységüket. Először az expedíció anyagának és személyzetének odaszállítására került sor. A Szovjetunió által vezetett több expedíció is berendezkedett már a leghidegebb földrészen, sőt az első jelentékeny tudományos eredményeket a nyilvánosságra hozta. Pedig az expedíciók forintot kapott. Főleg azoknak a gazdáknak volt minden évbén jó termésük, akik gyorsan íelpvele- gedő, tápdús vályog-, vagy Dar- nahomok talajon vetették s holdanként 120—150 kg, szuperfosV- fát műtrágyát is használtak. A ricinus termesztése a jövő-* ben még gazdagabb jövedelem- forrást jeleht, hiszen a tokos ricinusmag ára 250 forintról 400- ra emelkedett. Kosa Károlyt Börtönből »szabadult« lopott, újra börtönbe került A kiskunfélegyházi rendőrka-» pitányság bűnvádi eljárást indított Hódi János kecskeméti születésű alpári lakos ellen, ak? nagyobb mennyiségű ruhaneműt lopott és azt AD páron értékesítette. Az esette) kapcsolatbán megjegyzendő az4 hogy Hódi János büntetett elő-* ♦életű szemjély, aki az októberi Í »események folytán »szabadult- a börtönből, de mint a fenti pél- >da is bizonyítja — nem tagadta Imeg önmágót, így rövidesen t visszakerül előző lakhelyére, I Kútba dobta I újaanlott gyermekét t Minden embert felháborító |eset történt a napokban Alpár ; községbenJ A kiskunfélegyházi | rendőrkapitányság bűnvádi el- ♦járást indított Faragó Jánosné *31 éves csongrádi lakos ellen, mert a nevezett hazaérkezve »anyja alpári lakására s ott egy igyermeket szült. A bűnös anya fazonban, eddig még kiderítetlen jókból, néhány nappal a szülés igen zord körülmények között, Tut^n ^viite gyermekét az al- sokszor mínusz 40—50 Celsius jPári szőlőkbe és ott egy ásott fokos hidegben végzik tudomá- «kútba dobta. Faragónét a rend- nyos méréseiket. Nincs könnyű «örkapitányság őrizetbe vette. dolguk a kutatóknak a hatalmas | ................................................ méretű délsarki jégtakarón. ■. „ Képünk a szovjet expedíció |K,j'7C»cqpi egyik szállítóhajójának részletet ábrázolja. Vastag jégkéreg fedi a hajó minden fém alkatrészét. r a Petőfi Népét HiYiitnMii C$0*dei fötuíttoH Sokszáz év óta először épült balsatutaj a callaói öbölben. Az inkakori legendák szerint ezeken a parti vizeken tanította meg Kon-Tiki múltba- veszett nemzetsége az indiánok őseit a vitorlás tutaj készítésére. A ma élő indiánoknak a fehér ember törvénye megtiltotta a tutajépítést, mivel a tutajjal való vitorlázás életveszélyes. Egyébként Is az inkák népének utódai fölött nagyot haladt az idő. — Balsafa és bambusz mind a primitív múlthoz tartozik már. Acél és páncél a jelenkor jellemzője! A legújabb rendszerű hadikikötő óriási segítséget nyújtott munkánk során. Bengt volt a tolmács, Herman a tervező és a kivitelezés irányítója. Rendelkezésünkre bocsátották az ács- és a vitorlagyártó-műhelyt, felszerelésünk számára az egyik raktár felét, valamint egy kis úszó mólót, ahonnan a balsafarönköket a vízbe lehetett ereszteni, mikor a tutaj összeépítése megkezdődött. Kiválasztottunk kilencet a legvastagabb rönkök közül; ezekből kellett készülnie a tulajdonképpeni tutajnak. A kellő helyeken mélyen bevágták a szálfákat, hogy az erős indákból csavart összetartó kötélgúzsok le ne csúszhassanak róluk. A konstrukcióhoz fémszöget, csavart, vagy sodronyt egyáltalán nem használtunk. A kilenc nagy fatörzset először lazán egymás mellé hengerítettük a vízben, hogy megtalálhassák természetes egyensúlyi mélypontjukat, mielőtt szilárdan összeerősítjük őket. A leghosszabb rönk — mely 45 láb volt — természetesen középre került. Elől, hátul egyaránt jóval nagyobb volt a többinél. A rövidebbeket kétoldalt arányosan igazítottuk melléje, hogy kívülre a legkisebbek kerüljenek. A tutaj így a szélén 30 láb bosszú lett. A három legnagyobb rönk középen, a tutaj orránál tompa szögben nyúlt előre; a tutaj hátrészét egyenesre fűrészeltük, csak a középső három törzsre ácsoltunk egy rövid és vastag, a tutaj hossz- tengelyére merőlegesen álló balsafaoszlopot, amelynek felső részébe vályút faragtunk a kormányevező számára. Miután a kilenc balsafarönket negyedíél-centiméter vastag índagú- zsokkal egymáshoz erősítettük, keresztben föléjük erősítettünk 3 láb széles közökkel egy sor kisebb balsafarönköt. A tutaj teste ezzel már készen is volt. A rönköket legalább háromszáz helyen fogtuk össze különböző hosszúságú, a lehető legszorosabban összecsomózott indagúzsokkal. Most a fedélzet borítása került sorra. E célból hasított bambuszt kötöztünk szorosan a vázhoz, föléje pedig bambuszháncsból szőtt laza gyékényt borítottunk. A fedélzetre, a tutaj tengelyvonalában, de a farához valamivel közelebb, szintén bambuszfalú kunyhót építettünk, mely az egyik oldalán nyitott maradt. Ugyanígy készítettük el erősebb bambuszlécekből a tetővázat, amelyet egymásra boruló, zsindely módjára elrendezett, bőrszerű sötétzöld banánlevélréteggel födtünk be. A kunyhó elülső keskenyebb fala előtt, a tutaj két szélére a mangrove vaskemény fájából árbocrudakat ácsoltunk, melyek felső vége összeért úgy, hogy egymáshoz lehetett kötözni őket. A négyzetalakú vitorlát két összekötött bambuszból készült vitorlarúdra szereltük, hogy biztosítsuk szilárdságát. Az alváz kilenc vastag rönkjét elöl — bennszülött szokás szerint — hegyesre faragtuk, hogy könnyebben szántsák majd a vizet; a tutaj orrára pedig a vízszint fölé kicsiny hullémtörőt erősítettünk. Ahol az alváz rönkjei közt nagyobb rés maradt, összesen öt helyen, ott hüvelyknyi vastag, 2 láb széles szívós fenyőfából készült deszkákat ékeltünk be, melyek mintegy másfél méter mélyen nyúltak le a nagy rönkök alá. Ezeket is indakötelekkel rögzítettük a helyükre. Az inkák idején is ilyen lenyúló deszkákat alkalmaztak a tutajosok a mai nehéz tőgerenda helyett, hogy a lapos tutaj jobban ellenállhasson a szél és a hullámok oldalról ható nyomásának. A fedélzetet nem vettük körül semmiféle korláttal, mindössze egy-egy vékonyabb szálfáj; erősítettünk a szélekre, hogy a lábunk támaszt találjon munka közben; Tutajunk — mikor így elkészült — szakasztott mása volt az ősi perui és equadori vízi alkalmatosságnak, amelyeket a régi íjnetszetekről, rajzokról megismertünk, csak éppen a két alacsony hullámtörő-deszkával lett megtoldva —- útközben azonban ezek is teljesen fölöslegesnek bizonyultak. Amikor mindezzel elkészültünk — gondosan ügyelve arra, hogy a tutaj egyensúlyát semmi meg ne zavarja — a belső kiképzés és a berendezés munkája következett. Tudtuk, hogy az egész hosszú úton ez a szűk hely lesz egész birodalmunk és hogy minden kis része hétről hétre fontosabbá válik majd életünkberi. Ezért parányi fedélzetünket olyan sokoldalú módon igyekeztünk kihasználni, amennyire esik lehetett. A változatosság kedvéért nem borítottuk be bambusszal az egész fedélzetet, hanem csak a kunyhó előterét, meg a jobboldalán fekvő csíkot, amely a nyílt kunyhófal előtt vezetett el. A kabin baloldalát afféle gazdasági udvarnak szántuk. Ide erősítettük a ládákat, meg a legfontosabb eszközöket, amelyek mellett csak annyi hely maradt, hogy; éppen elférhettünk. A tutaj orrán és a kunyhó háta mögött az alvázat a kilenc rönk felett semmi sem borította. Mikor tehát birodalmunkat körülsétáltuk, a fényessárga bambuszrácsozatról le kellett lépnünk hátul a szürkeszínű hengeres szálfákra, onnan fel a kormányhely bambuszléc-borításos keresztgerendáira, hogy a rakomány mellett végigmenve jussunk a tutajorrig. Ha nem is volt hosszú ez az út, a változatosságnak meg volt az a lelki hatása, hogy némi kárpótlást nyújtott a mozgásszabadságért. A két összekötött árbóerúd végére egy antennarudat szereltünk, s ez alá egy deszkaülőkét is készítettünk, nem annyira az őrködés kedvéért, mint inkább azért, hogy útközben legyen hova felkapaszkodnunk, s így más szögből nézhessünk ki a tengerre. Így készült el a mi tutajunk, amely valósággal felragyogott az unalmasan szürke hadihajók közül a maga természetes, friss, fényeszöld banánlevél- és aranyosan csillogó bambuszdíszében. 10 (Folytatjuk)
