Petőfi Népe, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1957-02-20 / 42. szám
Régi bajai farsangok Idős emberekkel beszélgetve, régi írásokat forgatva bontakozik ii előttünk az 50—60 évvel ezelőtti bajai farsangok zajos, vidám képe. Akkoriban a szórakozás nem szorult még a báltermek falai közé. Napokig az utcákon nyüzsgőit az álarcosok, álruhások a -maszkák« sokasága. A hangot a bajai bunyevácok vitték, s ők adták meg az egésznek a sajátos színezetét is. A maszkások a szállás- és homokvárosi kólónál gyülekeztek. Volt itt fokosos magyar legény, pap, koldus, íicsúr, bekormozott arcú, női ruhába öltözött férfi, lovasbanda, cigányfamilia, fehérbe öltözött boszorkányok, (akiket tollseprőikkel megcirógattak, azt a himlő egész évben elkerülte). A legzajosabb a »tűzoltóság« volt. Vegyes ruházatban, négylovas társzekéren, éktelen lármával, zenével vonultak végig a városon. Minden sarkon a legjobb torkú legény szózattal meghívta a nagyérdemű közönséget az esti bálra. A, medve« és a »didák« A farsangi maszkáknak volt két jellegzetes alakja is. Az egyik a »medve«, a másik a »didák«, A »medve« szőrével kifelé fordított subán legény. Nagy kesztyűkkel, fején zabostarisznyából készült álarc; Derekán hosszú lánc figyegett, ennél fogva vezetgette a medvetáncoltató. A társa fején turbán, testén vörös prusz- lik, arca bemázolva, kezében husáng. így járták az utcákat. Ha sok volt a néző, a vezető elkur- iantotta magát: »Igraj malo médo!« Erre, meg a botja bizta- : ására a medve nagy brummo- ,ássál táncolni kezdett. Majd hirtelen hasravágódott és egy kicsit fekve maradt. Ezalatt a vezető egy rossz szitával — amely a tánc közben dobként szerepelt — kéregetni indult. A »didák« is furcsa figura volt. 15—16 éves legénykék — kizárólag bunyevácok — öltöztek ebbe a viseletbe. A ruha ócska Ezűr, vagy zsák veit, A »didák« fején olyan álarcot viselt, mint a »medve«. Hátán a ruha alatt jókora szakajtó domborodott. Kezében ostor, vagy kötél. A »didák« is pénzt kunye- rált. Addig bosszantotta a néze- lődőket, amíg a fiatalság botokkal ki nem kergette az utcából. (A szakajtó az itt kapott ütlegeli felfogására szolgált.) gy kis történelem Sokat lehetne még írni a látnivalókról, de mi inkább azt nézzük meg — amit már a szereplők sem tudtak —, hogy mit is takar a »medve« és a »didák« groteszk alakja. A népélet kutatói és ismerői sok hasonló alakot tudnak felvonultatni mind a magyar, mind a szomszédos népek szokásvilágából. Ezek a régi figurák még a pogány világ télkergető ünnepeiből maradtak meg. A rómaiaknál ilyen volt a »ma- murália«. Március 14-én, a római, tél utolsó napján egy bőrökbe öltözött embert, Mamurius Vetu- riust vesszőzték ki a, városból. Ez az eltávozott múlt esztendő, illetve a tél kiűzését, a tavasz kezdetét jelképezte. A keresztény egyház igyekezett a pogány emlékeket kiirtani. Ha megfelelő ünneppel nem tudta pótolni a régi szokást, legalább az időpontját tolta el más ünnep, vagy böjt miatt. A tavaszi napforduló éppen a nagyböjtre esett, így a pogány emlékű -ünnep visszaszorult a böjt előtti napra: húshagyó keddre. Itt a magyarázata, miért esik egybe a két szimbólum: a barlangjából előbújó medve és a tél halála. A szimbólumot megtaláljuk a »didák« ki- kergetésében is. Az ó évet (di- dák=öreg, vén) kikergeti a városból az új élet szimbóluma: a fiatalság. eladó szokások Persze, ezeknek a szokások- | nak az értelme rég elhomályoso- f dott már. Helyenként a törökök | kiűzésének emlékét látják ben- | ne. Így a mohácsi »busó járás« í szokásának is ezt a magyarázatát 1 vélik helyesnek. A nagy többség ♦ csak bolondságnak tartja a vidám ugra-bugrálást. A bor hatására elszabadult szenvedélyeket sokszor a rendőrségnek kellett kordába szorítania, így lassan ezek a farsangi szokások elmaradtak. A mai farsangolásban csak egy pogány emléket találunk: a fánk sütést. Az ősi télkergető ünnepek alkalmával egyes isteneket ábrázoló szobrocskákat sütöttek tésztából. Ezzel ajándékozták meg a rokonokat, szomszédokat. Innen ered a farsangi fánk sütésének szokása. És ha már eredetének emléke ki is veszett a köztudatból, reméljük, farsang utóján olvasóink asztaláról sem hiányzók majd a farsangi fánk. Sólymos Ede (Bajai Múzeum) KÖZEL A TŰZHÖZ“... eredmény nélkül Ha valald meséli, és nem a saját szememmel látom, el sem hiszem, A konyhában legalább két centiméter magasan áll a víz, a bútorok lába szinte korhadt a nedvességtől. Nem, kedves olvasó! Nincs csőrepedés, hiszen vízvezeték sincs a házban. »Csak« a lakás nedves, az azonban alaposan. A víz és a salétrom letúrja a falakról a fesMinden szakszervezeti tag olvasója lehet a HP ŐSZ könyvtárának Több, mint négyezer szépirodalmi, ismeretterjesztő és különféle könyvből áll a Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének József Attila könyvtára. Aki a klasszikusokat szereti — megtalálja számítását éppen úgy, mint az, aki a mai haladó irodalmat kedveli. S a könyvtár vezetősége nemcsak a Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének tagjait látja szívesen a kölcsönzők sorában, hanem mindazokat, akik bármely szakszervezet tagsági könyvével rendelkeznek. A tagsági könyv felmutatása ellenében mindenki díjmentes olvasó-, ja lehet a szép könyveknek. A kölcsönzési időt most újabban kedden és pénteken délután 4— 6-ig tartják. léket, a vakolat itt-ott tenyérnyi nagyságban malik le róla. Egy szoba-Honyhás, egészség-« télén, vizes lakás. Itt él hatodmagával, , innen indul el reggelente dolgozni, a város ügyeit intézi Palásti Jánosné, a kiskunfélegyházi váijasi tanács végrehajtó bizottságának titkára. — Csodálkozik? Látja, itt lakom én. Hat éve. Mostmár csak kinéz valahogy, — de eddig? Eddig még konyhám sem volt) Itt azelőtt veranda volt. Abból építették a konyhát. A talajvíz azonban állandóan felhúzódik, 3 az okozza az ! »árvizet«. Nálam nem érvényes az a közmondás, hogy aki közel van a tűzhöz, a a könnyen melegszik. Kiskunfélegyházán súlyosak a lakás- problémák, s ez alól én sem vagyok kivétel. ; Nem vonjuk ezt kétségbe, mégis az a véleményünk, hogy Kiskunfélegyháza szégyene az, hogy a tanács VB-titkára hosszú évek óta ilyen lakásban kénytelen lakná trr ba -~t A tenger sok meglepetést tartogat azoknak, akik a víz felszínével egy szinten hajóznak és lassan, csöndben férkőznek titkaihoz.' A vasárnapi vadász, aki árkon-bokron keresztül törtet, igen sokszor színét sem látja a vadnak. De aki nyugodtan ülve várakozik, csakhamar óvatos surranásokat hall, innét is, onnét is apró neszek jutnak fülébe és a lombok közül csillogó szempárok követik minden mozdulatát. így van ez a tengeren is. Rendszerint úgy szántunk végig a vízen, hogy a hajó dübörgő gépei verik fel a csöndet s a hajócsavar örvénye jelzi utunkat, az utazás végén pedig megállapítjuk, hogy künn az óceánon semmit se lehet látni. Tutajunk csöndes, nyugodt haladása azonban nemhogy elijesztette volna az óceán félénk lakóit, hanem éppen ellenkezőleg, szokatlansá- gával magához vonzotta őket. Egyetlen nap sem telt el úgy, hogy ne nyüzsgött volna körülöttünk az élet. Különösen a delfinek és pilóta- halak (a pilótahsl a tüskés makrélák családjába tartozó kisebb halfáié, mely gyakran szegődik a cápák mellé (az együttélés egyik érdekes példájaként), hogy azokat hosszú útjukon kísérgetve, zsákmányuk hulladékaiból részesüljön) keresték barátságunkat. Hosszú darabon kísértek el minket és nem távoztak mellőlünk sem nappal, sem éjjel. Mikor leszállt az éj, és csak a csillagok ragyogtak a fekete trópusi égbolton, a tengeren is íoszforeszkáló fények gyúltak. A planktonban élő parányi világító állatfajok némelyike olyan megtévesztően emlékeztetett az izzó parázsra, hogy önkéntelenül kikaptuk vízbe lógatott meztelen lábunkat, ha a tüzes fényű golyócskák közelünkbe kerültek. Pedig, ha kifogtuk őket, apró rákócskáknak bizonyultak. Egyik-másik ilyen bűvös-bájos éjszakán valósággal megdöbbentünk, mikor a fehértarajos habokból váratlanul egy-egy hidegfényű szempár meresztette ránk mozdulatlan, varázserejű' tekintetét. Rendesen valami nagy tintahal volt a látogató; ezek szeretnek éjjel a felszínen úszkálni, miközben ördögi, zöldes szemük ijesztően foszforeszkál a sötétben. Olykor azonban a tüzes szemek mélyvizi halakat jelentettek, amelyek csak az éj (sötétjében jönnek a felszínre s lámpánk fénye tutajunkhoz vonzotta őket; meredt tekintettel feküdtek a vizen. Különösen csöndes éjeken, 60—90 cm átmérőjű kerek fejekkel volt körülöttünk tele a fekete víz és mozdulatlan figyelemmel meredtek ránk a nagy, dülletít szemek. Emlékszem olyan éjszakára, mikor kevéssel a víz színe alatt méternyi, sőt még nagyobb, opálosan csillogó gömböket is láttunk felmerülni; — fényük hol kihunyt, hol megint kigyúlt, épúgy. mint amjikor az ember egymás után többször felkattmtja es eloltja a vilianylámpát. Bár hamarosan megszoktuk e vízszín alatti lények társaságát, mégis mindannyiszor új izgalmat keltett bennünk,’ha egy [eddig ismeretlen, újabb fajta került a szemünk elé. Egyik szuroksötét éjszaka kellős közepén, éjjel két órakor, mikor a tintaszínű tenger és a tintaszinű égbolt teljesen egybeolvadt, az őr mélyen a víz felszíne alatt halovány tényt látott derengeni, amely lassan valami nagytömegű állat körvonalait öltötte fel. Azt persze nem lehetett megállapítaná, vajon maga az állat, vagy pedig a rátelepedett sok pianktoniény világít-e, mert a derengő fényben csak határozatlan körvonalat láttunk, amely pillanatonként változtatta formáját; hol kikerekedet, hol ovális! majd háromszög alakúvá nyúlt, sót egyszer csak kettévált és részei f egymástól teljesen függetlenül hol előre, hol hátra úszkáltak a tutaj platt. Legvégül már három nagy világító fantom bolyongott körülöttünk pzűk körökben, Valóságos szörnyek voltak, mert csupán testük .látható része meghaladta a 9 métert. Valamennyien kibújtunk kabinunkból, hogy végignézzük a kísértettáncot. Órák teltek el és még mindig ott kerengtek mellettünk. Titokzatosan és nesztelenül követték a tutajt, de;óvatosan mindig a felszín alatt, s leginkább a jobboldalon, ahol a lámpa himbálózott; Olykor a tutaj alá is le-lebuktak, hogy átússzanak a baloldalra. Folytonos alakváltozásuk ellenére is kivehettük, hogy mindegyik nagyobb egy- egy jól megtermett elefántnál. De semmi esetre sem lellettek bálnafélék, mert egyszer sem bukkantak föl a felszínre, hogy lélegzetet vegyenek. Tán óriási rájafélék voltak? A ráják látszanak a vízben más-más alakúnak, aszerint, hogy a hasukkal vagy az oldalukkal! fordulnak felénk. Hiába lógattuk le lámpánkat egészen a vízig, mégsem szálltak följebb, hogy közelebbről megnézhessük őket. 'Ügy látszik, nem óhajtottak velünk közelebbről megismerkedni. Hajnalban pedig, mikor az ég alja világosodni kezdett, kísértetekhez és lidércekhez illően ■visszasüllyedtek a sötétség honába. E három világító szörny éji látogatásáról később seni tudtunk meg többet, hacsak rokonságban nem voltak azzal a másik vizirémmel, amely másfél nappal később, vakító déli verőfényben látogatott meg minket, Május huszonnegyediké volt. A tenger lassú hönjipölygéssel sodorta tutajunkat; a nyugati hosszúság 95 fokán és a déli szélesség 7 fokán voltunk. Az idő dél felé járt. A soros szakács ebédre két reggel fogott , nagy aranymakrélát bontott fel éppen és a beleket ja vízbe dobta. Én fürdővel akartam magam felüdíteni, kifeküdtem hát a tutajorra, ahol a víz pompásan körüllocsolgatott, és ahonnan — a jkötélvégbe fo- gózkodva — mélyebbre leheteti, látni a kristálytiszta tengerbe. Hirtelen egy jókora, mintegy kétméteres hal bukkant fel előttem. Tüstént visszahúzódtam és a tűző napfénytől átforrósított tutajjperemre ülve lestem a halat, mikor egyszer csak a tutajfaron ülő Knut éles kiáltását hallottam: — Cápa! — rikoltotta rémülettől elcsukló hangon. /[. cápákat már nagyon megszoktuk a tutaj körül és egyik sem keltett soha ekkora izgalmat. Valami egészen it&iönős példánynak kellett háti felbukkannia. Mondanom sem kell, hogy nán* az öten társunk segítségére rohantunk. Szűr-Szabó József az Állami Bábszínház Honthy Hanna figuráján tervezi.
